47. FEJEZET
VISSZA A MUNKÁBA

Shae egy héten keresztül alig hagyta el a házat. Felöltözött, és elment Kehn temetésére, de az egész esemény kábulatban telt, a menet, a kántálás, a neheztelő csend. Hilót mélyen megrázta Szarva halála; erősen szorította Wen kezét, és gyerekeit végig szemmel tartotta. Tar összeomlott bátyja sírjánál, zokogott, akár egy gyerek. Utána tekintete üres lett, és elveszett, mintha már nem lenne jelen – kivéve egyetlen pillanatot, mikor Shae elhaladt mellette. A nő érezte, hogy Tar tekintete egy pillanatra megállapodik rajta, aurája szikrázik a keserűségtől, amiért fájdalommentesen végezte ki Marót.

Shae nem bírta rávenni magát, hogy beszéljen Tarral, és elmondja neki, hogy ő is gyászolja Kehnt. Eleinte nem ismerte jól a Maik fivéreket, sokáig csak bátyja fogdmegjeiként gondolt rájuk, az elmúlt pár évben azonban változott a róluk alkotott benyomása. Látta, amint Kehn felnő a Szarv szerepéhez, együtt evett vele a családi vacsoraasztalnál, közelebbről is megismerte ezt a hűséges, veszélyes, de csendesen makacs férfit, aki legalább felerészben felelt a klán két oldala közti eredményes együttműködésért. Hilo ragaszkodott hozzá, hogy Kehnt a hatalmas Kaul családi sírbolt mellett temessék el, nem a kicsi, elhanyagolt sírhelyen, ahol a családra szégyent hozó apját eltemették, abból azonban, amit Shae hallott, úgy tűnt, a robbanásban nem sok maradt meg a férfiból. Kehn hamvai nagyon kevés helyet foglaltak el az acélkoporsóban. A Szarv munkaköre veszélyes volt, olyan, amiben egy Zöldcsont joggal számíthatott arra, hogy életét adja a klánért – de talpon, kezében pengével. Nem így.

Shae visszament a házba. Távollétében Woon ismét átvette az időjósi iroda irányítását. Kyanla ételt hordott neki a főépületből, de a Shae hűtőjébe pakolt ételek nagyrészt érintetlenül maradtak. Lan halála után Shae pár napon belül bement a Hajó úti irodába, és átvette Doru helyét Időjósként. Amikor nagyapja halt meg, mélyen gyászolta, de visszament dolgozni. A két tragédia összetörte a szívét, de egyik sem tépett ki egy darabot a lelkéből. Ezúttal azonban nem volt képes semmire. Nem akart felkelni az ágyból, sem felöltözni vagy enni. Az sem érdekelte, mi történik távollétében a klánban.

Shae korábban is ölt már harcban, de mindeddig egyszer sem gondolt magára gyilkosként. Minden, amit azért tett, hogy távol tartsa Marót a klántól és az Időjósként tett, elkerülhetetlen döntéseitől, ártott a férfinak, veszélybe sodorta, és végül a halálához vezetett. Szerette Marót; most eltűnődött azon, vajon tudta-e ezt a férfi, vajon elmondta-e neki valaha is. A világnak több olyan emberre volt szüksége, mint Tau Maro, ő pedig a saját kezével vetett véget az életének.

Elszigeteltségében néha imádkozott az istenekhez, máskor dühöngött, és keserűen átkozta őket. Megkérdőjelezett mindent, amit valaha is tett; megfordult a fejében, hogy újra elhagyja Kekont. Amikor lehunyta a szemét, Maro arcát látta: szomorú volt, tele váddal, tehetetlen rettegéssel és megbánással. Újra és újra átélte a férfi halálának pillanatát. Egyre növekvő, égető, kiolthatatlan gyűlöletet táplált magában a gyáva Zapunyo és barukan bandája ellen.

Évekkel ezelőtt arról győzködte Hilót, hogy sokkal fontosabb dolgaik is vannak, mint egy, az Uwiwa-szigeteken megtelepedett csempésszel foglalkozni. Most rádöbbent, hogy alapvető dologban becsülte alá Zapunyót. A kekoniak magától értetődőnek tartották, hogy jáde nélküli civileket még egy nyílt klánháborúban sem támadnak meg. Zapunyo és barukanjai azonban nem voltak Zöldcsontok. Nem tisztelték az aishót, és nem érdekelte őket, ha ártatlanok halálát is okozzák.

A nyolcadik vagy kilencedik napon, Shae nem volt biztos benne, melyiken, hallotta, hogy kinyílik a bejárati ajtó, és lépések közelednek a folyosón a szobája felé. Először azt hitte, ismét Kyanla jön, hogy még több ételt hagyjon itt, amit Shae nem fog megenni, mikor azonban lomha Érzékelését a jövevény felé fordította, felismerte benne Went. Sógornője bekopogott a hálószoba ajtaján.

– Shae nővérem – szólalt meg –, bejöhetek?

Shae fejében megfordult, hogy nem válaszol a kérdésre, de úgy érezte, nincs joga ezt tenni. Wennek a szeme láttára ölték meg a bátyját, és rettegnie kellett a gyermekei életéért. Éppannyi joga lett volna elhagynia magát, mint neki, ha nem több, mégis itt volt. Shae kimászott az ágyból, és ajtót nyitott. Ráébredt, hogy minden bizonnyal borzalmas látványt nyújt: napok óta ugyanazt a régi inget és pizsamanadrágot hordta, haja fésületlen volt, és úgy érezte, ha tükörbe nézne, alig ismerné fel magát.

Wen kifejezéstelen arccal fogadta a látványt. Elsietett Shae mellett, bement a szellőzetlen hálószobába, és kitárta az ablakot, hogy beáradjon a friss levegő, majd sógornője felé fordult, és leült Shae vetetlen ágya szélére.

– Shae-jen – szólalt meg, mintha csak hétköznapi beszélgetést folytatnának –, szeretnék ismét neked dolgozni. Nem azonnal, de hamarosan; arra gondoltam, ha Jaya elmúlik kilenc hónapos, kezdhetnék. Jó pár hasznos dolgot tettünk együtt, de aztán mindketten túl elfoglaltak lettünk. A jövőben még többet tehetünk. Rábeszéltem édesanyádat, hogy költözzön vissza Janloonba, a vendégházba, a saját biztonsága érdekében, és segítsen a gyerekek nevelésében, hogy részmunkaidőben visszamehessek dolgozni.

Shae úgy érezte, mintha Wen szavai valami másik valóságból érkeznének, amelyben az eltelt két hét eseményei nem történtek meg. Pislogott, és olyasmi hangot adott ki, ami hitetlenkedő nevetés lett volna, ha nem szokott volna el attól, hogy nevessen.

– Miért kéred ezt most tőlem?

– Ki mástól kérhetném? – kérdezett vissza Wen. – Te vagy az Időjós, hacsak nem áll szándékodban lemondani a pozíciódról. – Ravasz, kérdő pillantást vetett Shaere. – Hajlandó voltál inkább meghalni Ayt Mada keze által, mint hogy lemondj. Meggondoltad magad?

– Most nem alkalmas bármit is kérned, Wen – mondta Shae.

– Mikor lenne alkalmas? Mikor szeretnél ismét kijönni innen?

Shae enyhe ingerültséget érzett.

– Hogy tudsz ilyesmire gondolni épp most?

Wen karba fonta a kezét.

– Én is szeretnék elbújni a szobámba egy hónapra, Shae-jen, de nem tehetem meg. Gondoskodnom kell a gyermekeimről; attól, hogy én szenvedek, nekik még továbbra is szükségük van anyára. El kell fogadtatnom Nikóval és Rúval, hogy Kehn bácsikájuk meghalt. És erősnek kell maradnom Hilo kedvéért, hogy a klán vezetésére összpontosíthasson ebben a nehéz időben ahelyett, hogy miattunk aggódik. – Egyenesen Shae szemébe nézett, és tárgyilagos hangon folytatta. – Kehn meghalt, Tar vigasztalhatatlan, te pedig bezárkóztál a szobádba. A Pillér most egyedül van.

– Rengeteg embere van, aki segít neki – motyogta Shae.

– Rád van szüksége. A családnak szüksége van rád, ahogyan azután is szüksége volt, hogy Lant megölték, és azután is, hogy nagyapád meghalt. Hilónak szüksége van rád, hogy vezetni tudja a Nincs Csúcsot. Akkor egyik alkalommal sem tűntél el egy hétre. – Wen arckifejezése ellágyult, de az elszántság megmaradt benne. Karon fogta sógornőjét, és odahúzta maga mellé. – Nem ez az első alkalom, hogy ártottak nekünk, de ez az első, amikor személyesen felelősnek érzed magad a történtekért, mert a jó szándékaid vezettek ennyi fájdalomhoz.

Shae sógornőjére meredt.

– Felelős is vagyok érte, Wen. – Szeme hátsó része mintha égni kezdett volna; egy másodpercre lehunyta, mielőtt vádlón Wenre meredt volna. – Te talán nem hibáztatsz engem Kehn haláláért? Azért, hogy téged és gyermekeidet majdnem megöltek?

– Miért hibáztatnálak? – csattant fel Wen. – Az ellenségeinket hibáztatom, Shae-jen, amiért kényszerítettek és saját céljaikra használtak valakit, aki fontos volt neked, eszköznek használták, amivel megpróbálhatnak elpusztítani. Lehet, hogy te vetettél véget az életének, de nem te okoztad a halálát. A mi világunkban ez a kettő mást jelent.

– Mi köze van mindennek ahhoz, hogy vissza akarsz menni dolgozni?

Wen felállt, és a hálószoba ablakához ment, hogy kinézzen. Shae szemét bántotta a napfény, de Wen szilárd tekintettel nézett a távolba.

– Egy barukan Sügér, aki egy innen több száz kilométerre lévő szigeten élő uwiwai csempésznek dolgozik, meg tudott támadni minket itt, Janloonban, egy parkban, ami a saját városrészünkben található. A klán ellenségei már mindenhol ott vannak. Már nem csak más Zöldcsontok ellen küzdünk. Az egész világ ellen harcolunk, Shae-jen. Ami azt jelenti, hogy az aisho nem fogja megvédeni a gyermekeimet.

Megfordult, hogy szembenézzen az Időjóssal.

– Hilo mindig ellenezte, hogy beavatkozzam a Zöldcsontok ügyeibe, de a klánt fenyegető veszélyek már nem csak a Zöldcsontokat érintik. – Hangját a megszokott lágyság, észszerűség és kérlelés jellemezte, de most eddig nem hallott él jelent meg benne. – Ellenségeink bármelyik szögből képesek támadni. A klánunk elveszítette az egyik Maikot, talán kettőt is, mert Tar alig képes most valamire, de nem mindet. Szóval bízz rám feladatokat, Shae-jen!

Wen Shae szekrényéhez lépett. Összeszorította ajkát, majd kivett egy blúzt és egy szoknyát, és az ágyra dobta.

– Mindenki megdöbbent, amikor kihívtad Ayt Madát a tiszta pengéjű küzdelemre, még Hilo is, de én nem. Mi, nők minden centiért megküzdünk, amivel előrébb jutunk ebben a világban, te pedig túl keményen dolgoztál meg a Hajó úton elfoglalt helyedért ahhoz, hogy elvegyék tőled. De még mindig megtörténhet, ha nem öltözöl fel és nem hagyod el ezt a szobát. Mindig lesznek emberek, akik a gyengeség jelét keresik, a lehetőséget, hogy ellophassák tőlünk, ami fontos nekünk. – Wen elment Shae mellett, és kilépett az ajtón. – Az unokaöcséid megkérdeztek, hogy ott leszel-e ma este a vacsoránál, és én igennel feleltem.