ELSŐ KÖZJÁTÉK
AKI ELVESZETT ÉS MEGTALÁLTÁK

A Tuni Birodalom őstörténetének jól ismert alakja egy Ganlu nevű férfi, aki harcos volt, gyógyító, vallásfilozófus és Harmadik Sh’jan császár tanácsadója. Ganlut a tuni történeti szövegek szakállas idegenként írják le, aki a nyugati szigetről érkezett. A beszámolók eltérnek egymástól azt illetően, mikor érkezett, de azt mondják, amikor meglátta a Nagy Tuni-medence hatalmas síkságát, térdre esett, és hálát adott az isteneknek. Ekkor hangzott el híressé vált mondása (melyet később különféle tuni uralkodók és tábornokok kisajátítottak a birodalmi terjeszkedés igazolásaként): „Dicső a föld, melyen az ember egész életében mehet, és mégsem ér el a tengerig!”

Ganlu éveken át járta a földet. A nem sokkal korábbi éhínség és háború után a tuni vidék törvénytelenségbe süllyedt, és banditák járták, akikkel szemben az egyszerű falusiak védtelenek voltak. Ganlu bárhová ment, szembeszállt a bűnözéssel és az erkölcstelenséggel, harcolni tanította az egyszerű embereket, gyógyító érintésével kezelte a betegségeket és egyéb problémákat, emellett a békés életet, az egymás iránti kötelességet és a föld, a folyó és az égbolt isteni lelkeivel való közösséget hirdette. Tanításai adták a krajow, a tuni harcművészet alapját, és nagy hatással voltak a shubai vallásra is.

Az utazó híre végül elért a császárhoz is, aki magához hívatta Ganlut és tanítványait a palotába, és megkérte a férfit, hogy legyen az udvari tanácsadója. Ganlu háromszor utasította vissza, míg végül beleegyezett, és mindhárom alkalommal arra kérte a császárt, adja tanújelét uralkodói erényeinek. Ganlu tanácsadóként tanúsított éleslátásáról és krajow-iskolái alapításáról további legendák számolnak be, melyek részleteikben eltérnek egymástól, de mindben közös, hogy Ganlu hihetetlen erejét és bölcsességét egy elvarázsolt kőből nyerte, amelyet erdei istennő anyjától kapott, és amelyet mindig a szívéhez közel viselt. Azt beszélik, Ganlu százhetven évig élt, és halálakor lelke a kőbe költözött, amelyet a császári palotában őriznek azóta is, hogy az uralkodó bármikor konzultálhasson vele.

Míg a történészek egyetértenek abban, hogy Ganlu kekoni Zöldcsont volt, és tanításai nagy hasonlóságot mutatnak az abukei folklórral és a deitizmus előtti spiritualitással, azt csak nemrégiben sikerült megállapítani, hogy alighanem Jan királyának harmadik fiáról van szó, aki a kekoni történelem Három Korona korszakában élt.

Kekonon nem maradt feljegyzés erről az emberről, leszámítva egy korabeli királyi genealógiát, melyben név nélkül említenek „egy ifjú herceget, aki elveszett”.