2. FEJEZET
A FÁKLYA TÁVOZÁSA

Kaul Hiloshudon ott állt a gyászolók hatalmas serege élén, akik eljöttek leróni végső tiszteletüket nagyapja előtt. Ma rengetegen figyelték, és tudta, hogy észrevennék, ha szórakozottnak vagy zaklatottnak tűnne, ezért szemét rendíthetetlenül a drága, hófehér lepellel fedett koporsóra szegezte, ajka kötelességtudón együtt mozgott a Bűnbánók kántálásával. Még így is nehéznek találta azonban, hogy odafigyeljen a szertartásra; lehetetlen volt kihegyeznie Érzékelését ilyen sok ellenség jelenlétére.

Nagyapja hosszú, jelentős életet élt. Kaul Sen harcolt az ország felszabadításáért, később pedig a politikán, a gazdaságon és az általa alapított hatalmas klánon át formálta maradandó módon Kekon nemzetét. Tiszteletre méltó korban, nyolcvanhárom évesen hunyt el, csendesen, az éjszaka közepén, megszokott székében ülve, a családi otthon ablaka mellett. Ez minden bizonnyal az istenek kegyének jele volt. Ha élete utolsó éveiben a demencia és a csökkenő jádetolerancia kegyetlen, elviselhetetlen öregemberré tette is, aki keserűvé vált a bánattól és a veszteségtől, és aki kizárólag bántó szavakkal tudott megnyilvánulni azzal kapcsolatban, hogy a Nincs Csúcs klán vezérének posztja legkevésbé kedvelt unokájáé lett – nos, az átlagember erről mit sem tudott. A Templomnegyedben két napon és két éjszakán át tartott a hatalmas nyilvános virrasztás, és Hilónak úgy tűnt, a fél város megjelent a temetésen. A másik fele valószínűleg televízión nézte. Kekon Fáklyájának halála egy korszak végét jelezte, annak az úttörő nemzedéknek az elmúlását, akik felszabadították Kekont az idegen megszállás alól, és újra felvirágoztatták gazdaságát. Egy ilyen jelentős megemlékezésre minden fontos közszereplő eljött – köztük Ayt Madashi is.

A Hegy Pillére a tömeg másik oldalán állt, hosszú, fehér kabátban, fehér sállal, emberei körében. Hilo alig látta onnan, ahol állt, de nem is kellett látnia: elég könnyen képes volt Érzékelni a nő jellegzetes jádeauráját. A helyzet iróniája, hogy Ayt itt állt, ahol Hilo bátyja, Lan porladt a földben, feldühítette volna Hilót, ha megengedi magának, hogy eltűnődjön rajta, de nem engedte; nem állt szándékában megadni ellenfelének ezt az örömet.

Ayt előző nap nyilvános közleményt adott ki, melyben mint a nemzet hősét, a haza atyját, valamint elhunyt apjának, Ayt Yugontinnak – ismerjék fel mindkettejüket az istenek – szeretett bajtársát dicsőítette Kaul Sent. Szomorúságát fejezte ki az összetűzés felett, ami nemrégiben tört ki a két nagy ember klánja között; remélte, hogy a szerencsétlen nézeteltéréseket sikerül rendezni, és az ország ismét annak a rendíthetetlen egységnek a szellemében haladhat előre, amit a háborús idők hazafias testvérisége, az Ősi Hegy Társaság képviselt.

– Baromság – mondta erre Hilo. Egyetlen percig sem hitte el, hogy Ayt Mada felhagy azzal a szándékával, hogy megölje őt és családját, hogy elpusztítsa a Nincs Csúcsot és megkérdőjelezhetetlenül ellenőrzése alá vonja az ország jádekészletét. A véradósságot nem lehet sajtóközleményekkel eltörölni.

– Propagandaszempontból okos lépés – jegyezte meg Shae. – Emlékezteti az embereket arra, milyen kapcsolatban állt nagyapa az apjával, és ezzel kapcsolatba hozza magát minden Zöldcsont örökségével.

Ezt a rövid elemzést leszámítva húga keveset szólt az elmúlt hetvenkét órában, még a hivatalos, kétnapos csendes virrasztáson kívül is. Hilo Shaere pillantott, aki egyenes háttal állt mellette, de a szeme alatti duzzadt karikák még az arcát borító fehér gyászpúder alatt is látszottak. Shae általában élénk jádeaurája most tompának tűnt. Imádta a nagyapját, ő volt Kaul Sen kedvenc unokája. Keservesen sírt az öreg halálakor.

Hilo figyelme ismét a tömeg felé fordult. A Hegy klán több magas rangú vezére is eljött: Ayt Mada mellett egy alacsony, hátranyalt hajú férfi állt – Ree Turahuo, a klán Időjósa –, mellette pedig egy nyers arcú férfi rövidre vágott, őszes szakállal és hajjal. Hilo keveset tudott Nau Suenzenről, aki Gont Aschentu után a Hegy Szarva lett, de a szóbeszéd és a kémei elárulták, hogy Naut vérszomjas gerillaharcosként ismerik, aki a shotar megszállás idején szabotázsakciókat és merényleteket hajtott végre Ayt Yu megbízásából. Még csak huszonhárom éves volt, mikor a nemzetek háborúja véget ért. Feltűnésmentes megjelenése és jádeaurájának hűvösen unalmas szerkezete alapján feleannyira sem tűnt hatalmasnak vagy lenyűgözőnek, mint elődje. Hilo gyanította, hogy ez már önmagában is megtévesztés, ami aggodalomra ad okot.

A fehér gyászköntösbe öltözött deitista Bűnbánók – kéttucatnyian voltak, egy ekkora tömeghez és ilyen fontos temetéshez kellett ennyi – az ismerjék fel őt az istenek számtalan elkántálásával véget vetettek a ceremóniának; szavaikat visszhangozta az egybegyűltek tömege. Hilo lehunyta a szemét, összpontosított kimerült Érzékelésével, és végigpásztázta a több ezer lélegzet és dobogó szív mentális zaját. Megtalálta: valahol, a Hegy klántagjainak csoportja mögött, tekintete elől elrejtve ott volt annak az embernek az ismerős, felhős jádeaurája, akit egykor bácsikájának hívott. A Nincs Csúcs korábbi Időjósa, a Kaul család árulója. Yun Dorupon itt volt, és gyászolt.

– Ne törődj vele. Nem ma kapjuk el – mondta Shae halkan. Talán az arcán látta, hogy koncentrál, talán csak Érzékelte a gyűlöletét, Hilo mindenesetre meglepődött. Nem hitte volna, hogy húga észrevette Dorut, hogy egyáltalán odafigyelt.

Shaenek természetesen igaza volt: a Bűnbánók jelenlétében, nagyapjuk temetése napján nem léphettek fel erőszakosan; gyakorlatiasabb szemszögből nézve pedig a Hegynek túl sok harcosa volt jelen – több száz Öklük és Ujjuk sorakozott a Nincs Csúcs embereivel szemben. Mikor Hilo kiterjesztette Érzékelését, a jelen lévő Zöldcsontok aurája erőteljesen zümmögő jádeenergiává olvadt össze, mintha egy forgalmas utca szüntelen zúgását hallotta volna. A klánok erejüket igyekeztek megmutatni a nagy létszámmal, de mára fegyverszünetet kötöttek; mind ugyanannak az embernek a tiszteletére jelentek meg.

A hatalmas tömeg oszladozni kezdett. Hilo felkészült a hosszadalmas, elkerülhetetlen feladatra: arra, hogy komoly arckifejezéssel fogadja a klánhoz hű emberek belső körének részvétnyilvánítását – Lámpásokét, politikusokét, befolyásos Zöldcsont-családokét. Nem sokkal korábban valami felbolygatta a kedélyeket a temető bejáratánál, és Maik Kehn odaküldte egyik Öklét, hogy nézzen utána, mi történik. Kehn most Hilo mellé lépett, és halkan megszólalt.

– Azt beszélik, egy hullát találtak a temetőben tegnap éjjel.

Hilo ajka felfelé görbült.

– Csak egyet? A többi fogta magát, és elment?

A Szarv felhorkant – ennél erőteljesebb nevetést Hilo soha nem hallott még tőle, bár látta, hogy Kehn széles válla megrázkódik.

– A gondnokot fejbe lőtték a kapu közelében. Azt beszélik, valamelyik hitelezője lehetett. Nem tűnik fontosnak, de tudod, milyenek az emberek, balszerencsét kiáltanak már akkor is, ha legyet találnak egy csésze hojiban.

Hilo bólintott. A Fáklya temetését semmilyen rossz hír nem szennyezheti be.

– Beszélj a temető igazgatójával. Ne menjen híre a dolognak. – Kelletlen pillantást vetett a részvétnyilvánítók hosszú sorára, akik rá vártak. Már sem Aytot, sem Dorut nem Érzékelte a közelben. – Szólj Tarnak, hogy adjon nekem egy órát; utána hazamegyek, nem érdekel, hány seggnyaló van még itt.

 

———

 

Két és fél órával később Hilo visszaért a Kaul-birtokra. A hosszú kocsibehajtón és a ház előtti félköríves úton végig autók parkoltak; a nyilvános temetést zárt körű fogadás követte, melyen csak a családtagok és a Nincs Csúcs legmagasabb rangú Zöldcsontjai vettek részt. A kocsi félig lehúzott ablakán át Hilo hallotta a zenét és érezte a grillezett hús illatát az udvar felől. Az, hogy valaki több mint nyolcvan évet élt, ünneplésre adott okot; úgy vélték, annak a jele, hogy az illető magas szintet ért el az isteni erények terén, s hogy ezt az istenek is elismerték, és garantálták neki, hogy a Visszatérés megígért napján visszafogadják a mennybe. Hilo arra gondolt, ez a hiedelem is egyike azoknak, amelyeknek több értelmük volt a háborúval és rossz orvosi ellátással megvert időkben, de ettől függetlenül most, hogy a Kaul Sen halála miatti hivatalos gyász véget ért, a fehér drapéria lekerült a házról, és a kötetlenebb összejövetel valamelyest vidámabb hangulatot öltött. Úgy tűnt, jó ideig eltart még.

Maik Tar egyenesen a főépület elé hajtott a Duchesse Prizával. Hilo Pillérese ezután megállította a kocsit, és hátranézett a válla fölött. – Még mindig itt vannak mindazok, akiknek megígérted, hogy ma fogadod őket, Hilo-jen. Beküldjem őket hozzád, vagy szabaduljak meg tőlük?

– Hol van a húgom? – kérdezte Hilo. – Már visszaért?

– Bent vár rád.

Hilo beletörődőn elnyomta cigarettáját a hamutartóban.

– Küldd be őket.

Tar együttérző pillantást vetett főnökére.

– Félreteszek neked egy tányér ételt. Mit szeretnél?

– Egy kis füstölt sertéshúst. – Hilo kiszállt, bement a házba, és kelletlenül belépett a dolgozószobába. A helyiség egykor Lan kedvenc szobája volt, és Hilo még mindig nem érezte igazán otthon magát benne. Végül eszközölt ugyan pár változtatást – eltávolított pár könyvespolcot, hozatott egy tévét és egy nagyobb minibárt, valamint kényelmesebb karosszékeket –, de valahányszor használta, a fontoskodó szoba szinte sértőn emlékeztette őt, hogy sosem szánták a klán Pillérjének.

Így aztán, ha alárendeltjeivel találkozott, Hilo általában a konyhát vagy a teraszt választotta, de most egyik helyen sem tudott volna négyszemközt maradni embereivel, és el kellett ismernie, hogy a dolgozószoba sugallta hivatalos tekintély alkalmasabb rá, hogy itt fogadja a klán részvényeseit és kérelmezőit – akiknél, tudta, ellensúlyoznia kell fiatalságát és keményfiú hírnevét, de hangsúlyoznia kell családja hatalmát és örökségét.

Shae már a szobában volt, az egyik bőr karosszékben ült. Arcáról lemosta a púdert, újra kisminkelte magát, és átöltözött – most sötét szoknyát viselt bézs blúzzal –, de szeme beesett volt, fáradt, és szinte vádló: Te egyáltalán nem szeretted nagyapát?

– Nem kell itt maradnod – jelentette ki Hilo. – Megoldom egyedül.

– És mi lesz, ha egy Lámpás arra kér, gyakorolj nyomást a Királyi Tanácsra az üzemanyagfelár korlátozásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban? – kérdezte Shae.

Hilo szeme összeszűkült.

– Ilyet senki nem fog kérni tőlem.

– Igazad van – felelte Shae –, mert semmilyen törvényjavaslat nincs az üzemanyagfelárakról. Most találtam ki. – Mosolya halvány volt, szurkálódásából hiányzott a megszokott erő. – Maradok.

Hilo a homlokát ráncolta, de nem válaszolt, tekintettel volt húga gyászára. Igaz, hogy a klán üzleti és politikai ügyeit nem ismerte olyan jól, mint Shae, de erre rámutatni tipikusan az a fajta gonoszkodás volt, amit húga minden bizonnyal nagyapjuktól örökölt.

Hilo alig vette le nyakkendőjét és gombolta ki gallérját, mikor Tar már be is kopogott, majd benyitott, hogy beengedjen egy férfit és vele egy nőt, aki kisbabát tartott a karjában. Mikor meglátta őket, Hilo azonnal felélénkült, és eléjük ment, hogy melegen átölelje a férfit.

– Eiten, barátom – mondta. – Mekkorára nőtt a lányod! Tényleg még csak kilenc hónapos? Már le tudna birkózni egy kétévest!

Eiten nem tudta viszonozni a Pillér ölelését, és kezét sem tudta összekulcsolva a homlokához emelni a tiszteletadás hagyományos jeleként, de szeme büszkén ragyogott Hilo szavai hallatán. Enyhén meghajolt. Ropogós, fehér, rövid ujjú inget viselt, ami elfedte hiányzó karjai csonkját; lábán puha, bebújós fekete szandál volt.

– Igazi veszedelem ez a lány, Hilo-jen; órákig sír, és egy percre sem lehet letenni. – Látszólag mogorván rázta a fejét, de egyáltalán nem tűnt elégedetlennek.

– Természetes, hiszen éppolyan zöld lesz, mint az apja – mondta Hilo. Látta, hogy Eiten felesége bólint és elmosolyodik. A régi babona, mely szerint a nyűgös kisbabákból jobb harcos lesz, eredetileg csak fiúkra vonatkozott, de mára a Kaul Dushuron Akadémia diákjainak húsz százalékát lányok adták, voltak női Öklök és még egy női Pillér is – egy hasfájós kislány manapság büszkeségre adott okot, nem aggodalomra.

– Csak attól tartok, túl zöld lesz ahhoz, hogy feleségül vegyék – mondta Eiten felesége. Hilo látta, hogy az asszony tekintete egy pillanatra Shae felé villan, mielőtt lesütötte a szemét.

– Talán mire felnő, már nem gondolkodnak így az emberek – mondta Shae kis mosollyal.

– Az Időjós igazat szólt, emellett túl korai még ezen aggódni – mondta Hilo. Eiten vállára tette a kezét, és a székek felé irányította a családot.

Szorosan Eiten sarkában egy barna majom szökdécselt. Mikor Eiten leült, a majom felugrott a szék karfájára, és élénk figyelemmel, mellét vakargatva ült a férfi mellett. Hilo pár üveg üdítőt vett ki a minibárból, és a kávézóasztalra tette őket. Eiten egy szavára a majom felugrott az asztalra, kinyitotta az egyik üdítőspalackot, szívószálat tett bele, majd odavitte a gazdájának. Eiten kicsúsztatta egyik lábát a szandálból, és a palack nyakát lábujjai közé szorította. Bokáján, melyet másik térdén nyugtatott, jádeláncot viselt.

Hilo leült egykori Öklével szemben. Hangja komolyra váltott.

– Hogy megy a sorod? Van bármi, amire szükséged lenne a klántól, ami segítene?

– Már így is sokat tettél értünk. Kemény volt az élet, de könnyebb lett, amióta megkaptuk Zozót. Kinyitja az ajtókat, begombolja az ingemet, még a seggemet is kitörli – nevetett fel Eiten. A klán egyik Ujja adta Hilónak a hasznos tippet egy shotar szervezetről, amely majmokat idomít be mozgássérültek segítésére (abban az országban sok háborús veterán élt), Hilo pedig utasította egyik Lámpását, hogy intézkedjen.

Eiten előrehajolt, hogy igyon az üdítőből a szívószállal. Mikor kiegyenesedett, nyíltan a Pillér szemébe nézett.

– Mikor Gont Asch levágta mindkét karomat, megígérted, hogy megölöd őt és elveszed a jádéját – és meg is tetted. Azt mondtad, maradjak életben még egy évig, hogy tanúja legyek a klán bosszújának, és lássam a gyermekem születését, aztán, ha egy év múlva még mindig meg akarok halni, magad fogod végrehajtani, amit kértem. – A férfi hangja nyerssé vált, de nem ingott meg. – Eltelt egy év, és itt ülök előtted, Hilo-jen. Ha megkérnélek, hogy minden kérdés nélkül teljesítsd, amit megígértél, még mindig megtennéd?

Eiten felesége szorosan magához ölelte az alvó gyermeket, lehajtotta a fejét, és az ajkába harapott. Férje nem nézett sem rá, sem a gyermekre, szeme Hilóra szegeződött, aki Érzékelte a különös, megrendítő kitartást a férfi jádeaurájának zúgásában.

– Igen – felelte Hilo. – Ahogy megígértem.

Eiten bólintott. Aurája megnyugodott, lecsillapodott. Szunyókáló lányára nézett, és arcvonásai ellágyultak, kiült rájuk a nyilvánvaló odaadás.

– Igazat mondtál, Hilo-jen; immár van miért élnem, és nem akarok többé meghalni. – Hilo megértette, hogy ennek ellenére a férfinak fontos volt a tudat, hogy megvan a lehetősége, a döntés valóban az övé, és hogy a Pillér szavára mindig adhat. Eiten visszafordult Hilo felé. – Ugyanakkor nem akarom hátralévő életemet tétlenül, másoktól függve tölteni. A Nincs Csúcs elsőrangú Ökle voltam. Tisztában vagyok vele, hogy már semmi hasznod nincs belőlem, de lenne feléd egy kérésem, ha meghallgatsz.

– Kérhetsz bármit – felelte Hilo –, boldogan teljesítem, ha tudom.

– Apósom hojit főz. A szeszfőzdéje kicsi, de az ország legjobb itala készül ott; előkelő üzleteknek és éttermeknek árusítja. Szeretne nagyobb helyre költözni, hogy bővítse a vállalkozását, de már öregszik, és társra van szüksége, aki vezeti a céget. Tudom, hogy a klán számára ez apróság, de szeretném, ha az Időjós hivatalának pártfogásával átvehetném feleségem családjának a vállalkozását. Lehet, hogy a testem nem ép, de a szellemem igen, és úgy érzem, elégedettséggel töltene el, ha a klán Lámpásaként felvirágoztathatnám a céget.

Hilo mosolyogva fordult a férfi feleségéhez.

– Mit gondol az elképzelésről, Eiten asszony? Úgy érzi, a férjében megvan, ami ahhoz kell, hogy világszínvonalú hojikészítő legyen?

– Mindketten évek óta segítünk apámnak a főzdében, és apám mindig is azt akarta, hogy egyszer majd a férjem vegye át az üzletet – felelte Eiten felesége halkan, de magabiztosan. – Férjem azonban Ököl volt, elkötelezett ön és a klán iránt, így természetesen ezt helyezte az első helyre. Hálás vagyok, amiért egyáltalán életben van, ami csak önnek köszönhető, Kaul-jen, és a szívem mélyén érzem, hogy ez a mi második esélyünk. Jó munkát fog végezni, és amint a lányunk idősebb lesz, természetesen én is segítek majd neki.

– Azt mondtad, új helyre van szükséged – fordult Hilo ismét Eiten felé. – A Dupla Dupla teljes alsó szintjét most újítják fel és bővítik ki. Kialakíthatnánk benne egy helyet a főzdédnek, és a pince is hatalmas. Megfelelne? Te látnád el hojival a Szegényember útja minden kaszinóját.

Eiten szeme tágra nyílt.

– Hilo-jen, ez sokkal több, mint amit kívánhatnánk…

– Szükségem van valakire a Hónalj negyedben, akiben megbízhatok – folytatta Hilo. – Mindig fennáll a kockázat, hogy a Hegy megpróbálja visszafoglalni, amit tavaly elnyertünk tőlük. A Szarv gondoskodik róla, hogy folyamatosan védjük a területet, de jobban érezném magam, ha egy megbízható Zöldcsontom ott élne a határokon belül, nyitva tartaná a szemét, és egyik fülét mindig a földre szegezné. Képes lennél rá, hogy a kiváló hoji előállítása mellett még mindig a klánt szolgáld, Eiten-jen?

Eiten nagyot nyelt és bólintott.

– A klán a vérem, és a Pillér az ura. Köszönöm, Hilo-jen! Mindig is az egyik harcosod maradok, bármit kérsz is tőlem.

Hilo elvigyorodott és felállt, mire a többiek is felálltak. A kisbaba a mozdulattól felébredt, anyja melle felé fordult és sivalkodni kezdett, olyan fülsiketítő hangon, hogy Hilo összerezzent, majd felnevetett.

– Menjetek csak, meg kell etetni a kis démont. A részleteket megbeszélhetjük később is.

– Szedje össze az apósa pénzügyi nyilvántartásait az elmúlt öt évből, és küldje el az Időjós irodájába, a támogatási igény részleteivel – mondta Shae. – Akkor gyorsabban haladhat az ügy.

Eiten és felesége elismételték hálatelt szavaikat. A barna majom kiitta az utolsó korty baracklevet gazdája palackjából, majd szorosan Eiten nyomában ő is távozott a házaspárral együtt.

Hilo hangulatán jelentősen javított, hogy látta, Eitennek olyan jól alakul az élete, amennyire csak jelen körülmények közt remélhette. A következő két megbeszélés gond nélkül zajlott. Egy kisebb klán, a Fekete Varkocs küldte el egy képviselőjét, hogy pénzzel és virágokkal fejezze ki részvétét, valamint hogy tanúságot tegyen a Fekete Varkocs megingathatatlan, folytatólagos barátságáról. („Valószínűleg most épp Ayt Madához tart, hogy őt is biztosítsa ugyanerről”, mondta Shae a férfi távozása után.) Ezután nagyapjuk egyik üzlettársa érkezett, aki hagiográfiának is beillő életrajzot akart írni Kekon Fáklyájáról, természetesen a Pillér engedélyével és a klán végső jóváhagyásával. Hilót elégedettséggel töltötte el, ahogy halad az ügyei intézésével, és épp az órájára nézett, mikor Teije asszonyság lépett a szobába.

Hilónak rögtön az az érzése támadt, hogy ezt a beszélgetést nem fogja élvezni. Háta mögött érezte az alig észrevehető változást Shae aurájában, ami jelezte, hogy ő is hasonlóan érez.

– Teije néni! – Hilo megcsókolta az asszonyság száraz bőrű orcáját. – De rég nem láttalak! – Messze nem elég rég, gondolta, és örült, hogy az asszony nem visel jádét, így nem Érzékeli valódi gondolatait.

– Nénikém! – mondta Shae, szintén eljátszva a szeretetteljes üdvözlést. A hatvanéves Teije asszonyság apjuk unokatestvérének a felesége volt. Kaul Sennek csak egy nővére volt, aki megérte a felnőttkort; egy Teije Jan nevű férfihoz ment feleségül, akitől négy gyermeke született. A Teije család rokonságban állt Kaulékkal, de sokkal többen voltak náluk. Ez már önmagában Kekon egyik leghatalmasabb családjává kellett volna hogy tegye őket, ennek ellenére egyetlen Teije sem mutatott fel semmi jelentősebb teljesítményt vagy töltött be vezetői pozíciót a klánban. Csak páran végezték el az Akadémiát és váltak Zöldcsonttá; Hilo emlékezete szerint kettejüknek sikerült alacsonyabb rangú Ököllé válniuk. A Teije család többi tagja jelentéktelenebb Lámpás és jáde nélküli civil volt – némelyikük rendelkezett némi műveltséggel és tiszteletre méltó munkával, mások nem, de szinte mindegyikük csak a Kaul névhez való kötődésük miatt ért el többet az életben, mint amennyit érdemelt volna.

– Az istenek kivételeznek a kedvenceikkel – mondta egyszer Hilo nagyapja a vacsoraasztalnál. – Amit a családunk egyik ágától elvettek, azt a másiknak adták. Legyetek hát kedvesek az unokatestvéreitekkel; ha a Teijéknek több eszük vagy sűrűbb vérük lenne, ki tudja, hol lennénk mi?

Teije asszonyság kövérkés nő volt rövidre vágott, durva szálú hajjal, sanyarú arccal, amitől folyton úgy festett, mint aki valami kellemetlen ízűt próbál épp lenyelni. Siránkozó hangon szólalt meg.

– Kaul-jen, Kaul-jen, az istenek ragyogják rátok kegyüket! Ti vagytok az egyetlen reményem! – Ezzel az egyik karosszékbe roskadt, és gyűrött zsebkendőjével megtörölte a szemét.

– Mi történt, nénikém? – kérdezte Hilo.

– Az a semmirekellő fiam, Runo – kezdte Teije asszony. – Valami bajba keveredett az Uwiwa-szigeteken. Csak az istenek tudják, egyáltalán mit keresett azon a bűnös helyen, de valami borzalmas tévedés folytán letartóztatták és börtönbe vetették.

Hilo elfojtott egy sóhajt és próbált megnyugtató kifejezést erőltetni az arcára.

– Teije néni, nem csoda, hogy így felzaklatott a dolog, de ha valóban tévedés történt, ahogy mondtad, akkor biztos vagyok benne, hogy helyre lehet hozni, és meg tudjuk fizetni, hogy Runót szabadon engedjék. Mennyi az óvadék?

– Jaj – Teije asszony zavarba jött –, az óvadékot már kifizették, és a fiamat két hete kiengedték. – Mikor Hilo értetlenül nézett rá, sietve folytatta. – Nem mi fizettük ki; a család épp kezdte összegyűjteni rá a pénzt, de mielőtt még sikerült volna, megtudtuk, hogy egy gazdag idegen kifizette az óvadékot, és átadták neki Runót.

– Ki az az idegen? – kérdezte Hilo.

– A neve Zapunyo – felelte Teije asszony. – Azt mondják, rossz ember, csempész. Jádecsempész. – Úgy tűnt, köpne is egyet, ha nem a Kaul család szép szőnyeggel borított dolgozószobájában lenne. – A fiam a „vendége” annak az embernek, és nem engedi szabadon. Megpróbáltunk tárgyalni vele, pénzt is ajánlottunk, de Zapunyo azt mondta, csak a klán Pillérével áll szóba.

Teije néni felállt a székéből, letérdelt Hilo elé, és megragadta a férfi kezét.

– Kérlek, Kaul-jen, szabadítsd ki Runót! Makacs, engedetlen szíve van, de jó fiú. A férjem nem volt hajlandó eljönni hozzád, átkozott legyen az önfejűsége! „Ha Kaulékat kérjük, hogy segítsenek a gondjainkon, akkor mindig le fognak nézni minket”, mondta, de engem nem érdekel. Tudom, hogy éppolyan jószívű és gondoskodó vagy, mint a nagyapád, ismerjék fel az őt istenek.

Hilo magában megrándult az összehasonlítás hallatán, de megveregette a nő kezét, amely szorosan fogta az övét. Nem nézett Shaere, de érezte, hogy a lány aurája óvatosan bizsereg, miközben figyeli a beszélgetést. Egy hosszú percig nézte Teije asszony könyörgő arcát, mielőtt döntött.

– Ne aggódj, nénikém. Mindent megteszek, hogy Runót szabadon engedjék és visszatérhessen hozzád. Mihez kezdene a Nincs Csúcs klán a Teije család nélkül? Magam megyek az Uwiwa-szigetekre, hogy beszéljek Zapunyóval.

Teije asszony felzokogott, és összekulcsolt kezét többször is a homlokához érintette. Hilo talpra segítette és kikísérte, közben megveregette az asszony görnyedt hátát. Becsukta az ajtót Teije asszony mögött, majd húga felé fordult, aki nem mozdult a helyéről. Shae nem tűnt boldognak.

– Nem kellett volna reményt keltened benne.

Hilo lezöttyent a húgával szemben, és kinyújtott lábakkal lejjebb csúszott a székben.

– Mit kellett volna tennem? Küldjem el, hadd higgye, hogy hagyni fogjuk, hogy az az uwiwai gazember minden következmény nélkül elragadja a fiát? Elvégre Runo a család tagja, és Zöldcsont.

Shae szeme összeszűkült.

– Nem gondolhatod komolyan, hogy kockára teszed az életed Teije Runóért! – Runo három évvel Hilo és Shae felett járt az Akadémiára. Éneklésben, váltólabdában és a barátnők folyamatos cserélgetésében jó volt, másban nem nagyon. Egyetlen jádekővel végzett az Akadémián, és még egyet szerzett Ujjként töltött két éve alatt, mielőtt úgy döntött, hogy elindul bejárni a világot és megcsinálni a szerencséjét. A klánban terjengő pletykák szerint Zöldcsont zsoldosként bányákat és olajfúró tornyokat őrzött a világ háború sújtotta részein, és egy ideig valami gazdag oligarcha személyi testőre volt Marcucuón. Hilo évek óta nem látta, és nem is hiányolta; kicsit sem tisztelte az olyan embereket, akik jádeképességeiket pénzre váltották, és semennyit nem adtak vissza a klánnak, amelynek zöldjüket köszönhették.

– Runo egy fikarcnyit sem érdekel – felelte Hilo –, de magad is tudod, hogy ez az egész a legkevésbé sem róla szól. A klánháború jót tett a jádecsempészetnek, és az a dögevő Zapunyo zsírosra kereste magát az elmúlt pár évben, és elszemtelenedett. A Shotariából érkező hírek fényében még több oka van azt gondolni, hogy a feketepiacon fellendül a forgalom. – Shotariában szeparatista konfliktus tört ki az ország kormánya és az Ygutan-párti felkelők között a legkeletibb tartományban, Oortokóban. Valószínűnek tűnt, hogy a nagyhatalmak is be fognak avatkozni, és súlyosbítják a fegyveres konfliktust – ami azt jelentette, a fegyveres erőknek világszerte még nagyobb szüksége lesz jádéra, törvényes és törvénytelen forrásokból egyaránt.

– Hilo – szólalt meg Shae komoly hangon –, Zapunyo ki akarja kényszeríteni, hogy ő diktálja a találkozótok feltételeit, az ő országában, ahol a korrupt kormány és a rendőrség az ő zsebében van. A biztos veszélybe mész, ha odautazol. Nem éri meg, főleg nem egy ilyen haszontalan senkiházi kedvéért, mint Teije Runo.

– De a mi családunk haszontalan senkiházija – felelte Hilo. Felállt és nyújtózkodott. Vállában megsajdult egy izom; grimaszolva megmozgatta. Külső nyomai már nem látszottak a kegyetlen verésnek, melyet Gont Aschtól és embereitől szenvedett el több mint egy éve, de teste még mindig ragaszkodott hozzá, hogy időnként kellemetlen módon emlékeztesse. – Hogy néz az ki, hogy egy uwiwai túszul ejt egy Zöldcsontot, egyik vér szerinti rokonunkat? Zapunyo tudja, hogy nem fogjuk elviselni. Ezzel a módszerrel akarja felhívni a figyelmemet.

– Küldd el Kehnt vagy Tart, hogy beszéljen vele!

Hilo megrázta a fejét. Az Időjós feladatai közé tartozott, hogy az előnyök és hátrányok okos, logikus méregetésével tanácsokat adjon a Pillérnek, így Shae csak a munkáját végezte, mikor óvatosságra intette, de Shae sosem tartozott a klán katonai oldalához, így voltak dolgok, amelyeket nem értett meg. Hilo nem azzal tett szert hírnevére, hogy hátramaradt és másokat küldött a fontos dolgok elintézésére, és most sem volt hajlandó erre – főleg most nem, amikor Szarvként szerzett hírnevére támaszkodott, hogy legyen tekintélye háborús Pillérként.

– Nekem magamnak kell beszélnem Zapunyóval – jelentette ki. – A barátok közti nézeteltéréssel nincs gond. Az ellenségek köztivel van.

Shae tovább akart vitatkozni, de ebben a pillanatban Tar bekopogott, majd kinyitotta az ajtót, épp csak annyira, hogy bedugja a fejét.

– Sötétedik, ennek a dolognak kezd vége lenni az udvarban. Mit gondolsz, Hilo-jen? Még mindig beszélni akarsz Andennel?

Hilo arca megváltozott, szája széle legörbült, válla merevvé vált, mintha súly nehezedett volna rá.

– Beszélek vele – mondta halkan, majd Shaere nézett. – Négyszemközt.

Tar távozott. Shae felállt.

– Én vettelek rá, hogy szóba állj Andennel. Hónapokig nem hallgattál rám, még a nevét sem voltál hajlandó kiejteni, most pedig ki akarsz küldeni. – Méltatlankodó, gyanakvó tekintettel nézett bátyjára. – Vissza akarod kényszeríteni vagy édesgetni a klánba, abba, hogy jádét viseljen. Ismerlek, Hilo.

– Négyszemközt kell beszélnem vele, Shae. – Hilo hangja most már határozott volt. – Ami aznap történt, kettőnk közt történt. Fontos, hogy rendesen megbeszélhessük.

Az Időjós hosszasan méregette Hilót, aurája szikrázott. Aztán elindult az ajtó felé, elment Hilo mellett, szó nélkül kilépett, és egyedül hagyta a Pillért bátyja üres dolgozószobájában.