34. FEJEZET
A KLÁN BARÁTSÁGA

A sérelmek csarnoka elleni támadást követő két hónap a legrosszabb időszak volt Anden espeniai tartózkodása alatt, még rosszabb, mint az, mikor megérkezett és honvágy gyötörte. Cory elment. A vasútállomásról még felhívta Andent, hogy elbúcsúzzon. Elmondta, hogy szeretett volna átmenni hozzá, hogy személyesen is elköszönjön tőle, de túl kockázatos lett volna; nemcsak Kronmer bandájának tagjai jártak még a környéken, de a rendőrség is rászokott, hogy véletlenszerűen kiválasztott kekoniakat állítson meg az utcán, és kutasson át jáde után. A Dauk házaspár örült, hogy fiuk elhagyja a várost.

– Ne haragudj, hogy nem hallgattam rád, amikor azt mondtad, maradjak lent – mondta Anden mogorván a telefonba. – Csak segíteni akartam.

Cory pár másodpercig hallgatott, majd felsóhajtott.

– Tudod, aggódom érted, szigetlakó. Ahhoz képest, hogy mekkora benned a felelősségtudat, nagy tehetséged van a bajba keveredéshez. – Megszólalt a vasútállomás hangosbemondója. – Mennem kell, haver – mondta Cory. – A szüretnapi vakációra hazajövök. Ne csinálj semmi hülyeséget, amíg nem vagyok itt, jó?

Miután letették a telefont, Anden már nemcsak Cory távozása miatt volt lehangolt, hanem beszélgetésük is felzaklatta. Aznap este, miután elhagyták a sérelmek csarnokát, ő és Rohn háromutcányit sétáltak, hogy eltávolodjanak a pusztítás helyszínétől, majd Rohn leintett egy taxit, és szólt a sofőrnek, hogy vigye őket Hianék házához. Hian úr és Hian asszony megkönnyebbültek, de meg is döbbentek, amikor ajtót nyitottak. Míg Anden hideg víz alá tartotta kézfejét a konyhai csapnál, Rohn beszámolt a történtekről.

– Miért kellett belekeveredned? – szidta össze Hian asszony Andent, miközben átkutatta a fiókot gézpólya és egy tubus antibiotikumos kenőcs után. – Te látogatóban vagy itt, diákként, miért nem maradtál lenn, az alagsorban a többiekkel, míg biztonságban fel nem jöhettél? Hagynod kellett volna, hogy a Zöldcsontok intézzék az ügyet. Ha megsebesültél vagy meghaltál volna, mit mondtunk volna a családodnak? – Hian asszony közel állt ahhoz, hogy elsírja magát.

Andent elnémította a bűntudat, de Rohn a védelmére kelt.

– Ne legyen ennyire szigorú a fiúval, nem tehet róla. Lélekben zöld, ahogy Dauk-jen mondta. Valójában rengeteget segített. – Rohn elmesélte a két öregnek, hogy Anden volt az, aki elég időre elterelte a rendőrség figyelmét ahhoz, hogy ő közben biztonságban kijuttassa a jelenlévőket a sérelmek csarnokából. Hianék vonakodva elismerték, hogy Anden valóban helyesen cselekedett. Rohn ivott egy kis forró teát, majd felállt, hogy távozzon; azt mondta, másnap reggel dolgoznia kell. Andennek néha emlékeztetnie kellett magát, hogy Rohn Toro nem egy valódi klán Ökle, és szüksége van hétköznapi munkára is, amivel pénzt kereshet – barátaival egy kisebb költöztetőcéget üzemeltetett.

Amint Rohn távozott, Hianék győzködni kezdték Andent.

– Anden-se, ami ma este történt, az még nagy bajt okozhat. Mostantól ne menj se a sérelmek csarnoka, sem Daukék közelébe; csak iskolába és dolgozni járj el, és utána egyenesen gyere haza. Ha a rendőrség felismeri benned azt, aki félrevezette őket, ki akarnak majd hallgatni.

Anden engedelmeskedett, de az ezt követő pár napban rendszeresen eszébe jutott, milyen rémülten nézett rá Cory aznap éjjel, milyen gyorsan a földre rántotta a puskagolyók elől, és milyen dühösen közölte Rohnnal, hogy ne keverje bele Andent az ügybe. Neki még csak itt sem kellene lennie.

Anden eddig is Coryt tekintette a domináns félnek a kapcsolatukban; hagyta, hogy vezesse. Espenia Cory hazája volt, ez itt az ő városa és az ő városrésze; három évvel idősebb volt Andennél, élénkebb társasági életet élt, szexuálisan magabiztosabb és tapasztaltabb volt. Andent ezek egyike sem zavarta, sőt mindez csak vonzóbbá és csábítóbbá tette Coryt a szemében. Most először azonban Anden gyengébbnek is látta magát. Hian asszonynak igaza volt: Cory Zöldcsont, Anden pedig nem. Mikor Anden fejjel előre a veszélybe rohant, a Pillér fia kénytelen volt védelmezni. Ha a kapcsolatuk tartós marad, ez vajon mindig így lesz?

Andent nagyon zavarta ez a gondolat. Zöldcsont családba született, Zöldcsontok fogadták örökbe és nevelték fel, Zöldcsont-iskolába járt. Egész életében arra tanították, hogy nemcsak saját, hanem családja és klánja becsületéért és jó híréért is ki kell állnia, és meg kell védenie a szegényebbeket, a jáde nélkülieket, akik a klán védelme alá tartoztak. Bár a Nincs Csúcs száműzte, és jádét sem viselt, mégsem nézett még szembe a valósággal: azzal, hogy immár ő is azok közé tartozik, akik védelemre szorulnak. Mindenki, aki valaha is közel állt Andenhez, aki fontos volt az életében, Zöldcsont volt. Nem állt előtte minta arra nézve, hogyan lehet a Kaul család tagja, egyáltalán hogyan lehet kekoni férfi jáde nélkül. Felrémlett előtte egy váratlan látomás arról, hogy Cory egy nap apja nyomdokaiba lép, és a Déli Csapda Pillére lesz, Andenre pedig a titkos szerető szerepe vár, a sebezhető baráté, aki sosem fog a saját feltételei szerint beilleszkedni Espeniában. A gondolattól csaknem egy év óta először ismét frissnek érezte a helyzete fölötti szégyenét.

Hangulatán az se segített, hogy eltűnt mindennapjaiból életének az a része, amit a legjobban élvezett. Az incidens után két hétre szüneteltették a váltólabdameccseket, utána pedig nem tudott ugyanazzal a lelkesedéssel részt venni, mint korábban, hiszen Cory nem volt ott. A sérelmek csarnokát meghatározatlan időre bezárták; Anden egyszer közel osont az épülethez, és látta, hogy rendőrségi helyszínelő szalag keresztezi a betört főbejáratot.

A Port Massy-i rendőrség kihallgatta a Déli Csapda lakóit, de nagyon keveset derített ki. Mindenki azt állította, nem volt ott, amikor a lövöldözés történt. Senki nem mondott semmit arról, miért válhatott a közösségi központ célponttá. Ugyanaznap éjjel, a Déli Csapda más részein vandálok rongáltak meg egyes kekoni üzleteket, és a falakra sértéseket festettek, de senki nem mutatott rá a nyilvánvaló tényre a rendőrség előtt: hogy a bűncselekmények rasszista indíttatásúak voltak, hogy a Kromner-banda tagjai a szerencsejáték és a jáde miatt támadták a kekoniakat.

Anden hallott pár pletykát Derektől, Tamitól és másoktól, akikkel néha összefutott iskolába vagy munkába jövet vagy menet. Dauk elküldte Rohn Torót és pár emberét, hogy álljanak bosszút a Kromner-bandán. Két fogadóirodát megtámadtak és kiraboltak, két bandatagot pedig, akikről gyanították, hogy a lövöldözők közt lehettek, kitört nyakkal találtak holtan. Válaszként egyre sűrűbbé váltak a kekoni üzletek és személyek elleni támadások. A borbélyüzletet, ahová Hian úr nyolc éve járt, felgyújtották; egy idős Zöldcsontot megtámadtak és megvertek a lakása előtt, kevéske jádéját elvették; egy helyi boltost, akit hamisan megvádoltak azzal, hogy Zöldcsont, megtámadtak egy buszmegállóban. Egy letartóztatás sem történt ezekben az ügyekben.

Hianék legidősebb fia, egy állandó stresszben élő, de jó szándékú, negyvenes évei elején járó férfi, akivel Anden többször is találkozott már egy-egy udvarias, de sekélyes párbeszéd erejéig, eljött, hogy megpróbálja meggyőzni szüleit: költözzenek ki ebből a városrészből az egyik kertvárosba. Anden fent ült a hálószobájában, és próbált nem hallgatózni, de nem tudta nem hallani szavaikat.

– A Déli Csapda kezd bevándorlógettóvá válni – jelentette ki Hianék fia. – Nem laknátok szívesebben valami olyan helyen, ahol nagyobb teretek van, és kevesebb a bűnözés?

Hianék azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy nem költöznek. Szerették ezt a helyet, barátaik éltek itt; máshol hol járhatnának kekoni élelmiszerboltba? Talán, jegyezte meg Hian asszony panaszosan, ha a fiaik lennének kedvesek unokákkal megajándékozni őket valamikor még életükben, akkor lenne okuk költözni; máskülönben mi értelme?

———

Dauk Losun egy délután felhívta Hianékat, és megkérdezte, elmehetne-e látogatóba a feleségével. Elmondta, hogy szívesen meghívnák a Hian házaspárt magukhoz, de a rendőrség tudja, hogy Sana kapcsolatban áll a sérelmek csarnokával, és gyanítják, hogy a Dauk házaspár nem a teljes igazságot mondta el nekik a lövöldözéssel és a gyújtogatással kapcsolatban, így különös figyelmet szentelnek a környék azon részének, ahol ők éltek. Daukék nem akartak fáradságot okozni Hian úrnak és asszonynak, ezért megígérték, hogy visznek magukkal némi ennivalót. Mintegy mellékesen megkérték Hianékat, hogy Anden is legyen jelen.

A Hian házaspár nyugtalanul, de igent mondott, és Hian asszony a megbeszéltek ellenére is rengeteget főzött, így amikor Daukék megérkeztek az elvitelre készített étellel teli, fehér műanyag szatyrokkal, hirtelen túl sok ennivaló lett. Hianék konyhájába újabb székeket hoztak. Anden tiszteletteljesen köszöntötte Daukékat, de belül feszült volt. Miért akarta látni a Pillér? Coryhoz lehet valami köze a dolognak? Tudnak róluk? Lehet, hogy a Pillér Andent fogja okolni, és eltiltja őket egymástól?

– Hogy van Coru? – kérdezte Hian asszony Daukékat. – Sikerült megszoknia Adamont Capitában? Megkezdődött már a tanév a Watersguard jogi karán?

– Ezen a héten kezdett – felelte Dauk Sana, miközben körbeadta a papírtányérokat és a műanyag evőeszközöket. – Boldognak tűnik, de hát Coru ilyen, mindig lelkesedik. Még nem kellett keményen dolgoznia, szóval meglátjuk. Egyelőre örülök, hogy biztonságos távolban van, és elfoglalja magát.

Anden meg is feledkezett róla, hogy a jogi karon már megkezdődött a tanév. Cory nem hívta fel a Watersguardról… még nem. Valószínűleg elfoglalt volt, elvégre be kellett költöznie, ott volt az eligazítás a diákoknak, az új kurzusok… Mégis. A szívébe kúszó megbántottság ízetlenné tette a falatot a szájában.

– Hogy vannak mostanában? – tette fel a kérdést Dauk Losun evés közben. – Volt bármi probléma a közelmúltban?

Együttérző bólogatással hallgatta végig Hian asszonyt, aki panaszkodott, hogy a városrész már nem annyira biztonságos, és hogy a fiuk szeretné, ha elköltöznének.

Hian úr is megszólalt.

– Kromner banditái ártatlan embereket és üzleteket bántanak, a rendőrség pedig nem tesz semmit.

– Mert a bandák fizetnek nekik, hogy hunyjanak szemet a tevékenységük fölött – mondta Dauk Sana. – Igaz, hogy nekünk is a zsebünkben van pár rendőr, de nekik több. Mindent egybevetve Kromner és a bandatagok espenik, mi pedig idegenek vagyunk, így a rendőrség az ő pártjukat fogja. Ahogy általánosságban az emberek is, mert a hírekből azt hallják, hogy Kekon hátráltatja Espeniát az oortokói háborúban azzal, hogy felhalmozza a világ összes jádéját, még ha ez nem is igaz. Néha még össze is tévesztenek minket a shotarokkal.

– De hát mit tehetünk, Dauk-jenek, ha egyszer a törvény nem engedi, hogy az emberek jádét viseljenek és megvédjék a közösségüket, a rendőrségben viszont nem lehet bízni? – kiáltott fel Hian asszony. – Ez annyira igazságtalan!

Dauk Losun arca komor volt.

– Az a helyzet, hogy hónapok óta ez a kérdés tart ébren éjszakánként.

– Igaz – erősítette meg a felesége. – Nyugtatókat kell szednie.

Anden növekvő haraggal és viszolygással hallgatta a beszélgetést. Janloonban egy klánháború résztvevői sosem támadnának ártatlan civilekre, még akkor sem, ha azok abukeik vagy külföldiek. Ha bármelyik oldal megtenné, mi akadályozhatná meg, hogy a társadalom az aisho iránti minden érzékét elveszítse, és eluralkodjon rajta a barbárság? És a rendőrség? Az adót beszedték a sérelmek csarnokában – Anden a saját szemével látta –, mégsem védték meg. Dauk Losun azt mondta a rendőrségre, hogy olyanok, mint egy másik klán, de egyáltalán nem voltak klán, csak vérszívók, mint a bandák. Eközben a kekoniakat üldözték és bűnözőként kezelték pusztán azért, mert jádét viseltek, hogy megvédjék magukat és intézzék a saját ügyeiket.

Dauk Losun testes alakja mintha belesüppedt volna a konyhaszékbe. Beletörődő hangon folytatta.

– Negyvenöt éve élek ebben az országban. Valójában majdnem espeni vagyok. Lehet, hogy ezért szeretem feltűnés nélkül megoldani a problémákat, pénzzel és befolyással. De az évek során mindvégig tudtam, hogy ha szükség lett volna rá, erővel is meg tudtuk volna támogatni a szavainkat, mert egyedül nekünk volt jádénk, és egyedül mi tudtuk használni.

A dolgok azonban rosszra fordultak. Így, hogy illegális a jáde, a bandák már nem érzik szükségét, hogy tiszteljenek bennünket. Tudják, hogy nem leszünk képesek visszavágni, ha nem akarjuk, hogy vádat emeljenek ellenünk. Az óhazából érkezett tapasztalt Zöldcsontok, akiktől tényleg félnek, az olyanok, mint Rohn Toro, kevesen vannak, és egyre idősebbek, a fiatalabbak pedig, akik itt születtek, nincsenek jól kiképezve, és nem veszik komolyan a dolgot. Ilyen a saját fiam is, bármennyire is szeretem. Vagy ott van például Shun Todo, aki tehetséges a jádediszciplínákban, de túl espeni. El akar menni otthonról, hogy belépjen a hadseregbe. – Dauk megrázta a fejét. – Félek, hogy már semmilyen lehetőségünk nem marad szembeszegülni az olyan zsarnokokkal, mint Blaise Kromner. Rohn a legzöldebb ebben a városban, de ő csak egy ember. Én pedig éjszakánként ébren fekszem, és rettegek, hogy elkapják; előbb vagy utóbb meg fogják ölni jóbarátomat. Úgy tűnik, nincs más választásunk, mint elfogadni minden feltételt, amit a Főnökök szabnak: fizetnünk kell nekik a védelmi pénzt, be kell zárnunk a sérelmek csarnokát, be kell engednünk a drogdílereiket és stricijeiket a városrészünkbe.

Már senki nem evett. Hian asszony remegve emelte szája elé a kezét, férje pedig vigasztalón az asszony hátára tette a kezét. Anden eddig kedvetlenül csipegetett ételéből, majd most feltűnt neki, hogy a Dauk házaspár mindkét tagja őt nézi. Anden lassan felemelte tekintetét, és a Pillér szemébe nézett. Dauk Losun továbbra is Hianékhoz beszélt, de tekintete Andenre szegeződött.

– Sokszor, sokáig gondolkodtam a borzalmas helyzeten, amelyben találtuk magunkat, és most kérnem kell valamit ifjú barátunktól, Andentől. És mivel önök adnak otthont neki, ezért önöktől is kérnem kell.

Dauk Losun Anden felé fordult.

– Te az óhazából jöttél, a családod Kekon egyik leghíresebb és leghatalmasabb Zöldcsont-családja fölött uralkodik. Még mindig vannak barátaim a szigeten, a szóbeszéd pedig még az Amari-óceánon túlról is elér ide, így jó ideje tudom, hogy több vagy annál, aminek mondod magad. Te és unokatestvéreid háborút vívtatok egy erősebb ellenséggel, aki elpusztíthatta volna klánotokat, de győztetek.

Anden, mikor először találkozott Dauk Losunnal, túl lazának és jelentéktelennek tartotta ahhoz, hogy Pillérnek nevezzék. Most Dauk ráncokkal körülvett szeme acélosan, rendíthetetlenül szegeződött rá. Anden megértette, mit kér tőle; eszébe jutott, hogy azóta számított erre, hogy először vacsorázott ennek az embernek az asztalánál, és elfogadta a segítségét.

– A Kaul család sokkal nagyobb erőforrások felett rendelkezik, mint mi – folytatta Dauk. – Jáde, pénz, emberek, még a kormányokra is van befolyásuk. Talán nincs okuk törődni azzal, ami itt, Espeniában történik, de ha bármi esély van rá, hogy valamiképpen felajánlanák a barátságukat, az sokat segítene most, amikor semmi másra nem számíthatunk.

Anden halkan felelt.

– Dauk-jen, ha bármiféle befolyásom lenne unokatestvéreimre a Nincs Csúcs klánban, akkor most nem lennék Espeniában.

Dauk Sana felemelte ujját, és kétkedőn köhintett.

– Épp eleget láttam és hallottam belőled ahhoz, hogy tudjam: ha unokatestvéreidbe minimális ész és ravaszság szorult, akkor nem dobnak el téged. Hogyan lehetsz ennyire biztos abban, hogy nem más okból küldtek Espeniába? Elvégre ők a családod.

Hian asszony felkelt az asztaltól, és levette a polcról a zöld kerámia teáskannát, amit Anden magával hozott, hogy Espeniába érkezve odaadja vendéglátó családjának a klán barátságának zálogaként, a viszonozni való szívesség jeleként. Letette Anden elé, és megszólalt.

– A kekoni közösség kedvéért, Anden-se. Ha egy kicsit is kedvelsz bennünket, könyörgünk, hogy próbáld meg.