18. FEJEZET
A FEHÉR LÁMPÁS KLUB

Shae húsz perccel az espeni nagykövettel és az Euman Haditengerészeti Bázis parancsnokával megbeszélt találkozó előtt érkezett a Fehér Lámpás Klubba. Az egyik legjobb asztalt akarta megszerezni, és a házigazda pozícióját elfoglalni, mielőtt külföldi vendégei megérkeznek. Megkérte a hojimestert, hogy hozzon fel a pincéből kétfélét az általa ajánlottak közül, mellé egy palack importbort, és helyezze el az asztalon. A klub tagjai közül páran észrevették érkezését, és úgy tűnt, szándékukban áll odajönni tiszteletüket tenni. Woon körbement, hogy üdvözölje őket és ügyesen elhárítson minden lehetséges kísérletet a társalgás kezdeményezésére; elmondta, hogy az Időjós fontos ügyben érkezett, és sajnos jelenleg nem zavarhatják, ő azonban örömmel átadja neki, hogy tiszteltetik.

Shae a mosdóba ment, hogy ellenőrizze sminkjét és megmossa kezét, melyet ragacsosan izzadtnak érzett. Merész vörös szoknyát és blézert viselt, melyet espeni stílusban varrtak, széles hajtókával és mandzsettával, hozzá magas nyakú fehér blúzt, ami elrejtette jáde karpereceit és nyakpántját. Egyedül a fülbevalóján látszott zöld. Blézere belső zsebéből elővett két, összehajtott papírlapot, és átolvasta őket. Pár fontos gazdasági és politikai tény, melyeket azután gyűjtött össze, hogy Maróval beszélt. Egyoldalnyi stratégiai jegyzet, melyet akkor írt össze, amikor nemrégiben összeült Woonnal. Elrakta a papírokat. Jól felfegyverkezett, de még mindig úgy érezte, mintha előnytelen helyzetből indulna a csatába.

Visszatért asztalához. Gregor Mendoff nagykövet és Leland Deiller ezredes egyszerre érkeztek, öt perccel később. Shae felállt, hogy üdvözölje őket és kezet rázzon velük.

– Nagykövet úr. Ezredes úr. Örülök, hogy eljöttek ma délután. – A szavak viszonylag könnyen jöttek az ajkára; Shae az eltelt két hét nagy részében az espeni rádiót hallgatta irodájában, és órákon át beszélt magában espeniül, hogy felfrissítse nyelvtudását, amelyet ritkán volt alkalma használni, amióta hazatért Windtonból. A szokottnál lassabban és kimértebben beszélt, nemcsak azért, hogy enyhítsen akcentusán, hanem azért is, hogy megszabja a találkozó hangnemét. Nem mutatta be sem Woont, sem a másik férfit, aki elkísérte – egy tolmácsot, akiről remélte, hogy nem lesz rá szüksége. Feltételezte, hogy vendégei épp eléggé ismerik a kekoni üzleti szokásokat ahhoz, hogy megértsék: két kísérője csak megfigyelőként van jelen, nem fog aktív részt vállalni a beszélgetésben.

Pár percig udvarias semmiségekről csevegtek, miközben a pincér kihozta a teát, valamint a sült garnélából és pácolt fügéből álló előételt. Mendoff nagykövet a párás időjárásra panaszkodott, Deiller ezredes pedig, aki korábban még nem járt ebben a helyiségben, megjegyezte, mennyi prémium likőr látható a bárpult mögötti polcokon. A Fehér Lámpás Klub szégyentelenül fényűző hely volt: tömött párnájú, vörös bőrülések, kristálycsillárok, a falakon drága műalkotások, a kifogástalan modorú felszolgálókon fekete mellény. A klubba csak meghívásos alapon lehetett bejutni, és a tagságot a közelmúltig kizárólag a Nincs Csúcs bizonyos szintet már elért Lámpásaira terjesztették ki, a klán által nyújtott egyik legkívánatosabb státusszimbólumként. Nőket öt éve engedtek be először. A következő évben a tagság megnyílt azok számára is, akik szigorúan véve nem tartoztak a Nincs Csúcs magas rangú üzletemberei közé, beleértve a tanácsosokat, a jelentős janlooni írókat és művészeket, valamint a Kaul Dushuron Akadémia oktatóit. Egy ideje korlátozottan ugyan, de kölcsönös tagsági kedvezményekben is részesítették egymást a Pénzügyi negyed túlsó felén lévő Janlooni Városi Klubbal, amely régóta a Hegy klán magas rangú tagjainak társasági klubja volt. A pénz még a nemrégiben zajlott klánháború idején is könnyebben folyt a vérnél. Lehet, hogy a két klán Zöldcsontjai halálos ellenségek voltak, de az adófizető üzletemberek továbbra is ápolhatták kapcsolataikat az elit létesítményekben egy ital fölött.

– Bízom benne, hogy önök is hallották a jó hírt – mondta Shae, amint a pincér elvitte az előételeket, és kihozta a levest, majd a hússal megrakott tányérokat. Shae már megtanulta, hogy az espenik általában nem várják meg a fontos beszélgetések megkezdésével az étkezés végét. – A kormány feloldotta a jádebányászatot sújtó korlátozást, és újraindult a bányászat, ami azt jelenti, hogy Kekon nemsokára elkezdi teljesíteni az exportszerződésekben meghatározottakat.

– Igen, ez valóban kedvező hír – jegyezte meg Mendoff nagykövet. Nagydarab férfi volt, őszes bajusszal és barátságos, kék szemmel. Shaenek úgy tűnt, kicsit összezavarta a férfit; Mendoff kissé féloldalasan tartotta vállát, és időnként vetett egy pillantást Woonra. Mendoff a befolyásos Hajómunkás Társaság korábbi elnöke volt, és hat hónapja kapta meg nagyköveti kinevezését, jutalomként, amiért hatalmas összeggel járult hozzá az espeni Nemzetgyűlés jelenlegi miniszterelnökének kampányához. A férfi a torkát köszörülte. – Hadd tegyem hozzá, Kaul kisasszony, hogy a lehető legjobbkor történt. Figyelembe véve a politikai instabilitást, amit az oortokói polgárháború okoz, kormányom a Kekonnal kötött kereskedelmi egyezményeket a legfontosabb eszközök közé sorolja, melyekkel elősegíthetjük a térség biztonságát.

Shae udvariasan, de határozottan a férfira mosolygott.

– Nagykövet úr, itt, Kekonon egy jádét viselő személy megfelelő megszólítása jen. Szólíthat Kaul-jennek, vagy egyszerűen Időjósnak, ami talán az ön fülének különösen hangzik, de az én kultúrámban rengeteget jelent.

Mendoff elvörösödött és feszengeni kezdett, Shae azonban úgy folytatta, mintha nem állt volna be ez a kínos helyzet.

– Tisztában vagyok vele, hogy a jádeexport újraindulása nagy jelentőséggel bír az önök számára. – Deiller ezredes felé fordult. – Elvégre szakértőink szerint az oortokói konfliktusból akár az első modern kori jádeháború is kibontakozhat.

Deiller ezredes szögletes arcát határozott szemöldök tette jellegzetessé, türelmes méltósága pedig egy olyan hivatásos katonáé volt, aki tucatnyi helyen állomásozott a világ különböző tájain, és minden elképzelhető baromsággal szembesült már. Áthatóan méregető pillantással nézte Shaet, amitől a nő enyhén kényelmetlenül érezte magát. Gyanította, hogy a férfi végigpörgeti agyában a róla szóló dossziét, összehasonlítja Shae mostani megjelenését az évekkel ezelőtti fényképeivel, amikor az Espeniai Köztársaság hírszerzésének egyik informátora volt. Akkor huszonkét éves volt, az espeni haditengerészet egyik tisztjének a barátnője, és a híres háborús hős, Kaul Seningtun elkényeztetett unokája. Az ezredes talán azon tűnődött, hogyan válhatott Shae hét rövid év alatt Kekon szigetének egyik legbefolyásosabb politikai és üzleti tényezőjévé.

– Oortokón a shotar kormány támogatása a célunk. – Deiller hangjából erősen érződött az észak-espeni kiejtés, amit Shae felismert windtoni egyetemista éveiből. – Az ő kérésükre állomásoznak ott katonáink.

– Elég gyorsan összegyűltek a haditengerészetük erői a Nyugati-Tuni-tengeren, amint gyanakodni kezdtek rá, hogy az ygutani hadsereg fegyverzi fel az oortokói felkelőket – mutatott rá Shae.

– Az Espeniai Köztársaság irányelve, hogy szembe kell szállni az ygutani agresszióval, és az elég nyilvánvaló, hogy az oortokói felkelés Ygutan ürügye a területi terjeszkedésre. – Deiller gyanakodva nézte a tintahalat, és inkább a sertéshúsért nyúlt. – A miniszterelnök és a hadügyminisztérium államtitkára kijelentette, hogy egyértelműen megvédjük szövetségeseink függetlenségét. – Sokatmondó pillantást vetett Shaere. – Hozzáteszem, beleértve Kekont is.

Shae intett a pincérnek, hogy töltse újra a kis hojis csészéket. A nagykövet már kiitta az első adagot, az ezredes azonban nem. Shae épp csak belekóstolt a sajátjába.

– Sajnálattal közlöm, hogy sok kekoni nem egy megbízható szövetséges tevékenységeként értékeli az Euman-szigeten és környékén állomásozó haderő gyors növekedését.

– Hosszasan beszéltem erről Son Tomarho kancellárral – jelentette ki Mendoff nagykövet. Sikerült éreztetnie felháborodását afölött, amire Shae célzott, ugyanakkor meg tudta őrizni diplomatához illő, simulékony modorát. – Biztosítottam őt és a Királyi Tanácsot afelől, hogy megnövekedett katonai jelenlétünk Kekonon szükséges és reményeink szerint ideiglenes lépés, melyre közös biztonsági érdekeink miatt van szükség.

– Amihez önöknek érdekük fűződik, az a jáde – tisztázta Shae, és letette leveseskanalát. – Mindannyian követjük a híreket, nagykövet úr. A kekoni jádéval felszerelt espeni kommandóscsapatokról szóló történetek… nagyban nyugtalanítják az embereket. Ne feledje, hazám történetében igen gyakran előfordult, hogy külföldiek próbáltak megtámadni és megszállni minket. Hogyan bízhatunk benne, hogy espeni szövetségeseink mások? Ha akarná, talán nem tehetné meg, hogy haderejével és jádét viselő katonáival elfoglalja a bányáinkat, és átvegye az irányítást országunk fölött? – Shae tehetetlenséget sugalló mozdulattal tárta szét kezét, mintha csak nevetséges paranoiának adott volna hangot, de biztos volt benne, hogy Mendoff és Deiller már folytatott beszélgetéseket a feletteseivel ebben a témában. Ha a Nincs Csúcs nem gondoskodott volna arról, hogy a KJSZ bányabezárásai alatt továbbra is áramoljon a jáde Adamont Capitába, vagy ha a klánháború túl sokáig kényszerítette volna inaktivitásra a bányákat, az espenik talán valóban a katonai beavatkozás mellett döntöttek volna.

– Ne vegyék sértésnek – mondta Shae –, én csak azt magyarázom, hogyan működik a kekoniak agya. A lopás ellen mindig éberen őrködünk.

– Úgy látom, már tud róla, milyen kéréssel fordultunk a Királyi Tanácshoz – morogta Mendoff nagykövet. – Ebben az országban semmi nem kerüli el a maguk, klántagok figyelmét.

– Az, hogy ekkora mértékben akarják megnövelni a jádeexportot közvetlenül a bányák újranyitása után, és ugyanekkor seregeket mozgósítanak a területünkre, nem fogja kedvező fényben feltüntetni Espeniát egy kekoni szemében sem. A Királyi Tanács már így is hatalmas nyomás alatt áll az emberek részéről, hogy csökkentse a jádeexportot és ítélje el az oortokói háborút.

– Shotaria krízishelyzetbe került – erősködött a nagykövet, és közelebb hajolt, hogy nyomatékot adjon szavának –, Ygutan pedig egyértelműen aktuális fenyegetést jelent mindannyiunkra. Kekon geopolitikai értelemben jelentős, nemcsak mint a világ egyetlen lelőhelye, ahol bioenergikus jáde található, de azért is, mert stratégiai helyet foglal el a Nyugati-Tuni-tengeren. Országa teljes támogatására szükségünk van.

– Több jádét nem fognak kapni – jelentette ki Shae. – Sem a Királyi Tanács tagjai, sem a klánok képviselői, akik a Kekoni Jádeszövetség igazgatótanácsában ülnek, nem fognak beleegyezni, hogy az ország még többet áldozzon fel készleteiből a külföldiek kliensháborúja oltárán.

Mendoff nagykövet hátradőlt és a homlokát ráncolta.

– Már elnézést, Kaul-jen kisasszony, de maga nem beszélhet a kekoni kormány nevében.

– Ez igaz – felelte Shae. – Meg kell várniuk a hivatalos választ. Ugyanaz lesz, mint a nem hivatalos, amit tőlem hallanak most. Kekonon van egy mondás: „Arany és jáde sosem fér össze.” Mi, akik jádét viselünk, nem viselünk politikai hivatalt, maga azonban nem aranyat kér, hanem jádét. Ebben a klánoké a végső szó.

Shae remélte, hogy a két férfinak feltűnik a finom emlékeztető: lehet, hogy Kekon apró sziget csak, alulméretezett nemzeti hadsereggel, aki azonban bármiféle kísérletet tesz arra, hogy katonai befolyást gyakoroljon az országra, annak a Zöldcsont-klánokkal kell felvennie a versenyt – azokkal, akik uralták a városokat és minden jelentősebb iparágat, és akik közé több ezer kiképzett harcos tartozott, mindegyikük több jádéval, mint több espeni elit katona együttvéve.

Az Időjós folytatta.

– Hadd magyarázzam el, hogy továbbadhassák feletteseiknek. Nem arról van szó, hogy nem értünk egyet az Ygutannal kapcsolatos álláspontjukkal. De itt, Kekonon úgy tartjuk, hogy a jáde az istenek égi ajándéka. Az embernek hosszú éveken át kell kiképzésben részesülnie, gyerekkorától kezdve, mielőtt viselheti, és szent hagyományunk szerint csak azok használhatják, akik védenek másokat. Természetesen – tette hozzá – tisztában vagyunk vele, hogy a világ kinyílt, és már nem egyedül mi rendelkezünk jádéval, ettől függetlenül azonban a jáde nemzeti identitástudatunk középpontjában áll. Oortokóban nagy keko-shotar közösség él; ebbe a konfliktusba ők és más civilek is belekeveredhetnek. Nem akarjuk, hogy a jáde a háború eszközévé váljon a külföldiek kezében, olyasvalamivé, amivel még kekoni nemzetiségűeknek is árthatnak.

– Azt akarja mondani, hogy valahogyan bemocskolná Kekon hírnevét és a jáde szentségét, ha a hadsereg használná fegyveres konfliktusban? – kérdezte Mendoff nagykövet kétkedve. – A klánok közti viták odáig vezettek ebben az országban, hogy a jádét viselő emberek karddal kezdték mészárolni egymást Janloon utcáin. Hol a logika az érvelésében?

Shae nyugodtan felelt, de hangjában rideg éllel.

– A két dolog teljesen más. Ha nem érti, az azért van, mert maga nem kekoni.

A két férfi elégedetlennek tűnt. A pincér odajött elvinni üres tányérjaikat; Mendoff és Deiller némileg bocsánatkérően nézett a Shae mellett ülő két férfira, akik semmit nem ettek vagy ittak a felszolgált fogásokból. A tolmács, a klán egy alacsonyabb rangú Szerencsehozója nem bírta megállni, hogy ne vessen éhes pillantásokat a maradék ételre, mikor visszavitték a konyhába. Woon, aki ismerte a helyzetet annyira, hogy máshol teleegye magát a találkozó előtt, egyetlen pillantást sem vetett a tányérokra.

Shae várt, míg a pincér kitöltötte a teát, majd békítőbb hangnemben folytatta.

– Azért ne gondolják, hogy ez azt jelenti, nem támogatjuk a szövetségeseinket. A jáde nemzeti erőforrás, ami fölött egész Kekonnak kell döntenie, én azonban most nem a KJSZ igazgatósági tagjaként szólok önökhöz, hanem klánom Időjósaként. A jádén kívül más értékes dolgokkal is szolgálhatunk. – Most először fordult Woon felé, aki vastag, barna borítékot nyújtott át neki.

Shae letette a borítékot az asztal közepére, és megfigyelte, hogy Deiller ezredes nyúlt érte először. A férfi kivette a borítékból a papírokat, és elkezdte átolvasni őket. Olvasás közben szemöldöke összébb húzódott, és bár arcán továbbra is szokott mogorva arckifejezése ült, pulzusa épp eléggé felgyorsult ahhoz, hogy Shae Érzékelni tudja. Az ezredes szó nélkül átnyújtotta a papírokat Mendoff nagykövetnek, aki pár percig tanulmányozta őket, majd megdörzsölte bajuszát, és felnézett Shaere.

– Hol szerezte ezeket?

Shae átkutatta Doru aktáit azok után a feljegyzések után, amiket a volt Időjós két éve állított össze, miután Lan utasítására látogatást tett Ygutanban. Kikérdezte az Öklöt és az Ujjat, akik annak idején hitelesítették a jelentést a Hegy tevékenységéről az országban, majd Maik Kehn engedélyével négy hétre visszaküldte őket Ygutanba, két saját emberével együtt, hogy ellenőrizzék és egészítsék ki frissebb adatokkal információikat.

– Látta el valaha is hamis információval a Kormorán? – kérdezte Shae Deillertől.

Az ezredes szeme összeszűkült Shae régi kódneve hallatán.

– Nem – ismerte be.

Asztalukat faparaván választotta el diszkréten az étterem többi részétől, Woon pedig gondoskodott róla, hogy a személyzet egyetlen más vendéget se ültessen hallótávolságon belülre, Mendoff nagykövet mégis lehalkította hangját.

– Ez bizonyíték arra, hogy Ygutanban nagyüzemi SN1-termelés folyik.

– Ha Ygutan képes jádét szerezni a feketepiacon, elegendő mennyiségű SN1 segítségével katonai célokra is fel tudja használni, többek közt az oortokói bábmilícia felszerelésére is.

Mindkét férfit észrevehetően lesújtotta az elképzelés. Mendoff Deillerhez fordult.

– Miért nem tájékoztattak erről az ygutan kormányon belüli informátoraink? – kérdezte.

– A Dramskban lévő kémeik valószínűleg nem tudnak erről – jelentette ki Shae. – Az SN1-et gyártó létesítményeket nem az ygutan kormány irányítja. Bármennyire ellenezzük is mi, kekoniak a csillámcsempészetet a saját országunkban, vannak olyanok, más klánokban, nem az enyémben, akiknek nincsenek fenntartásaik sem a gyártásával, sem azzal szemben, hogy bárkinek eladjanak belőle, aki fizet, politikai szövetségektől függetlenül.

Lan már a klánháború előtt gyanította, hogy a Nincs Csúcs felhasználhatja a Hegy tengerentúli SN1-gyártásáról szerzett információt arra, hogy ártson ellenségeinek – és Shaenek most pontosan ez állt szándékában. Fogta a halom papírt, visszatette őket a borítékba, majd rátette a tenyerét, és várakozón felvont szemöldökkel nézett a két férfira.

– Eltérő nézeteink és prioritásaink ellenére a Nincs Csúcs klán azt szeretné, ha országaink barátok maradnának. Ezért hívtam ide önöket ma: egy őszinte beszélgetés kedvéért, és azért, hogy valami értékeset nyújthassak.

A vele szemben ülő két férfi egymásra pillantott, és nyilvánvalóan néma, feszült egyezség született köztük, mielőtt visszafordultak volna Shae felé.

– Intéznem kell pár telefonhívást Adamont Capitába – mondta Mendoff nagykövet lassan –, de ön hatalmas szolgálatot tett nekünk azzal, hogy megosztotta velünk ezt az információt. Akár tíz-tizenötmillió thalirt is megérhet nekünk.

Shaenek sikerült visszafojtani egy fintort az ár hirtelen, nyers említése hallatán. Az espenik zsoldoslelkű, plutokrata nép voltak, társadalmuk hosszú, tengeri hatalom és kereskedelem jellemezte történelemre épült, és az igazságos kereskedelem szinte vallásos jelentőséggel bírt számukra. Shae gyanította, hogy bárminek képesek meghatározni az árát, a jádénak biztosan, de talán még az életnek és a halálnak is.

Hátradőlt és ivott egy kis teát, úgy tett, mint aki fontolóra veszi a nagykövet ajánlatát; valószínűleg megsértődtek volna, ha nem veszi komolyan.

– A kekoni klánoknak van egy hagyományuk – mondta végül. – Ha egy kívülálló tisztelettől és jóakarattól vezérelve tett értünk valamit, megajándékozzuk. Zöld tárgynak kell lennie, a klán jelképével megjelölve. Azt jelenti, hogy hálásak vagyunk az illető barátságáért, és ha a jövőben bármi módon a segítségükre lehetünk, megtesszük.

Deiller fészkelődött ültében, Mendoff köhécselt. A szívességek és lekötelezettségek elképzelése nyilvánvalóan kényelmetlenül érintette őket. A nagykövet kétkedve megszólalt.

– Ezt szeretné cserébe a katonai jelentőségű információért?

Shae elmosolyodott.

– Nem, nem, ez nem az önök hagyománya, így természetesen nem is várom, hogy kövessék. Az ajándék lényege épp az, hogy sem konkrét dátum, sem érték nem kötődik hozzá. A hála és a bizalom jelének tekintjük. Nekem azonban nincs szükségem szimbolikus jelképre, és azt sem várom, hogy belemenjenek egy ennyire meghatározatlan csereüzletbe. Csak azért hozom fel a témát, mert szeretném, ha ez lehetőség lenne arra, hogy erősítsünk az országaink közti kötelékeken. Ahogy mondják, szövetségesek vagyunk, de a jelenleg zajló események miatt kapcsolatunk feszültté vált. Ha hidakat építünk, jövedelmező hidakat, az sokban hozzá fog járulni ahhoz, hogy erősítse a szövetségünket és javítson az Espeniáról kialakult képen.

Mendoff nagykövet lassan bólogatott. Most teljesen Shae felé fordult széles vállával és világoskék szemének tekintetével.

– Konkrét lehetőségek járnak a fejében?

– Sok kekoni cég szeretne belépni az espeniai piacra. Ahhoz, hogy erre sor kerülhessen, csökkenteni kell vagy el kell törölni a vámot bizonyos iparágakban, például a textiliparban és a napi fogyasztási cikkek területén. Szeretném, ha visszavonnák a külföldiek ingatlanbefektetéseit érintő szigorításokat az olyan városokban, mint Port Massy, hogy több kekoni vállalkozás telepedhessen meg. – Úgy döntött, legjobb, ha ugyanolyan őszintén beszél, mint a két férfi. – Amióta a nemzetek háborúja véget ért, Kekon egyre inkább megnyitja határait a nemzetközi kereskedelem előtt, de ha nem számítjuk az Espeniába áramló első számú exporttermékünket, a jádét, akkor jelentős kereskedelmi deficitben vagyunk. Ennek helyrehozásához és a kekoni cégek üzleti lehetőségeinek bővítéséhez szükségem van a támogatásukra.

Mendoff nagykövet és Deiller ezredes több másodpercen át némán méregették. Az ezredes végül megszólalt.

– Nos, én katona vagyok, nem politikus, de azt elmondhatom, hogy Kekon a katonai jelenlétünk stratégiai kulcspontja a kelet-amari térségben. Elkötelezettek vagyunk szövetségünk mellett, és amellett, hogy fenntartsuk a jó kapcsolatot ennek az országnak a kormányával és népével.

– De még ha így van is – mondta Mendoff nagykövet –, amiben reménykedik, az nem az a fajta kérés, amit gyorsan vagy könnyen teljesíteni lehet. Lehet, hogy bölcsebb lenne, ha elfogadná a tizenötmillió thalirt. Támogathatom az ügyét Galtz miniszterelnök és a Nemzetgyűlés előtt, de…

– Ez minden, amit kérek. – Shae kiszámítottan vegyített némi alázatos hízelgést a hangjába. – Tudom, hogy önök a miniszterelnök barátai, és nagy befolyással bírnak rá, legalábbis nekem mindenki ezt mondta. Ha tudnának pár szót szólni a legmagasabb szinteken, amellyel javíthatnának közös gazdasági jövőnkön, azt nagy örömmel elfogadnám minden más helyett, amit ajánlani tudnának.

– Úgy viselkedik, mintha ön lenne a végső tekintély ebben a kérdésben, Kaul-jen kisasszony. – Mendoff nagykövet feszengeni kezdett. – Hol a klánja vezetője? Ő miért nincs itt?

Azért, gondolta Shae, mert Hilo bármi mást szívesebben csinál, mint hogy itt üljön a Fehér Lámpás Klubban, és külföldi diplomatákkal szívélyeskedjen.

– Teljes felhatalmazással bírok, hogy a Pillér képviselőjeként járjak el ezekben az ügyekben – jelentette ki. – Szavam végleges a Nincs Csúcs klánban.