55. FEJEZET
VÉGSŐ INTÉZKEDÉSEK

A Kekoni Hírmondó független, kéthetente megjelenő, kekoni nyelvű újság volt Espeniában; az itt élő kekoniak nagy része járatta. Az újság szerkesztősége mindig is a kekoni kormány pártján állt, az utóbbi években azonban, amióta a Déli Csapdában lévő eredeti épületéből egy nagyobb irodába költözött a Jons-szigetre, az újság sokkal inkább részletekbe menően írt és sokkal kritikusabb hangnemben nyilatkozott a kekoni klánrendszerről, az espeni külpolitikáról és a jáde nemzetközi szabályozásáról, valamint más, nagy érdeklődésre számot tartó kérdésekről.

Anden egy Espeniában született, Ray Caido nevű újságíró álcáját használva interjút kért Zapunyótól a Kekoni Hírmondó számára. A Zapunyo titkárával, Iyilóval folytatott levelezésében hangsúlyozta, hogy a külföldön élő kekoni közösséget nagyon érdeklik az egymással ellentétes nézőpontok a jádekereskedelmet illetően; ez lehet a csempész soha vissza nem térő alkalma arra, hogy elmondja a saját verzióját, és cáfolja a negatívumokat, amiket a mainstream média terjeszt róla. Anden hamis adatainak minden részletét gondosan alátámasztották, egyrészt a Nincs Csúcs ugyanazon erőforrásait használva, amelyek az Isteni Ékkövekhez hasonló fiktív cégeket is létrehozták és fenntartották, másrészt Daukék segítségével, akiknek személyesen tartozott egy szívességgel az újság főszerkesztője, aki a múltban egyszer anyagi nehézségekkel küszködött.

– Zapunyóról azt kell tudni – mondta Hilo telefonon –, hogy szerény uwiwai gazdálkodóból lett vállalkozónak állítja be magát. Mikor találkoztam vele, képes lett volna az egész napot arra pazarolni, hogy a szomorú történetével untat, és kioktat, hogy valójában a Zöldcsont-klánok a hibásak, amiért annyira megnehezítik az üzletét. Ha bármivel rá lehet venni egy találkozóra szemtől szemben, az a lehetőség, hogy olyannal beszélhet, aki meghallgatja.

A Pillér helyzetfelismerése helyesnek bizonyult: az Iyilóval folytatott levelezés után Anden meg tudott beszélni egy interjút Zapunyóval arra az időre, amikor Port Massyben lesz – egy nappal a városba érkezését követően, még mielőtt sor kerülne műtétjére a Wigham-Cross Igazsághordozók Kórházában. A megbeszélés helyszínéül az Uwiwa-szigeteki Kulturális Örökségvédelmi Központ és Teakertek épületét választották, a Quince városrészben. Innen csodálatos kilátás nyílt a Vasszem hídra, ami remek hátteret biztosít majd a fényképekhez. Anden fegyvertelen lesz, és csak Rohn Toro kíséri, aki a fotósának adja majd ki magát. Rohn fekete kesztyűjét az esemény előtti napon gondosan elrejtik majd a helyszínen. Az álinterjú alatt Rohn megkeresi a kesztyűjét, felveszi a jádéját, és megöli Zapunyót.

Az orgyilkosság terve a Kaul család vacsoraasztalánál folytatott számos beszélgetés során kristályosodott ki. Mindennél fontosabb volt, hogy titokban terveljenek ki mindent, mivel Tau Maro árulása után nyugodtan feltételezhették, hogy Zapunyónak más kémei is vannak a Nincs Csúcson belül, és nem kockáztathatták, hogy a tervből akár csak egyetlen szó eljusson hozzá az Uwiwa-szigetekre. Hogy minden gyanút eltereljenek magukról, szándékosan terjeszteni kezdtek pár hamis pletykát és halálos fenyegetést a csempész ellen; mindezek egy sokkal nyilvánvalóbbnak tűnő tervre utaltak, melynek során a kórteremben csapnának le rá, amikor a műtét után lábadozik, bár tudták, hogy a csempész ekkor szigorú biztonsági óvintézkedésekkel él majd. A Kaul-birtok főépületének étkezőjében új telefont helyeztek el, kihangosítóval; a biztonságos telefonvonal számát csak a közvetlen család ismerte. Ezen a vonalon kapcsolódott be a beszélgetésbe Anden, aki az előre megbeszélt időpontokban Port Massy-i lakásában várt.

Andent meglehetősen zavarta ez az elrendezés. A megbeszélésekre az ő időzónája szerint mindig a délelőtt közepén került sor, ami félbeszakította a napját, attól pedig, hogy hallotta, de nem látta az étkezőben ülőket, különösen érezte magát, magányosnak. Gondolatban látta maga előtt az asztal körül ülőket – Hilót az asztalfőn, cigarettával a kezében, mellette Tart, Kehn üres székét, Went, amint a teáscsészéket tölti újra, Shaet Jayával az ölében –, míg ő egyedül ült kis lakásában, fülét a telefonkagylóra szorítva, és próbálta kivenni a távolsági beszélgetés tompán hangzó szavait épülete zajos központi fűtőrendszerének zúgásán keresztül. Néha hallotta a szomszéd helyiségben játszó Niko és Ru kiáltásait, vagy azt, ahogy a két kisfiú odamegy a felnőttekhez kérdezni valamit, ők pedig odatartják eléjük a telefont, hogy köszönjenek Anden bácsikájuknak, mielőtt ismét elhessegetik őket.

Anden időnként szinte már humorosnak tartotta, hogy kifogásokat kell keresnie, és el kell tűnnie egy korai, különösen hosszú ebédszünetre a Kekoni Kereskedelmi Kapcsolatok Összekötő Irodájából, hogy hosszas beszélgetéseket folytasson a családjával Janloonban, és kitervelje egy olyan ember meggyilkolását, akivel soha nem találkozott. Nem voltak erkölcsi fenntartásai Zapunyo megölésével kapcsolatban, és azért sem neheztelt, hogy ennyi fáradságába került. Megértette, mennyire fontos ez az unokatestvéreinek és Wennek, aki mindig meglátogatta üzleti útjai során, és akihez most közelebb érezte magát, mint janlooni élete során valaha. Mindössze azt találta ironikusnak, hogy épp így jut végül haza Kekonra. A tett elkövetése után Andennek és Rohn Torónak is el kell majd hagynia az országot. Anden azt az utasítást kapta, hogy semmit ne szóljon erről Hianéknak vagy barátainak és munkatársainak. Készen kellett állnia a gyors távozásra, a többiről pedig majd Shae gondoskodik. Ha minden a terv szerint halad, az Espeniában töltött három és fél év után végre hazamegy.

Anden még mindig nem engedte meg magának teljesen, hogy elhiggye. Bizonyos értelemben az egész helyénvalónak tűnt, szinte még költőinek is: Gont Asch meggyilkolása tönkretette őt Zöldcsontként, és a száműzetéséhez vezetett; ez a tette véget vet majd külföldi tartózkodásának, és úgy térhet vissza Kekonra, hogy bizonyította: még jáde nélkül sem haszontalan, így is olyan erő a klánban, amellyel számolni kell, így is Kaul. Nem sokkal korábban még ez lett volna minden, amire vágyott, most azonban keserédes melankóliával fogadta. Türelmetlenül várta, hogy hazamehessen, de végül mégsem örült annak, hogy el kell hagynia Port Massyt. Amikor megérkezett, semmit nem látott benne, csak egy hatalmas, idegen város személytelen betonszürkeségét. Most azonban elmondhatta, hogy látta a heves, sokat ígérő életet, ami jádeauraként lüktetett a város ereiben, az utcákon és csontjaiban, az acélépületekben. Port Massy mindig is a világ kereskedelmi központja volt és lesz, egy piac, ahol mindent meg lehet találni, meg lehet venni és el lehet adni, egy hely, amely mindenből tart egy kicsit a markában – még jádéból és Zöldcsontokból is, számtalan más, ismert és ismeretlen csodával együtt –, és valahogy mégis önmaga, nem hasonlítható semmihez. Anden sosem fog vér szerinti apjára más érzésekkel gondolni, mint közönnyel és megvetéssel, most azonban arra gondolt, hogy talán csak népének tipikus példánya volt, és nem ítélheti meg túl keményen; Port Massy egész egyedi ragyogását az espeni nép vándor- és zsoldostermészetének köszönhette. Ahogy közelgett a Zapunyóval megbeszélt találkozása, Anden még jobban értékelte, talán még csodálta is a várost, mint korábban valaha. Wennek igaza volt, most már barátai voltak itt, önálló élete, amelyre sok szempontból büszke volt; állandóan az járt a fejében, mi mindenről mond le, és ez szomorúsággal töltötte el.

Többször is próbálta újra felhívni Coryt, remélte, hogy jobban el tudja magyarázni a történteket, mint legutóbbi beszélgetésük során, barátja azonban nem volt hajlandó felvenni a telefont. Hianéktól megtudta, hogy Cory gyakornoki állást vállalt egy nagy jogi cégnél Adamont Capitában, és nyárra sem fog visszatérni Port Massybe. Anden időnként úgy érezte, hatalmas hibát követett el, és fel kellene ülnie a buszra, hogy elmenjen Adamont Capitába, személyesen keresse fel Coryt, és megmondja neki, hogy hibázott – kit érdekel, mit akar Dauk Losun? Mit számít a családjuk, mit számít a jogi kar vagy akár az egész Amari-óceán? Elszökhetnének együtt; merész lenne és romantikus. Mikor ébren feküdt, farkával a kezében, Anden néha felmordult a gondolat gyerekességétől, de az ezzel egy időben érzett, lehangoló bizonyosságtól is, hogy örök magányra ítélte magát; soha nem fog még egy olyat találni, mint Cory, aki most már szóba sem áll vele.

Anden végül leült, és írt egy levelet, amelyről komoran tűnődve megállapította, hogy nagyon közhelyes szakítólevél, de legyen így. Cory, kezdte. Minden jogod megvan rá, hogy dühös légy, de azt is tudom, hogy túl jó ember vagy ahhoz, hogy sokáig haragos maradj, és remélem, egy idő után ismét barátok lehetünk. Ne hibáztasd apádat. Végül minden az én döntésem volt. Bár ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha is meg kellett tennem, meghoztam azt a döntést, amelyről remélem, hogy mindkettőnknek a legjobb. Most nem tudok mindent elmagyarázni, mert ezek „klánügyek”, ahogy mondtad, de nemsokára elmondom. Ahogy ott ült a lakása apró ablaka elé bezsúfolt asztal előtt, Anden végig azon gyötrődött, mennyire próbálja igazolni magát, hogyan legyenek szavai őszinték anélkül, hogy érzelgősek lennének. Többször is újraírta és kidobta a levelet, míg végül úgy nem döntött, hogy a picsába vele, Cory valószínűleg úgyis olvasás nélkül fogja elhajítani. Te voltál nekem az első. Különleges hellyé tetted számomra Port Massyt, és sokkal jobb, nagylelkűbb ember vagy nálam. A legjobbat érdemled mindenből.

Barátod és „szigetlakód”, Anden.

Elküldte a levelet Cory Adamont Capita-i címére. Fájdalmas volt, de levett a válláról egy terhet, és utána már türelmetlenül várta Zapunyo közelgő érkezését. Ha minden a terv szerint megy, pár héten belül egy Janloon felé tartó gépen fog ülni. Természetesen jó esély volt arra is, hogy halott lesz – lelövik Zapunyo testőrei –, de látta, mire képes Rohn Toro, és tudta, hogy kiérdemelte a hírnevét, így bízott benne, hogy túl fogják élni. Mivel az Akadémián tanult és a Kaul családban nőtt fel, Andent gyerekkorától kezdve hozzászoktatták a gondolathoz, hogy a Zöldcsontok számára a halál lehetősége olyan, mint az időjárás – az ember próbálhatja megjósolni, de valószínűleg tévedne, és senki nem változtat legfontosabb tervein, csak mert eshet az eső.