A mongolok felkerekednek

A porhó kavargó viharában elsőnek Szubudaj-Bagatur „tomboló” tumenje indult el. Szubudaj útközben váltott lovakkal történt híres menetelésével átvágta magát a hóbuckákon. Néhány polovec fogoly útivezetőt is lóra ültetett. Ők mutatták az alig észrevehető sztyeppi ösvényeket. Szubudaj maga mellett tartotta az útivezetőket, és mindenről kérdezősködött tőlük, amit furcsának vagy szokatlannak tartott.

Egyik felderítő járőre gyors vágtában elfogott az erdőben három vadászt. Az övükön vagy két tucat mókus himbálózott. A vadászok körül fekete, bozontos kiskutya forgolódott. A foglyokat Szubudaj elé vezették. A vezér dérlepte, sárga poroszka lován ült. Lila, fülvédős kucsmája alól csak szűrős szeme látszott.

– Mit csináltok itt? – kérdezte Szubudaj a polovec tolmács útján.

– Mókust fogunk.

A tolmács megmagyarázta Szubudajnak, hogy a vadászok kimennek az erdőbe, őrt állítanak, és megfogják a csapdába esett mókusokat.

– És hol alusztok éjszaka? Visszamentek a házatokba? Hol a jurtátok?

– Nem! A mókusvadászat idején az erdőben alszunk. A kunyhó messzi van. Hogy lehetne oda visszamenni, míg a vadászat tart?

– Milyen messzi van?

– Tizenhat napi járóföldre.

– De hogyan alusztok az erdőben? Mint a nyúl, a havon?

– Miért mint a nyúl? Gödröt ásunk a hóba, egészen a földig, ahol száraz. És ott, a földön, tüzet rakunk. A tábortűznél úgy alszunk, akár a kemence mellett, vagy ráfekszünk a forró helyre, ahol a máglya égett.

– És meleg?

– Mint bent, a kunyhóban. Levesszük a bekecset, a vállunkra kanyarítjuk, átmelegszünk és alszunk.

– És miféle máglyát csináltok? Miből? Ágakból?

– Minek? Egymás mellé teszünk három fahasábot, középen meggyújtjuk, és azok egész éjjel égnek, egyik meggyullad a másiktól, tüzet fog. Éjjel felkel az ember, a fa leégett végeit beledobja a tűzbe, aztán tovább alszik.

– Nehéz kivágni a fát?

– Miért lenne nehéz? Mindennapi munka ez.

– Mutasd meg, hogyan vágod ki?

– Miért ne mutatnám?

A vadászok előhúzták hátuk mögül a fejszéjüket, megköpték a markukat. Az egyik vadász le akarta dobni bekecsét, de a másik rámordult:

– Ne vesd le, ellopják a göncödet!

A vadászok ügyesen, gyorsan kivágtak három fenyőfát, odahúzták, egymás mellé rakták, miután levágták az ágakat.

Azután gyorsan tüzet csiholtak taplóra, és meggyújtották a faháncsot. A háncsra fenyőgallyakat raktak, és a fák vidám lánggal égni kezdtek.

Szubudaj figyelmesen nézte a vadászok munkáját, és így szólt segédjeinek:

– Ezután nem kell megölni az uruszutokat, el kell fogni őket, és magunk előtt hajtani. Ezek a vadászok megmutatják a foglyoknak, hogyan kell csapást vágni az erdőben. Azon keresztül vontatjuk Rjazany felé kínai kőhajító gépeinket. Azok szétrombolják a rjazanyi falakat.

Szubudaj rámutatott a bozontos kiskutyára, mely a vadászok lábához simult, és vicsorgott a mongolokra.

– Hogy hívják uruszut nyelven ezt a kis állatot?

Az egyik vadász válaszolt:

– Hát kutyának! Csaholónak!

Szubudaj megkérdezte a másik vadászt:

– Hogy hívják ezt a kis állatot?

– Fekete kutyának! Kutyusnak!

Szubudaj megkérdezte a harmadik vadászt, aki így felelt:

– Eszkimókutyának! Vadászeb ez.

Szubudaj csóválta a fejét.

– Nehéz nyelv az uruszutoké. Mongolul mindenki egyszerűen és világosan azt mondja: nohoj, és mindenki tudja, hogy ez kutyát jelent. Az uruszutok azonban zavarosak. Mindenki másképpen nevezi. Lám, nem is értik meg egymást.