Dzsihangir, a világhódító

Eltelt negyven nap. Kelet felől szüntelenül özönlöttek a mongol-tatár seregek. Kirgiz, altaji, ujgur és más nomád törzsek csapatai követték őket. A Kipcsák Sztyeppén mindenfelé hadi táborok tüzei égtek. Az egyes törzsek külön tábort vertek, nem keveredtek egymással, és nem közeledtek egymáshoz.

Ahogyan a lófalkákat egy-egy dühös, éber csődör tartja össze, minden törzs harcosai vezérei körül tömörültek. Mindenki a nyugati hadjáratra hívó utolsó jelet várta: mikor gyullad ki a kilenc füstölgő máglya a „harminc dalia kurgánjának” csúcsán.

A mongol hercegek ezt a negyven napot lakmározással és éjféli imádkozással töltötték el. A sámánok táncokkal és jövendöléssel keresték a „szerencsés hold napját”, amikor az istenek megengedik a dzsihangir – az egész hadsereg fővezére – megválasztását. Az ezerszájú szóbeszéd már elterjesztette a hírt, hogy illendőség szerint csakis Gujuk kán lehet a dzsihangir, hiszen ő Ugedej nagykagán^[65] örököse, és bár fiatal, a hadjáratban tapasztalatot és hadi dicsőséget szerez... De a háborúban tapasztalt, sebhelyekkel borított öreg mongolok a fejüket rázták:

– Várjuk meg, mit mond a hadjáratokban kipróbált bölcs, Szubudaj-Bagatur. Ez a sebekkel borított, dühös párduc Dzsebe nojonnal^[66], Bogurcsival^[67] és Kína helytartójával, Muhurival volt a győzedelmes Dzsingisz kán lovának négy patkója. Dzsingisz kán csakis erre a négy acélpatkóra támaszkodva halmozhatott győzelmet győzelemre. Nemcsak dzsihangirt kell választanunk, hanem vezéreket is, akik rendkívüli hadi tapasztalatokkal ékeskednek, a jobb- és a balszárny parancsnokait és a felderítők élcsapatainak gyors temnikeit^[68], akik értenek az ellenség tőrbecsalásához... Döntse el a sasszemű Szubudaj-Bagatur, vajon alkalmas-e dzsihangirnak Gujuk kán? Kezében tudja-e tartani a gyeplőt? Képes-e seregével meghódítani a világot?

Mialatt a kánok és hercegek megbeszélték az alvezérek kiválogatását, az öreg Szubudaj-Bagatur, a leendő hadjárat feje és vezetője ki sem mozdult jurtájából. Oda nem engedtek be senkit a hallgatag, őrt álló turgaudok, és senki sem tudta, mit csinált, mit eszelt ki az előrelátó, titokzatos öregember.

A kurgánon, ahol Szubudaj jurtája állt, a szomszédos jurtákban összegyűltek a hírnökök, a mongol hadvezérek és a kipcsák kánok. Szubudaj jurtadzsijai^[69] melléje ültek a nemezszőnyegre, és átadták neki tarka színű nyilukat. A jurtadzsik egyenként vezették be a kánokat az öreg Szubudajhoz, aki félszemét rájuk meresztve, szaggatottan mormogott; vagy elfordulva dörmögött: „Ilyen nem kell”, vagy átadott egy tojásdad alakú aranypajczát.

Amelyik csapatparancsnok pajczát kapott, kötelezte magát, hogy ellentmondás nélkül engedelmeskedik a dzsihangirnak, tétovázás nélkül teljesíti minden parancsát, és az élen rohan a harcba. Tilos volt önkényesen átmenni egyik szárnyról a másikra, a nem előírt úton haladni, vagy tétovázva teljesíteni a parancsot. Minden hibáért egyetlen büntetés fenyegetett: a halál.

A kánok és bekek tarkán díszített nyilakat hoztak, a háború szellemeinek jelképeit, s ezek a nyilak a sokezernyi lovascsapat odaadó hűségének zálogául szolgáltak. Minden ezer emberhez egy hadjáratokban jártas mongol nukert osztottak be. A nuker gondoskodott róla, hogy Dzsingisz kán harci szabályzatait betartsák, hogy a zsákmány egyötöde a dzsihangiré legyen, másik ötödét pedig eljuttatta a távoli Mongóliába, a nagykagánnak. A hadizsákmány háromötöde a harcosoké maradt. A mongol parancsnok ügyelt, nehogy perpatvar vagy viszálykodás támadjon az egyes csapatrészek között. A Dzsingisz kán nagy Jaszá^[70]-jában megírt szabályok legkisebb megsértéséért a bűnös azonnal halállal lakolt.

A katonáknak erős lovon, kifogástalan fegyverzettel kellett jelentkezniük a hadjáratra, már tizedekbe és századokba rendezve, ahol a tizedesek, illetve századosok parancsnoksága alá kerültek.

Végre a sámánok^[71] kinyilatkoztatták, hogy a fellegek fölött lakozó istenek a tanácskozás negyvenegyedik, szerencsés napjára engedélyezték a dzsihangirnak, a tervezett hadjárat vezérének megválasztását. Csakis az előkelő kánok és az ezredesek vehettek részt ebben az ünnepélyes választásban. A többi, alacsonyabb rangú parancsnok a sztyeppen helyezkedett el csapatával, a „harminc dalia kurgánja” körül, és várta a kánok döntését.

Bajander kán még napfelkelte előtt kilovagolt a táborából, hogy részt vegyen a választás ünnepén. Mellén sárga zsinóron aranypajcza függött, amelyen repülő sólyom képe volt. Bajander kán előző este személyesen vitt el Szubudaj-Bagaturnak öt „ezredhűség-nyilat”. Az öreg hadvezér bőrdobozból aranylemezt vett elő, és így szólt:

– Vajha ötezer kipcsák dzsigited olyan lenne a hadjáratban, mint a sólymokra rontó kerecsenek! Te magad pedig légy óvatos, mint fényes nappal a farkas, és türelmes, mint sötét éjjel a holló. Táborozás, lakmározás és vigadozás idején kipcsákjaid éljenek a mongolokkal barátságban és szelíden, mint a háromhónapos borjak. Kipcsákjaid merészségét, vitézségét és hűségét majd a csatákban ellenőrzöm.

Bajander kánt pompás kíséret követte. Egy század selyemkaftános, fehér báránybőr kucsmás, hetyke dzsigit nyargalt mögötte a kurgán lábáig. A legelőkelőbb parancsnokok leszálltak lovukról, és felmentek a kurgánra. A többiek távolabb várakoztak.

A kiválasztottak között, akik Bajander kán mögött lovagoltak, ott volt a kán főfelesége, a méltóságteljes, testes Burla-hatun is. Selyemruhájának dús redői lovát egészen betakarták, sörénytől farokig. A kán fiatalabb feleségei és a szolgálólányok lesegítették Burla-hatunt a lóról. A kán felesége selyemruháját suhogtatva, elfulladva kapaszkodott a kurgán tetejére. A rendezők az aranytrónus felé tessékelték, és figyelmeztették, nehogy rálépjen a trón elé terített szent, tarka szőnyegre. Az asszony a trón bal oldalánál foglalt helyet, más kipcsák kánok hasonlóan kövér, tiszteletet parancsoló felesége között, akik szinte elvesztek az ünnepi ruhában. Az asszonyok arca eltűnt a dús, fehér tollforgóval ékesített óriási turbánok alatt.

Az öreg kánnét Bajander két barna bőrű leánya követte; barátságtalanul, vadul és figyelmesen nézegettek. A két leány karcsú derekát aranyöv fonta körül; az övben kis kinzsál volt.

A tömegben suttogás támadt:

– Íme, a dzsihangir jövendő feleségei... Bajander kán fitogtatni hozta el őket... Szerencsés ez a Bajander kán, mert ilyen szép leányai vannak! Bajandernek mongol kán lesz a veje…