HARMADIK RÉSZ
A MONGOLOK KÖZELEDNEK OROSZHONHOZ

A legrégibb erdőlakó

AMA NAGY VÉSZ ELŐTT, A FOLYAMON TÚLNAN

ŐSI FENYVESERDŐK LÁNGOLVA KIGYÚLTAK...

IRDATLAN, VÉN ERDŐT VAD TŰZ LÁNGJA MARTA,

AZ EGET, A NAPOT SÖTÉT FÜST TAKARTA...

ÁG ROPOG, SZIKRA HULL, TŰZ EMÉSZT EL MINDENT,

ÉNEKESMADÁR SE MENEKÜLHET INNEN...

KÉL A HÍR, SZÁLL A HÍR ORSZÁG-VILÁG SZERTE,

VÉRES HÁBORÚKAT, PUSZTULÁST HIRDETVE...

[I. RUKAVISNYIKOV: JARILO]

Az emberkerülő, mogorva Szavelij Szevrjuk, melléknevén Gyikorosz, vagy Vadóc, a rjazanyi őserdők mélyén, egy magányos tó partján élt. A település kunyhói és a gerendákból összerótt kápolna kis tisztáson állottak. Körös-körül buja szeder-, málna- és ribiszkebokrok nőttek. A tisztást és a települést Perun Fenyvesnek nevezték.

Mesélték az öregek, hogy valaha itt varázslók éltek, akik fából faragott bálványokat imádtak. Egy ilyen korhadt, földbe süppedt bálvány a fenyők között, a málnabokrokban feküdt.

Mindenfelé süppedékes lápok és feneketlen ingoványok terpeszkedtek, s az alig észrevehető ösvényeken csak nyulak futkároztak. A morotvák már sok vigyázatlan vadászt a mélységbe szívtak, akik engedtek a smaragdzöld tisztások csábításának.

Gyikoroszon kívül még néhány erdőlakó paraszt élt a településen. Gyikorosz jobb kéz felőli legközelebbi szomszédját Vaulának hívták. Mordvin ember volt, és azért szökött meg hazájából, hogy jobb sorsot keressen magának. Alacsony termetű, fekete hajú és ragyás volt, éppúgy, mint a felesége. Egymás közt mordvin nyelven beszéltek, éppen ezért kapta a Vaula, vagyis Pösze melléknevet. Annyi gyerekük volt, hogy megtelt velük a kunyhó – mind kicsinyek, fürgék és fekete szeműek voltak, mint a kisegerek.

Gyikorosz másik szomszédja, Zvjaga, Rjazanyból jött: magas, sovány és csontos volt. Zvjaga gyeptéglákkal és nyírfahánccsal fedett kicsiny gerendaházban élt; kunyhójában az agyagkemence, a pest, foglalta el a főhelyet. Sok gyermeke volt, mind hirtelenszőke, koromtól maszatos, mert a kunyhót „feketén” fűtötték, vagyis nem volt kémény, és a pest füstje az ajtó fölötti kis tolóablakon szállt ki. Zvjaga felesége is sovány és magas volt, s alig győzte idővel, hogy a háztartást is ellássa, és az erdőben is dolgozzék: nyáron segített a férjének az évszázados fenyőfákat irtani, télen pedig a jégen a közeli kolostorba szállítani.

Élt a településen még egy paraszt: Lihar Kudrjas. Ő jött legkésőbben. Szuzdal földjéről vándorolt oda fiatal feleségével. Egyforma magas fenyőket vágtak ki, s amikor leesett az első hó, a tisztásra vonszolták, szállást csináltak maguknak, és szárnyékot a jószágnak. Az új kunyhóban kislányuk született, akit Vesnyankának neveztek el. Az asszony gyermekágyi lázban megbetegedett, és hamarosan meghalt. Kudrjas hárstuskóból koporsót faragott, eltemette fiatal feleségét egy nyírfa tövébe, és kislányával özvegyi sorban tengette életét. Kudrjas szopósüvegből tehéntejjel táplálta a kicsit. Gyakran eljárt Rjazanyba az építkezésekhez, meg a Vadföldre^[115] – ahol a polovecek kóboroltak –, és kereskedett az őrsorompónál; néha heteken át az erdőben volt, hurokkal és csapdával mókust, hermelint, nyestet és más apróvadat fogott. Vesnyanka ilyenkor a szomszéd Gyikorosz kunyhójában élt mint édesgyermekük.

Szavelij Gyikoroszt tekintették a telep vénjének: mindenkinél előbb telepedett le a Perun Fenyvesben, és mindenkinek példát mutatott, mikor kell kezdeni a szántást, a vetést; ő nem félt a reggeli hidegektől, vagy hogy a befagyott ingoványon keresztül durdahalat, áztatott bogyót avagy sózott gombát szállítson a kolostorba. Gyikorosz magas termetű, erős paraszt volt, homlokába lógó haja alól mogorván nézett. Gyikorosz apja és nagyapja keze munkájával ritkította az erdő sűrűjét, kiirtotta és kiégette az ormótlan vén tuskókat. Elsőként vetettek a felszántott és hamuval beszórt szűzföldbe; először zabot, a következő években pedig rozsot és kendert.

Gyikorosz szíves örömest ment volna beljebb is az erdőbe, hogy szabadon, idegen urak szemétől nem kísérve dolgozhasson, de hiába, az ember nem bújhat el a kolostor felfogadott adószedőinek vagy az éles, ragadozó szemű hercegi tiunok^[116] hosszú keze elől; azok úgyis felkutatják és meglelik a felszántott helyeket, összeírják és beszedik a „hódolatot”^[117]. Gyikorosz hápog, dühében földhöz vágja kutyabőr kucsmáját, rázza borzas üstökét, és bömböl:

– Irgalmazzatok! Várjatok az adóval! Még a lónak is adnak szusszanásnyi pihenőt, kicsapják a rétre legelni. Miért kell így nyomorgatni a szegény embert? Hiszen szakadásig dolgozok! Mikor nő meg a segítségem? A fiacskám még alig látszik ki a földből.

És Gyikorosz megint csak ránehezedett a faeke szarvára, vagy fogta súlyos fejszéjét, és hozzálátott szokott munkájához: százesztendős törzseket döntött, ösvényt vágott, vagy térdig sárban levezető árkot ásott a mocsárból.

Gyikorosz minden reménysége egyetlen fiában volt. Gyerekkorában Glauzdirnak, vagyis Madárfiókának hívta, de mikor a kis legény felserdült, s a munkában talpraesettnek és fürgének mutatkozott, a szomszédok a Toropka, vagyis Siető nevet adták neki. Volt a fiúnak más neve is, amire az öreg pópa keresztelte a templomban, de ezt a nevet nehezen lehetett kimondani: Anyempogyiszt. Magas, kócos, szeplős, erős karú fiú volt. Apjával dolgozott: fát döntött, feltörte az ugart, vagy lenyilazta az ágról ágra ugráló, fürge mókust.

Volt a Perun Fenyvesben egy özvegyasszony is, Opaljonyihának hívták. Ő is parasztnak számított: maga szántotta a földet, fát döntött, pontyot és durdahalat fogott hálóval a tóból.

Opaljonyiha akkor özvegyült meg, amikor az Oka alsó folyásánál Volga-vidéki rablók elragadták kisfiát és kislányát, és eladták bolgár kupeceknek. Férjét, aki vissza akarta hozni a gyermekeket, a rablók tűzbe lökték, bele is halt. Azóta hívták Opaljonyihának, vagyis „perzselt ember feleségének”. Az asszony áttelepült a Perun Fenyvesbe. Munkába akarta fojtani bánatát. Néhány juhot hozott magával. Megéltek és szaporodtak nála, amikor mások juhai megdöglöttek.

Opaljonyiha mindig a gyermekeire gondolt. Erősen ragaszkodott Vesnyankához, jobban dajkálta, mint a többi szomszéd, s az „éhség esztendejében”^[118] hazavitt magához a temetőből két árvát, etette és gondozta őket, mint édesgyermekeit.