HUSZONKETTEDIK FEJEZET
Az elbeszélés folytatása

Redgauntlet első útja unokaöccse kamrájába vezetett. Kulcsával kinyitotta az ajtót, belépett, és megkérdezte Darsie-t, mit óhajt, és miért csapott ily nagy lármát.

- Szabadságot akarok - mondta Darsie, akinek szenvedélye oly magasra csapott, hogy gerjedelmében nagybátyja dühe sem rémítette többé. - Szabad akarok lenni, és meggyőződni arról, hogy nem esett-e bántódása szeretett barátomnak, Alan Fairfordnak, kinek az imént a hangját hallottam.

- Fél órán belül szabad leszel, és megfelelő időben a barátodat is szabadon eresztjük, magad pedig szabad bejárást kapsz elzárásának helyére.

- Ez engem nem elégít ki - mondta Darsie. - Most rögtön látnom kell őt. Csakis az én kedvemért van itt, és csakis énmiattam forog veszélyben. Heves kiáltozást hallottam… kardok csattogását. Semmire sem megy velem, amíg a saját szememmel meg nem győződhettem épségéről.

- Arthur, drága öcsém - felelte Redgauntlet -, ne kergess a tébolyba! Tulajdon jövendő sorsod… nemzetséged sorsa… ezreknek sorsa… Britannia sorsa forog kockán e percben; és te csak egy nyomorult és jelentéktelen zugprókátor hogylétével törődsz!

- Egyszóval sérelem érte… és nagybátyám által? - kérdezte Darsie hevesen. - Tudom, hogy igen; és ha így van, rokonságunk sem fogja megvédeni kegyelmedet.

- Békélj, te hálátlan, önfejű bolond! - kiáltott rá Redgauntlet. - Várj… megnyugszol, ha saját szemeddel látod épségben és egészségben Alan Fairfordot, ezt a gyapjúzsákot, drágalátos barátodat? Megelégszel azzal, hogy meggyőződsz teljes épségéről, de meg sem kísérled, hogy szólj hozzá vagy társalgásba kezdj vele? - Darsie jelezte beleegyezését. - Akkor fogd meg a karom - mondta Redgauntlet -, te pedig, Lilias húgom, karolj a másikba, és jól vigyázz, Sir Arthur, mint viseled magad.

Darsie kénytelen volt belenyugodni e feltételbe, mivel jól tudta, nagybátyja semmiképp sem engedné, hogy szót váltson barátjával, aki alighanem arra ösztönözné, hogy szembeforduljon Redgauntlet leghőbb vágyaival: emellett némileg valóban meg is nyugodott, hogy Fairford személyét semmi sem fenyegeti.

Redgauntlet végigvezette őket egy-két folyosón (ugyanis a ház, mint már említettük, nem egyszerre és igen tervszerűtlenül épült), míg végül beléptek egy szobába, melynek ajtaja előtt őr állt, vállra támasztott muskétával, de jöttükre készségesen kinyitotta kulcsával az ajtót. A szobában Alan Fairfordot találták és a kvékert, láthatólag elmélyült társalgásba merülve. Midőn Redgauntlet és a hölgyek beléptek, mindketten felpillantottak, és Alan kalapját lekapva mély hódolattal meghajolt, melyet az ifjú hölgy, aki nyomban ráismert - habár maszkot viselt, s így az ifjú őt fel nem ismerhette -, némi zavarral viszonzott, talán ama bátor lépés emlékéből eredőleg, mely néhány héttel korábban különös találkozásukhoz vezetett.

Darsie szólni vágyott, de nem mert. Nagybátyja viszont csupán ennyit mondott: - Uraim, tudom, hogy önök aggódnak Mr. Darsie Latimerért, amiként ő is önökért. Megbízott, hogy közöljem önökkel, éppoly jól érzi magát, mint önök… remélem, rövidesen találkozhatnak. Addig is, noha egyelőre nem engedhetem szabadon az urakat, önöknek időleges fogságukban a lehető legjobb bánásmódban lesz részük.

Továbbindult, anélkül, hogy bevárta és meghallgatta volna válaszukat, mellyel sem az ügyvéd, sem a kvéker nem késlekedett; hanem csak mintegy búcsúzóul feléjük intve, a valódi és az álhölggyel karján kisétált a szobából a túlsó oldalon nyíló másik ajtón át, mely éppúgy zárva volt, és éppúgy őriztetett, mint az, amelyen beléptek.

Redgauntlet ezután egy egészen kicsiny szobába vezette őket, melyet csupán vékony válaszfal kerített el valamely nyilvánvalóan nagyobb helyiségtől; ugyanis a fal mögül a kor súlyos csizmáinak dobbanását hallották, mintha számos férfi járkálna fel s alá, valamint visszafojtott, izgatott suttogás hangját.

- Visszaadom valódi mivoltodat - mondta Redgauntlet unokaöccsének, miközben megszabadította lovaglószoknyájától és maszkjától -; és remélem, hogy az asszonyi gúnyával levetkőzöd asszonyi gondolataidat is. Ne pirulj, amiért oly álöltözetet viseltél, amelyre királyok és hősök is rákényszerültek már. Csak ha asszonyi csalárdság vagy asszonyi gyávaság fészkeli be magát a férfiúi kebelbe, akkor kell örökös szégyenbe burkolóznia annak, aki ekképp vált hasonlatossá az asszonyi nemhez. Kövess engem, Lilias pedig itt marad. Bemutatlak azoknak, akikkel, remélem, szövetségben látlak majd a legdicsőbb ügyben, melyért ember valaha is kardot fogott.

Darsie megtorpant. - Bátyám - mondta -, személyem felett hatalommal bír, de ne feledje, akaratom az enyém. Nem tűröm, hogy belekergessenek valamely fontos elhatározásba. Emlékezzen arra, mit már elébb is mondottam, s mit mostan elismétlek, csakis meggyőződésből vagyok hajlandó bármely fontos lépésre.

- De mi győzhetne meg, te ostoba gyermek, ha meg sem hallgatod s meg nem érted, mily indokok alapján cselekszünk?

Így szólván karon ragadta Darsie-t, és átment vele a szomszédos szobába, egy nagy helyiségbe, melyet részben különféle portékák, többnyire csempészáruk töltöttek meg. A bálák és hordók között számos úriember ült vagy járkált, s valamennyiük modora és külleme magasabb rangot sejtetett, mint amiről egyébként az egyszerű lovaglóruhák mutattak.

Súlyos aggodalom ült tekintetükben, midőn Redgauntlet beléptére kicsiny, zárt köreiket feloszlatva egyetlen csoportba gyűltek köréje, és ünnepélyesen üdvözölték, mely cselekedetük nem volt mentes valamely baljós mélabútól. Körülhordozva tekintetét, Darsie úgy vélte, hogy csupán kevés jele mutatkozik rajtuk ama merész reménységnek, mely rendszerint az elszánt és kétségbeesett vállalkozások ösztönzője, és kezdte hinni, hogy az összeesküvés magától is felbomlik majd, anélkül, hogy szükséges lenne nyíltan szembeszállnia heves természetű nagybátyjával, s ekképp magára vonnia a veszélyt, mely ily ellenszegülésnek bizonyos velejárója.

Mr. Redgauntlet azonban nem látta, vagy nem akarta meglátni a csüggedtség ily jeleit párthívei körén, hanem derűs arccal és meleg üdvözlő szavakkal lépett be közéjük. - Örvendek, hogy itt találkozunk, kedves lordom - mondta, mélyen meghajolva egy karcsú ifjú előtt. - Bízom benne, hogy nemes atyjaura, B– és egész hű nemzetsége esküjét hozza… Sir Richard, mi újság nyugaton? Hallottam, hogy annak idején, amikor Derbynél megkezdődött a végzetes visszavonulás, kegyelmednek kétszáz embere állt készen a csatlakozásra. Ha újra kibontjuk a Fehér Lobogót, most majd nem fordítják vissza ily könnyűszerrel, sem erővel az ellenség, sem csalárdsággal az álnok barátok… Doktor Grumball, meghajtom fejem Oxford, a tudomány és hűség szülőanyjának képviselője előtt… Pengwinion, te cornwalli csóka, téged is északra fújt ez a jó szél?… Ah, derék cambro-britonjaim, mikor volt Wales utolsó a becsület versenyében?

Ilyen s ehhez hasonló bókokat osztogatott, melyeket a címzettek többnyire néma meghajlással vettek tudomásul; de amidőn egyik honfitársát köszöntötte, MacKellar nevezetűt, majd Summertreesi Maxwellt Pácbaesett Pate néven üdvözölte, ez így válaszolt: - Ha Pate nem lenne ekkora bolond, akkor most Biztonságban élő Pate lenne a neve -; előbbi pedig, kifakult hímzésű ruhába öltözött, aszott, élemedett úriember, nyers őszinteséggel így szólt: - Tudod, Redgauntlet, én is csak úgy vagyok itt, mint jómagad; nincsen sok veszítenivalóm. Akik a múltkor elvették a földemet, most elvehetik akár az életemet is; engem már az se érdekel.

Az angol urak, akik még most is bírták őseik jószágait, zavartan tekingettek egymásra, és suttogni kezdtek valamit maguk között a rókáról, amelyik elvesztette a farkát.

Redgauntlet sietett megszólítani őket. - Tisztelt lordok és nemes uraim - mondta -, úgy látom, mintha valamelyes mélabú kerítette volna hatalmába gyülekezetünket, mely pedig oly nemes céllal sereglett egybe. Ekképp összegyűjtve, számunk túlságosan csekélynek s jelentéktelennek tűnhet, hogy megrendítse a fél évszázada meggyökeresedett bitorló rendet. De ne akként számláljátok sorainkat, hogy még mit bírnak izmaink s inaink, hanem hogy mire képes honfitársainkhoz intézett hívó szavunk. E kis csapatban nem egy olyan férfiú találtatik, aki képes hadseregeket támasztani, és vannak olyanok is, akiknek gazdagságából futja a hadak zsoldjára. És ne higgyétek, hogy azok a barátaink, kik távol maradtak, hűvösek s közönyösek az ügy iránt. Ha egyszer kiadjuk a jelszót, visszhangozni fogja mindenki, aki még őrzi szeretetét a Stuart-család iránt és mindenki… még nagyobb sereg… aki gyűlöletet érez a Választófejedelem iránt. Levelet kaptam…

Sir Richard Glendale félbeszakította a szónokot. - Valamennyien megbízunk vitézségedben s ügyességedben, Redgauntlet. Csodáljuk kitartásodat; s a te fáradhatatlan erőfeszítéseiden, valamint nemes és önérdeked nem tekintő, követésre hívó buzgalmadon kívül talán semmi nem lett volna képes összehozni ennyiünket is, egy megtört párt szétszórt maradványait, hogy ismét ünnepélyes tanácskozást tartsunk… mert, úgy vélem, uraim - mondta körültekintve -, ez csupán tanácskozás.

- Semmi egyéb - mondta az ifjú lord.

- Semmi egyéb - mondta doktor Grumball, óriási akadémikusi parókáját rázva.

- Csakis tanácskozás - visszhangozták a többiek is.

Redgauntlet ajkába harapott. - Remélem - mondta -, hogy többszöri tárgyalásaim, melyeket a jelenlevők legtöbbjével folytattam, jobban megérlelték az urak elhatározását, mint amennyire szavaik sejteni engedik, így most már azért jöttünk össze, hogy ne csupán tanácskozzunk, de cselekedjünk; amire valamennyien készen állunk. Egyetlen füttyentésemre ötszáz ember fog fegyvert.

- Ötszász emper! - sóhajtott az egyik walesi nemesúr. - Az Úr letyen nekünk irkalmas! Kértem én, mit tehet ötszász emper?

- Csak azt, amit a kanóc tesz az ágyúval, Mr. Meredith - felelte Redgauntlet. - Elfoglalhatjuk velük Carlisle-t, és önök is tudják, mit ígértek barátaink erre az esetre.

- Igen… - mondta az ifjú lord -, de ne siettessen bennünket, kedves Redgauntlet; azt hiszem, magunk is éppoly komolysággal és őszinte szívvel támogatjuk ezt az ügyet, mint kegyelmed, de nem óhajtunk vaktában belevágni. Óvatossággal tartozunk magunknak és családunknak, valamint azoknak is, akik megbíztak azzal, hogy képviseljük őket ezen a tanácskozáson.

- Ki sietteti uraságodat? Ki akarná vaktában belekergetni bármibe is e tanácskozást? Nem értem lordságodat - mondta Redgauntlet.

- Nem, uraim - mondta Sir Richard Glendale -, legalább azt ne engedjük, hogy újra lábra kapjon közöttünk a régi vádaskodás és viszály. A lord, kedves Redgauntlet, arra céloz, hogy ma reggel úgy hallottuk, az is kétes, hogy akár kegyelmed képes lenne annyi embert hozni, mint amennyivel számol. Honfitársa, Mr. MacKellar, mielőtt kegyelmedék beléptek, kétségbe vonta, hogy a környék népe jelentős számban fegyvert fogjon, hacsak kegyelmed nem bír unokaöccse felhatalmazásával.

- Kérdezhetném - mondta Redgauntlet -, milyen jogon kételkedik akár Mr. MacKellar, akár bárki más, hogy képes vagyok-e teljesíteni azt, amit fogadtam. De a mi reményünk az egységben van. Itt áll unokaöcsém. Uraim, bemutatom önöknek Sir Arthur Darsie Redgauntletet, Redgauntlet várának urát.

- Uraim - szólalt meg Darsie dobogó kebellel, mert fájdalmas volt számára e döntő perc -, engedtessék meg kijelentenem, hogy felfüggesztem érzelmeim kinyilvánítását a vitatott fontos kérdésben, míg nem hallottam e gyűlésen jelenlevő urak véleményét.

- Folytassuk tanácskozásunkat, uraim - mondta Redgauntlet. - Megingathatatlan érvekkel fogok szolgálni unokaöcsémnek arra, hogy elfogadja határozatunkat, s ezek majd elűznek minden aggályt, mely most talán még felhőzi elméjét.

Doktor Grumball köhintett, „megrázta isteni fürtjeit”, és ekképp szólította meg a gyűlést.

- Oxford elveihez nem fér kétség, hiszen ez a város volt az utolsó, amely megadta magát a Bitorlónak; hiszen a tudományokban legfeljebb való tekintélyével élve mindig is elítélte Lock és a közgondolkozás más eltévelyítőinek szentségtörő, istentagadó és anarchikus tanait. Oxford ad pénzt és katonát, és odakölcsönzi tekintélyét is a jogos uralkodó ügyének. Csakhogy már gyakran megtévesztettek bennünket a külhatalmak, midőn hevületünk kihasználva, viszályt támasztottak Britanniában, de nem ám áldott (habár száműzött) uralkodónk érdekében, hanem csupán, hogy e belháborúságból ők maguk hasznot húzzanak, míg miránk, merő eszközeikre, a biztos romlás várt. Ezért Oxford nem kel fel mindaddig, míg el nem jön maga az Uralkodó, hogy a maga személyében kérje hűségünket, mely esetben Isten ellen való vétek lenne, ha megtagadnánk tőle engedelmességünket.

- Ez natyon pölcs tanács - mondta Mr. Meredith.

- Valóban - mondta Sir Richard Glendale -, ez sarkköve egész vállalkozásunknak, s az egyetlen olyan körülmény, mely engem s másokat valaha is arra késztethet, hogy fegyvert ragadjunk. Olyan felkelés, melynek élén nem maga Károly Edward áll, nem tarthat tovább, mint ameddig egy századnyi vörös zubbonyos gyalogság megérkezik a szétkergetésére.

- Ez az én véleményem is, valamint egész családomé - mondta az előbb már említett ifjú főúr -; s megvallom, némileg meglep, hogy ilyen veszedelmes találkozóra hívnak, anélkül, hogy bármi biztosat közölhetnének velünk a vállalkozás e mindennél fontosabb előfeltételéről.

- Bocsássanak meg, uraim - mondta Redgauntlet -, nem voltam ily igaztalan sem magamhoz, sem pedig barátaimhoz, de semmi mód nem állott rendelkezésemre, hogy távol lakó párthíveinkkel tudassam (a felfedeztetés óriási kockázata nélkül) azt, ami néhány nagybecsű barátom előtt nem ismeretlen. Éppoly bátran és eltökélten, mint húsz évvel ezelőtt, amikor bevette magát Moidart vadonjába, Károly Edward késedelem nélkül teljesítette hű alattvalóinak kívánságát. Károly Edward itt van az országban. Károly Edward itt van, ebben a házban! Károly Edward csupán az urak döntésére vár, hogy fogadja hódolatát mindazoknak, akik valaha is hűséges jobbágyainak nevezhették magukat. Aki most fordít köpönyeget vagy vált hangnemet, már csak uralkodója szeme láttára teheti.

Mély csend következett. Az összeesküvők közül azok, akik csupán a megszokásnak engedve csatlakoztak a vállalkozáshoz, vagy mert nem óhajtottak következetlennek tűnni, most rémülten látták, hogy a visszavonulás útja bezárult: mások, akik a távolból reményteljesnek ítélték a tervezett felkelést, most, midőn a cselekvés pillanata ily váratlanul s elkerülhetetlenül felmerült előttük, reszketni kezdtek.

- Hogyan, lordok, uraim! - mondta Redgauntlet. - Az öröm s elragadtatás az, mi így elnémítja kegyelmetek? Hol maradnak a lelkes üdvözletek, mellyel jog szerinti királyunknak tartoznak, ki immáron másodízben bízza személyét alattvalóinak gondjára, nem rettenve vissza a megpróbáltatásoktól, melyeket előző hadjárata reámért, s attól sem, hogy annak idején nem egyszer kis híján üldözőinek fogságába esett? Remélem, nincsen közöttünk olyan, aki most, urának színe előtt nem lenne kész beváltani ura távollétében tett hűségesküjét?

- Én legalábbis - mondta az ifjú főúr eltökélten, kezét kardjára téve - nem leszek ilyen gyáva. Ha Károly valóban eljött e partokra, én leszek az első, ki köszöntöm, s életem, minden javammal egyetemben szolgálatára ajánlom.

- Istenemre montom - mondta Mr. Meredith -, úgy látom, Mr. Retkauntlet nemiken hatyott nekünk etyép választást.

- Megálljunk - mondta Summertrees -, van itten még egy kérdés. Hozott-e magával most is azokból az ír zsiványokból, akik legutóbb nyakát szegték dicső vállalatunknak?

- Egyetlenegyet sem - mondta Redgauntlet.

- Remélem - mondta doktor Grumball -, hogy katolikus papok sincsenek a társaságában. Nem akarom Uralkodóm lelkiismereti ügyeibe ártani magam, de mint az Anglikán Egyház érdemtelen gyermekének, kötelességem, hogy gondot viseljek biztonságára.

- Egyetlen pápista eb vagy macska sincsen vele, hogy Őfelsége személye körül ugasson vagy nyivákoljon - mondta Redgauntlet. - Maga az öreg Shaftesbury se kívánhatná, hogy országló fejedelem nagyobb biztonságban legyen a pápistaságtól… ami mindazonáltal talán nem is a legrosszabb vallás ezen a világon. Van-e valakinek még valaminő kételye, uraim? Avagy nem találtatik több tetszetős ok kötelességünk teljesítésének, eskünk beváltásának halogatására? Eközben Királyunk a mi nyilatkozatunkra várakozik… mondhatom, fagyos fogadtatásban részesül!

- Redgauntlet - szólalt meg Sir Richard Glendale csendesen -, szemrehányásaid sem fognak arra sarkallni, hogy belevágjak olyasmibe, amit józan eszem helytelenít. Azt, hogy magam is éppúgy becsben tartom fogadalmam, mint te, nyilvánvaló, hiszen itt vagyok, készen, hogy szívem legdrágább vérével segítsem az ügyet. De valóban kíséret nélkül érkezett a Király?

- Egyetlen ember sincs vele, kivéve az ifjú –t, aki szárnysegédjeként kíséri, valamint inasát.

- Egyetlen ember; hanem, Redgauntlet, úri becsületszavadra, asszony sincsen vele?

Redgauntlet a földre sütötte pillantását, és így válaszolt: - Sajnálom, hogy azt kell felelnem… van.

Az urak egymásra tekintettek, és egy percig senki sem szólt. Végül Sir Richard folytatta: - Szükségtelen elismételnem, miként alakult Őfelsége barátainak jól megalapozott véleménye e felettébb sajnálatos viszonyról; e tárgyban valamennyien egyként érzünk. Feltételezem, hogy uraságod eljuttatta szerény tiltakozásunkat a Királyhoz, nemdebár?

- Ugyanazon erős szavakkal, melyekkel kegyelmedék megfogalmazták - felelte Redgauntlet. - Szeretetem Őfelsége ügye iránt nagyobb, mint félelmem nemtetszésétől.

- Azonban szerény intelmünk láthatólag hatástalan maradt. Ennek a hölgynek, ki kebelébe férkőzött, van egy nővére a Hannoveri Választófejedelem udvarában, és biztos tudomásunk van arról, hogy ennek ellenére titkos levelezésünk javarészt az ő őrizetére bízatott.

- Varium et mutabile semper femina[155] - mondta doktor Grumball.

- A varrótáskájában tartja a titkait - mondta Maxwell -, és valahányszor kinyitja, kiröppennek belőle. Ha már lógnom kell, jobb kötelet kívánok magamnak, mint egy hölgy köntösének zsinórja.

- Te is hitvány áruló leszel, Maxwell? - kérdezte Redgauntlet fojtott hangon.

- Nem én - mondta Maxwell. - Harcoljunk, s veszítsünk bár, s veszejtsenek el, de hogy egy ilyen bestia legyen az árulónk…

- Mérsékeljék magukat, uraim - intette őket Redgauntlet. - E gyarlóságban, mit kegyelmedék ily keményen fölpanaszolnak, királyok és hősök is osztoztak, és én erősen bízom abban, hogy a Király felülemelkedik rajta leghívebb alattvalóinak szerény kérelmére, midőn késznek látja őket mindenüket kockára vetni az ő ügyéért, ha teljesül e csekély feltételük, hogy mondjon le kegyencnője társaságáról, kire, jó okom van hinni, az utóbbi időben maga is ráunt. Ám ne sürgessük jó szándékú buzgalmunkkal. Királyi akarat lakozik benne, amint királyi születéséhez illő; s nekünk, uraim, kik hű hívei vagyunk, nekünk szabad legkevésbé előnyt húznunk a körülményekből, melyek gátat vetnek akaratának. Magamat is szintúgy meglep és sért, hogy útitársává tette e hölgyet, növelvén ezzel az árulás és lelepleztetés veszélyét. De most, midőn még alig tette lábát királysága földjére, mégse követeljünk tőle ily megalázó áldozatot. Legyünk nagylelkűek Uralkodónkhoz, s ha már megmutattuk neki, mit fogunk tenni érette, nagyobb méltósággal tudathatjuk vele, mely pontban várjuk el, hogy engedjen óhajunknak.

- Valóban nagy kár lenne - szólalt meg MacKellar -, ha ennyi szép szál úriember szétoszolna úgy, hogy még a kardját se vonta ki.

- Magam is az előttem szóló úr véleményén lennék - mondta Lord – -, ha életemen kívül nem lenne más vesztenivalóm; de így nyíltan megmondom, mivel a feltételek, melyekhez családunk csatlakozását kötötte, nem teljesültek, nem tehetem fel egész nemzetségem minden jószágát egy ármányos asszony kétes hűségére.

- Fájdalom, hogy azt kell látnom, lordságod olyan elhatározásra hajlik - mondta Redgauntlet -, mely inkább öregbíti családja vagyonát, mint becsületét.

- Hogyan értsem e szavakat? - kérdezte az ifjú főnemes kevélyen.

- Nem, uraim - mondta doktor Grumball közéjük állva -, ne engedjük, hogy barátok között civódásra kerüljön sor. Valamennyien lelkesedünk az ügyért; hanem igazán szólva, habár tudom, milyen licenciákat követelnek maguknak a nagyok ilyen dolgaikban, és úgy hiszem, erre tekintettel is lehetünk, mégis azt mondhatnám, ildomtalanság, hogy egy uralkodó, ki azért jön, hogy az Anglikán Egyház engedelmességét követelje magának, ilyen társaságban érkezik… si non caste, caute tamen. [156]

- Vajon hogyan tudta akkor az Anglikán Egyház oly engedelmesen szolgálni a király víg kedélyű névrokonát? - jegyezte meg Redgauntlet.

Sir Richard Glendale vette át a szót, mivel tekintélye s dús tapasztalatai feljogosították arra, hogy döntő súllyal nyilatkozzék.

- Nincs időnk a sok habozásra - mondta -, legfőbb ideje, hogy elhatározzuk, mint fogunk cselekedni. Magam is éppúgy érzem, mint kegyelmed, Mr. Redgauntlet, mily kényes feladat a jelen helyzetben arra szólítani fel Uralkodónkat, hogy fogadja el feltételünket. De meg kell gondolnunk, minő végromlásra juthat ügyünk, minő vérontás és javaknak elkobzása követendi ezt párthívei sorában, s mindez csupán azért, mert Őfelsége oly elvakult vonzalommal ragaszkodik egy asszonyhoz, aki a jelen miniszter fizetett bérence, amiként hosszú éveken át Sir Robert Walpole-nak is bérence volt. Őfelsége küldje vissza a hölgyet a kontinensre, s a kard, melyre most esküdni kezem helyezem, nyomban kiröppen hüvelyéből, és tudom, sok száz másik is egyazon percben.

A jelenlevő többiek tanúsították egyhangú jóváhagyásukat.

- Úgy látom, hogy az urak tehát meghozták döntésüket - mondta Redgauntlet -, botorul, úgy vélem, mivel hiszem, hogy enyhébb s nagylelkűbb módon biztosabban elérhették volna azt, mit magam is éppoly kívánatosnak tartok, mint kegyelmedék. De mi légyen a teendő, ha Károly, nagyatyja hajthatatlanságával visszautasítja, hogy meghajoljon az urak kérése előtt? Sorsára akarják hagyni?

- Isten őrizzen ettől! - mondta Sir Richard sietve. - És az Isten bocsássa meg kegyelmednek, Mr. Redgauntlet, hogy ily csúfságot kiejtett a száján. Nem! Kötelességemnek fogom tartani, hogy teljes alázattal biztonságban visszakísérjem hajójára, és életem árán is megvédjem bárki ellen, aki megtámadná. De miután láttam vitorláit kibomlani, következő lépésemmel magamat fogom biztonságba helyezni, s visszatérek házamba; vagy pedig ha vállalkozásunknak addigra már híre ment, amint az felettébb valószínű, megadom magam a legközelebbi békebírónak, és fogadalmat teszek, hogy ezentúl békében fogok élni, s alávetem magam az uralkodó hatalomnak.

A jelenlevők ismét kinyilvánították, hogy egyetértenek mindazzal, amit szószólójuk mondott.

- Nos, uraim - mondta Redgauntlet -, nem szállhatok szembe valamennyiük egyöntetű véleményével; s el kell ismernem, hogy ez alkalommal a Király valóban semmibe vette szövetségünk feltételét, mely pedig igen világos szavakkal terjesztetett eléje. Most tehát az a kérdés, ki tudassa vele tanácskozásunk eredményét; mert feltételezem, hogy az urak nem kívánnak testületileg eléje járulni, és így megtenni indítványukat, hogy hűségük áraként bocsássa el családja egyik tagját.

- Azt hiszem, Mr. Redgauntletnek kellene tisztáznia a helyzetet - mondta Lord –. - Aminthogy kétségkívül ő volt az, aki eljuttatta tiltakozásunkat a Királyhoz, nála illendőbben és nagyobb eréllyel senki sem terjeszthetné eléje intelmünk semmibevételének természetes és elkerülhetetlen következményét sem.

- Én viszont úgy vélem - mondta Redgauntlet -, hogy azoknak kellene beterjeszteniük a határozatot, akik hozták; mert azt hiszem, hogy a hűséges B– család képviselőjénél kisebb tekintély szájából aligha hinné el a király, hogy éppen ő az első, aki kibúvót keres az alól, hogy esküje szerint csatlakozzék hozzá.

- Kibúvót, uram! - ismételte Redgauntlet szavát Lord – indulatosan. - Máris túlságosan sokat tűrtem el kegyelmedtől, de ezt nem engedhetem. Kegyeskedjék elkísérni a dűnék közé.

Redgauntlet megvetően felkacagott, s már indult is a heveskedő fiatalember után, amikor Sir Richard ismét közéjük állt. - Talán azért jöttünk össze, hogy kardunk egymás ellen fordítva végső jelét adjuk pártunk bomlásának?… Legyen türelmes, Lord –; az ilyen tanácskozásokon sok mindent szó nélkül kell hagyni, ami más helyütt párbajhoz vezetne. Egy párt tanácsülésének is előjoga az, ami a parlamenté: válságos helyzetben senki sem ragaszkodhat gondosan megválogatott szavakhoz… Uraim, ha önök megtisztelnek bizalmukkal, magam járulok őfelsége színe elé, és remélem, hogy Lord – és Mr. Redgauntlet elkísér küldetésemre. Remélem, hogy teljes megelégedésünkre sikerül tisztáznunk e kínos kérdést, s ezután már fenntartások nélkül hódolhatunk Uralkodónknak, mikor is magam leszek az első, ki mindenem kockára vetem jogos perében.

Redgauntlet nyomban előlépett. - Uram - mondta -, ha elragadtatott hevületemben olyasmit mondtam, amely bár legkisebb mértékben is sértette lordságodat, sajnálom, hogy így történt, és bocsánatát kérem érte. Úriember ennél többet nem tehet.

- Magam ennyit sem kérhettem volna Mr. Redgauntlettől - mondta az ifjú főúr készséggel elfogadva Redgauntlet felajánlott békejobbját. - Nem ismerek senkit rajta kívül, aki ily súlyosan megfeddhetne anélkül, hogy ezáltal megalázva érezném magam.

- Akkor tehát remélhetem, hogy eljön Sir Richarddal és velem a kihallgatásra. Lordságod forró vére hevíti majd buzgalmunkat, míg a mi higgadtabb megfontolásunk lohasztja majd lordságod hevét.

Az ifjú lord mosolygott, és a fejét rázta. - Sajnos, Mr. Redgauntlet - mondta -, röstellem, de így igaz, hogy lelkesedésben kegyelmed felülmúl mindannyiunkat. De nem utasítom vissza a küldetést, amennyiben uraságod unokaöccsének, Sir Arthurnak is megengedi, hogy elkísérjen bennünket.

- Unokaöcsémnek? - mondta Redgauntlet, és tétovázni látszott, majd hozzátette: - Természetesen. Bízom benne - folytatta Darsie-ra pillantva -, hogy az eseményhez illő érzelmekkel fog színe elé járulni.

Darsie-nak mindazonáltal úgy tűnt, hogy nagybátyja inkább hátrahagyta volna őt, ha nem tart attól, hogy távollétében unokaöccse talán a még mindig habozó párthívek hatása alá kerülhet, vagy talán éppen ő gyakorol amazokra kedvezőtlen befolyást.

- Megyek - mondta Redgauntlet -, és bebocsátást kérek.

Egy perc múlva visszatért, és szótlan intett az ifjú főnemesnek, hogy induljon előre. Az ifjút Sir Richard Glendale követte, majd Darsie, s maga Redgauntlet zárta a sort. Végighaladva egy rövid folyosón, megmászva néhány lépcsőt, megérkeztek az ideiglenes kihallgatási terem ajtaja elé, melyben a Bujdosó Király hódolatukat várta. A helyiség a fogadó egyik később hozzátoldott építményének emeletén volt, silány bútorzatú, rendetlen, poros szoba; mert bármily elhamarkodottan ugrottak is bele az összeesküvők a vállalkozásba, arra mégis gondosan ügyeltek, hogy az idegenek figyelmét fel ne hívják az uralkodó szállására. Székében ült, amikor maradék híveinek küldöttsége, amint e négy férfiút nevezhetjük, belépett; ám ahogy felkelt, eléjük jött, és köszöntésük fogadva meghajolt, ezt oly méltósággal tette, ami magában pótolta mindazt, mi a külsődleges pompában hiányzott, és ezzel a nyomorúságos padlásszobát az alkalomhoz méltó teremmé változtatta.

Szükségtelen megjegyeznünk, hogy ugyanazon személy volt, kit már bemutattunk az olvasónak Buonaventure atya képében, mely néven a Herceget a Fairladiesben ismerték. Öltözéke nem különbözött attól, mit azon alkalommal viselt, kivéve bő teveszőr lovaglóköpenyét, mely alatt kecses vívókardot hordott rövid tőre helyett, valamint egy pár pisztolyt.

Redgauntlet előbb az ifjú Lord –t mutatta be neki, majd rokonát, Sir Arthur Darsie Redgauntletet, aki megremegett, amikor fejet hajtva előtte, és megcsókolva kezét egyszeriben azon kapta magát, hogy olyan helyzetbe csöppent, ami könnyen felségárulásnak értelmezhető, s ő mégsem látta semmi módját, hogyan kerülhetné el e hódolatnyilvánítást.

Sir Richard Glendale-t láthatólag személyesen ismerte Károly Edward, s ahogy fogadta, tekintetében méltóság és jóindulat vegyült, miközben úgy tűnt, maga is rokonszenvezik a könnyekkel, melyek ezen úriember szemében felszöktek, midőn Őfelségét királysága földjén üdvözölte.

- Igen, kedves jó Sir Richardom - mondta a boldogtalan sorsú Herceg mélabús, mégis határozott hangon -, Károly Edward ismét eljött hűséges barátainak körébe… talán nem oly derűs reményekkel, mint annak idején, amikor még semmibe vette a veszélyt, de éppoly megvetéssel ama legrosszabb iránt, ami saját és országa jogainak kivívásában érheti.

- Örvendezem, Sire... és mégis… a fájdalom s a szomorúság is elfog, midőn újra itt látom Felségedet a brit partokon - szólt Sir Richard Glendale, majd elakadt, mert a feltoluló ellentétes érzelmek belefojtották a szót.

- Csakis hűséges és szenvedő népem hívása indíthatott arra, hogy újra felövezzem kardomat. Mert, Sir Richard, midőn azon tépelődtem, hogy mennyi hű és odaadó barátom veszett oda a kard s a proskripció által, vagy halt el külországokban, magára hagyottan s ínségben, gyakorta fogadtam esküvéssel, hogy semminemű reménység a magam hatalmának s gazdagságának nagyobbítására többé nem késztethet, sem arra, hogy síkraszálljak a címért, melyért követőimnek máris oly drágán kellett megfizetniük. De minthogy ennyi érdemes és becses férfiú véli úgy, hogy Anglia és Skócia ügye egy s azon Stuart Károlyéval, magamnak is követnem kell bátor példájukat, és ezért félretéve minden egyéb megfontolást, ismét előlépek mint népem szabadítója. Kegyelmedék hívására jöttem ide; és minthogy kegyelmedék előtt oly tökéletesen ismertek a körülmények, melyek távollétem folytán számomra szükségképpen ismeretlenek, merő eszköz lehetek csupán barátaim kezében. Jól tudom, hogy Herries Redgauntleténél és Sir Richard Glendale-énél hívebb szívre s bölcsebb elmére aligha bízhatnám magam. Várom tanácsukat, mint cselekedjünk, várom, hogy döntsenek Károly Edward sorsáról.

Redgauntlet Sir Richardra pillantott, mintha azt mondaná: „Képes lennél ily percben valamely újabb avagy keserves feltételt rákényszeríteni?” És a másik úr is csak a fejét ingatta, és tekintetét a földre szegezte, mint aki, bár eltökéltsége változatlan, mélyen átérzi a helyzet kényes voltát.

Csend következett, melyet a boldogtalan dinasztia szerencsétlen sorsú sarja tört meg, hangjában az ingerültség némely jeleivel: - Ez nagyon különös, uraim - mondta. - Értem küldtek s kiragadtak családom kebeléből, hogy élére álljak egy kétes és veszedelmes kalandnak, s midőn eljövök, önök még mindig habozni látszanak. Nem ezt vártam két ilyen férfiútól.

- Ami engem illet, Sire - jelentette ki Redgauntlet -, kardom acélja nem lehet keményebb szívem eltökéltségénél.

- Lord –é és magamé szintúgy - mondta Sir Richard -, de kegyelmednek, Mr. Redgauntlet, tiszte volt, hogy kérésünkkel együtt bizonyos feltételeket is Őfelsége elé terjesszen.

- Én teljesítettem kötelességem Őfelsége és uraságtok iránt - mondta Redgauntlet.

- Nem tekintettem semminemű feltételt vagy egyéb körülményt - mondta királyuk méltóságteljesen -, csupán azt, mely azért szólított ide, hogy a magam személyében szerezzek érvényt jogaimnak. Ezt a feltételt teljesítettem is, mégpedig nem közönséges kockázatot vállalva. Most itt állok, készen, hogy a megtartsam szavam, és elvárom az uraktól is, hogy állják azt, amit fogadtak.

- Javaslatunk valami egyebet is tartalmazott avagy kellett volna tartalmaznia - mondta Sir Richard. - Egy feltétel csatoltatott hozzá.

- Nem láttam - mondta Károly félbeszakítva a szólót. - E nemes szívek iránt érzett szeretetemtől indíttatva nem akartam sem látni, sem olvasni semmi olyasmit, mi kisebbíthetné irántuk való baráti bizalmam s megbecsülésem, kiket oly nagyra tartok. Uralkodó és alattvalója között feltételnek nincsen helye.

- Sire - mondta Redgauntlet fél térdre ereszkedve -, Sir Richard tekintetéből úgy látom, az én hibámul rója fel, hogy Felségednek látszólag nincsen tudomása a tárgyról, melynek közlésével engem alattvalói megbíztak. Az égre kérem Felségedet, tekintse múltbéli szolgálataim és szenvedéseim, s ne engedje, hogy ily folt maradjon becsületemen! A „D” jelzésű üzenet, melynek ez itt a másolata, utalt arra a fájdalmas tárgyra, melyre Sir Richard most ismételten ráirányítani bátorkodik Felséged figyelmét.

- Uraim, önök erőszakkal olyan emlékeket ébresztenek bennem - mondta a Herceg haragjában mély pírral arcán -, melyeket, mivel oly felettébb idegennek hiszek az önök jellemétől, készséggel száműztem volna emlékezetemből. Nem feltételeztem, hogy hűséges alattvalóim oly hitvány léleknek tartanak, hogy szomorú helyzetem kihasználva akarjanak betörni magánéletembe, és szerződésben írják elő királyuknak, mit tegyen olyan dolgokban, melyekben a legalábbvaló béres is fenntartja magának a jogot, hogy maga döntsön. Az állam s a politika ügyeiben mindenkor bölcs tanácsadóim szava fog vezérelni, amint az uralkodóhoz illendő, ám mindazon ügyekben, melyek személyes vonzalmaimra s családomra vonatkoznak, ugyanolyan szabadságot követelek magamnak, mint aminőt minden alattvalómnak megadok, mert hisz enélkül annyit se érne a korona, mint egy koldus sípja.

- Ha megengedi Felséged - mondta Sir Richard Glendale -, magamra kell vállalnom a kötelességet, hogy kimondjam a kelletlen hangoztatott igazságot, de higgye el Felséged, mély tisztelettel és éppoly mély sajnálattal eltelve teszem. Való igaz, hogy elhívtuk Felségedet, álljon élére egy nagyszerű vállalkozásnak; s hogy Felséged elébbre tartva becsületét és hazája szeretetét a maga kényelménél, beleegyezett abba, hogy vezetőnk legyen. Ám ugyanakkor világosan kifejezésre juttattuk azt is, mit célunk eléréséhez szükséges és el nem mulasztható előzetes lépésnek tartunk… valamint azt is, hogy ez a körülmény csatlakozásunk feltétele… nevezetesen, hogy egy bizonyos személy, aki állítólag… nem merészelgethetem találgatni, mennyire igaz ez az állítás… bírja Felséged legbensőbb bizalmát, s akit ugyanakkor Felséged párthívei azzal vádolnak… nem épp megdönthetetlen bizonyítékok, de mindenesetre a legsúlyosabb gyanúok alapján… hogy könnyen árulójává lehet Felséged bizalmának… azt kérjük tehát, hogy ez a személy eltávolíttassák a Király háza népéből és az Uralkodó társaságából.

- Ez tűrhetetlen arcátlanság, Sir Richard! - csattant fel Károly Edward. - Azért csábítottak talán ide, ahol hatalmukban vagyok, hogy ilyen ildomtalan módon packázhassanak velem? És te, Redgauntlet, miért engedted, hogy idáig fajuljanak a dolgok, anélkül, hogy határozottabban tudtomra adtad volna, milyen sérelmekre kell felkészülnöm?

- Kegyes Uralkodóm - mondta Redgauntlet -, engem Felséged csak annyiban hibáztathat, hogy nem képzeltem, ily csekély akadály, mint aminő egy asszony társasága, valóban meggátolhat egy nagyszabású vállalkozást. Én egyszerű ember vagyok, Sire, őszintén szólok… álmomban sem gondoltam volna, hogy a kihallgatás első öt perce múltán Sir Richard és barátai ne adják fel ragaszkodásukat e feltételhez, melynek kikötése oly hálátlanság Őfelsége iránt, avagy hogy Felséged ne áldozza fel e szerencsétlen vonzalmat, annyi sok hűséges alattvalójának jól megalapozott tanácsára hallgatva, vagy akár csak fölösen aggodalmaskodó gyanújának engedve. Egyik oldalon se láttam oly akadályt, melyet ilyen súlyos helyzetben pókhálóként félre ne söpörhetnénk.

- Tévedett, uram - mondta Károly Edward -, mélységesen tévedett… amiként e percben is téved, amikor szíve mélyén úgy véli, hogy holmi különcködő, gyermeki és regényes szenvedély utasíttatta vissza velem az urak orcátlan javaslatát. Közlöm önnel, hogy akár holnap meg tudnék válni attól a személytől percnyi bánkódás nélkül; és hogy magam is fontolgattam már elbocsátását, oly okból, melyet csak magam ismerek; de azt is vegyék tudomásul, hogy sohasem leszek uralkodói és férfiúi jogaim árulója, aki e lépéssel szerzem meg magamnak azt a hűséget, melyre, ha az urak egyáltalában tartoznak vele nekem, születésem jogán tarthatok igényt.

- Fájlalom, hogy így történt - mondta Redgauntlet. - Remélem, hogy Felséged és Sir Richard egyaránt ismét fontolóra veszik döntésüket, vagy eltekintenek ettől a vitától a dolgok ily sürgető állása mellett. Szabad legyen alázattal Felséged emlékezetébe idéznem, hogy ellenséges területen tartózkodik; valamint hogy előkészületeink nem kerülhették el a hatalom figyelmét annyira, hogy biztonságban visszaléphessünk tervünk kivitelétől… oly igen így áll a helyzet, hogy szívem legmélyebb aggodalmával látom, talán még Felséged királyi személyére is veszély leselkedik, hacsak Felséged meg nem adja alattvalóinak azt az elégtételt, melyhez Sir Richard szerint oly makacsul ragaszkodnak.

- Bizony meg is van rá az okod, hogy mély legyen aggodalmad - mondta a Herceg. - Azt remélitek, hogy a fenyegető személyes veszedelem szorításában letörhetitek elhatározásomat, mit annak tudatában hoztam, hogy milyen jogok illetnek meg, mint férfit és királyi személyt? Állna bár készen a bárd s a vesztőhely a Whitehall ablakai előtt, akkor is inkább dédatyám útját követném, semhogy engedjek a legcsekélyebb kérdésben is, mely becsületembe vág.

Határozott nyomatékkal ejtette ki e szavakat, majd körbehordozta tekintetét a küldöttség tagjain, kiket egytől egyig (Darsie kivételével, mert ő úgy találta, hogy egy felettébb veszedelmes vállalkozás szerencsés fordulatának lehet tanúja) mély aggodalom és zavar töltött el. Végül Sir Richard szólalt meg ünnepélyes, habár méla hangon.

- Ha itt egyedül csak szegény Richard Glendale biztonsága lenne a tét - mondta -, nem tétováznék, hiszen sohasem becsültem annyira életemet, semhogy ne dobnám oda Felséged bármely csekély szolgálatára. Hanem én csupán küldönc vagyok… megbízott, kinek teljesítenie kell megbízatását, s akire ezernyi hang kiáltana átkot és jajt, ha nem hűséggel tenném. Felséged valamennyi híve, még maga Redgauntlet is úgy véli, hogy veszélybe kerül egész vállalkozásunk… hatalmas veszedelem támadhat Felséged személyére is… teljes romlásba dőlhet Felséged pártja és minden barátja, ha nem ragaszkodnak e feltételhez, melyet Felséged, sajnálatos módon, oly igen vonakodik teljesíteni. Mardosó fájdalommal teli szívvel szólok… s nyelvem képtelen kifejezést adni érzelmeimnek; mégis ki kell mondanom… a végzetes igazságot… hogy ha Királyi Felséged nem adja meg nekünk e kegyet, melyet feltétlen szükségesnek tartunk a magunk és Felséged biztonságára, Felséged egyetlen szavával tízezer embert fegyverez le, kik pedig készen állnak, hogy kardot rántsanak az ügy mellett… avagy, még világosabban szólva, megsemmisíti széles Nagy-Britanniában még a látszatát is egy királyi pártnak.

- És miért nem teszed hozzá még azt is - kérdezte a Herceg gúnyosan -, hogy a férfiak, akik mostanáig készek voltak fegyvert fogni értem, azzal fogják jóvátenni a Választófejedelem ellen elkövetett árulásukat, hogy maguk hurcolnak arra a végre, melyre oly sok kiáltvány szánt már? Vigyék fejemet a St. James-palotába, uraim. Irgalmasabb és dicsőségesebb tett lesz, mint oly helyzetbe csalván engem, mely teljesen hatalmukba ad, meggyalázni önnön becsületüket azzal, hogy becsületembe vágó ajánlatokkal környékeznek.

- Teremtőm, Sire! - kiáltott fel Sir Richard türelmét vesztve, összekulcsolt kézzel. - Minő hatalmas és jóvátehetetlen bűnben lehetnek vétkesek Felséged ősei, hogy ily elvakultsággal veretett meg egész nemzetségük! Jöjjön, Lord –, barátainkhoz kell mennünk.

- Engedelmével, Sir Richard - vetette ellen az ifjú főnemes -, nem addig, míg nem tudjuk, minő intézkedéseket tehetünk Őfelsége személyes biztonságának megőrzésére.

- Ne törődjön velem, fiatalember - mondta Károly Edward. - Mikor felvidéki banditák és marhahajcsárok körében bujdostam, nagyobb biztonságban voltam, mint most, Anglia legjobb véreinek gyülekezetében… az ég önökkel, uraim; majd boldogulok a magam erejéből.

- Ezt nem tűrhetjük - mondta Redgauntlet. - Engedje meg Felséged, hogy én, ki e veszélybe juttattam, legalább biztonságos visszavonulásáról gondoskodhassam.

Így szólván kisietett a szobából, s követte unokaöccse is. A Bujdosó Herceg elfordítva tekintetét Lord –ról és Sir Richard Glendale-ről, egy karszékbe vetette magát, mely a szoba túlsó végében állt, míg emezek ketten tőle távolabb állapodtak meg, és aggályos tekintettel suttogva tárgyaltak.