MÁSODIK LEVÉL
Alan Fairfordtól Darsie Latimernek

Negatur, [19] szeretett Darsie-m, van hozzá elegendő eszed és tudományod, hogy megértsed a tagadó szót. Tagadom következtetésedet. A premisszákat elfogadom, nevezetesen azt, hogy mikor felszálltam arra a nyomorúságos gebére, olyan hangot hallathattam, ami esetleg sóhajnak tűnhetett, noha én azt hittem, elsikkad észrevétlen annak a kehes ménnek prüszkölése és morgása közepette, mely paripa egyébiránt páratlan panaszainak bőségében, kivéve ama szegényembernek híres lovát, amelyik

felfordult Dundee-nél. [20]

De higgy nekem, Darsie, az a sóhaj, mely ajkamat elhagyta, neked szólt inkább, semmint magamnak, s nem paripád tüzesebb természetére vonatkozott, sem pedig arra, hogy nálam bővebben rendelkezel az utazáshoz szükséges eszközökkel. Boldogan poroszkáltam volna veled néhány napig, és biztos lehetsz, nem haboztam volna megvámolni tömöttebb erszényedet közös költségeink fedezésére. De mint tudod, atyám szerint minden óra, mit jogi tanulmányaimtól vonok el, egy lépés lefelé a lejtőn; és én sokkal tartozom neki értem való aggódásáért, bár néha kissé terhemre van. Például:

Hazaérkezvén Brown’s Square-i lakásunkba, kiderült, hogy ugyanaznap este az öregúr is megtért, mivel, úgy látszik, türelmetlen volt, és egyetlen éjszakát sem akart házi isteneink oltalmán kívül tölteni. Miután megtudtam ezt Jamestől, akinek ez okból eléggé gondterhelt volt az ábrázata, egy felvidéki gyaloghintó-vivővel elküldtem Bucephalusomat a béristállóba, s magam nagy hirtelen belopakodtam odúmba, amilyen csendben csak lehetett, ahol jogszabálygyűjteményünk kódexének némely félig megrágott s félig megemésztett tételén kezdtem kérődzni. Nem sokáig ültem, amikor atyám arca jelent meg a kémlelőn a félig nyitott ajtóban, de látván foglalatosságomat, vissza is húzódott egy fojtott khmm!-öt hallatva, mely mintha némi kételyt fejezett volna ki igyekezetem komoly voltát illetően. Ha így volt, nem hibáztathatom érte atyámat; ugyanis a reád való emlékezés olyannyira lekötötte elmémet, mialatt olvastam, hogy noha Stair hevert előttem, és jóllehet hármat-négyet lapoztam is, őlordsága világos és szabatos stílusának értelme teljesen homályos maradt előttem, és keserűen kellett belátnom, hogy fáradozásom hiábavaló volt.

Még be sem hozhattam lemaradásomat, mikor James jelent meg, hogy elszólítson szerény estebédünkhöz - retek, sajt és egy palack ósör; de csak két tányér hozzá, s a figyelmes James Wilkinson ez alkalommal nem hozott széket Mr. Darsie-nak. A fent említett James megnyúlt ábrázatával, simára fésült hajával és bőrszíjjal font hosszú varkocsával atyám széke mögött állt, mint rendesen, olyan egyenes derékkal, akár a bábszínház kapujába őrnek kiállított fababa. - Lemehetsz, James - mondta atyám; és Wilkinson eltávozott. „Most vajon mi következik?” - gondoltam, mert láttam, hogy elborul az atyai homlok.

Csizmámra esett első haragvó pillantása, aztán felmordult és megkérdezte, merre lovagoltam? Arra számított, válaszom az lesz, hogy „semerre”, és akkor rám támadhatott volna szokott gúnyos modorában, s elélcelődött volna azon, hogy húsz shillinges lábbeliben járok sétifikálni. De én higgadtan azt feleltem, hogy ellovagoltam Noble House-ba ebédelni. Erre rákezdte (tudod, hogy szokta), mintha legalábbis azt mondtam volna, hogy Jerikóban ebédeltem, és minthogy nyugodtan tovább majszoltam retkemet, mintha észre sem vettem volna megdöbbenését, egyre bőszebb hangra gerjedt.

- Szóval Noble House-ba lovagolt az ifiúr! És mit méltóztatott csinálni Noble House-ban? Megfeledkezett talán az ifiúr arról, hogy joghallgató? Hogy hamarosan vizsgát kell tennie skót jogból? Hogy most idejének minden perce többet ér, mint máskor az órák? És a fiatalúrnak annyi a ráérő ideje, hogy kilovagol Noble House-ba? És órák hosszat rá se néz a könyveire? Még ha csak egy séta lett volna a mezőn, vagy egy játszma golf… no de Noble House?

- Addig kísértem Darsie Latimert, hogy megnézzem, mint vág neki az útnak.

- Darsie Latimert? - válaszolta megenyhült hangon. - Khmm! Nos, nem hibáztatlak, amiért szíves voltál Darsie Latimerhez; de éppúgy megtette volna, ha csak a vámsorompóig sétálsz vele, és ott búcsúztok el. Megtakaríthattad volna a ló bérét… és az ebéd árát is.

- Azt Latimer fizette - feleltem, gondolván, hogy ezzel enyhítem vétkemet; de bölcsebb lett volna nem is említenem.

- A számlát? - kérdezte atyám. - Te másokkal fizetteted ki a számládat? Senki át ne lépje a fogadó küszöbét, ha nem tudja állni a költségeit.

- Elismerem, hogy ez a szabály - feleltem -, de most búcsúpoharat köszöntöttünk Darsie-val, és úgy vélem, hogy ez a doch an dorroch kivétele alá esik.

- Ravasznak képzeled magad - mondta atyám, és csaknem mosolygott, engedvén, hogy a mosoly nagyobb mértékben aranyozza be ünnepélyes vonásait, mint eladdig bármikor -, de felteszem, hogy azért nem állva költöttétek el ebédeteket, mint a zsidók az ő húsvétjukkor? Mivel egyszer Cupar-Agnus városatyái előtt ez ügyben, mikor Luckie Sipson tehene a kapuban hűsölve kiitta Luckie Jamieson sörét, az a határozat hozatott, hogy Luckie Sipson semmiféle kártérítést nem tartozik fizetni, mert a tehénke nem ült le az iváshoz; mely körülmények kimerítik a doch an dorroch fogalmát, amit nem szabad felszámítani. Nos, tisztelt uram! Ehhez mit méltóztatik szólni (fieri)[21] ügyvédséged? Exceptio firmat regulam. [22] No de, töltsd meg poharad, Alan; nem neheztelek, amiért ilyen figyelmet tanúsítottál Darsie Latimer irányában, aki valóban derék ifjú ebben a mai világban; és mivel iskolái befejezése óta fedelem alatt lakott, igazán nem nagy eset ily csekély dologban lekötelezettjévé válni.

Látván, hogy atyám aggodalmait sokban enyhítette annak tudata, hogy a jogászi okfejtésben felettem áll, bocsánatát inkább kegyének tulajdonítottam, semmint igazamnak; és csak annyit válaszoltam, unalmasabb lesz az esténk most, hogy te nem vagy velünk. Pontosan idézem atyám válaszszavait. Oly jól ismered őt, hogy nem fognak sérteni; és annak is tudatában vagy, hogy a jó öreg szavaiban aggályos pontosság és szertartásosság keveredik éles szemű megfigyeléseivel, valamint józan, gyakorlatias eszével.

- Nagyon igaz - mondta -, Darsie kellemes társaság volt; bár túlságosan bohó, túl bohókás, Alan, és kicsit hebehurgya… Erről jut eszembe, hogy mostantól Wilkinsonnak majd angol pintes palackokba kell fejtenie a sörünket, mert sok nekünk kettőnknek egy kvart minden áldott este az ő segítsége nélkül… Mint mondottam, Darsie dévaj legény és kicsit kelekótya. Kívánom, hogy boldoguljon az életben; noha kevés benne a kitartás.

Megvetem az olyan embert, aki nem áll ki távol levő barátjáért, Darsie, ezért némiképp többet is mondtam védelmedben, mint azt lelkiismeretem parancsolta; de az, hogy megszöktél jogi tanulmányaid elől, atyám becsülésében túlságosan is mélyre helyezett.

- Állhatatlan, miként a víz, nem fog jeleskedni semmiben - mondta atyám -, vagy ahogy a Vulgata mondja: Effusa est sicut aqua - non crescat. Táncosházakba jár, és regényeket olvas - sat est. [23]

Megpróbáltam elhárítani eme vádakat, megjegyezvén, hogy a táncosházak látogatása mindössze egyetlen estére érvényes a La Pique báljára; a regények olvasása pedig (már ami az eltévelyedés notórius voltát illeti, Darsie) csupán a Tom Jones valamelyik kötetére.

- De akkor estétől reggelig táncolt - felelte atyám -, és végigolvasta azt a mihaszna fércművet, amiért a szerzője legalább húsz korbácsot érdemelt volna. Mindig azt bújta.

Ezután arra céloztam, hogy most valószínűleg oly mértékben meggyarapodott vagyonod, hogy felhagysz a jog további tanulmányozásával, és ezért úgy vélheted, van némi jogcímed a mulatozásra. Mind közül ez volt atyám számára legnehezebben emészthető érvem.

- Ha nem leli mulatságát a jogban - mondta atyám epésen -, akkor csak annál rosszabb neki. Ha amiatt nincs is szüksége a jogra, hogy megtanulja belőle, miként tegyen szert vagyonra, avégett viszont annál inkább, hogy megtanulja, miként kell megtartani a vagyont, és méltóbb is lenne hozzá, ha ezt tanulmányozná, ahelyett, hogy az országot járja, mint valami csavargó, maga se tudja, mi cél felé, milyen látványra lesve, és ebédre invitál magafajta bolondokat a Noble House-nál. - (Haragvó pillantás szegény magamra.) - Noble House! - ismételte újra emelt hangon és gúnyosan, mintha már magában a névben is lenne valami reá nézve sértő, bár bátorkodom megjegyezni, bármely más helyen költötted volna el féktelen tékozlásodban azt az öt shillinget, az éppoly kárhozatos lett volna szemében. Észben tartva feltevésedet, miszerint atyám többet tud való helyzetedről, semmint alkalmatosnak tartaná említést tenni felőle, úgy véltem, megkockáztathatnék egy tapogatózó megjegyzést.

- Nem értem - mondtam -, mi haszna származhatnék a skót jogból egy olyan ifjú úriembernek, akinek a birtoka a jelek szerint Angliában fekszik. - Azt hittem, hogy atyám menten megüt.

- Túl akarsz járni az eszemen, fiatalúr, per ambages, [24] ahogy Pest tanácsos mondja? Mi közöd neked ahhoz, hogy hol fekszik Darsie Latimer birtoka, vagy hogy van-e neki birtoka egyáltalában? És mi kára származhat a skót jogból, még ha annyit is tudna belőle, mint Stair vagy Bankton? Vagy jogrendszerünk alapja talán nem az ősi római birodalom törvénykönyve, melyet még akkor alkottak, mikor Róma oly felette igen híres volt alkotmányáról, fiatalúr, és állambölcseletéről? Eridj az ágyadba, fiatalúr, Noble House-ba tett kiruccanásod után, és azon légy, hogy égjen lámpásod, és előtted legyen a könyv, még mielőtt előkandikál a nap. Ars longa, vita brevis [25] - ha nem lenne bűn a jog isteni tudományát a művészet alantas nevével illetni.

Égett is lámpásom, drága Darsie barátom, másnap reggel, noha tulajdonosa vállalva a kockázatot, hogy a ház ura netán meglátogatja, meleg ágyában feküdt, bízva, hogy a mécs pislákolása talán elfogadtatik virrasztása elégséges bizonyítékául, további vizsgálódás nélkül is. Távozásod harmadnapján, ma is csak kevéssé javult a helyzet, mert bár ég a lámpás vackomban, és bár Voetnak a Pandekták-ról írott bölcsességei kiterítve előttem, én csak írótáblámul használom, melyen az árkuspapírnyi oktalanságot lefirkantom Darsie Latimernek, és valószínű, hogy a könyv puszta közelsége kevéssé fogja előbbre vinni tanulmányaimat.

És most hallani vélem, hogy tettető, képmutató gazfickónak nevezel, aki bár gyanakvás és szigor ilyetén rendjében élek, mellyel atyám engem kormányozni óhajt, mégis azt színlelem, hogy nem irigyellek szabadságodért és függetlenségedért.

Latimer, az igazat fogom mondani neked. Kívánom, bárcsak atyám kicsivel több teret engedne szabad akaratomnak, mert örömmel tennék kedve szerint ennen jószántamból is. Kicsivel több szabad idő és kicsivel több pénz, hogy kiélvezhessem szabadságom, bizony, nem ártana az én koromban és helyzetemben; és megvallom, bosszantó látnom annyi mást, ki vélem egy cipőben jár, szárnyalni a szabadság egén, míg én itt ülök, mint ketrecbe zárt madár, mindig ugyanazt az egyhangú nótát fújva napkeltétől napnyugtáig, nem is említve megannyi prédikáció hallgatását, mely mind óva int a restségtől, mintha bizony a vigalom helyeit látogatnám s lelném bennük élvezetem! Mindazonáltal szívem legmélyén nem tehetek neki szemrehányást sem szigora indítékáért, sem pedig tárgyáért. Mivel indítéka nem is lehet más, mint atyámnak szellemi gyarapodásom miatt érzett odaadó, fáradhatatlan, szerető és buzgó aggódása, valamint az a dicséretes tisztelet, amit ama pálya becsülete iránt érez, melyre engem szánt.

Mivel nincsenek közeli rokonaink, a minket egymáshoz fűző kötelék a szokottnál is szorosabb, noha már önmagában is egyike a legerősebbeknek, mit a természet fonhat. Én vagyok és mindig is én voltam egyetlen tárgya atyám buzgó reményeinek, valamint még buzgóbb és engem teljesen gúzsba kötő aggodalmainak; miféle jogcímem lehetne tehát a panaszra, noha egyszer s másszor eme reményei és aggodalmai arra indítják, hogy magára vállalja minden lépésem ellenőrzésének fáradságos és percnyi szünetet sem engedő feladatát. Emellett azt sem szabad elfelejtenem, Darsie, és én nem is feledkezem meg róla, hogy atyám különböző, nagy fontosságú pillanatokban megmutatta, tud elnéző is lenni, nemcsak szigorú. Elhagynia régi luckenboothi otthonát olyan volt számára, mintha lelkétől kellett volna megválnia; mégis mikor dr. R– épp csak célzott rá, hogy ennek az új negyednek a levegője kedvezőbb hatással lenne egészségemre, akkoriban ugyanis a túlságosan gyors növekedés következményeit kellett megszenvednem, ő azon nyomban felcserélte a Midlothian szívéhez közel eső régi, szeretett lakát azoknak az új komfortos házaknak egyikére, melyeket nemrégiben hozott divatba az új ízlés. Hivatkozhatom arra a felbecsülhetetlen kegyre is, amiben azáltal részeltetett, hogy téged házába fogadott, amikor te különben arra a kellemetlen választásra kényszerültél volna, hogy felnőtt ifjú létedre továbbra is csak gyermekek társaságában tartózkodjál. [26] Ez olyannyira ellenkezett atyám elveivel az elzárkózottságról, a takarékosságról, valamint erkölcseim és buzgalmam megóvásáról vallott elveivel - mely utóbbi célt egyébként úgy óhajtotta elérni, hogy távol tartott más fiatalemberek társaságától -, hogy szavamra mondom, még ma is meglepődöm, miként lehettem annyira orcátlan, hogy megkérjem rá, és ő hogyan egyezhetett bele.

Most pedig, ami féltő gondoskodásának tárgyát illeti… Ne nevess és ne vesd az égre a karod, jó Darsie-m; de szavamra mondom, én szeretem a pályát, melyre oktatnak, és komolyan végzem előzetes tanulmányaimat. Hivatásomnak vallom a jogot - különleges és, mondhatnám, eretnek módon vallom hivatásomnak; mert bár nekem nem részem az a megtisztelés, hogy a nagy családok valamelyikéhez tartozzam, akik, miként Franciaországban, itt Skóciában is a taláros nemességet alkotják, és akik, legalábbis minálunk, éppoly magasan, de inkább magasabban hordják fejüket, mint a kard nemessége - ugyanis az előbbiek közül többen származnak „Egyiptom elsőszülöttei” közül -, mégis azzal büszkélkedhetem, hogy nagyatyám, aki, bátran állíthatom, kiváló férfiú volt, abban a kitüntetésben részesült, hogy Birlehegroat ősi városának nagytiszteletű jegyzőjeként odaírhatta nevét egy nyílt levél alá, mely keserű hangon tiltakozott az unió ellen; és nem alaptalan - mondjam azt, remélni, vagy inkább azt, gyanítani? -, hogy talán természetes fia volt az akkori Fairford lord hasonnevű édes unokatestvérének, aki az időben már régóta az alacsonyabb rangú bárók közé számított. Nos, atyám már egy fokkal feljebb hágott a jogi pályán, hiszen, amint azt te éppoly jól tudod, mint jómagam, kiváló és köztiszteletben álló, keresett fiskális, én pedig feltettem, hogy még egy lépcsővel magasabbra lépek, és a tisztelet övezte bírói talárt fogom viselni, melyről néha úgy vélik, hogy az irgalomhoz hasonlóan a bűnök sokaságát takargatja. Mivel ilyen magasra emelkedtünk, nekem nincsen más választásom, mint felfelé kapaszkodnom, vagy pediglen lezuhannom, nyakamat kockáztatva ezzel. Ezenképpen beletörődöm végzetembe, és míg te hegycsúcsokról távoli tavakra és öblökre tekintesz, én de apicibus juris, [27] bíbor és karmazsinvörös talárokról, meg a hozzá járuló, fizetséggel dúsan bélelt csinos kalpagról mélázva vigasztalom magam.

Mosolyogsz, Darsie, more tudo, [28] és bizonyára azt mondod, nem sokat ér ily közönséges álmokkal áltatni magunkat, mivel a te álmaid éppen ellenkezőleg, magasztosak és hősiek, és csak annyira hasonlítanak az enyéimhez, mint egy bíbor kelmével borított és jegyzőkönyvek garmadájával megrakott padhoz egy barbár gyöngy- és aranydíszektől görcsös, vad pompájú trónus. Voltaképp mire vágysz, Darsie? - Sua quemque trahit voluptas. [29] Az én dédelgetett vágyálmaim, ha mégoly alaptalannak tűnnek is e pillanatban, könnyebben megvalósíthatóak, mint az ég tudja csak, micsoda, amire te áhítozol. Mi is atyám szavajárása? „Kívánj magadnak aranyköntöst, és akkor legalább az ujját bizton megkapod.” Én is így teszek; de te mit kívánsz magadnak? Vajmi csekély az esélye annak, hogy a rejtély, mint te nevezed, amely születésed s származásod felhőzi, eloszolván, valami kimondhatatlanul és felfoghatatlanul tündöklő dolgot fog feltárni; méghozzá anélkül, hogy neked a legkisebb fáradságodba vagy megerőltetésedbe is kerülne, hanem pusztán Fortuna kegye folytán. Tudom, milyen büszke és makacs a szíved, és őszintén óhajtom, bárcsak több ütleget köszönhetnél nekem, mint amennyit hálásan elismersz. Akkor bizonyára kivertem volna belőled ezeket a kelekótya ábrándozásokat, és most nem képzelnéd magad valamely romantikus történet hősének, s a derék Griffitht, e tisztes polgárembert és kalmárt, aki évnegyedenkénti leveleire sohasem bíz többet a legszükségesebbnél, nem tennéd hiú képzelgésedben valamiféle bölcs Alcandernek, vagy nagy tudományú Alquife-nek, páratlan végzeted titokzatos és bűvös erejű istápjának. Nem tudom, hogyan történt, de, gondolom, a te koponyád lett keményebb és az én öklöm puhább, nem is említve, hogy végül holmi vészjós szikra kezdett feltünedezni benned, amit legalábbis kénytelen voltam tiszteletben tartani, habár nem féltem tőle.

Szót ejtvén e dolgokról, talán alkalmas időpont ez arra, hogy figyelmeztesselek, fékezd kakaskodó merészségedet. Nagyon félek, hogy tüzes paripaként valami bajba viszi gazdáját, ahonnan az majd csak nehezen tudja kivágni magát, különösen, ha vakmerőséged, amely odáig ragadott, éppen ekkor hagy cserben. Ne feledd, Darsie, hogy természetednél fogva nem vagy bátor; éppen ellenkezőleg, és már régen megbeszéltük, hogy bármily csendes is természetem, ebben a rendkívül fontos tekintetben én vagyok előnyben. Az én bátorságom két legfontosabb alkotóeleme, úgy vélem, erős idegzetem, és hogy vérmérsékletemnél fogva közömbös vagyok a veszéllyel szemben; de eme tulajdonságaim mégsem ragadnak kalandokra, viszont ha egyszer valóban utolér a veszély, segít viszonylag épségben megőriznem lélekjelenlétemet és minden önuralmamat. Míg a te bátorságod, úgy tetszik, inkább az a fajta, amit erkölcsi bátorságnak neveznek, nemes lelkületnek, a dicsőség áhításának; mindez fogékonnyá tesz a hírnév csábításaira és süketté a veszély felismerésére, mígnem az egyszeriben reád ront. Gyakorta megfordul fejemben, noha nem tudom, azért-e, mert magam is megfertőződtem atyám aggályaival, vagy mert jó okom van rá, hogy bizonyos magántermészetű kételyeket tápláljak, egyszóval sokszor gondolok arra, milyen könnyen sodorhat valamely szerencsétlenségbe, hogy így futótűzként kergeted a kalandot és a vadregényes helyzeteket; és mi lesz akkor Alan Fairforddal? Skót főügyészt vagy államügyészt abból csinálnak, akiből akarnak, én magamtól ugyan sohasem törekednék erre a méltóságra. Minden erőfeszítésnek egyetlen célja, hogy egy nap igazolva lássam magam a te szemedben; és azt hiszem, a hímzett selyemtalárral egy fikarcnyival sem törődnék jobban, mint egy vénasszony kötényével, ha nem remélném, hogy egyszer még eljössz, hogy megcsodálj s talán irigyelj engem.

Ez forog kockán, és én esedezem neked, vigyázz magadra! Ne láss Dulcineát minden szőke, kék szemű, lompos leányzóban, aki cafatos tartánjában reggelenként fejni hajtja a falu teheneit fűzfavesszővel a kezében. Ne hidd, hogy minden angol lovasemberben nemes lelkű Valentine-ra fogsz találni, avagy egy Orsonra minden felföldi ökörhajcsárban. Láss mindent annak, ami, s ne annak, amivé talán csak bő képzeleted teszi. Emlékszem, egyszer addig meredtél egy régi kavicsbányába, amíg egyszer csak megláttad benne a hegyfokokat, öblöket, fjordokat, sziklaszirteket, meredélyeket és az egész csodás Faerør-szigeti tájat ott, ahol közönséges szem csupán egy lóúsztatót láthatott. Avagy nem esett-e meg, hogy úgy találtam rád egy ízben, amint egy gyíkot bámultál nagy tisztelettel s olyan szemekkel, mintha egy krokodilust látnál? Nos ez kétségtelenül pusztán ártalmatlan játéka volt képzeletednek, mert a pocsolyába bizonnyal nem fogsz beléfúlni, és a liliputi alligátor sem fog felfalni. De az emberek között mindez másképpen van, ott nem szabad félreismerned azt, akivel szóba állsz, nem engedheted, hogy fantáziád eltúlozza akár jó, akár rossz tulajdonságait, anélkül, hogy ne tennéd ki magad nemcsak annak, hogy nevetségessé válsz, hanem más nagy és komoly kellemetlenségeknek is. Tartsd féken tehát képzeletedet, drága Darsie-m; és fogadd meg régi barátod szavát; jellemednek e csücskében rejlik a legtöbb veszedelem nemes és nagylelkű gazdájára. Adieu! Te se hagyd dologtalan a derék lord ingyen borítékját, és mindenekfelett, Sis memor mei.

A. F.