TIZENHARMADIK LEVÉL
Alan Fairfordtól Darsie Latimernek

Késedelem nélkül írok, mint meghagytad. Hangulatomban tragoedia elegyedik commoediával, mert könnycsepp ül a szememben, míg orcámon mosoly. Drága Darsie-m, soha senki, csakis te lehetsz ennyire nagylelkű - de soha senki, csakis te lehetsz ily esztelen! Emlékszem, mikor kisfiú voltál, oda akartad ajándékozni szép, új ostorodat az öreg Peggy néninek, csupán, mert megcsodálta; most pediglen ugyanily megfontolatlan és az alkalomhoz nem illő nagylelkűséggel lemondanál szerettedről egy aszott lelkű ifjú sophista javára, aki egy hajszál (melynek hasogatása hivatala), nem sok, de annyit sem törődik Éva leányaival. Hogy én szerelmes lennék a te Liliasodba - a Zöld Köpönyeg Hölgyébe -, a te bűverejű ismeretlenedbe! Hiszen alig öt percig láttam, és akkor is csak álla csücske volt tisztán látható. Szép termete volt, és álla csücske felettébb sokat ígért az arc többi részét illetően. De Isten őrizz beleszeretni! Hiszen hivatalos ügyben járt nálam; és egy ügyvédnek szerelembe esni csinos kliensével egyetlen konzultáció után éppoly nagy bölcsesség lenne, mintha egy szokatlanul tündöklő napsugárba szeretne bele, mely egy percre véletlenül bearanyozta törvényszéki parókáját. Szavamat adom neked, hogy szívem sértetlen; és ezenfelül még valamiről biztosíthatlak: ahhoz, hogy én egy nőszemélyt megtűrjek szívem benső zugolyában, előbb látnom kell az egész arcát, maszka s köpönyeg nélkül, de még lelkébe is bele kell látnom. Sose gyötörd magad tehát énmiattam, drága és nagylelkű Darsie-m; hanem saját érdekedben vigyázz magadra és ne engedd, hogy egy hiú vonzalom ily könnyen elragadjon s komoly veszedelmek közé vezessen.

Módfelett aggódom miattad, s most, miután már feldíszítettek a talár ékességével, mindjárt oda is hagytam volna pályám a kezdet legkezdetén, hogy hozzád siessek, ha atyám ki nem eszeli, miként béklyózza meg lábam hivatásomból kovácsolt bilincsekkel. Részletesen elmesélem az esetet, mert bizony eléggé mulatságos; és miért ne hallgassad te az én jogászi kalandjaimat, amiként én is végighallgatom a te nyirettyűs kóborlovagi életed kalandjait?

Már elfogyasztottuk vacsoránkat, és én éppen azt fontolgattam, vajon helyesebb lenne-e közölnöm atyámmal abbéli elhatározásomat, hogy útra kelek Dumfriesshire-be, avagy inkább szökjek el minden teketória nélkül, és levélben esedezzem bocsánatáért, amikor is atyám, felöltve azt az arckifejezését, mellyel tudtomra szokta adni engem illető szándékait, különösképp ha gyanítja, hogy ezek számomra esetleg nem minden tekintetben elfogadhatóak, így szólt: - Alan, most már talárt viselsz… saját üzletet nyitottál, mint mondanánk, ha kevésbé szellemi pályára léptél volna; és bizonyára azt képzeled, hogy a tárgyalótermek padlóján aranytallérok hevernek szerte, s neked csak le kell hajolnod, hogy összeszedjed, nemdebár?

- Úgy hiszem, atyámuram, tudatában vagyok - feleltem -, hogy még jelentékeny tudást és tapasztalatot kell szereznem, így legelébb is ezért kell törnöm magam.

- Jól mondod - válaszolt atyám, de mivel örökkön attól tart, hogy dicsérete elbizakodottá tesz, hozzátette: - Jól mondod, ha valóban úgy is teszel… törekedni a tudásra és tapasztalásra, ez a helyes beszéd. Magad is jól tudod, Alan, hogy a másik fakultáson, ahol az Ars medendi-t [73] oktatják, az ifjú orvosdoktornak, mielőtt a paloták betegágyaihoz léphet, meg kell járnia az ispotályokat, ahogy ők mondják, és a szegény Lázárt kell kigyógyítania nyavalyájából, mielőtt megengedtetik neki, hogy Divesnek rendeljen medicinákat, ha a köszvény vagy renyhe emésztés bántja…

- Magam is tudom, atyámuram, hogy…

- Csitt… ne szakítsd félbe a bíróságot. Nos, a kirurgusoknál is szokásban van az a hasonlóképp hasznos gyakorlat, melynek értelmében a tanoncok és a tyrones elébb csak érzéketlen holttesteken praktizálhatnak, lévén hogy ezekben amiként nem tehetnek javukra, azonképp bizonyosan nagy kárt sem tehetnek; viszont ezenközben a tyro avagy orvostanonc tapasztalatokat szerez, és képessé válik arra, hogy eleven alanyról is lenyisszantson egy lábat vagy egy kart, oly könnyedén, akárha hagymát szeletelne.

- Azt hiszem, kitaláltam, mire gondol, atyámuram - feleltem -, és ha nem akadályozna bizonyos rendkívüli kötelezettség, mit magamra vállaltam…

- Ne beszélj nekem kötelezettségekről, hanem hallgass… légy engedelmes fiú… és ne szakítsad félbe a bíróságot.

Atyám, mint tudod, hajlik arra, hogy - mondom ezt pedig minden fiúi kötelességem tiszteletben tartásával - kicsit túlságosan is bő szavú legyen szónoklataiban. Nem tehettem egyebet, mint hogy hátradűltem székemben és hallgattam.

- Te talán azt hiszed, Alan, hogy mivel kétségkívül folyamatban tartok némely peres ügyet, melyeket becses klienseim az én gondjaimra bíztak, én esetleg azt forgatom fejemben, hogy neked adom át ezeket instanter, [74] ekképpen indítva be ügyvédi gyakorlatodat, kicsiny klientúrámtól és befolyásomtól telhetőleg segítve téged, és Alan, én nem is vitatom, hogy ez a nap remélhetőleg elkövetkezend. De addig is, Alan, amíg majd, ahogy a közmondás mondja, „a saját szakajtómba szedem a bíbictojást”, a tulajdon jó hírem érdekében meg kell győződnöm róla, elférnek-e majd szakajtómban azok a tojások. Mit szólasz javallatomhoz?

- Ez idő szerint - feleltem - oly távol érzem magamtól a vágyat, hogy mielőbb megkezdhessem ügyvédi gyakorlatomat, atyámuram, hogy szívesen venném, ha néhány napot…

- További tanulmányokkal tölthetnél, ugye ezt akartad mondani, Alan. Azonban ez sem lenne helyes út; végig kell járnod az ispotályokat… meg kell gyógyítanod a szegény Lázárt… egy holttetemet kell most vágnod, metszened, hogy jelét add készségednek.

- Kétségkívül - válaszoltam -, örömmel felvállalom majd bármely szegény ember ügyét, és éppoly gonddal fáradozom érdekében, mintha egy herceg lenne kliensem; de az elkövetkező két vagy három nap során…

- E néhány napot a stúdiumnak kell szentelned, Alan... nagyon is alapos stúdiumnak; mert jövő kedden tárgyaláson kell megjelenned in presentia Dominorum. [75]

- Én, atyámuram! - kiáltottam elképedésemben. - Hiszen soha a számat ki nem nyitottam még az Alsó Tábla előtt sem!

- Sose törődj az Alsó Táblával, fiam - csitított atyám -; egyenest a szentélybe viszünk… fejest ugrasz a mély vízbe.

- De atyámuram, én bizonyára elpuskáznék bármely ügyet, ami ily hirtelen szakad a nyakamba.

- Ezt az ügyet nem lehet elpuskázni, Alan - mondta atyám elégedetten dörzsölgetve kezét -; éppen ez a legnagyszerűbb a dologban. Mint már mondottam, tizenöt éve minden tyron ezen köszörüli a nagykést, és legalább tíz vagy tizenkét ügyvéd képviselte már a felet, mindük a maga elképzelése szerint, és ezek után az ügy már olyan állapotba jutott, hogy maga Stair vagy Arniston se tudna rá orvoslatot. Azt hiszem, nagy kárt te sem tehetsz benne, Alan… csak becsületedre válhat, de nem veszíthetsz semmit.

- Esedezem, hogyan hívják boldog kliensemet? - kérdeztem, azt hiszem, meglehetősen hálátlanul.

- Neve jól ismert a Parlament csarnokaiban - felelte atyám. - Az igazat megvallva, bármely percben várom, hogy megérkezzék; Peter Peeblesnek hívják. [76]

- Peter Peebles! - kiáltottam fel meglepetve. - Hiszen az egy féleszű koldus… szegény, mint Jób, és kerge, mint egy birka!

- Tizenöt éve pereskedik - szólt atyám részvevő hangon, mellyel mintha azt akarta volna mondani, hogy ez a tény önmagában is elégséges magyarázat a szegény ember elmebéli és financiális állapotjára.

- Emellett pedig - tettem még hozzá - neve a Szegények Lajstromán szerepel, és mint atyámuram is tudja, a szegényeknek hivatalból rendelnek ki védőt ügyük intézésére; ezért én nem árthatom magam…

- Csitt, Alan!… Sohase szakítsd félbe a bíróságot. Mindezt én már elrendeztem számodra, az ügy csak rád vár, mint a lyuk elé állított golflabda. - (Atyám gyakran veszi hasonlatait valamikori kedvenc kedvtelésének, a golfnak köréből.) - Tudnod kell, Alan, hogy Peter képviseletében a fiatal Dumtoustie-nek kellett volna megjelenni a bíróságon. Lehet, hogy te is ismered a legényt, fia Dumtoustie lordjának, aki… megye országgyűlési követe, emellett a fiúnak a Laird testvéröccse, az érdemes Lord Bladderskate a nagybátyja, amiből te is láthatod, hogy bizony a fiú olyan atyafiságban van a Fellebbviteli Székkel, de még a Közigazgatási Bírósággal is, akár a kanca a csikajával. Nos, odajön hozzám ma délelőtt a Parlamentben, de mint aki eszét vesztette, Peter Drudgeit, a lord írnoka, mert miután a fiatal Dumtoustie egyike a szegények védelmére kirendelt ügyvédeknek, Peter Peebles ügyét természetesen reáosztották. Node alighogy ez a tyúkeszű, nyúlszívű legényke megpillantotta az aktacsomókat (valóban nem csekélység ez az iratgyűjtemény), úgy megrémült tőle, hogy nyomban elővezettette a paripáját, fölpattant rá, és máris valahol vidéken termett; a lord pedig, mesélte Peter, haragjában és szégyenében már se lát, se hall, amiért az unokaöccse a kezdet kezdetén így megfutamodott a kötelességei elől. „Én mondom neked, Peter”, mondtam neki, „ha én lennék a lord helyében, és egy barátom vagy rokonom megszökne a városból, míg a Bíróság ülésezik, ez a rokon vagy bárki legyen is, többet át nem léphetné a házam küszöbét.” És ekkor, Alan, az a gondolatom támadt, hogy talán a magunk javára fordíthatjuk az esetet, és azt mondtam a lord írnokának, hogy az én fiam eléggé eszes lurkó, friss sütetű jogtudor, és ha a lord is jónak látja, és a többi, és a többi, akkor te kedden megnyitnád Peter ügyét, apologizálva tanult kollégád halaszthatatlan ügyekből folyó távollétéért, valamint sajnálkoznál a veszteségen, ami ezáltal kliensedet és a tisztelt Bíróságot érte, és így tovább, és így tovább. Peter lecsapott az indítványra, mint tyúk a tiszta búzára; mert, mint mondotta, az egyetlen megoldás új embert keríteni, aki még nem tudja, mekkora terhet vesz a nyakába, mert már közel s távolban nincs olyan fiatal jogász, aki torkig ne lenne Peter Peeblesszel meg az ő ügyével; és azt tanácsolta, először csak kíméletesen közöljem veled a dolgot. De én megmondtam neki, hogy te derék fiú vagy, és az ilyen természetű ügyekben nincsen más vágyad és akaratod, mint az enyém.

Mondd, Darsie, mit válaszolhattam volna erre az ajánlatra, mit annyi jó szándék készített elő - s mely mégis oly terhes volt számomra? Ha magam is követném a fiatal Dumtoustie példáját és megfutamodnék, ezzel egyszeriben összetörném, méghozzá örökétigre, atyámnak minden hozzám fűzött reményét… nem, ő oly ügybuzgalommal tekint mindenre, ami hivatásával kapcsolatos, hogy meglehet, ily lépéstől a szíve is megszakadna. Kénytelen voltam tehát szomorú belenyugvással fejet hajtani, mire atyám odaszólt James Wilkinsonnak, hogy hozná be azt a kétkötegnyi ügyiratot, mit az asztalán talál.

James távozott, majd visszatért görnyedezve két óriás bőriszák súlya alatt, melyeknek mélyét színültig megtöltötték a periratok, maszatos oldalukat pedig a törvényszéki írnokok mágikus jelei ékítették a következő felirattal: Peebles contra Plainstanes. Ez az óriási irathalmaz odahelyeztetett az asztalra, és atyám nem köznapi rajongással tekintetében hozzálátott, hogy sorban előhúzogassa belőle a különböző papiroskötegeket, melyeket nem ám vörös szalag tartott össze, sem pedig sodrott zsineg, hanem tekintélyes vastagságú, szurkos kötelék, amilyennel egy kisebbfajta hajót is ki lehetett volna kötni.

Még egy utolsó, kétségbeesett kísérletet tettem arra, hogy megszabaduljak az engem fenyegető feladattól. - Atyámuram, attól tartok, hogy ez az ügy túlontúl bonyolult, és nekem túlontúl kevés időm van a felkészülésre, s így talán jobb lenne indítványoznunk, hogy a Bíróság halassza el tárgyalását következő üléséig.

- No de, fiam… Hogy képzeled ezt, Alan? - felelte atyám magából kikelve. - Elébb elvállalni az ügyet, aztán felmondani? Elvállaltad a szegény ember védelmét, és csak azért nincsen zsebedben a honorárium, mert nincsen miből fizetnie; és most ugyanazzal a lélegzettel visszaszívnád, amit az elébb kimondtál? Gondolj, fiam, hivatali esküdre és arra, drága fiam, hogy mivel tartozol atyádnak.

Ismét vajh mit válaszolhattam volna erre? Atyám kapkodó, izgatott szavaiból láttam, hogy semmi sem okozna akkora bánatot neki, mint ha kudarcot vallana ebben a tervében, melyről eltökélte, hogy keresztülviszi, így hát újfent fogadalmat tettem, hogy a kedvezőtlen körülményekkel dacolva, minden tőlem telhetőt megteszek.

- Jól van fiam, jól van - mondta atyám -, a Mindenható hosszú élettel ajándékoz majd meg ezen a földön, amiért ily nagy tisztelettel adózol atyád ősz fürtjeinek. Bölcsebb tanácsadókra talán lelhetsz életed során, Alan, de olyanra, ki nálam jobb akarattal van irányodban, nem.

Atyám, mint tudod, rendszerint nem szokott kifejezést adni érzelmeinek, s ezért megnyilatkozásainak értéke ritkaságukkal arányos. Látván a szemében csillogó könnyet, az én tekintetem is kezdett elhomályosulni az örömtől, hogy ilyen nagy boldogságot szereztem neki, s örömem zavartalan lett volna, ha nem vegyülnek belé éretted aggódó gondolataim. Ha ezek nem bántottak volna, könnyűszerrel megbirkózom a bőriszákokkal, lettek légyen bár akkorák, mint egy-egy liszteszsák. Ám, hogy a komoly jelenet vígjátékivá változzék, nyílt az ajtó, és Wilkinson Peter Peeblest vezette be rajta.

Látnod kellett volna őt, ki a hozzá hasonlókkal egyetemben hazajáró lélekként szüntelen kísérti a bíróságokat, hol már nem egyszer hajótörést szenvedett, elvesztegetvén időt, pénzt és józan eszét. Az ilyen kelekótya szegény emberek engem néha azokra a hajóroncsokra emlékeztetnek, melyek a Goodwini-dűnék vagy a Yarmouthi-víziút zátonyain hevernek, arra intve a hajókat, hogy tartsák távol magukat a partoktól, melyeken emezek vesztüket lelték - avagy inkább olyanok ezek a kliensek, mint a madárijesztők vagy a töklámpások, amint a tárgyalótermekben kiállítva riogatják a bolond lelkeket a pereskedéstől.

Ez a Peter óriási kabátot viselt, mely maga is kopott és foltos volt, ám a maradék gombok és további számos tű segítségével oly módon igazíttatott el és rögzíttetett e helyzetben, hogy elrejtse alatta viselt gúnyáinak még a kabáténál is siralmasabb állapotát. Mint a parasztok, olyan lábbelit és harisnyát hordott, mely térdénél barnás-feketés térdnadrággal találkozott; a nyakát pediglen a maga fénykorában még fekete, ám azóta jócskán kifakult kendő kerítette, mely alkalmatosság egyben kárpótlás gyanánt is szolgált a fehérnemű hiányáért. Őszes, feketés haja zilált fürtökben szökdösött elő egy otromba, én úgy láttam, kócból készült paróka alól, mely annyira összezsugorodott már, hogy alig a feje búbján ült meg; s mely parókára olykor egy hatalmas, háromszögletű kalpagot szokott biggyeszteni, mely, ha a Bíróság ülésezik, mindennap látható, amint fennen magaslik - akár a törzsfő lobogója a régi idők csatáiban - a zajló, örökké változó tömeg feje fölött az Alsó Tábla csarnokában, ahol különcségei miatt gyakorta látni őt ingerkedő, kötekedő fiúk között, akik a kínzás minden nemét kipróbálják rajta. Ábrázata, mely valaha egy duzzadó, nyájas polgárember arca volt, azóta már egészen összeaszott a nélkülözéstől és a sóvárgástól, és vad kifejezést nyert a szeméből előlobogó eszelős fénytől; bőre fakó és ráncos, vonásai szurtosak az elmázolt burnóttól, s a tébolyra jellemző önhittség sugárzik róluk. Így festett szerencsétlen sorsú kliensem, Darsie; és bizony sok és nagy jót kell cselekednünk a jogászi mesterséggel, ha, amint az nagyon is félő, számos nyomorultat ilyen sorsra juttat.

Miután atyám nagy szertartásossággal bemutatott bennünket egymásnak, minek során könnyűszerrel megállapítottam atyám beszédmódjából, hogy szeretné Petert kedvező színben feltüntetni szememben, legalábbis amennyire ezt a körülmények lehetővé teszik. - Alan - mondta -, ez az az úr, aki beleegyezett, hogy elfogad jogi képviselőjéül az ifjú Dumtoustie helyébe.

- Kirekesztőlegesen csakis régi jó ismerősöm, az ön atyja kedvéért - szólt Peter, jóságos, leereszkedő pillantással -, az ön atyja iránti tiszteletemtől vezetve és Lord Bladderskate-hez fűző régi meghitt barátságomból kifolyólag. Máskülönben… per Regiam Majestatem!… [77] olyan petíciót és panaszt terjesztettem volna be nevezett Daniel Dumtoustie ügyvéd ellen, hogy csuda… de még mennyire, minden jogszokás engem támogat!… én aztán ismerem a perrendtartást; velem nem lehet kukoricázni.

E helyt atyám félbeszakította kliensemet, és emlékeztette, hogy még igen sok megbeszélnivalónk van, és javasolta, hogy ő mint meghatalmazott megismerteti az ifjú védővel az egymással kapcsolatos eljárások jelen állapotát, ezáltal bepillantást engedvén neki az ügy érdemi részébe, ezúttal eltekintve az alaki hűségtől. - Rövid összefoglalót készítettem, Mr. Peebles - mondta atyám -, átvirrasztván az elmúlt éjszakát, és a délelőtt nagyobb felét is azzal töltvén, hogy átrágtam magam ezeken az iratokon, ezáltal megtakarítandó némi fáradságot Alannek, és most ismertetni óhajtom az urakkal az eredményt.

- Majd magam ismertetem - szólt közbe Peter, tiszteletlenül belevágva megbízottja szavába.

- Nem, nem, semmiképpen - intette le atyám -; most én vagyok az ön meghatalmazottja.

- Mégpedig szám szerint a tizenegyedik - mondta Peter. - Évente új meghatalmazottam van; bárcsak új kabátot kaphatnék ilyen rendszeresen.

- Egyelőre én vagyok az ön meghatalmazottja - folytatta atyám -, és ön, aki jól ismeri a formákat, tudja, hogy a kliens ismerteti ügyét meghatalmazottjával, majd a meghatalmazott ismerteti az ügyet az ügyvéddel…

- Az ügyvéd a bíróval - folytatta Peter, aki ha egyszer rákezdte, abba se hagyta, akár egy ébresztőóra csöngője -, a bíró a Fellebbviteli Szék elnökével. Mint az egyszeri ember, aki elment az ökörhöz, az ökörtől a vízhez, a víztől a tűzhöz…

- Az ég szerelmére, hallgasson, Mr. Peebles - vágott közbe atyám, véget vetvén szóáradatának -; múlik az idő… a tárgyra kell térnünk… különben sem szabad félbeszakítania a bíróságot, mint tudja. Khm, khm! Az összefoglalóból kitűnik…

- Mielőtt elkezdené - szólalt meg Peter Peebles -, hálás lennék önnek, ha intézkedne, hogy hozzanak nekem egy harapás kenyeret meg sajtocskát vagy egy kevés hideg húst, esetleg húslevest, avagy valamely egyéb táplálékot. Oly izgatottan vártam az ön fiával való találkozásomat, hogy egy falat se ment le a torkomon ebédnél.

Szívből örvendve, azt hiszem, hogy ilyen nagyszerű alkalma nyílik hathatósan befogni kliense száját, atyám hideg húst rendelt, melyhez James Wilkinson, szem előtt tartva a ház becsületét, a brandys palackot, mely ott maradt a pohárszéken, szintén az asztalra akarta tenni, de aztán atyám egy szemvillanására mégis inkább olcsó sörrel szolgált helyette. Peter egy kiéhezett oroszlán mohóságával vetette magát az ételre; és annyira lekötötte az étkezés, hogy bár többször is felpillantott, mialatt atyám ismertette az ügyet, mintha közbe akarna szólni, de minden alkalommal úgy döntött, hogy a beszédnél kellemesebb foglalatosságot is találhat szájának, és mindannyiszor ismét a hideg marhahúsnak szentelte magát, méghozzá olyan falánksággal, mely meggyőzött arról, hogy már hosszú idő óta nem volt ily alkalma kielégíteni étvágyát. Megkísérlem, hogy elhagyva a frazeológia nagyobb részét és sok jogi részletet, cserébe nyirettyűsöd meséjéért elmondjam neked egy pereskedő - illetőleg inkább perének - történetét.

- Peter Peebles és Paul Plainstanes luckenboothi illetőségű selyem- és vászonnemű-kereskedők - kezdte atyám - az Úr – évében léptek társas viszonyra, és kölcsönös előnyükre folytatták kiterjedt üzletüket. Azonban a nagy tudományú ügyvéd urat bizonyára nem kell emlékeztetnem arra, hogy societas est mater discordiarum, azaz hogy a társas viszony gyakran szül peres viszonyt. Vállalkozásukat az Úr – évében közös megegyezéssel felszámolván, rendezniük kellett ügyeiket; ám néhány kísérlet után, hogy a kérdést a bíróság bevonása nélkül rendezzék, peres keresetet nyújtottak be, mely számos külön mederben folyó eljárásra vezetett, s ezeknek nagy részét most már csupán a bíró személye fogja össze. Különösképpen eme eljárások jelen állapotára kell felhívnunk a védő úr figyelmét. Mindenekelőtt tekintetbe kell vennünk az eredeti Peebles contra Plainstanes keresetet, mely arra kéri a Bíróságot, állapítsa meg, hogy alperes 3000 font mérleghiányt tartozik megfizetni felperesnek. Másodsorban számolnunk kell egy újabb keresettel, melyben Peebles az alperes és Plainstanes a felperes, s melyben fent nevezett per contra [78] 2500 font mérleghiány megfizetését követeli Peeblestől. Harmadsorban tekintetbe kell vennünk, hogy Mr. Peebles hetedik meghatalmazott jogi képviselője becslési eljárást javasolt saját instanciájára, melynek során bármely tartozás, amit a vizsgálat a mérlegben bármelyik peres fél javára vagy terhére kimutatna, bírósági úton rögzíttethetnék, s ilyenformán pontos megállapítást nyerhetne. Negyedszer pediglen, feltéve azt a hipotetikus esetet, hogy a vizsgálat úgy találná, Peebles tartozik Plainstanesnek, Mr. Wildgoose, Mr. Peebles nyolcadik képviselője, a kár fedezetére kézi zálogba vételt javasolt a peres felek ingóságainak terhére, hogy ezáltal valamennyi érdekelt felet színvallásra késztesse.

Már zúgott a fejem az egymásba folyó peres eljárások felsorolásától; mint egy méhkas, kiváltképp, ha belegondoltam, hogy ezt nekem mind észben kellene tartanom.

- Ha jól értem - mondtam -, arról van szó, hogy Mr. Peebles bizonyos pénzösszeget követel Mr. Plainstanestől… node hogyan lehet akkor ő maga az adós? Ha pedig nem adósa Mr. Plainstanesnek, akkor hogyan kérheti ingóságainak kézi zálogba vételét, mely éppen azt jelenti, hogy a fél valóban tartozik a másik félnek bizonyos pénzösszeggel, melyet bírói határozat esetén hajlandó is megfizetni.

- Nagyon keveset tud ön e tárgyról, fiatal barátom - mondta Mr. Peebles -; hiszen éppen a zálogosítás a legbiztosabb remedium juris-unk az egész eljárásban. Láttam zálogosítást már házasság bejelentéséhez csatolva is… A hús kiváló - fordult atyámhoz, aki hiába próbálta folytatni jogi értekezését -, de a sör alig ér két pennyt; elég silány… elég híg… több benne a komló, mint a maláta. Szíves engedelmükkel megkóstolnám azt a fekete palackot is.

Atyám éppen saját kezűleg készült tölteni neki, annyit, amennyit ő megfelelőnek gondolt; ám nagy mulatságomra, Peternek sikerült megkaparintania a palack nyakát, és mivel atyámnak a vendégszeretetről vallott elvei túlságosan is aggályosak, semhogy megengedték volna neki, hogy valamely közvetlen módon szerezze vissza tulajdonát, Peter, markában zsákmányával, diadalmasan tért vissza az asztalhoz.

- Jobban tenné, Mr. Peebles, ha egy borospohárnyira szorítkozna - szólt rá atyám feddő hangon -; ez az ital, meglátja, kicsit erős.

- Ha nem férünk a templomba, majd misézünk a kertben - mondta Peter, és abba a korsóba töltött magának, melyből a sört itta. - Mi a csoda ez… papramorgó?… BRANDY, becsületszavamra mondom! Már szinte a nevét meg az ízét is elfelejtettem. Mr. Fairford, az idősebb, ezt az ön egészségére iszom. - Egy nagy korty brandy. - Mr. Alan Fairford, sok szerencsét kívánok önnek fáradságos vállalatában. - Újabb korty a könnyen csúszó italból. - Most pediglen, noha ön tűrhető összefoglalását adta ennek a nagyszabású peres eljárásnak, melyről már mindenki hallott valamennyit, aki csak lábával érintette a bíróság előcsarnokának deszkapadlóját (közbevetőleges javaslatként ezt ismét önre köszöntöm), mégsem említette a zárolásokat.

- Éppen most akartam rátérni e tárgyra, Mr. Peebles.

- Avagy az adóslevelek érvényének felfüggesztésére vonatkozó eljárásomról.

- Éppen most akartam rátérni.

- Avagy a Közigazgatási Bíróság bekapcsolásával lefolytatott eljárásról.

- Éppen most akartam rátérni.

- Mint rák a vetésre, ugyebár - mondta az ügyfél, aztán mintegy szórakozottan negyedéig feltöltvén csuporját brandyvel, így folytatta: - Ah, kedves Mr. Alan Fairford, milyen szerencsés ember ön, hogy mindjárt pályája legelején ilyen ügyhöz foghat, mint az enyém! Mondhatni, mintapéldája a világ valamennyi jogesetének. Per Regiam mondom, nincsen olyan remedium juris, amelyből egy csipetnyit ne találna benne. Ezt a poharat arra köszöntöm, hogy szerencsésen dűlőre juttassa… Phű!… mintha tiszta szeszt ittam volna. No de ha túl erős ez a pogány pálinka, majd megkereszteljük egy kis árpalével. - Kevés sört löttyintett italához, rövid szünetet tartott, szemeit görgette, hunyorgott egyet-kettőt, aztán folytatta. - Mr. Fairford… az a huszárvágás, Mr. Fairford, amikor rákényszerítettem azt a gazember Plainstanest, hogy két lépésnyire Károly király szobrától, a Parlament közben megcsavarja az orromat… ott aztán jó kis kutyaszorítóba fogtam. Senki se tudta megmondani, hogyan vigyük tovább az ügyet; nem volt az a jogtudor, aki megmondta volna, vajon helyesebb-e petíciót és panaszt benyújtani, ad vindicatam publicam[79] Őfelsége ügyészének jóváhagyásával, avagy ugyane statutum alapján pendente lite, [80] mellyel nyomban megnyertem volna keresetemet, s ilyképpen egy kiskapun át kiszökhettem volna a perből. Per Regiam mondom, ez a hús meg ez a brandy szerfelett megmelengette a szívem táját… muszáj megint egy kis sört innom - belehörpintett a sörbe -, a sör meg túl hideg magában, muszáj beleöntenem a maradék brandyt.

Állta is szavát, és nagyhangú, tüzes ékesszólással folytatta tirádáit, közben pedig hol az asztalt verte, hol ivott, hol meg tubákolt, míg szegény atyám, végképp feladva minden próbálkozással, hogy félbeszakítsa, csak ült hallgatagon és restelkedve, szenvedve a jelenettől, s aggódva kimeneteléért.

- És visszatérve valamennyi közül legkedvesebb eljárásomhoz, mikor is jószerencsém hozzásegített, hogy kiprovokáljam orrom megcsavarását, méghozzá a Bíróság küszöbén, pontosan azt, ami célom volt, és Mr. Pest… ismeri őt, ugyebár, Fairford papa?… az öreg Pest magánlakháborítást hozott ki belőle, mert mint mondotta, a Bíróságot… a Bíróságot… hukk!.., joggal nevezhetjük lakóhelyemnek. Több időt töltök ott, mint bárhol máshol, és a magánlaksértés leglényege éppen az, hogy valakit saját lakában sértenek meg… ezt ne felejtse az ifjú jogtudor úr… vagyis még arra is megvan a remény, hogy felakasztják Plainstanest, mint már annyit, sokkal kevesebbért is; mert tisztelt bíró urak… azt mondja Pest a bíráskodó testületnek… tisztelt Bíró urak, a Parlament épülete Peeblesnek lakóhelye, mondja majd Pest… mivel commune forum és commune forum est commune domicilium… [81] hé, te lány, hozzál még egy pohár whiskyt, és írd a többihez… ideje hazamennem… azt a jogász mindenit, nem találom a csupromat… most meg mintha egyszerre kettő is lenne belőle… Per Regiam mondom, Fairford… Fairford papa… adjál nekünk kölcsön egy shillinget, hadd vegyek rajta burnótot, mert az enyém már elfogyott… teremőr, szólítsa a következő ügy peres feleit.

Kiesett kezéből burnótosszelencéje, és ugyanabban a percben teste is lecsúszott volna a székről, ha meg nem tartom.

- Ez tűrhetetlen - mondta atyám. - James Wilkinson, hívj egy hordszékest, hogy vigye haza ezt a züllött, semmirekellő, részeg disznót.

Miután egy erőteljes kelta gondjaira bízatva Peter Peebles eltávolíttatott az emlékezetes konzultáció színhelyéről, atyám sietve összecsomagolta az iratokat, mint ahogy a mutatványos, akinek nem sikerült a produkciója, siet sátrat bontani. - Ez itt a kivonat, Alan - szólt kurtán -, tanulmányozd át tüzetesen… vesd egybe a joggyakorlattal, és forgasd meg jól elmédben jövő keddig. Sok jó beszédet elmondtak már ennek az elállatiasult kliensnek az érdekében; és most ide hallgass, fiam, ide hallgass… nem volt szándékomban, hogy kisemmizzelek a honoráriumodból, de csak akkor akartam átnyújtani, midőn az ügynek végére értél, és szerettem volna előbb hallani védőbeszédedet, no de nincsen bölcsebb dolog, mint zabbal abrakoltatni a paripát az út előtt. Öt aranyguinea van ebben a selyemerszényben… szegény anyád varrta. Nagyon örült volna, ha láthatja a fiát talárral a vállán… de erről ne beszéljünk többet… légy engedelmes fiú, és most vesd magad tigrisként a munkára.

Neki is fogtam a munkának, Darsie - mert ki tudna ellenállni ily ösztönzésnek? Atyám segedelmével úrrá lettem a részleteken, bármily kuszák voltak is; és kedden úgy fogok ágálni Peter Peebles ügyében, hogy egy herceg érdekében se tehetném különbül. Oly világos előttem az ügy, hogy még ezt a hosszú levelet is képes vagyok megírni neked; melybe azért csak befurakodott valamelyest Peter és pere, hogy legalább fogalmad legyen róla, mennyire lefoglalják e percben minden gondolatomat. Újra kérlek, vigyázz magadra, és gondolj rám is, ki maradok őszinte híved,

Alan Fairford

A későbbiekben említendő körülmények folytán hosszú idő telt el, míg e levelet a címzett kézhez kapta.