51.

Bram

Felvonszoljuk Ernie-t a lépcsőn, közben véres csonkját a levegőben tartjuk. Amikor a lépcsőfordulóba érünk, kivágódik az ajtó, és a Szabadárjaink elözönlik a folyosót, nyomukban golyók záporoznak a ház első része felől.

Fedezékbe bukunk. A nők fülsiketítő sikolyai rosszabbak a golyóknál.

– Mi a fene történt? – kérdezi Saunders, miközben odasiet, hogy segítsen felemelni az öreget.

– Később elmagyarázom. Most ki kell őt vinnünk innen.

Felemeljük Ernie-t, és átvisszük a ház hátsó részébe.

– Leszálltak! – kiáltja Pufi, miközben a ház elülső részének egyik törött ablakából céloz és lő.

– Kell lennie másik kiútnak – mondom Saundersnek.

– A-arra – Ernie gyenge hangja akadozik, egy tőlünk balra nyíló folyosó felé mutat.

– Menjünk! Kövessetek! – kiáltok a férfiaknak a hátam mögött, miközben viszonozzák a tüzet az ablakokon és az aj tó nyíláson át a ház elülső részén. – Frost, azonnal el kell mennünk!

Repeszzuhatag remegteti meg a házat, akár egy földrengés.

A villanás egy pillanatra elvakít minket, és az éles, magas hang minden mást elnyom. Ahogy visszatér a látásom, körülnézek, hogy ellenőrizzem Ernie-t. A látványtól kihagy a szívverésem.

– EMBER A FÖLDÖN! – üvölti Pufi.

Frost egy véres test felett térdel.

Nem Ernie az.

– Johnny az! – kiáltja Saunders, amikor ő is hátranéz.

Johnny élettelen teste a fapadlón hever.

Frost gyengéden a homlokára teszi nagy tenyerét, és látom, hogy könnyek hullnak a szeméből, és eltűnnek a szakállában.

– A fia – suttogja Saunders, a szavak a torkán akadnak.

– Tudom – recsegem vissza.

Alig tudok odanézni.

Johnny.

Ez az én hibám. Én hoztam őket ide.

Fáj érte a szívem. Mindkettőjükért. De a szomorúságnak abban a pillanatában, az öldöklés közepette hirtelen furcsa csodálat tölt el. Mintha valamilyen gyönyörű eseményt néznék. Tragikus persze, de gyönyörű. Látni egy apa fia iránti szeretetét a legrendhagyóbb formájában, ahogy könnyek tengerével ömlik belőle, a hangja az égre kiált. Én sosem érezhettem ilyen szeretetet.

Frost feláll, felveszi Johnny és a saját fegyverét, majd az ajtóhoz masírozik.

– Ne! Frost! – kiáltom, és Ernie-t átadom Saundersnek. Olyan gyorsan rohanok felé, ahogy csak tudok, de nem érek oda, mielőtt kilépne a verandára, és tüzet nyitna. A fegyvere villanásai közepette látom, hogy a közeledő KMSz-osztag fedezéket keres.

Frost bosszúszomjas vérengzése végez egy, két, három emberrel. Aztán meglátom őt. Ketchet.

Ő is észrevesz. A tekintetünk találkozik, aztán egy robbanás közöttünk sarat és vizet küld több méter magasan a levegőbe.

Frost árnyékolja a szemét, én pedig kihasználom a figyelemelterelést, megragadom a dzsekije kapucniját, és visszarántom a házba. Pufi mellém lép, és segít Frost hatalmas testét becipelni, miközben ő küzd ellenünk.

– Azzal nem segítesz Eve-nek, ha meghalsz! – üvöltök rá. – Lesz esélyed megbosszulni Johnnyt, csak nem itt. Nem ma.

Frost ellazítja az öklét, és egy utolsó könnycseppet hullat a fiáért. A szemembe néz, és bólint.

– Menjünk! – kiáltom, mire a férfiak visszahúzódnak az ablakokból, és végigmennek a folyosón a ház hátsó részébe.

– Valakinek maradnia kell, és fedezni minket, vagy elkapnak – mondja Pufi, és kiereszt pár sorozatot nehéz fegyveréből a bejárati ajtón keresztül, aztán becsukja.

– Menjetek! Majd utolérlek titeket! – közli Frost. Elveszi Pufi fegyverét is, és átveszi a helyét az ablaknál.

– Ne, Frost, szükségünk van rád! – ragadom meg a karját.

– Utolérek titeket – morogja, és olyan erővel lök el magától, amit eddig nem éreztem.

Nincs más választásom, mint engedelmeskedni. Nincs idő vitatkozni. Feltápászkodom, és Ernie mellé lépek, Saundersszel együtt tartom meg az idős ember súlyát.

– Nem fest túl jól, Bram.

– Tartson ki, öreg! Eve-ért! – suttogom.

– Eve-ért – ismétli halkan, és tudom, hogy túléli.

– Várjatok! – kiáltja egy törékeny női hang, és Anne jön fel a lépcsőn. Egyáltalán nem hasonlít az erős nőre, aki pár perccel ezelőtt fegyvert fogott ránk. – Nem hagyhattok itt minket! Mindannyiunkat meg fognak ölni! – esdekel.

– Jönnek. El kell vinnetek innen Ernie-t most! – csattan fel Frost. – Vigyétek magatokkal a nőket!

Anne Frostról rám néz.

– Vagy velünk jönnek, vagy kockáztatnak a KMSz-szel –közlöm vele.

A nő felrohan a lépcsőn, és hívja a társait.

– Tűnjetek el most rögtön! – parancsolja Frost, majd lebukik, amikor golyózápor csapódik a ház elülső falába. Gyorsan viszonozza a tüzet. – Ezekkel az idiótákkal elbírok, de többen is úton vannak még. Ha nem mentek el most, nem juttok ki élve!

Hátat fordítok Frostnak, és segítek vinnie Ernie-t. Végigmegyünk a folyosón, nyomunkban Anne, és ránézésre még öt rémült nő a háta mögött.

Követjük Anne elkiabált útbaigazítását a nagy ház folyosóján át. Miután pár percig fegyvertűz, és gránátrobbanások háttérzajaiban cipeljük Ernie súlyát, a zaj hirtelen abbamarad.

A csend majdnem rosszabb, mint a fegyverropogás.

– Most mit csinálunk? – kérdezi Saunders.

– Megyünk tovább – felelem. Követjük a megmaradt embereinket, és megtaláljuk a kijáratot a télikerten át, onnan egy nagy verandára, majd a kertbe.

– Kijutott! – suttogja Saunders Ernie-nek, aki fájdalmai dacára lázadó mosolyt villant.

– Tizenhárom éve várok erre a pillanatra – motyogja.

– Még nem úsztuk meg – mondom, miközben egyre gyorsítunk a bokrok felé a kert hátsó részében.

Hirtelen fegyverropogás rázza meg annak a folyosónak az ablakait, ahonnan az előbb kimenekültünk.

Megfordulunk.

– Frost? – suttogom.

– Bejutottak? – kérdezi Ernie. – A-a KMSz?

– Vissza kell mennem – szólok Saundersnek. – Segítenem kell Frostnak. – Lövések zaja szakít félbe. Árnyékalakok bukkannak fel a folyosóról.

A lövések villanásai bevilágítják robbanásálló sisakjukat és rohampajzsaikat.

– Jönnek! – üvöltöm. – Menjetek a fákhoz! – Anne és a rémült nők gyülekezete elmegy mellettünk a kert mélye felé.

Hirtelen lövés vág át a levegőn. Közelebbről, mint korábban.

– Frost az? – kérdezi Saunders egy hatalmas alakot nézve, elsietve az ablakok előtt a hosszú folyosón, üldözői lövéseinek fényében.

– Futnunk kell! – jelentem ki. Felkapom Ernie reszkető testét, és eltávolodok a háztól, amilyen gyorsan csak tudok, Saunders segít. – FUTÁS! – üvöltöm, erre a Szabadárok és a rémült nők nem tétlenkednek.

Visszatérünk a fák közé, a talpunk alatt a fű bokáig érő vízzé alakul át.

Hátranézek, és azt látom, hogy Frost átvetődik a télikert üvegén. Egy pillanatra látom az őrületet a tekintetében, ahogy vadul bontogat egy gyapjútakarót.

A szívem a torkomban dobog, amikor rájövök, hogy mii tett. Hogy mi következik.

Golyók csapódnak Frost hátába, de már túl késő. KiveSZI Ernie sérült karját a takaróból. Ahogy átbotorkál a ház küszöbén, és kilép a kertbe, szétrobban körülötte az üveg. Újabb golyók és töltényhüvelyek érnek oda hozzá Ketch csa patától.

– FROST! – üvöltik a Szabadárok.

– Nem fog neki sikerülni! – kiáltja Pufi hátulról.

– Soha nem is akarta, hogy sikerüljön – suttogom, miközben elhajítja a véres végtagot a háztól. Repül a hideg levegőben, a belé ültetett eszköz vörösen villan a hideg bőr alatt.

Még le sem ér a földre, de már érzem a forróságot. Nagy meleg vág az arcomba, mint amikor kinyitják egy sütő ajtaját. Aztán éles narancsvörös ragyogás, mint amikor a nap előtűnik a felhők mögül, majd vakító fehérség és égő érzés az arcomon, a nyakamon, a kezemen és minden szabad bőrfelületemen. Óvom a szememet, és próbálok akkora testfelülettel Ernie elé vetődni, amekkorával csak tudok, hogy védjem őt, miközben Frost bukdácsoló alakja mögött az egész ház darabjaira hullik, és nagy tűzgolyóval felrobban, elnyelve Frostot, és elhamvasztva odabent mindenkit.

Feltápászkodom, miközben a lángok csillapodnak, a sűrű fekete füst pedig a szürke ég felé gomolyog. Sajog a testem, de a szívem még jobban. Sajog Frostért, Johnnyért, Ketchért és a férfiakért, akiket régen a Toronyban láttam. Hányan vesztek oda a robbanásban? Vannak túlélők?

Előrelépek, ösztönösen keresni akarnám a tűzben azokat, akiknek segítségre van szükségük, amikor egy kéz megragadja a lábamat.

– Ernie! – suttogom, és talpra segítem a férfit.

– Mennünk kell… most rögtön! – mordul fel Saunders. Eve apjának törékeny alakjára pillantok. Ő most már az én felelősségem. Túlságosan belekeveredtem.

Saunders segítségével megemelem Ernie-t, és elfordulunk a parázsló romhalmaztól, ahol egykor a ház állt. Már nincs visszaút.