41.

Bram

Közelebb emelem a szememhez a nyomtatott képet, megfigyelek minden részletet, próbálom felidézni az érzést, a pillanat izgalmát. Holly ajka, az én ajkam, a másodperc törtrészéig Eve-hez értem, és abban a pillanatban tudtam, hogy amit érzek, az nem egyoldalú. Ahogy Eve odahajolt, ahogy a keze hozzám ért. Ő is akart engem.

Elakad a lélegzetem, amikor felidézem az érzést, ahogy a teste az enyémhez ért, kinetikus ruhám mikroszkopikus motorjai lemásolták Eve domborulatait és a bőre melegét a Meredély mesterséges szellőjében.

Frost a torkát köszörüli, és visszahoz a felhők fölül az elárasztott város alá temetett szobába.

– Ezt hogy a francba szerezted? – kérdezem. – Ez a titkosnál is titkosabb. Még mi, pilóták sem férhetünk hozzá ezekhez a felvételekhez. – Az agyam zakatol, próbálja összerakni a kirakóst. Annál a helynél nincs jobban megfigyelt terület a bolygón, de a felvételeket érthető okokból szigorúan őrzik.

– Mondjuk úgy, hogy fontos pozíciókban vannak barátaink – mosolyog Frost drótszakálla alól.

– De ennek semmi értelme! Valaki belülről, titokban összedolgozik a Szabadárokkal? Ki kockáztatna ilyesmit? – kérdezem, nyomok után kutatva az emlékezetemben, hogy ki lehet a belső emberük. – Ilyen hozzáféréssel dolgozni, ahhoz évek kellenek, bizalom…

– Áldozatot kíván – szól közbe Frost komolyabb hangon.

– Áldozatot? – kérdezem.

A férfi bólint.

– Hátrahagyni az életed, búcsút mondani a családodnak, a szeretteidnek – A hangja megremeg, mintha meglepnék az érzelmei.

Tudja, hogy észrevettem, ezért köhög.

– Az ügynek szentelni magad. Harcolni a hitünkért, azért, ami helyes – morogja.

– Ezt hátrahagyni a Torony kedvéért? Ki jelentkezne önként a feladatra? – kérdezem, miközben azt nézem, hogy a víz beszivárog az egyik repedésen.

Frost kikapja a képet a kezemből.

– Ha ez a hely nem felel meg az elvárásaidnak, biztosra veszem, hogy nem lenne nehéz megszervezni a visszautat a Toronyba. A szkennereik félóránként berepülnek a felszín fölé, és nyugodtan menj fel, nézd meg a régi cimboráidat! – közli Frost. Már az ajtóban áll, indulni készül.

– Ne, várj! – állítom meg. – Nem mehetek vissza! – A kezében tartott fénykép felé biccentek, és ő is rápillant.

– Aha, igen, azt hiszem, ez nincs benne a munkaköri leírásodban – mutat bütykös ujjával összeérő ajkunkra. – A főnök fia belezúg a Megmentő lányba, pont, mint az összes többi forróvérű hímnemű azon a helyen, aki a gatyájában tartja az agyát.

– Nem így volt! – csattanok fel.

– Jaj, hadd találjam ki, veled más. Eve tényleg érez valamit irántad – gúnyolódik Frost, amitől ostoba kölyöknek érzem magam. Az ő szájából teljesen nevetségesen hangzik. – Ugyan, kérlek, tudod, hány fiút hoztunk ki onnan pont ugyanezért? Oké, talán nem olyan magasan képzettek, mint te, de akkor is, attól a pillanattól fogva, hogy Eve megszületett, a bolygó minden férfija arról fantáziái, hogy elérik, hogy őrülten beléjük szeressen. Idelent minden fiú ugyanazt gondolta, mint te. A fiúk fele még most is azt hiszi, afelől nincs kétségem. Ugye, nem hiszed, hogy én toboroztam ezt a rengeteg férfit, vagy hogy azért építették ezt a helyet, mert helyesen akartak cselekedni? – Felnevet. – Dehogy! Azért, mert mindegyikük, még ha maguknak nem is ismerik be, úgy érzi, hogy van esélye, hogy ő legyen az A férfi, akibe A lány őrülten beleszeret. – Visszalöki a fényképet a kezembe. – Vagy legalább kap egy kicsit ebből, te mázlista gazember.

– Idelent mindenki tud erről? – kérdezem, azon tűnődve, hogy a Szabadárok mit fognak gondolni egy újabb fiúról, aki beleszeretett Eve-be.

– Még nem. Idelent is megvannak a magunk titkosítási szintjei.

Felsóhajtok. Ez jó.

– De hamarosan mind megtudják – teszi hozzá. – A kapcsolatod, vagy bárminek is akarod nevezni, hasznunkra lehet.

– Hasznotokra? Fel akartok használni?

– Idelent mindenkinek van valami haszna, kölyök. Ha nem lenne, már nem lennének itt.

– Te nem ismered úgy Eve-et, ahogy én, vagy ahogy ő ismer engem! – kiáltok utána, amikor kilép a szobámból, és eltűnik a főhadiszállása sötét folyosóján.

Tudom, hogy amit mondok, őrültség – tényleg az, totális esztelenség. Minden tökfilkó ezt gondolja, amikor dolgozni kezd a Toronyban. Statisztikailag az emberek ezért jelentkeznek ott munkára, ezért nincs betöltetlen állás. Amint az ember munkát kap a Toronyban, nem megy el onnan, csak ha nyugdíjba vonul. Vagy meghal… Vagy őrülten beleszeret Eve-be, majdnem megöleti magát a biztonságiakkal menekülés közben, és elszökik egy rakás Szabadárral. Jézusom, Bram, mi a fene folyik itt?

A kezembe temetem a fejem, próbálok megszabadulni száguldó gondolataimtól. Kopogtatnak az ajtón.

– Bejöhetek? – kérdezi Saunders a réseken át.

– Persze – válaszolom, és meg sem próbálom elrejteni a rosszkedvemet.

– A francba, haver, jól vagy? – kérdezi, és leül mellém a padlóra.

– Az előbb meglátogatott Frost – magyarázom.

– Ó, értem. Hát, ő egy kemény gazember, de a nagy szakálla alatt jó ember. Őszinte. Nem úgy, mint a legtöbb agyatlan féleszű idelent. Mit mondott?

Átadom neki a képet. Ha mindenki megtudja, lehet ő az első. Olyan gyorsan felismeri a Kupolát, mint én. Ha az ember pilóta, az a hely az otthona.

Leesik az álla. Nézegeti a fotó fényes felületét, a fény felé fordítja, hogy lássa a részleteket.

– Te megcsókoltad? – suttogja.

– Nem – válaszolom. – Ő csókolt meg engem.

Csend.

– Úgy érted, Hollyt csókolta meg – mondja önelégülten, mintha próbálna rést találni a sztorimban.

– Nem, engem csókolt meg…

– Úgy érted, tudta, hogy te vagy?

Bólintok.

– De…

– Találkoztunk – dobom be a bombát, mire tátott szájjal bámul rám. – Csak rövid időre, de ennyi elég volt. Valahogy felismert. A szememről, azt hiszem.

– Szóval, egyszerűen visszaengedtek hozzá? Miss Silva megengedte? – kérdezi, és próbálja feldolgozni a kezében tartott lehetetlen fényképet.

– Nem, ők nem tudták, mi történik. Vagyis valamennyire tudták, de alábecsülték Eve-et. Alábecsültek minket.

– Minket… minket? – Saunders arcáról süt a hitetlenkedés, talán egy kis féltékenység is. – Te most úgy beszéltél kettőtökről, hogy mi Bram és Eve… Breve – poénkodik.

A szememet forgatom.

– Ez azért nagy szám!

– Tudom – visszaveszem tőle a képet, és a kezeslábasom zsebébe teszem.

– És mi a terved? Gondoltad, kijutsz onnan, és lelépsz ezzel a bagázzsal? – kérdezi Saunders.

– Nem volt más választásom. Lejárt az időm odabent. Nem vehetek részt abban a hazugságban. Rá kell találnom az igazságra, és azt a Toronyban nem tehetem meg.

– Milyen igazságra?

Mély lélegzetet veszek, hogy felkészüljek. Már tudom, hogy amit mondani akarok, őrültségnek hangzik.

– Megkeresem Ernie Warrent.

Saunders hallgat.

– Miért? – kérdezi.

– Tudnom kell az igazat. Nem hallgathatok több hazugságot az apámtól vagy a KMSz-től, és senki másban sem bízhatok. Csak annyit tudok, hogy az egész Eve szüleiig nyúlik vissza. Ha bárkinek vannak válaszai, akkor neki.

Ahogy a szavak elhagyják a számat, látom, hogy Saunders ajka mosolyra húzódik.

– Mi az?

– Jól be fogsz illeszkedni ide. – Nevet. – Már évek óta keressük őt.

Összeszorul a szívem.

– És nem találtátok meg?

Saunders a fejét rázza.

– Nem. Túl sok az elvarratlan szál. Végtelen a helyek listája, ahol lehet. Az a hír járja, hogy annyira begyógyszerezték, hogy már ő maga sem tudja, hogy kicsoda, és akik gondoskodnak róla, szintén nem tudják, ki ő. Hogy találsz meg valakit, aki maga sem tudja, hol van? – Saunders vállat von.

– Ti, Szabadárok mit akartok Eve apjától? – kérdezem, mire zavart kifejezés ül ki Saunders arcára.

– Viccelsz? Eve apjáról beszélünk. Ő az, aki egyedül neki támadt a KMSz-nek, amikor Central lakói túlságosan féltek bármit is tenni. Ő vájta az első repedést a KMSz falán, és mi azóta azt bontogatjuk.

– Ernie az első Szabadár.

– Az eredeti – tiszteleg Saunders. – Ha valaha sikerül a vizes kezeink közé keríteni Eve-et, ha valaha sikerül kiragadni őt a KMSz összeszorított ökléből, szerinted hallani akarna egyetlen szót is a mi mondandónkból?

Nem tudom, hogy választ vár-e. Nem is mondok semmit.

– Dehogy akarna. De talán hallgat azokra, akik összehozzák őt az apjával. Akkor talán van esélyünk.

– Szóval ő a csali Eve-hez? – kérdezem félig viccből, félig halálosan komolyan.

– Bingó! – kacsint Saunders. – Csak először el kell kapnunk a fickót. Üdv a keresőcsapatban, barátom!