6

FIGLINE, TÍZ NAPPAL KORÁBBAN

Egy értékes szőnyegszállítmánnyal érkeztek, és tüstént betelepedtek a Villa Serristori pincéjébe. Egy egész patkánycsalád költözött be az épületbe.

Amikor a látszólag rendesen lepecsételt ládákat felnyitották, néhány keletről idekerült rágcsáló a hosszú utazást követően kiszabadult, s bármennyire sikongattak is a cselédlányok meg a ház ifjú úrnői, a szolgák nem tudták elkapni az állatokat. A nyomokból nyilvánvaló volt, hogy útközben a patkányok a puha gyapjúval csillapították éhségüket, s több szőnyeget is megrongáltak. Akadtak olyan állatok is – ezek talán kevésbé voltak szerencsések, vagy gyengébbnek bizonyultak, mint a többiek –, amelyek elpusztultak, és dermedt testükön látszott, hogy társaik a húsukból lakmároztak. A dögökből kiszivárgó savas lé elvégezte, amit az éhes patkányok elkezdtek: tönkretette a szövet szálait, s helyrehozhatatlanul bemocskolta az arabeszkek kékjét, valamint a virágok sárga és zöld színeit.

Averardo Serristorit szörnyen feldúlta a látvány, s azonnal haragos levelet írt régi szállítójának, a velencei Marco Boscolónak. Követelte, hogy adja vissza a szőnyegekért kifizetett négyszáz forintos előleg felét. Ha akar, nyugodtan jöjjön el megnézni, milyen állapotban érkezett meg az áru – mindössze egyetlen, selyemből szőtt szőnyeg maradt épen. A többivel azt csinál, amit akar, eljöhet értük, amikor kedve tartja, és elviheti mindet, a patkányokkal együtt. Serristori lendületes vonásokkal aláírta a levelet, majd lepecsételte családja címerével, amelyen három csillag ragyogott az ormós pólya alatt.

A velencei szállító, Marco Boscolo azonban soha nem kapta meg a levelet, és soha nem fizette vissza az előleget. Ekkor ugyanis már napok óta a Canal Grande mélyén hevert a teste, súlyos vaslánccal körbetekerve, elvágott torokkal, és az iszapos vizet benépesítő pérhalak meg angolnák lakmároztak belőle.

Az öreg Averardo azonban az elkövetkező napokban teljesen megfeledkezett a szőnyegekről, a pénzéről és a megbízhatatlan velenceiről, ugyanis a felesége hirtelen ágynak esett, és a karjában halt meg, szörnyű jajgatás közepette. A kisebbik lánya szinte meztelenre vetkőzött előtte, hogy megmutassa a dió nagyságú sebet, amely a hónalja és alig duzzadó melle között éktelenkedett. Két nappal később ő is halott volt – szerencsére nem is tért magához, mivel egy szolgálatkész orvos magas jutalom ellenében elkészítette neki a tiltott maszlagfőzetet (az ördög füvének is nevezték ezt a növényt), hogy enyhítse fájdalmait. Azután a halál lekaszált két szolgálólányt, akik borzalmas szenvedések között lehelték ki a lelküket, egy alig tízéves fiút pedig, aki a konyhán kuktáskodott, kétnapi keresés után az istállóban találtak meg, holtan. A patkányok megrágcsálták a testét, véres szemürege üresen meredt a világba. A járvány pár nap múlva alábbhagyott, ám addigra a házban a családfőn kívül nem maradt senki: aki nem halt meg, az elmenekült, mert attól félt, hogy a villát megszállta az ördög.

Averardo Serristori magányosan bolyongott a szobákban, s azon gyötrődött, vajon ő miért nem betegedett meg, miért nem osztozhatott szeretett családtagjai sorsában. Egyszerűen nem értette, mi lehet az oka, hogy még csak meg sem környékezte a láz, sőt, továbbra is majd kicsattant az egészségtől. Azon töprengett, miféle bűnöket követhettek el a felesége meg a lányai, hogy ilyen keményen lesújtott rájuk Isten keze. Azután a fájdalomtól zavarodott aggyal megértette, hogy Isten valójában őt akarta megbüntetni, amikor megfosztotta mindazoktól, akik a legdrágábbak voltak neki ezen a világon. Hiába tisztította meg a gyónással a lelkét, ifjúkori paráználkodásait túl súlyos bűnnek ítélte a Mindenható. Túl sok szenvedést okozott Isten fiának az áldott kereszten.

Igaza van a szent életű Girolamo testvérnek: nem elegendő a bűnbánat, teljesen át kell adnunk magunkat Krisztusnak. Most, hogy egyedül maradt, minden vagyonát a San Marco-templomnak adományozza, csak annyit kér cserében, hogy egy kolostorban élhesse le hátralévő napjait. Legalább vigasztalja majd a tudat, hogy – Istennek és az egyháznak hála – csatlakozhat imádott lányaihoz és feleségéhez a mennyországban, amikor eljön az ideje. A teljes bűnbocsánat, még ha nagy árat fizet is érte, megadja neki azt a vigaszt az égben, amit itt a földön megtagadott tőle a Gondviselés.

Még egyszer, utoljára körbejárta a házat. Úgy határozott, másnap hívatja a jegyzőt, és megíratja vele a vagyonátruházásról szóló hivatalos iratot. Ezután az istállóba ment, ahonnan szüntelen nyávogás hallatszott; a villa összes macskája ott keresett menedéket, némi ételmaradék reményében. Az állatok zavarodottan, izgatottan viselkedtek, s Averardo kezében megremegett az olajlámpás, amikor meglátta, hogyan cikáznak két elpusztult társuk teteme körül. Megszaglászták a testeket, arrébb húzódtak, visszamentek, s felnyalogatták a belekből kiszivárgott vért, amely a sáros padlóra folyt.

– Sicc, sicc! Menjetek innen, pokolfajzatok! Tiszteljétek a halált!

Averardo úgy lóbálta a lámpást, mint valami tüzes kardot, ám e pillanatban egy rémült macska átszaladt a két lába között. Averardo megbotlott, majd rázuhant egy szalmakupacra, amely azonnal lángot fogott. A férfit egy pillanatra a pokolra emlékeztette a tűz, mely körülfogta, s úgy érezte, az ördögök rángatják a lábát. Elhagyta a mennyország reménye. Hiába próbált feltápászkodni, újra elesett, és többé már nem tudott felkelni. Eközben a lángok már az istálló falait is elérték, a felforrósodott tető pedig gőzölögni kezdett. Nem sokkal ezután a tetőre kent szurokréteg is lángra kapott, majd szörnyű reccsenés hallatszott. A könnyű gerendázat beomlott és a pokoli lángok közé zuhant, ahol pár perc alatt izzó parázzsá hamvadt. A magasba repülő, szikrát hányó törmelék a házra hullott, de a tetőcserepek ellenálltak a tűz ostromának, és a kőfalak is bírták a forróságot.

Amikor az első arra járó földműves felfedezte, mi történt, a villát épen találta, a fehérre meszelt falak éppen csak megfeketedtek a koromtól. Az istálló romjai közül még mindig füst szállt fel, az épület körül pedig hol itt, hol ott csaptak fel a lángok, amelyeket a könnyű hajnali eső sem oltott el. Egy üregben egy egész patkánycsalád pusztult el: hiába kerestek menedéket, most egymás hegyén-hátán hevertek, halálos ölelésben.