HETVENHETEDIK FEJEZET
A kétségbeesés tanácsa

Choiseul herceg, az első őrség parancsnoka, melyet Pont-de-Sommevelle közelében helyeztek el, meg akarva kerülni St-Pont-Ménéhouldot, embereivel mellékuton Clermont felé menetelt, és igy nem érhette utol Charny Izidor, ki mögötte lovagolt. Choiseul azt hitte, hogy a királyt feltartóztatta valami előre nem látott eset; de ha nem ugy történt, akkor a királynak St.-Ménéhouldban kellett találnia Dandoinst és dragonyosait, Clermontban pedig Damast még nagyobb csapat osztagával. Arról persze nem is álmodott, hogy St.-Ménéhouldban visszatartották Dandoinst, Clermontban pedig Damasnak majdnem egymagában kellett elmenekülnie. Choiseul mellékuton ugyanabba az argonnei erdőbe jutott, melynek egy másik helyén játszódott le Charny és Drouet hajszája. A csöndes éjszakában mindenfelől félrevert harangok szavát lehetett hallani.

A kalauz, kit egyik faluból vittek magukkal, eltévedett, és Choiseul nem bolygathatta, szándékosan-e, vagy szándéktalanul. A huszárok többször kénytelenek voltak leszállni a nyeregből és kantárszáron vezetni fel lovaikat a nagy meredélyeken. Akárhányszor oly keskeny volt az ut, hogy ketten sem lovagolhattak egymás mellett.

Végre fél egy órakor, mikor Bouillé és Raigecourt éppen utnak indultak Stenay felé, Choiseul az alsóvárosba érkezett. A hidnál eltorlaszolták utját. Nemzetőrök két kis ágyut szegeztek reá és csapatára.

Itt tudta meg azt is, hogy a királyt feltartóztatták. Ugyanabban a pillanatban érkezett meg Damas gróf azzal a néhány emberrel, ki még kitartott mellette. Choiseul habozás nélkül elhatározta, hogy mentőkisérletet tesz és benyargalt az emberektől hemzsegő utcába.

Damas és a katonák nyomában voltak. Nem törődve a vad kiáltozással, mely körültombolta őket, előnyomultak a vásártérre. Ott látták a király kocsiját, melyet a nemzetőrök serege őrzött. De a nép fenyegető magatartása aggályosnak tüntette fel Choiseul herceg előtt azt a gondolatot, hogy harcba elegyedjék. Damas gróf elmondotta neki, hogy állnak a dolgok Clermontban, és tartani lehetett tőle, hogy Varennesben sem más a hangulat. Az a nem nagy számu ember, kit Damas hozzávezérelt, nem volt számottevő megerősités. Choiseul tehát elhatározta, hogy a kaszárnyába lovagol és segitségül hivja az ott levő katonaságot.

De csak két embert talált ott, akit az istálló őrizetére hagytak hátra; a többiek engedtek a polgárok rábeszélésének s bementek, jól tölteni estéjöket, a városba. Igy hát Choiseul kénytelen volt beérni azzal a negyven emberrel, ki rendelkezésére állt. Kilovagolt a vásártérre, elszántan kergette szét az embereket és őrséget állitott az elé a ház elé, melyben a királyi család tartózkodott.

Oda éppen akkor vitte a városi hatóság küldöttsége azt a jelentést, hogy a város képviselői ugy hallják, hogy ő felsége látogatásának tisztessége érte őket, és alázatosan kérték a király parancsait.

XVI. Lajos azt felelte, hogy állitsák elő kocsiját és engedjék továbbutazni.

Mielőtt a küldöttség felelhetett volna, lenn a téren megjelentek Choiseul huszárjai. A királyné látta, hogy a lovasok kardot rántva hatolnak át a tömegen.

- Megmenekültünk, - kiáltotta.

Künn éktelen lárma keletkezett, fegyverek csattogása hallatszott, aztán hirtelen kinyilt az ajtó és Choiseul megjelent. Mögötte feltünt Damas gróf sápadt, de elszánt arca. A községi hivatalnokok ijedten vonultak félre.

Ebben a pillanatban nagy rendetlenség látszott a szobában. Az asztalon tányérok, poharak és tálak voltak szanaszét. A király és a királyné állva hallgatták meg, amit a küldöttség mondott nekik; madame Elisabeth és madame royale kihajolt az ablakon; a trónörökös az ágyon feküdt és aludt; Tourzelné fejét két kezére támasztva ült mellette. Háta mögött álltak Brunier és Neuville komornák, Malden, Valory és Izidor halálosan kimerülve roskadtak székre.

A királyné nyomban Choiseulhoz lépett.

- Áh, Isten hozta, herceg!

- Gondolom, későn, felség? - hebegte Choiseul.

- Oh, de ha elég embert hoz magával, akkor még helyre lehet hozni a mulasztást, - felelte a királyné.

- Sajnos, majdnem egyedül jövünk, asszonyom, - jelentette. - Dandoinst Ménéhouldban tartóztatják vissza, Damast cserben hagyták emberei. De miért nincs itt Bouillé és Raigecourt?

- Még nem láttam őket, - mondotta a király, hozzájuk lépve. - Mit tegyünk?

- Meg kell mentenünk felségedet - jelentette Damas - adja ki parancsait.

- Sire, azt hiszem, már csak a következő mód lehetséges, - mondotta Choiseul. - Negyven huszárom közül heten átadják lovaikat. Az egyikre felséged ül és ölébe veszi a trónörököst. A többire a királyné Erzsébet hercegnő, madame royale és ez a három hölgy száll fel. Mi közrefogjuk a királyi családot és átvágjuk magunkat a népen. De ennek most mindjárt meg kell történnie - fél óra mulva már a huszárok is máskép gondolkozhatnak a dologról és átcsaphatnak ellenfeleinkhez.

A király tétován nézett a földre.

- Igen, ugy látszik, a menekülésnek ez az egyetlen módja, - mondotta. - De ki kezeskedik, arról, hogy az emberek százaival való küzdelemben nem éri-e golyó a királynét, vagy gyermekeimet?

- Arról természetesen, senki sem kezeskedhetik, - felelte Choiseul vállát vonva.

- Nos, akkor lemondunk minden efféle erőszakos módról. Inkább várjunk nyugodtan, - mondotta ki XVI. Lajos a határozatot.

Mária Antoinette türelmetlenül sóhajtott fel. Félrevonult s néhány szót sugott Charny Izidornak. Az felállt és kiment.

- Nézze, Choiseul, - folytatta a király - a községi hivatalnokoknak nincs semmi ellenvetésük továbbutazásom ellen, csak azt akarják, hogy várjam be a virradatot. Ugy hallottam, Bouillé és Raigecourt Stenayba lovagolt, hogy segitségül hozza onnan az ott állomásozó egész legénységet. Fél egy órakor indultak utnak. Most fél három. Öt, vagy hat órakor Bouillé márki személyesen itt lehet, akkor aztán veszedelem és erőszak nélkül hagyhatjuk el Varennest.

A hercegnek nem volt semmi ellenvetése e kijelentések ellen; de a királyné nem látszott helyeselni a király beszédét. Mikor Choiseul a véleményét kérte, Mária Antoinette vállát vonta és igy felelt:

- Itt ő felsége, a király parancsol; én csak engedelmeskedni tartozom.

Choiseul biccentett fejével és visszalépett. Aztán odaintette magához Valoryt, Maldent, Damast és azokat a tiszteket, kik Damassal együtt jöttek Clermontból. Egészben tizen voltak.

- Uraim, - mondotta gyorsan - őszintén el vannak-e szánva, hogy kockára vetik életüket a királyért? Akkor hallgassanak reám. A helyzet még nem reménytelen, de készülni kell mindenre. Ha Bouillé nagyobb csapattömeggel vonul fel, itt harcra kerül a sor. Megpróbálják majd, elvinni innen a királyt, mielőtt Bouillé idáig juthat, s akkor a mi dolgunk, hogy szembeszálljunk a rohammal. Minden körülmények közt ellen kell állnunk, mig Bouillé ideérkezik. Még a legtüzesebb harcban is alig esik el több közülünk, mint percenkint egy, tehát tiz percig védhetjük a királyi családot, és annyi elég lesz.

A férfiak némán szoritották meg egymás kezét, Choiseul aztán a következőképpen osztotta szét őket: Charny Izidor, kit minden pillanatban visszavártak, Maldennel és Valoryval az ablakokat fogja védeni. Choiseul a lépcsőt és a földszinten levő boltot vállalta magára. Damasnak és a hozzá hiven maradt tiszteknek a kaput kellett tartaniok.