ÖTVENNEGYEDIK FEJEZET
Egy nő, ki a királynéhoz hasonlit

Mirabeau kocsija megállt az Argenteuili templom kapuja előtt.

- Azt mondtam önnek, - szólt Mirabeau a doktornak - hogy soha sem jártam Argenteuilben az óta a nap óta, mikor apám bottal kergetett ki házából; tévedtem; itt voltam azon a napon is, mikor koporsóját ebbe a templomba kisértük.

És kiszállt a kocsiból, kezébe vette kalapját és ünnepélyes léptekkel ment be a templomba. Ott pihent az édesanyja is.

Mikor elvégezte ájtatosságát, ahhoz a kastélyhoz vitette magát, melyet bérbe akart venni. Ismerte már, de még sohasem nézte meg tüzetesebben. Utközben elhaladtak egy szegényes kunyhó előtt. Egy asszony ült küszöbén a beteg gyermekével.

- Doktor, - mondotta Mirabeau és megállt - oly babonás vagyok, mint egy öregasszony. Ha ez a gyermek meghal, akkor nem kell a kastély. Tegye meg azt a szivességet, menjen be hozzájuk és vizsgálja meg a szegény kis teremtést. Aztán jöjjön utánam és mondja meg, hogy meg lehet-e menteni. Addig megnézem a birtokot. - Jó asszonyom, - fordult a parasztnőhöz - ez az ur hires orvos, meg fogja vizsgálni, s ha lehet meggyógyitja beteg gyermekét.

Az asszony álmatagon nézett reá. A gróf egyedül ment tovább.

A kastély nagyon tetszett neki. Fel volt szerelve mindazzal a kényelemmel, melyet akkoriban ismertek és becsben tartottak. A négyszögü udvar mögött kis kertje volt. Jobbfelől melléképületet láttak, melyben a kertész lakott. Balfelől másik épületet, mely diszesebb volt, mint amaz s melyet rózsafával, szekfüvel és más virággal ültettek körül. A szőlő oly sürün benőtte ezt az épületet, hogy a kiváncsi szem nem láthatott belsejébe.

- Ez a kert is bérbeadó? - kérdezte Mirabeau, kit nagy virágkedvelő létére elragadtak a pompás virágágyak.

- Igenis, - felelte a kertész. - Igaz, hogy e baloldali épületben most egy hölgy lakik, de minthogy nem kötöttek vele bérleti szerződést, egész egyszerüen ki lehetne tenni a lakásból.

- Egy hölgy? - kérdezte Mirabeau kiváncsian. - Fiatal hölgy?

- Körülbelül 35 éves.

- És szép?

- Nagyon szép. Egyébként az a patak ott elválasztja a kertnek azt a részét ettől, s talán lehetne ugy intézni, hogy a hölgy nyugodtan ott maradjon, ha kegyelmességed beéri a park felerészével.

- Nem bánom, - felelte Mirabeau - szivesen fogadnék el egy szép szomszédasszonyt. Majd meglátjuk. Mutassa meg most a szobákat.

- A belső berendezés mindenképpen megfelelt a gróf igényének. Minden ablakból, mely a kertre nézett, kémlő pillantást veteti át a pavillonra, hogy, ha egy percre is, meglássa bérlőjét. Egy szomoru füzfa alatt egyszer csak egy nőt fedezett fel az egyik ablakból. Ott ült a fa árnyékában és körülbelül öt éves fiu játszadozott mellette a pázsiton.

Izléssel készült csipkeruha volt rajta; finom kezeinek nagyon nagyuri formája volt és selyempapucsba bujtatott kicsiny lábai is előkelő származásra látszottak vallani. A fiun fehér atlaszruha volt. Mirabeaunak eszébe jutott, hogy ép igy volt öltözve a dauphin is, mikor a királyné megmutatta a népnek a Tuilériák erkélyéről.

Megállt az ablak előtt és sokáig nézte azt a kis csoportot. A hölgy valami könyvet olvasott és nem gyanitotta, mily hév pillantással nézi kivülről. De kisvártatva felpillantott, meglátta az ablak előtt állót, ugy látszott, mintha megijedt volna, hivta a fiát, felállt és bement a szobába, de azért még vissza-visszanézett.

Mirabeau csodálkozó felkiáltással ment el az ablaktól. Ugy rémlett neki, mintha Mária Antoinettere ismert volna benne. Mily véletlen hozhatta éppen abba a házba, melyet lakásul ő szemelt ki magának?

Még elgondolkozva állt ott, mikor hozzálépett Gilbert doktor. Mirabeau már nem hitt a babonájában.

- A gyermek meg fog halni, grófom, - mondotta az orvos. - Nem csoda! A levegő sürü itt a földből felszálló gőzöktől. Ugy látom, a kertet mocsaras patak szeli át. Gondoskodik az miazmákról az egész környéknek. Csak azt ajánlhatom, ne bérelje ki ezt a kastélyt, hanem válasszon másikat, mely magasabb helyen épült! Mindegy volna, akár itt lakni, akár Párisban.

- Kedves doktorom, - felelte Mirabeau - jut-e még eszébe, mit mondtam a királynénak, mikor csókra nyujtotta a kezét: »Asszonyom, ez a csók megmentette a királyságot!«

- Emlékszem reá.

- Hát nehéz kötelezettséget vállaltam, de nem akarom kihuzni magam belőle. Azt mondotta az imént, doktorom, hogy öngyilkosságot követek el, ha idejövök lakni! Ez az öngyilkosság talán az egyetlen lehetőség lesz arra, hogy becsülettel huzhassam ki magam ebből a dologból.

És Mirabeau két nappal utóbb bérbe vette a kastélyt.