HATVANÖTÖDIK FEJEZET
A király megbizottja

Egy órával azelőtt, hogy Mirabeau meghalt, egy tengerésztiszt, ki a sorhajókapitányi diszruhát viselte, a Saint-Honoré-utca felől a Tuilériákba tartott.

A király komornyikja, mikor megpillantotta, csodálkozva, majdnem örömmel kiáltott fel; de az érkező ajkára tette ujját és igy szólt: - Hue ur, fogadhat-e a király ebben a pillanatban?

A király egyedül volt; a komornyik kinyitotta az ajtót és jelentette:

- Charny gróf ur.

- Csak jöjjön be, hamar jöjjön be! - kiáltotta XVI. Lajos. - Tegnap óta várom.

Olivér besietett.

- Sire, késtem néhány órát. Különpostán jöttem. Futárlovakat kellett volna kérnem, akkor már itt lettem volna tegnap este. De fontos volt reám nézve, hogy megismerkedjem azokkal a postaállomásokkal, melyek a felséged által választott utvonal mentén vannak és mindenekelőtt megállapitsam pontosan, mennyi idő alatt lehet megtenni az utat Páris és Montmédy közt. Gondosan feljegyeztem mindent és megbizható felvilágositásokkal szolgálhatok.

- Bravó, Charny ur! - kiáltotta a király. - Valóban összehasonlithatatlan szolgám ön! Szerencse, hogy ismét itt van. Rosszul áll dolgunk. Foglyok vagyunk a Tuilériákban. Éppen az imént mondottam Lafayette urnák, az én kedves tömlöctartómnak, hogy szivesebben volnék király Metzben, mint Franciaországban. Hallotta, Charny, hogy nénjeim Rómába menekültek?

- Ki ne hallotta volna, sire?

- Bátran el lehetne mondani, hogy Franciaországra nézve tökéletesen mindegy, hogy két magános öreg hölgy itt van-e vagy máshol; mert nénjeim nem jelentik az emigránspárt számottevő megerősödését. De azért még is volt ismét óriási botrány. Marat azt állitotta, hogy milliókat vittek magukkal, mikor megszöktek, Desmoulins tudni vélte, hogy magukkal vitték a trónörököst is. Néhány barátom - mert hiszen még mindig van néhány közülök - elhatározta, hogy megszöktet, vagy legalább reábir az elutazásra. Idejöttek. De a dolognak hire ment; Lafayette megjelent és ezeket a derék nemes embereket - számra mintegy százat - egyszerüen fogságba vetette. Kiabáltak, hogy nagy összeesküvést fedeztek fel s mikor tegnap, mint eddig minden évben, Saint Cloudba akartunk menni, a nép betódult, körülfogta hintainkat, zablán ragadta a lovakat, és arra kényszeritett bennünket, hogy szálljunk ki és térjünk vissza. A királyné sirt mérgében.

- Vajjon nem tett Lafayette ur semmit, hogy megvédje felségteket? - kérdezte Olivér lehangoltan.

- Lafayette? Elfutott a városházára és kijelentette, hogy a haza veszélyben van. A haza veszélyben van, mert a király meg a királyné Saint Cloudba akar menni!

- Ha igy állnak a dolgok, sire, akkor ajánlatos sietni, - mondotta Charny.

- Igen, igaz, - felelte XVI. Lajos - azért hát mondja el, miben állapodott meg Bouilléval? Mit szól szándékainkhoz?

- A hadügyminiszter néhány rendelete kissé rontott a dolgon, de ily vállalkozásnál egyet és mást a szerencsére is kell bizni, és ha óvatosan és okosan végezzük dolgunkat, a kilátás javunkra még mindig 90 áll száz ellenében. Felséged még mindig ragaszkodik a Montmédyn át való utirányhoz?

- Ugy van, közöltem okaimat Bouilléval, - felelte XVI. Lajos.

- Nagyon helyes, - folytatta Charny. - Látom, hogy felséged azt a térképet teritette ki itt az asztalra, melyet én dolgoztam ki.

Reáhajoltak a térképvázlatra, melyből Charny nem felejtett ki egyetlenegy házat, sőt egyetlenegy fát és bokrot sem.

- A veszedelem felségtekre nézve, - mondotta - Sainte-Menehouldnál kezdődik és csak Stenaynál ér véget. Ezen a tizennyolc mérföldes utvonalon kell elhelyezni osztagainkat. Közelebbvonni őket Párishoz nem lehet. Bouillé ur nyomatékosan kijelentette nekem, hogy csak a Menehould-Stenay utvonalért vállalhat felelősséget. Az első osztagot mindenesetre lehetne előretolni Pont-de-Sommevelle-ig. Ez volna, mint felséged látja, - tette hozzá a térképre mutatva - az első postaállomás Chalons mögött.

- Helyes, - felelte XVI. Lajos - 12 óra alatt meg lehet érkezni Chalonsba. Mennyi idő alatt tette meg azt a kilencven mérföldet?

- Harminc óra alatt, sire.

- De könnyü kocsiban és egy szolgával.

- Igen, sire, de három órát mulasztottam Varennesben merő tudakozódással - többet nem lehet a nehéz kocsin való lassu utazásra sem számitani. Azért azt hiszem, felségtek harminchat óra alatt Montmédybe érhetnek. Jelentékeny pont, sire, a lovak felváltása Varennesben.

- Ez ugy van. Ott mindenesetre át kell fogatnunk, - jegyezte meg a király.

- Ugy van, még pedig a helységen tul. Mert, sire, Varennes két városrészből áll, melyet az Aire választ ketté. A hid mellett, mely összeköti a két városrészt, torony áll, és ezen a helyen elég volna három vagy négy ember is, hogy elállja az utat. Ezt a pontot a legveszedelmesebbek egyikének tartom, melyeken át kell haladnunk. Ha a hidon innen váltják a lovakat, feltünést kelthetnek vele, gyanut ébreszthetnek, fennakadhatnak, sőt meglehet, hogy felismernék felségeiteket, és akkor nem jutnánk át a hidon. Én azért amellett vagyok, hogy Clermonttól fogva megállás nélkül kell átkelni Varennesen és csak a városon tul váltani a lovakat.

- Igaza lehet, - mondotta a király. - De hiszen velünk fog tartani és szükség esetében majd találunk módot a továbbiakra. Bouillé márki ur kidolgozta-e az osztagok pontosabb szétosztásának tervét?

Olivér elővett zsebéből egy lap papirost és átnyujtotta a királynak. Az elolvasta, aztán igy folytatta:

- Ezt a rendelkezést célszerünek tartom. De ha a csapatok előre nem látható véletlenek folytán kénytelenek az illető helyeken egy vagy két nappal tovább időzni, mivel fogják annak okát adni?

- Azzal az ürüggyel, sire, hogy az északi hadseregnek szánt pénzküldeményt várnak.

- No, igy egyelőre talán rendben volna minden, - mondotta a király.

Az ajtó kinyilt: belépett a királyné s egy papirlapot tartott a kezében. Mikor megpillantotta Olivért, kiejtette kezéből a papirost.

- Charny ur a Tuilériákban! - hebegte. - S a királynál! - És halkan hozzá tette: - Nem szóltak nekem róla semmit!

- Olivér mélyen meghajolt.

- Éppen most érkeztem, - mondotta - és engedelmet akartam kérni ő felségétől, hogy lábához helyezzem hódolatomat legkegyelmesebb királynőmnek is.

A királyné arca kipirult. Rég hallotta már Charny hangját. És ez a hang annyiszor szólt a szivéhez.

Eközben a király felemelte a papirlapot a földről és ezt a három szót olvasta róla: »Menekülni! Menekülni! Menekülni!«

- Mit jelent ez? - fordult csodálkozva Mária Antoinettehez.

- Sire, - felelte a királyné - negyed órával ezelőtt meghalt Mirabeau ur és ez a tanács az utolsó, melyet számunkra hagyott.

- Jó tanács, - mondotta a király - és itt az ideje, hogy kövessük is. Gróf, kisérje el őfelségét és közölje vele mindazt, amit az imént jelentett nekem.

Charny meghajolt a király előtt és követte a királynét.