HUSZONNYOLCADIK FEJEZET
A királyné

Lafayette tábornok és Bouillé gróf a Marsan-pavillon kis lépcsőjén mentek fel és beléptek az első emeletnek azokba a helyiségeibe, melyek a királynak és a királynénak szolgáltak lakásul. Minden ajtó megnyilt Lafayette ur előtt. Az őrszemek tisztelegtek; a lakájok mélyen meghajoltak.

Lafayette urat előbb a királynéhoz vezették be; a király a lakatosműhelyében volt s értesitették ő felségét a két ur jöttéről.

Bouillé gróf három éve nem látta Mária Antoinettet. A királyné ez alatt a három év alatt sokat szenvedett és nagyot öregedett. A sok könnyhullatás és álmatlan éjszaka nyomukat hagyták szépségén. A fiatal tiszt lovagias szivére mély hatást tett, mikor megpillantotta. Mária Antoinette mindjárt ráismert; elég volt reánéznie, s már tudta, hogy hű és odaadó barátja van előtte.

Lafayettenek nem kellett bemutatnia.

- Áh, Bouillé ur! - kiáltotta a királyné, mielőtt a tábornok szóhoz jutott. Ugy nyujtotta kezét a fiatal daliának, mind aki szivesen látott régi ismerőst köszönt. Lajos gróf nem remélt ily kegyes fogadtatást. Térdre bocsátkozott és megérintette ajkával ujjainak hegyét.

A szegény királyné ezzel hibát követett el, mert megbántotta Lafayettet, ki ily kegynek még nem volt részese. Megsértett egy embert, kinek támogatása értékesebb volt reá nézve bárminél, amit egy Bouilléhez hasonló fiatalember merhetett volna érette.

- Mondhatom, kedves öcsém, - mondotta Lafayette megszokott lovagias udvariasságával - arra vállalkoztam, hogy bemutatom felséges királyasszonyunknak, de nekem ugy tünik, mintha ön mutathatott volna be engem.

- Tábornok, - szólt közbe Mária Antoinette - Lajos gróf nem oly szigoru köztársasági ember, mint ön. Nem Amerikából jött, hanem Metzből. Nem az alkotmány érdekében akar közreműködni, hanem csak hódolatát akarja bemutatni nekem. Tehát ne csodálkozzék, mikor ebben a kegyben részesitem szegény, trónjától félig megfosztott uralkodónője.

- Felséged soha sem méltányolta odaadásomat, - mondotta Lafayette. - Nagy szerencsétlenség az reám, de még nagyobb felségedre nézve.

A királyné fürkésző pillantást vetett reá. Lafayette már nem egyszer szólt hozzá igy; de nem tehetett róla, mert önkénytelen idegenkedést érzett ezzel az emberrel szemben.

- Ne haragudjék reám, tábornok, - mondotta békitő hangon. - Szeretem a Bouillékat s ugy éreztem, mintha az egész családot látnám, mikor ezt a fiatal embert ide belépni láttam. Szent a béke, Lafayette, fogadja jeléül ezt a kézszoritást.

Kezét nyujtotta neki, de ugy, hogy tenyerét felfelé tartotta, hogy ne csókolhassa meg. Hidegen és habozva érintette meg a tábornok ezt a királyi kezet.

- Tábornok, - folytatta Mária Antoinette, s kis ideig kezében tartotta Lafayette kezét - az imént fogadtam az özvegyét annak a szerencsétlen péknek, kit a nép meggyilkolt.

- Felség, - felelte a tábornok - nem akadályozhattuk meg azt a gonosztettet, de megbüntettük a gyilkosokat.

- Tudom, csak hogy ez a büntetés nem vigasztalta meg az özvegyet. Szinte megőrült fájdalmában, attól tartanak, hogy holtan hozza világra gyermekét. Ha a gyermek életben marad, magam akarnám keresztviz alá tartani, és megragadom az alkalmat, Lafayette, hogy megkérdezzem öntől, nem történhetik-e meg ez a keresztelő a Notre Dame templomban.

- Felséged ezzel megint vélt fogságára céloz, - felelte a tábornok. - Megismétlem öcsém jelenlétében, és kész vagyok megismételni egész Európa előtt: felséged szabad. Sőt kifejezem azt a kérésem: birja reá a királyt, hogy kezdje meg ujra kirándulásait és vadászatait, és kisérje mindig ez utjain ő felségét.

Ugy látszott, Mária Antoinette még mindig nincs meggyőzetve.

- A mai napra nézve, tábornok - mondotta fejét rázva - csak arra kérem, hogy kisérje el öccsét Lamballe hercegné estélyére. Hiszen tudja, hogy ő fogadja helyettem vendégeimet.

- A hercegnő még nem szólitott fel, hogy jelenjek meg nála, - felelte Lafayette - máskülönben nem mulasztottam volna el, hogy ott is bemutassam felségednek hódolatomat.

A királyné fejének meghajtásával s egy mosollyal felelt. Ezzel elbocsátotta a két urat és mindegyik megkapta, amit neki szántak: Lafayette a fő hajtást, Lajos gróf a mosolyt.