HETVENHATODIK FEJEZET
Sausse ur háza

Sausse ur polgári foglalkozására nézve szatócs volt. Boltja mögött volt a hálószobája s a boltból lépcső vitt fel a ház első emeletére, mely két lakószobából állt.

A biróné, csak félig öltözötten, éppen akkor lépett a hálószobából a boltba, mikor bevezették oda a királyt, a királynét, »Franciaország gyermekeit«, Erzsébet királyi hercegnőt és Tourzelnét: az emberek százai jöttek velük és álltak meg künn a ház előtt.

- Az a hölgy, ki a kocsi urnőjének mondja magát, - mondotta Sausse - adja át az utlevelet. Haladéktalanul viszem a községházára és megvizsgáltatom.

Mária Antoinette a király egy intésére elővette a magánál tartott utlevelet és átadta a birónak. Az zsebretette az irást és elindult vele a községház felé.

Ott már összegyülekeztek a városi tanács tagjai s nagy élénkség uralkodott, mert köztük volt Drouet is. Valamennyien tudták már, hogy az utasok Sausse házában vannak. A kiváncsiság mély hallgatásával fogadták a szatócsot. Az átadta az utlevelet a polgármesternek.

- Uraim, - jelentette ki a polgármester, mikor szemügyre vette az irást - az utlevél rendben van. Rajta van a király aláirása.

Minden kéz az irásért nyult. De Drouet megelőzte őket és magához ragadta.

- Hogyne, - mondotta - de hol van rajta a nemzetgyülés aláirása?

- Tessék, - mondotta valaki, ki mellette állt - itt irták alá a bizottság tagjai.

- De hol van a nemzetgyülés elnökének aláirása? - kérdezte ismét Drouet. - Egyébként, - folytatta - nem is az aláirásokról van itt szó. Ezek az utasok nem Korff orosz báróné a gyermekeivel és cselédségével, hanem valóság szerint a király, a királyné, a dauphin, madame Royale, Erzsébet királyi hercegnő, egy udvarhölgy és három futár - szóval a királyi család. Megengedik-e, hogy megszökhessenek Franciaországból?

A kérdés világos volt, de oly kis város hivatalnokainak nehéz volt felelni reá. Kezdettek tanakodni, mire a községi biró türelmét vesztette és hazament házába. Ott Saussené asszony saját szobájába akarta vezetni az utasokat, székkel kinálta meg őket és hideg husételt tálalt eléjük az asztalra; de az utasok nem fogadtak el semmit. Ott maradtak a boltban és lázas feszültséggel várták a szatócs visszajöttét. Sausse végre utat tört magának az embersokaságon át, mely sürü tömegben állt az ajtaja előtt.

- Hogy’ vagyunk az utlevéllel? - kiáltotta eléje a király.

- A községi tanács még foglalkozik vele, - felelte Sausse.

- Hogyan? Kétségbevonják érvényességét?

- Azt vonják kétségbe, hogy csakugyan Korffnét illetné meg; és az a hiresztelés terjedt el a városban, hogy csakugyan a királyt és családját volna szerencsénk falaink közt tisztelni.

XVI. Lajos nem tudta, mit feleljen, de aztán gyors elhatározással igy szólt:

- No, igen, uram, én vagyok a király, ez itt a királyné, ezek a gyermekeim. Kérem, fogadjon bennünket azzal a tisztelettel, melyet a franciák mindig megóvtak királyaikkal szemben.

Az ajtó nyitva maradt s a király szavait nemcsak a boltban, hanem az utcán is hallották.

XVI. Lajos méltóságteljesen beszélt, de szerencsétlenségre egyáltalában nem felelt meg ennek a méltóságnak a rajta levő szürke frakk, a barkent mellénye, nadrágja, szürke harisnyája és kisméretü parókája. Hogyan is lehetett volna ily közönséges mezben képzelni el Franciaország királyát!

A királyné megérezte, milyen hatást tett külsejével a király a künn ólálkodó tömegre és elpirult szégyenletében.

- Fogadjuk el, amivel Saussenné asszony megkinált bennünket, és menjünk fel az első emeletre, - mondotta hirtelen.

Sausse égő gyertyát vett a kezébe s a lépcsőre sietett, megmutatni az utat felséges vendégeinek.

A hir, hogy csakugyan a király érkezett Varennesbe s hogy ő maga tette ezt a vallomást, villámgyorsan terjedt szét a város utcáin. A tömegből valaki futva ment fel a városházára.

- Uraim, - mondotta - azok az utasok, kik Sausse urnál vannak, csakugyan a király és a királyi család. Éppen most hallottam magának a királynak szájából.

- Nos, uraim, - kiáltotta Drouet - mit mondottam?

Hogyan történhetett mégis, hogy Bouillé és Raigecourt nem siettek a szorult helyzetben levő király segitségére? A két tiszt este kilenc óra tájban tért vissza a »Nagy királyhoz« cimzett fogadóba, de előbb még körülnéztek embereik közt, hogy rendben van-e minden. Ekkor megállt egy kocsi és bejelentette magát egy ember, ki Leonard udvari fodrásznak mondotta magát és meghallgattatását kérte. Bebocsátották s ő közölte velük, hogy a király mindenesetre lemondott utjának folytatásáról, mert Clermontban minden visszájára fordult; a dragonyosok megtagadták az engedelmességet parancsnokuknak; ő maga csak a legnagyobb bajjal juthatott ide.

Mig Leonard igyekezett lovakat szerezni magának, Bouillé és Raigecourt végiglovagoltak a városon s egy darabig az országutra is kimentek Clermont felé; de nem látták, hirét sem hallották az utikocsinak, s minthogy a király nyolc órát késett, csakugyan hinni kezdették, hogy már nem is jön. Visszatértek a fogadóba, üzenetet küldöttek Damas grófnak, s minthogy már éjfél volt, ruházatosan az ágyra vetették magukat.

Fél egy óra tájban félrehuzott harangok zugása és dobpergés ébresztette fel őket. Felugrottak és kinéztek az ablakon. Az egész város megmozdult. Puskával, karddal és pisztollyal felfegyverzett emberek futkostak az utcáikon. Mikor el akarták hagyni a fogadót, megtudták, hogy a királyt feltartóztatták és a községi biró házába vitték.

Mit tegyenek? Próbálják meg kiszabaditani a királyt, vagy pedig siessenek Bouillé márkihoz, kit mindenesetre meg fognak találni Stenayban? Stenay nyolc mérföldnyire volt Varennestől, két óra alatt odaérhettek és egy kis hadtestet vezethettek Varennesbe. Ezt tartották leghelyesebbnek, elhagyták helyeiket és vágtatva indultak Stenay felé. Igy aztán a király nem kapta meg ezt a segitséget sem, melyre biztosan számitott.