HARMINCADIK FEJEZET
Régi ismerősök

Ugyanaznap estéjén hat és hét óra közt érdekes jelenet történt a Zsidó-utca egyik kicsiny, ódon, sötét, piszkos házának harmadik s legfelső emeletén.

Ketten vannak a szegényes szobában, egy férfi, meg egy nő. A férfi harmincöt éves, de olyan, mintha negyvenöt volna; a nő harmincnégy éves és negyvennek látszik. A férfi elnyütt altiszti egyenruhát visel, a nő ócska, viseltes selyemruhát; róla annál rettentőbben ri le a nyomoruság, mert egykori fényüzés maradványait mutatja. Haja aranyfésüvel van feltüzve, a keze nagyon finom és gondozott. Egyetlen szál faggyugyertya világitja meg a szobát.

- Hol maradhat az a fiu, - mondotta a férfi és felnézett a kártyájáról, mellyel valami szemfényvesztő kártyajátékban gyakorolta magát.

- Mindjárt visszajön, - felelte az asszony. - Hiszen csak egy lekvárosbuktáért ment le. Kár volt, falánkságra adnod neki az utolsó pénzünket.

- Ugyan, Nicole, holnapra gazdagok leszünk.

- Mutass előbb tiz louisdort abból a gazdagságból, akkor majd hiszek benne.

- Tiz Lajos-aranyat? Megkapod már ma este. Éppen annyit igértek meg.

- És nekem adod, Beausire?^[4]

- Ötöt belőle, kedves Nicole, hogy magadnak uj selyemruhát, a gyereknek pedig bársonykabátot vehess, a többi ötre...

- Mit csinálsz azzal?

- Szükségem lesz reá, hogy egy milliót nyerhessek rajta, - kiáltotta Beausire.

- Oh, megint majd játszol és elveszted a pénzt.

- Elvesztem? Szó sem lehet róla!

Most bejött a fiu, csinos fürtösfejü öt éves gyermek, atyjának furfangos arcával és anyjának kéjsóvár ajakával.

- Papa, mama, - kiáltotta a kis fickó - kaptam egy louisdort!

Magasra tartotta az aranyat és gyorskezü apja sietett kikapni a kezéből.

- Kitől kaptad, kölyök? - kérdezte.

- Egy urtól, - felelte a gyerek - bejött a pékboltba és megkérdezte tőlem, hogy nem Beausirenek hivnak-e és hogy hol lakom.

- Miféle ur volt? - kérdezte az apja.

Ugyanabban a pillanatban kinyilt a szoba ajtaja és megszólalt egy hang:

- Jó estét, Nicole kisasszony, jó estét, Beausire ur, jó estét, kis Toussaint!

Mind a hárman hátranéztek. A küszöbön előkelően öltözött ur állt és gyönyörködve legeltette szemét a családi együttesen.

- Cagliostro gróf! - kiáltotta a Beausire-pár egyszerre.

A gróf belépett a szobába és kiváncsian nézett körül. A látvány, mely szeme elé tárult, egyszerre tisztázta előtte, mily erkölcsi és különösen mily pénzügyi viszonyok közt látja viszont régi ismerőseit. Ugy látszott, teljesen meg van elégedve azzal, amit lát, mintha megfelelne annak a célnak, mely hozzájuk hozta.

- Oh, édes bácsi, édes bácsi, - kiáltotta a kis fickó bizalmasan - elvesztettem a louisdoromat!

- Elvesztetted? - kérdezte a gróf. - Nesze, itt van helyette kettő.

És elővette az erszényét, melyben Beausire az aranypénznek egész garmadáját pillantotta meg a mohó szemével. Mikor pedig az erszény megint eltünt a gróf zsebében, Nicole kedvese mélyen felsóhajtott.

- Hogyan, Beausire ur, - mondotta Cagliostro - még mindig oly busnak látom?

- Önt pedig én, gróf ur, - felelte Beausire - még mindig milliomosnak!

- Hiszen tudja, hogy a pénz nem boldogit, - felelte Cagliostro - aránylag elég gazdag embernek ismertem...

- Igen, persze, volt valamikor százezer frankom, - sóhajtotta Beausire. - De mi az azokhoz az összegekhez képest, melyek önnek állnak rendelkezésére?

- Csak reámbizott vagyon az, - felelte Cagliostro. - De most nincs semmije. Mégis, mondja, felcserélné-e ezt a helyzetet azzal, melyből évekkel ezelőtt huztam ki?

- Igaza van, gróf ur, dehogy cserélném fel. Akkor veszedelmesen nyomomban volt a rendőrség a miatt a portugál história miatt. Átkozottul kényes ügy volt. De most már el van temetve mélyen a viz alatt.

- No, ne bizzék benne oly nagyon, tisztelt barátom. A rendőrségnek kitünő buvárai vannak és ha még oly mély és még oly zavaros az a viz, a csunya dolgot hamarább szokták kihalászni, mint az igazgyöngyöt. De ne szóljunk róla. Most együtt van szeretett Nicolejával, kit senki sem kényszerithet, hogy Taverney Andrée kisasszony komornája legyen, és, ugy-e, boldogok egymással? Boldogságuk ezer Lajos-arannyal tökéletessé válhatnék.

- Oh, hogyne, - avatkozott Nicole a beszélgetésbe - ha nekünk ezer Lajos-aranyunk volna! Annyi volna, mint huszonnégy ezer frank. Vehetnénk rajta egy falusi házat és megélhetnénk belőle szerényen, de biztosan.

- Nos, Beausire urnak elég szép kis ügy van a kezében, mely talán be is hoz neki annyit, - vetette oda Cagliostro.

Beausire meghökkent. - Miféle ügy? - kérdezte.

- Hát az a komédia, melyben testőraltisztként kell fellépnie, ma este a Place Royale árkádjai alatt.

Beausire elsápadt. - Gróf ur, ne tegyen szerencsétlenné!

Cagliostro kacagott. - Ugyan, ugyan! Hát rendőrhadnagy vagyok én, hogy romlásba döntsem? Egyébként meglehet, hogy a dolog beüt.

- Ugy-e bár? - kiáltotta Beausire. - A gróf ur nemes ember és megértheti, hogy Franciaország egész nemesi osztályának érdekében áll...

- Hogy sikerüljön. Igaz; de az egész népnek meg az áll érdekében, hogy ne sikerüljön... S ha megfogadja a baráti tanácsomat, Beausire ur, ne foglaljon állást se a nemesség, se a nép mellett, hanem csak magára gondoljon.

- Én is mindig azt mondom neki, gróf ur, - szólt közbe Nicole. - Eleget gondolt másokra, most itt az ideje, hogy magára gondoljon.

- Minden dolognak meg van a jó és a rossz oldala, - folytatta Cagliostro helyeslő fejbólintással. - Az adott esetben, sajnos, nem találta el a jó oldalát. Hiszen tudja már, hogy kedvemet lelem a prófétaságban. Tehát vegye tudomásul, hogy ebben az esetben nemcsak az életével játszik, hanem a becsületével is; nagyon könnyen juthat miatta az akasztófára!

- Gróf ur, - hebegte Beausire, és arca hamuszürkére vált - nemes embert nem lehet felakasztani.

- Ha azt akarja, hogy a fejvétel megtisztelő halálában legyen része, kérnie kell, hogy kimutathassa a megfelelő számu ősöket, az pedig az adott esetben bajjal fog sikerülni önnek. Kedves barátom, az olyan embernek, ki lopás miatt gályarabságra tekinthet vissza, a nép ellen elkövetett árulás miatt pedig az akasztófát várhatja - mert ezekben a mi mostani napjainkban a király szökésének előmozditását a nép ellen elkövetett árulásnak tekintenék...

- Az Isten szerelmére, gróf ur! - hebegte Beausire ijedten.

- Szerencsétlen ember, - jajongott Nicole - hát ilyenre akartál vállalkozni?

- Helyesen tette, Legay kisasszony - csillapitotta Cagliostro. - Csakhogy mint mondani szerencsém volt, minden dolognak van jó és rossz, fényes és sötét oldala: Beausire ur pedig elkövette azt a hibát, hogy a rossz és sötét oldalt becsülte többre; elég, ha megfordul.

- Nem értem önt, gróf ur! - mondotta tétován Beausire.

- Tegyük fel, hogy a dolog balul végződik, önt pedig, mint az álarcos és a barnaköpönyeges ember cinkosát elfogják és halálra itélik - az embernek manapság mindenre kell gondolnia, nem mindenkinek van oly szerencséje, mint Bezenval urnak, akit felmentettek. Tegyük fel, hogy, ugyszólván a kötéllel a nyakában, ott ülne börtönében és a balsorsán gondolkoznék; akkor egy hang azt mondaná önnek: magára vethet a szerencsétlenségért. Mert nemcsak, hogy elkerülhette volna azt a szörnyü halált, hanem ráadásul kereshetett volna ezer louisdort és nyugalmas, boldog életet biztosithatott volna magának. Elég lett volna, ha Cagliostro grófhoz fordul, akit ismer.

- De hiszen nem is tudtam, hogy még életben van, hiszen nem tudtam, hol lakik, - kiáltotta Beausire.

- Éppen azért kereste fel önt, mondaná az a hang, de ön nem hallgatott reá. Minthogy ismeri, tudhatta volna, hogy szeret ujságokat hallani, elég lett volna, ha azt mondja neki: »Gróf ur, nagy ujságot tudok. Monsieur, a király öccse, összeesküvést sző Favras márkival. Ha kedvét leli benne, hirt adok önnek napról-napra, vagy ha ugy kivánja, óráról-órára, tervük fejleményeiről.« Ha ezt mondotta volna a grófnak, a gróf, nagylelkü gavallér létére, igy felelt volna önnek: Helyesen van, Beausire, minden munka jutalmat érdemel, s ha szavát tartja, azon a napon, mikor a királyt megszöktetik, vagy Favras márkit elfogják, kap tőlem huszonnégyezer livret, még pedig nem kölcsönbe, hanem ajándékul.

E szavai közben elővett egy nehéz erszényt s kivett belőle tiz Lajos-aranyat. Beausire nyomban kinyujtotta érte a kezét.

- Bocsánat Beausire ur, - mondotta Cagliostro és félretolta a kezét - még csak a feltevéseknél tartottunk.

- Igen, de ugy értettem, hogy a feltevésekről már áttértünk a valóságokra.

- Ott tartunk már? - kérdezte a gróf. Beausire tétovázott, mielőtt felelt volna.

- Ahá, - mosolygott Cagliostro - ugy tesz, mintha visszariadna attól, hogy visszaéljen cinkosainak bizalmával, de valóság szerint csak attól tart, hogy nem váltanám be szavam. Nos hát kezességet ajánlok fel önnek.

- És ki vállalná? - kérdezte Beausire.

- Legay Nicole Oliva kisasszony, - felelte a gróf és Beausire kedvesére mutatott. - Ő tudja, mily lelkiismeretesen szoktam beváltani azt, amit megigérek. Legay Nicole kisasszony egyszer éppoly nehéz helyzetben volt, mint ön. A rendőrség a sarkában volt, ekkor jöttem és menedéket ajánlottam fel neki. A kisasszony habozott, mert féltette a hirnevét. Szavamat adtam neki és beváltottam igéretemet. Ugy volt-e, kisasszonyom?

- Esküszöm Toussaintom életére, hogy szóról-szóra ugy volt! - kiáltotta Nicole.

- És hiszi-e, hogy azon a napon, mikor megszöktetik a királyt, vagy elfogják Favras urat, kifizetem a huszonnégyezer livrejét, hogy azonkivül leveszem a kötelet a nyakáról és nem lesz többé szó akasztófáról - már tudniillik ebből az ügyből kifolyólag. Mert én csak azt igérem meg, amit beválthatok, de vannak emberek, akik sehogy sem akarják elkerülni sorsukat.

- Gróf ur, - vágott a szavába Nicole - én ugy veszem azt, amit mond, mintha jegyzőnek mondaná tollba.

- No, jól van kisasszonyom, - felelte Cagliostro és letette az asztalra a tiz aranyat, melyet addig a kezében tartott - téritse saját meggyőződésére Beausire urat, akkor a dolog rendben van.

Félreállott. A derék pár csak néhány percig tanakodott egymással, és Beausire határozott.

Odalépett Cagliostróhoz és kezét nyujtotta neki. De a gróf homlokát ráncolta és kitért a kézszoritás elől.

- Uram, - mondotta - nemes emberek közt elég az adott szó. Én már kimondottam az enyémet, mondja ki most ön is az önét.

- Becsületszavamra, mondom, gróf ur, - felelte Beausire - megállapodásunk érvényes.

- Nekem ez elég, - mondotta Cagliostro. Aztán elővette az óráját. - Most háromnegyed kilenc óra. Pontban kilenckor várják a Place Royaleon a hotel Sully mellett levő árkádok alatt. Tegye zsebre ezt a tiz louisdort, vegye fel a frakkját, kösse fel a kardját és legyen pontos.

- És hol találkozhatom ismét a gróf urral?

- A Saint-Jean-temetőben, - felelte Cagliostro. - Mikor eféle dolgokról beszélünk, jobb a holtakhoz mennünk, mint az élőkhöz.

- És mikor?

- Mihelyt szabadulhat. Aki előbb ér oda, megvárja a másikat.