HARMINCKILENCEDIK FEJEZET
A test és a lélek orvosa

Ez az esemény természetesen végét vetette Lamballe hercegnő estélyének.

Csak Gilbert maradt ott, első segitséget nyujtani a királynénak. Az öntudatlan királynét bevitték Lamballe hercegnő hálószobájába és kényelmes karosszékre ültették. Még a király is elment. Csak a doktor várta egymagában, mig visszatér Mária Antoinette öntudata. Mellette a hercegnő állt, segiteni készen, ha szükség volna segitségére.

Végre a kezek és az arc gyenge rángatódzása elárulta, hogy a királyné kezd magához térni. Megmozditotta fejét, halkan sóhajtott néhányszor, aztán kinyitotta szemét.

Percekig nézett szét meredten, mintha nem tudná már, hol van és mi történt vele. Aztán borzadály rázta meg egész testét. Kezét homlokához szoritotta, mintha valami borzasztó képet akarna megsemmisiteni benne. Aztán körülnézett és észrevette, hogy már csak a hercegnő meg a doktor vannak körülötte.

- Therése, - mondotta - eredj és mondd meg a királynak, hogy már magamhoz tértem s nem kell aggódnia. Legyen reá gondod, hogy ne jöjjön ide senki. Beszélnem kell Gilbert urral.

Mikor egyedül volt az orvossal, igy szólt hozzá, s nehezen szedte a lélekzetet:

- Doktor ur, elfogult voltam, bevallom, önnel szemben, de az események bizonyságát adták, őszinte érzelmeinek. Előitéletem most már megszünt.

- Fogadja felséged hálás köszönetemet ezért a kijelentéséért, - felelte Gilbert s mélyen meghajolt a királyné előtt.

- Doktor ur, ön tudós ember, - folytatta a királyné - mondja meg: hisz-e a sejtelmekben, vagy, helyesebben mondva a jövendölésekben?

- Vannak tudós emberek, vagy is inkább kivételes tehetséggel felruházott szellemek, kiknek mély tanulmányaik segitségével sikerül meglibbenteni egy sarkát annak a fátyolnak, melyet a jóságos Gondviselés jövőnkre bontott. De nagy ritkaság az ily ember s mióta a filozófia határt vetett a hitnek, a próféták nagyon sokat vesztettek varázserejükből. Mindamellett még manapság is van egy ember, kiben elismerem a jóstehetséget, mert már több izben tényekkel cáfolt reá kételyeimre.

- És ez az ember...? - kérdezte a királyné és lélekzetet visszafojtva várta feleletét.

- Nem merem megnevezni felséged előtt, - felelte Gilbert.

- Ugy-e bár, nem más, mint az ön mestere, a mindenható, hallhatatlan ember, az isteni Cagliostro! - kiáltotta a királyné.

- Felség, az én mesterem csakis a természet. Cagliostro csak életem megmentője volt. Valamikor egy pisztolygolyó furta át a mellemet. Most, husz év elmultával, mint orvos még mindig szilárdul hiszem, hogy az a seb gyógyithatatlan volt. Ő pedig meggyógyitott egy balzsammal, melynek összetételét nem ismerem. Ezért vagyok hálás neki ezért csodálom őt.

- És megjövendölt önnek oly dolgokat, melyek beteljesültek? - kérdezte a királyné.

- Különös, hihetetlen dolgokat felség, - felelte Gilbert. - Ha nekem jövendölne valamit, ugy cselekedném, mintha csalhatatlanul be kellene következnie.

- Ha tehát korai, természetellenes, szégyenteljes halált jósolna önnek, készülne-e életének ily végére?

- Annyiban mindenesetre, hogy elkövetnék minden tőlem telhetőt, hogy elkerüljem azt a halált.

- Hegy elkerülje? - felelte a királyné csüggetegen. - Oh nem, doktor, látom már, hogy el vagyok veszve. Az óceán, mely ujra meg ujra megtörik ezen a palotán, végre mégis elnyel. Oh, megvetem ezt a népet, gyülölöm, mint ahogy ő gyülöl engem! Ne mondja ismét, hogy ne viselkedjem királyné módjára ezzel a néppel szemben, hogy anyjaként viselkedjem. Most már ismerem ezt a népet. Ma ujjong, holnap kinyujtja karjait, hogy megfojtson velük. Nem akar az mást, mint rombolni vak dühében.

- Felség, - kiáltotta Gilbert - ezt a tengert felséged mindig csak messziről látja, a meredek szirten állva, látja előretörtetését és visszahuzódását, és őrjöngésnek tartja panaszait. Nem ugy kell nézni. Olyasminek kell tekinteni, mit Isten lelke mozgat, mely a vizek felett lebeg. Olyannak kell tekinteni, ami előretör minden akadályon át, célja felé. Emelje fel azt a fátylat, melyet mindig és mindig a szemébe huz. Ismerje fel az uj Franciaországot, mellyel vele van Isten.

Gilbert nem volt rajongó, de e szavai közben széttárta karjait és égnek emelte szemét. A királyné csodálkozva nézte, nem értette meg.

- Pompázó szavak, - mondotta halkan.

- Oh nem, felség, - folytatta Gilbert - nem üres szólamokról, hanem fontos dolgokról van itt szó. Franciaország romokban hever, és még nem épitettek ujjá belőle semmit. De a feneketlen mélységén át Franciaország a szabadság, az uj rend felé halad. A haza egysége a nagy cél, melyhez habozás nélkül közeledik. Franciaország különböző tartományai, melyek eddig különálló területek voltak s melyeket különböző törvények választottak szét s mindenféle kis és nagy urak kormányoztak, egyetlen birodalommá lesz. Nem lesznek többé bretagneiek, burgundiak, provencálok, normannok, dauphinébeliek - csak franciák lesznek.

- Egyelőre csak lázadókat látok mindenütt, kik pártot ütnek királyuk ellen, - felelte Mária Antoinette.

- Nem, felség, a nép nem lázad fel királya és királynéja ellen, hanem inkább a király és a királyné áll szemben a néppel a rendiség jogainak és a korlátlan hatalomnak kegyetlen szavaival, pedig a nép nem akar többé mást hallani, mint a testvériség az egyenlőség, a hazaszeretet szavát. Franciaország felemeli az uj világosság szövétnekét és ezt a világosságot fogják körülállni a világ egyéb nemzetei, ennek a világosságnak fognak hódolni. Itt, a mi hazánkban fekszik bölcsőjében a világ megváltója - még van reá idő, felség, lépjen ehhez a bölcsőhöz és vegye karjaira a világ üdvösségét. Legyen anyja!

- Elfelejti, doktor, hogy nekem vannak saját gyermekeim, - felelte a királyné hidegen. - Ha követném tanácsát, ki kellene tagadnom őket egy idegen gyermek kedvéért.

- Ha ugy áll a dolog, - mondotta Gilbert fájdalmasan - akkor burkolja gyermekeit Mária Terézia hadiköpenyébe és hagyja el velük Franciaországot. Mert akkor felségednek természetesen igaza van - a nép el fogja nyelni és önnel együtt elnyeli gyermekeit is. De nincs idő vesztegetni való, drága minden pillanat.

- És nem fog akadályt görditeni az elutazás elé, doktor? - kérdezte a királyné.

- Soha, - felelte Gilbert. - Most, hogy ismerem szándékait, inkább még segitségére leszek.

- Jól van, egy nemesember késznek nyilatkozott, hogy feláldozza magát, s ha kell, meghal érettünk.

- Hogyan! - vágott szavába a doktor. - Felséged csak nem Favras márkira gondol?

A királyné megdöbbenve nézett reá.

- Honnan tudja nevét? Honnan tud szándékáról?

- Óva kell intenem felségedet. Egy baljóslatu jövendölés...

- Hah, valószinüleg ugyannak a prófétának a jövendölése.

- Igen, ugyanannak, és korai, szégyenteljes halált jósol Favras márki urnak.

- Akkor semmiesetre sem lehet vesztegetni az időt, - kiáltotta Mária Antoinette - meg kell hazudtolni azt a szerencsétlenségről huhogó baglyot.

- E szerint felséged csakugyan el volna határozva, hogy elfogadja Favras márki segitségét?

- Sőt már el is küldöttem hozzá és várom válaszát.

Ebben a pillanatban lépett be Lamballe hercegnő s néhány szót sugott a királyné fülébe.

- Jöjjön be! - kiáltotta a királyné, - a doktor tud mindent. Doktor, - folytatta - Charny Izidor ur van itt, most hozza Favras márki válaszát. A király holnap elhagyja Párist, holnapután pedig tul leszünk Franciaország határán. Jöjjön, Charny, jöjjön már... Szent Isten! mi baja van? Miért oly sápadt?

- Favras márkit egy órával ezelőtt letartóztatták és a Châtelet fogházába vitték, - felelte Izidor.

A királyné kétségbeesett, haragtól lángoló pillantása találkozott Gilbert szemével. Gilbert oda lépett hozzá és a legmélyebb részvét hangján mondotta:

- Asszonyom, ha bármiben hasznomat veheti, rendelkezzék velem; eszem, odaadásom, életem, mindenem az öné.

A királyné felnézett Gilbertre és lassan, megadással mondotta:

- Gilbert ur, ön, aki ma reggel jelen volt a próbán, mondja, hiszi-e, hogy oly fájdalom nélkül öl az a gyalázatos gép, mint feltalálója mondja?

Gilbert felsóhajtott és eltakarta szemét mind a két kezével.