HETVENEDIK FEJEZET
Etikettkérdés

A királyné tiz lépést sem tett még, tul a rácsos kapun, mikor egy kék kocsisköpönyeget viselő, viaszkosvászon-kalapos ember görcsösen megragadta a karját s egy kocsihoz vezette, mely a Saint-Nicaise-utca sarkán állt.

Charny gróf volt, a kocsiban pedig fél óránál hosszabb idő óta várt az egész királyi család.

Azt hitték, hogy ijedtnek és kimerültnek fogják látni a királynét, de Mária Antoinettenek általános csodálkozásra kitünő kedve volt. Nem gondolt már a veszedelemre, melyben forgott, nem gondolt arra a rettegésre, melyet miatta álltak ki a többiek, nem gondolt az elvesztegetett időre - az a botütés, melyet Lafayette kocsijának kerekére mért, oly mély elégültséggel töltötte el, mintha magát a tábornokot ütötte volna meg.

A bérkocsitól tiz lépésnyire egy szolga tartott féken egy lovat. A gróf intett öccsének, Izidor a nyeregbe pattant és elvágtatott. Előrelovagolt Bondyba, hogy megrendelje a váltáshoz való lovakat.

- Szálljon be, asszonyom, - sürgette Olivér - nincs perc vesztegetni való.

A királyné beszállt. Benn öten ültek már: a király, madame Elisabeth, madame Royale, Tourzelné és a trónörökös. A herceget Mária Antoinette ölébe vette, a király melléje ült, a többi három a hátsó ülésen foglalt helyet. Charny betette az ajtót, felkapott a bakra és óvatosságból néhány kevésbbé élénk utcába fordult.

A szent Márton-kapunál volt az utikocsi, Malden és Valory állt kinyitott ajtaja mellett. A menekülők sietve szálltak ki a bérkocsiból és átszálltak a nagy uti kocsiba, hol kényelmesebben fértek el. Malden hátul foglalta el helyét. Valory Charnyval együtt a bakra szállt. A négy ló csakhamar vágtatásnak indult.

Éppen negyedkettő volt. Egy óra mulva megérkeztek Bondyba. A pihent lovak felszerszámozva vártak az istálló előtt. Az országut másik oldalán egy postalovakkal befogott kabriolet állt; két komorna ült benn, mindketten a királyi gyermekek udvartartásához tartoztak. Remélték, hogy Bondyban bérelhetnek kocsit; de az egyetlen járművet, melyet egyáltalában kaphattak, gazdája nem akarta máskép odaadni, mint örök áron, és élve a jó alkalommal 1000 frankot kért érte. A komornák mit tehettek mást, belementek az alkuba. Örülve a jó üzleten, a derék ember a postaházban ült s evett, ivott, mikor előjárt a király kocsija.

Charny leugrott a bakról. Megállapodtak, hogy Olivér itt Bondyban elfoglalja Tourzelné helyét, Tourzelnét pedig visszaküldik Párisba. A nevelőnőnek mindaddig nem szóltak erről semmit. Csak most hallotta a királytól. Ámde Tourzelné nem csak hű szolgája volt urának, hanem buzgón ragaszkodott a legszigorubb etiketthez is. Kijelentette, hegy kötelességéhez képest nem szabad egy pillanatra sem elhagynia »Franciaország gyermekeit«, ha csak kifejezetten a király nem parancsolja meg neki. De ily parancsot, hite szerint, a király nem adhat neki; következésképen maradni fog.

Mária Antoinette türelmét veszitette. Mint királyné, biztossága érdekében kivánta, hogy Charny üljön a kocsiba, mint nő, szerelemből vágyott Charny társaságára.

- Kedves Tourzelné, - mondotta a nevelőnőnek - ön beteges, nagyon is messzire ment már feláldozó engedelmességével. Tehát maradjon egyelőre itt, hiszen bármikor utánunk jöhet.

- Asszonyom, - felelte Tourzelné, - ha a felséges király parancsolja, kiszállok bárhol a nyilt országuton is - de csakis ő felségének kifejezett parancsára teszem meg.

- Hallotta, sire? - e szavakkal fordult Mária Antoinette XVI. Lajoshoz.

De a király nem akart határozni ily fontos kérdésben; kibuvóhoz folyamodott.

- Charny ur, nem maradhatna mégis a bakon?

- Amint felséged parancsolja, - felelte Olivér. - De kocsisruhám nagyon is szerényen mutat ily előkelő uti kocsin, egyenruhámban pedig négy hónap óta majdnem minden nap láttak ezen az országuton és mindjárt reámismernének.

- Jöjjön be a kocsiba, gróf ur, - mondotta a királyné - a dauphint majd ölembe veszem, Erzsébet hercegnő pedig majd leányomat veszi ölébe. Kissé szorosan fogunk ülni, de azért elférünk.

- Lehetetlenség, asszonyom! - kiáltotta a király. - Jusson eszébe, kilencven mérföldes utat kell megtennünk. Nem foglalhatná el öccsének helyét, Charny ur, s nem lovagolhatna, előre ön, megrendelni a lovakat?

- Amint felséged parancsolja, - felelte a gróf - de ezt is csak egyenruhában tehetném, akkor pedig feltünést keltenék.

- Nem, nem! - kiáltotta ismét Mária Antoinette - gróf, nem szabad elhagynia bennünket!

- Megfelel az én óhajtásomnak is asszonyom, - felelte Charny - de csak egy módot tudnék reá. Futárként lovagolok felséged kocsija mellett, evégből mindenesetre vissza kell mennem még egyszer Párisba, hogy átöltözhessem. Felségeitek addig folytatják utjukat, de mielőtt Chalonsba érkeznének, már utolérem a kocsit, és addig nem forognak semmi veszélyben.

- Ha nincs más mód, akkor igyekezzék, - határozta el a királyné. - Most pedig folytassuk utunkat!

Diadalmasan ült le ismét Tourzelné s a kocsi a kabriolettel együtt, vágtatva indult el.

Vitatkozás közben egyébként megfeledkeztek, róla, hogy Charny vicomtenak s Valory és Malden uraknak kiadják a pisztolyokat, melyek a kocsiládájában voltak.