TIZENÖTÖDIK FEJEZET
Fegyverszünet

Elmult egy hét, mig bekövetkezett az a nap, mikor az olvasót ismét a Tuilériák palotájába visszük, mely immár főszintere annak a nagy katasztrófának, mely be volt következendő.

Az után a nap után, melyen a király sajátszerü bevonulását tartotta Párisba, október 7-ikének reggelén nagy embertömeg gyült össze a Tuilériák előtt. XVI. Lajosnak egész nap bőven akadt dolga azzal, hogy fogadta a küldöttségeket. Időről-időre meg kellett jelennie az erkélyen és mindannyiszor nagy üdvriadallal köszöntötték. Madame Elisabeth mellette állt és azt mondotta neki gyanutlanságában: - Mégis csak azt hiszem, nem nehéz dolog uralkodni ily embereken.

Általánosan azt hitték, hogy a forradalom most már véget ért, mert hiszen a király odahagyta Versaillest, udvaroncainak és rossz tanácsadóinak környezetét. A királypártiság uj áramlata került fölül és ezt az áramlatot nem kisebb emberek vezették, mint Lafayette és Mirabeau. Ugy látszott, csak Mária Antoinette nem bizik ebben a hangulatváltozásban; nem volt gyanutlan, mint madame Elisabeth s nem volt oly bizakodó, mint a király. Az ő öregedő, féltékenységtől és szenvedélytől megtépett szivében nem volt többé helye a derült reménykedésnek; ő már nem várt sem boldogságot, sem békét. Mig a király vidáman intett az embereknek és madame Elisabeth mosolyogva köszöntötte az asszonyokat és gyermekeket, a királyné sötét redőkbe vonta homlokát és neheztelő pillantással felelt a zugó örömriadalra. Jelentkeztek nála a Bastille győztesei; nem fogadta őket. Kihallgatást kértek a vásárcsarnok hölgyei; bebocsátatta őket magához, de hidegen és visszautasitóan maradt távol tőlük udvarhölgyeinek körében. A vásárcsarnoki nők királyhű érzelmüek voltak, de sokan megváltoztatták nézetüket a királynéval történt e találkozásuk után.

Másnap a város képviselői arra kérték, hogy jelenjen meg a szinházban, és mutassa meg a lakosságnak jelenlétével és a király jelenlétével, hogy örül, hogy a városban tartózkodhatik. A királyné azt felelte, hogy elfogadja a meghivást, de ne higyjék, hogy azért oly hamar elfelejti az utóbbi napok eseményeit.

De a nép már mindent elfelejtett, és csodálkozott, hogy a királyné még gondol reá.

Érzelme Lafayette tábornokkal szemben ellenséges maradt. Mikor az orleánsi herceg Lafayette tanácsára elhagyta Franciaországot, a királyné nem akarta elhinni, hogy a tábornok ezzel szivességet tett a királynak; azt hitte, a herceg elutazását annak a személyes viszálynak tulajdonithatja, mely közte és a tábornok közt dul. Nem lehetett hálás érte Lafayettenek; neki nem kellett más, mint hogy fölülmaradjon és bosszut állhasson. Szivét talán nem hatotta volna át oly mélyen a keserü neheztelés, ha Charny ugyanakkor nem vonta volna meg tőle szerelmét s nem fordult volna inkább a feleségéhez.

Ezek történtek a Tuilériákban az alatt a néhány nap alatt, mikor a forradalom szünetet tartott s mikor a kigyult szenvedélyek lehültek.