NEGYVENHETEDIK FEJEZET
Pitou földrajzi tudománya

Pitou gyanitotta, hogy vihar van itt kitörőben, és elhatározta, hogy mihelyt Katalin állapota valamennyire is engedi, hazamegy Haramontba.

A beteg türelmetlenül várta. Alig, hogy leült hozzá, megragadta a kezét.

- Oh, Ange, köszönöm, - mondotta - de mily soká is maradtál oda!

- Nem tehettem róla, Katalin, - felelte Pitou - apád tartóztatott. Azt hittem, észrevett valamit. Aztán meg tudtam, hogy egyelőre meg van mindened, amit kivántál.

Erre aztán Katalin kezdett kérdezősködni Szardiniáról és Turinról, és a szegény Pitounak elő kellett szednie minden tudományát, mely Fortier abbé tanitásából megragadt benne. Végre mégis eszébe jutott, hogy Szardinia egy sziget, mely Korzikától délre van a tengerben. Turin okvetlenül valami nagy város ezen a szigeten.

- Oh, bizonyosan nagyon messze van innen, - sóhajtotta Katalin. - Nem is régen csak háromnegyed órányira volt tőlem, és bármikor láthattam, most pedig sok-sok mérföld választ el tőle. Milyen messze lehet, Pitou?

De a jó fiu azt már nem mondhatta meg neki; annyira már nem terjedt a tudománya.

- Turinról csak azt az egyet tudom, Katalin, - tette hozzá - hogy oda menekült valamennyi herceg, aki megszökött Franciaországból. Ugy látszik, a nagyurak fészke lett. Ott van Artois gróf, Condé herceg, Polignac hercegnő és azonkivül is még sok más hazaáruló; de remélem, nemsokára leütik a fejüket azzal az ügyes masinával, melyet most talált fel Guillotin doktor.

- Oh, istenem, miket beszélsz? - jajdult fel Katalin. - Mily kegyetlen vagy!

- Kegyetlen? - felelte Pitou. - Hát persze, Izidor urfi is azok közül a nagyurak közül való, és érette aggódol. Ne szóljunk róla többet. Mondd meg inkább, mit tehetek még neked.

- Bizonyos, hogy még több levelet is kapok tőle, - mondotta Katalin.

- És, ugy-e, hozzam ide azokat is, ugy, mint ezt? Szivesen megteszem.

- Hiszen magam nem mehetek értük, apám szemmel fog kisérni.

- Oh, erősen tart szemmel engem is, - mondotta Pitou.

- De nem megy utánad Haramontba, - felelte Katalin - és megállapodhatunk valami helyben, ahova elrejtheted a leveleket.

- Abban igazad van. Mit szólnál ahhoz az utszéli odvas füzfához, ahol elájulva találtalak?

- Az ám, jó lesz, mert azt a fát látom innen az ablakomból. Csak aztán vigyázz, hogy apám rajta ne érjen.

- Oh, kérdezd csak az erdőkerülőktől, rajtaértek-e valaha, pedig tucatszámra oroztam tőlük az üregi nyulakat. De aztán hogyan jutnál hozzá a levelekhez?

- Majd igyekszem jó hamar meggyógyulni, - felelte Katalin.