HATVANHETEDIK FEJEZET
Figyelmeztetés

1791 junius 19-én reggel öt óra tájban Gilbert doktor hosszu léptekkel járt fel és alá Saint-Honoré-utcai lakásában. Néha ablakához lépett s kihajolt, mint aki türelmetlenül vár valakire, aki nem jön.

Négyszögletüre összehajtott papirt tartott a kezében. Fontos irás lehetett benne, mert az aggódó várakozás ideje közben kétszer vagy háromszor is kibontotta, elolvasta, összehajtogatta ujra, aztán ujra kibontotta és ujra összehajtogatta.

Végre kocsizörgést hallott és az ablakhoz sietett; de késő volt, a kocsiban érkező már belépett a házba. Gilbert kisietett az előszobába és azt kiáltotta az inasának:

- Bastian, azonnal bocsássa be Charny gróf urat!

Ujra szétbontotta a papirlapot s tovább akart olvasni belőle, de ekkor belépett a szolga és nem Charny grófot, hanem Cagliostro grófot jelentette.

Erre a névre Gilbert egyáltalában nem számitott. Megrázkódott és sietve gyürte zsebébe a papirlapot.

- Tudom, tudom, kedves Gilbert, - mondotta Cagliostro, mikor belépett - azt várta, hogy Charny gróf jön. Dolga van - meg is mondom mindjárt, hogy mi. Csak fél óra mulva jöhet miatta. Nos, ha váratlanul jövök is, remélem, nem vagyok alkalmatlan?

- Drága mester, - felelte Gilbert - tudja, hogy házam mindig nyitva áll önnek s a szivem nem kevésbé.

- Köszönöm, - mondotta Cagliostro. - Be fogom bizonyitani önnek még valamikor én is, hogy mennyire szeretem. Beszélgessünk kissé - arról a tárgyról, mely most az egész világot érdekli - a király küszöbön álló elutazásáról.

Gilbert érezte, hogy hideg veriték gyöngyözik homlokán. Leült Cagliostro mellé.

- Mely - folytatta az - holnapra van kitüzve.

- Holnapra? - mondotta Gilbert. - Drága mester, engedem végig mondani, még ha téved is, mert abból, amit mond, mindig tanulhatok valamit.

- Mennyiben tévedek, kedves Gilbert? - felelte Cagliostro. -A dologról tudnia kell, hiszen az ön munkájának is van része abban a menekülésben.

- Ha ugy áll a dolog, csak nem vár vallomást tőlem?

- Nincs szükség arra. Előttem nincs rejtve semmi, - felelte Cagliostro. - Hallgasson reám, kedves barátom! A királyné nem akarja nélkülözni utja közben megszokott kényelmeit, bár Charny ur biztositotta róla, hogy ez az utazás csak harmincöt óra hosszáig fog tartani. Desbrossesnél, a Notre-Dame-des-Victoires-utcában, drága uti készletet rendelt, melyet tegnap szállitottak a Tuilériákba. Továbbá nagy uti kocsit készittettek Louis udvari kocsigyártónál. Ebben a pillanatban fizeti ki Charny gróf a vételár felerészét, vagyis 125 Louisdort. Tegnap próbálták ki a kocsit négy eléje fogott postalóval. Ma reggel Montmorin ur utlevelet állitott ki Korff bárónénak, két gyermekének, komornáinak, felvigyázójának s három szolgájának. Ez a báróné senki más, mint Tourzel asszony, a királyi gyermekek nevelőnője, két gyermeke madame royale és a trónörökös; komornái a királyné és madame Elisabeth, felvigyázója a király, szolgái Charny Izidor vicomte, Malden ur és Valory ur. Ez az utlevél volt a kezében, mikor beléptem szobájába. Most a zsebében van. Ezuttal is tévedek, Gilbert?

- Kissé, - felelte Gilbert - mert az utlevélben csak egy komornát láttam.

- A dolog a következőképpen áll, - felelte Cagliostro. - Bondyban Tourzel asszonyt kiszállitják a kocsiból. Onnantól fogva a királyné utazik Korff báróné neve alatt. Akar még többet tudni? Szolgálhatok felvilágositással mindenféle dologról. Az utazásnak már junius 1-e előtt kellett volna megtörténnie - mert mint Bouillé ur irta a királynak, a csapatok szelleme mindjobban és jobban hajlik a forradalomhoz s nem állhat jól már soká királyhű érzelmeikről. De nem indulhattak oly hamar. Tizenegyedikére határozták el magukat. Csak az a baj, hogy éppen azon a napon Rocheveulné asszony, a buzgó demokrata nő volt szolgálatban a dauphin mellett s rögtön elárult volna mindent. Tizenkettedikén, mikor már utnak akartak indulni, a királynak eszébe jutott, hogy csak egy hétig kellene várnia, hogy felvehesse civillistájának negyedévi részletét s azt a pénzt még magával akarta vinni. Hat millió nem kicsiség, az ember szivesen vár egy hétig érette. Igy aztán ujra elhalasztották az utazást még pedig huszadikára. Ez az örökös habozás és lemondogatás a csapatokban természetesen rossz hangulatot, a népben pedig feltünést keltett.

- Mindaz, amit mond, grófom, - felelte Gilbert - szóról-szóra igaz. Magam is mindig azt a nézetemet hangoztattam, hogy a királynak nem szabad elhagynia Franciaországot, de ha áll ez a királyra, mint népének atyjára, ne legyen szabad szökésre gondolnia, az övéit fenyegető veszedelem miatt, a családapának?

- Kedves Gilbert, - felelte Cagliostro - nem az övéi miatt érzett félelem, nem a családapa szeretete üzi el innen, hanem az alkotmány, mely elfogja tőle a levegőt. Nem a családapa szökik, hanem a király, ki fogolynak érzi magát a Tuilériákban. Ön még mindig hisz a királyság és az alkotmány megbékülésében. De itt Franciaországban a királyok Isten földi képviselőjének tartják magukat, kinek személye szent és sérthetetlen, kinek szolgái olyanok, mint a pap. De hát az emberek áhitat nélkül léptek ebbe a templomba, nem térdeltek le az isteni emberalak előtt, és nem félnek többé sujtó villámaitól. Szent Lajos utóda ezt nem birja elviselni. Csak nehéz szivvel szánhatta reá magát, mikor Favras szökési terve meghiusult, hogy Durand neve alatt és egy szolga álöltözetében meneküljön, de nem feledkezett meg róla, hogy becsomagoltassa arannyal himzett vörös frakkját és rendjeleit.

- Még egyszer, gróf, - vágott a szavába Gilbert - mindaz, amit mond, igaz, de mi szándékkal mondja nekem? Őszinte ellenségként jön-e, ki elő akar késziteni a küzdelemre, vagy jóbarátként, ki felajánlja támogatását?

- A mesterként, kedves Gilbert, ki óva akarja figyelmeztetni tanitványát, - felelte Cagliostro. - Rossz uton jár, barátom. Ledőlt vagy összeomló épületet akar fenntartani. Árnyat hajszol. Ha már nem akar a forradalom érdekében cselekedni, legalább ne akarja utját állni a forradalomnak. Még az az óriási Mirabeau sem volt arra képes.

- Gróf, a király ebben a vállalkozásában meghittjévé, tehát bűntársává tett engem. Elfogadtam a megbizást és el fogok járni benne. Most feleljen, a kérdésemre: Mire irányulnak titkos tervei? A menekülés sikerére, vagy kudarcára-e? Ha ön akarja meghiusitani, mondja meg, s el fog maradni.

- Gilbert, - felelte Cagliostro - nem barátként jövök, mert a királyok barátja nem lehetek, de nem jövök ellenségként sem. Éretten fontolóra vettem mindent és nem hiszem, hogy ennek a Bourbonnak halála szükséges volna a nagy ügy előmozditására. Én tehát ebben a dologban semleges maradok, sőt, mi több, felajánlom önnek, ha kell, a segitségemet.

A doktor nem felelt, csak fürkésző pillantást vetett Cagliostro arcára.

- Kétségbe vonja? - folytatta Cagliostro. - Nos, hát, ugyanazt a hölgyet, kit Versailles kertjeiben a királynénak hittek, nem lehetne most is a királynénak adni ki? Nem lehetne-e felhasználni arra, hogy elterelje a figyelmet az igazi királynéról?

- Gróf, csengetnek, - mondotta Gilbert.

- Baj is az? Hiszen tudjuk, hogy Charny gróf az érkező, ő is meghallhatja és hasznára fordithatja, amit önnek tanácsolok. Kerüljön beljebb, kedves gróf!

Charny, mikor idegen embert látott Gilbertnél, habozva állt meg a küszöbön.

- Oly tanácsot adok Gilbert doktornak, gróf ur, - folytatta Cagliostro rendületlenül - melyet meghallgathat ön is. Ez időszerint veszedelmessé válhatnak a drága utikészletek, a nehéz utikocsi és a nagyon is szembeötlő álruhák. Nem mondhatom sem Gilbert doktornak, sem önnek azt, hogy: »Szerencsés utat!« hanem azt vagyok kénytelen mondani, hogy: »Isten óvja önöket!«

Barátságosan nyujtotta kezét a doktornak, meghajolt udvariasan a gróf előtt és kiment.

- Ki ez? - kérdezte Charny és utána nézett.

- Egy barátom, - felelte Gilbert - tud mindent, de szavát adta, hogy nem árul el bennünket.

- Kinek hivják?

- Zannone bárónak.

- Nem ismerem a nevét, de az arcát, mintha láttam volna. Megvan az utlevél, doktor?

- Itt van, gróf.

Charny átvette az utlevelet, átolvasta gyorsan és egy pillanatra megfeledkezett a világ minden bajáról.