NEGYVENHATODIK FEJEZET
Pitou ápolja Katalint

Pitou Ange Párisból, hova a megszökött Sebestyén után ment, együtt tért haza Billot-val. Utközben elmondotta neki, hogyan találta Katalint ájultan az utszélen és hogyan vitte haza; mindenesetre hallgatott a teljes valóságról, mert tudta Billotról, hogy szerető apa, de szigorral óvja családjának becsületét. Ha megmondja neki, hogy leányának szerelmi viszonya van egy arisztokratával, kinek, nézete szerint, bizonyára nem lehetnek tisztességes szándékai, a leánnyal, a derék parasztember okvetlenül nagy haragra lobban; tehát Pitou jobbnak látta, e pontot illetőleg hallgatni. Azokra a kérdésekre, melyeket Billot amaz ájulás gyanitható okairól intézett hozzá, Ange következetesen csak azzal felelt, hogy: »Nem tudom!«

Arra aztán mind a ketten elmerültek saját gondolataikba.

Mikor a tanyához értek, Billot rögtön besietett. De leányának hálószobája előtt váratlan akadály állta utját, Raynal doktor személyében, ki határozottan kijelentette neki, hogy Katalin állapotát tekintve, minden felindulás életveszélyessé válhatnék a beteg leányra nézve. Az orvos agylobot állapitott meg, melyen most, az akkor még szokásos módok szerint, mustártapasszal és érvágással igyekezett segiteni. Minthogy a beteg különös dolgokat beszélt lázában, már anyjának sem engedték meg, hogy betérjen a betegszobába; az orvos most távol tartotta onnan az apát is.

Billot anyó révetegen ült a konyhában. Mikor megpillantotta urát, felugrott helyéről, elkiáltotta magát örömében és a nyakába borult.

Billot megdöbbenve nézett reá, mintha meg sem ismerte volna.

- Mi történik itt? - kérdezte, s minthogy az asszony csak szomoruan rázta a fejét, megint az orvoshoz fordult:

- Még is csak meg kell néznem a leányomat, - mondotta.

- Néhány percre megengedhetem, - felelte Raynal. - De aztán feltétlenül békében kell hagynia. Jöjjön.

Beléptek a szobába. A leány arca lázban égett, homlokán jeges borogatás volt; érthetetlen szavakat rebegett, de Billotnak ugy rémlett, mintha kihallaná belőlük az Izidor nevet.

Billot apó, igéretéhez képest, csöndesen kiment a szobából s megszólitani sem próbálta leányát; de nagyon sötét arcot vágott s ugy látszott, inkább harag, mint aggodalom bántja. - Ideje volt hazajönnöm, - dörmögte.

Raynal doktor azt a megfigyelést tette, hogy Katalin csakugyan nagyon sürün emlegeti az Izidor nevet s ebből azt következtette, hogy az az Izidor okvetlenül a szeretője. De ugyanakkor majdnem mindig kiejtette Pitou nevét is, amiből meg azt a következtetést vonta, hogy Katalinnak Ange a barátja. Ez arra a gondolatra juttatta, hogy Ange-ot rendelje be hozzá betegápolónak, hogy zavartalanul beszélhessen vele Izidorjáról, mikor a láza majd elmulik.

A Villers-Cotterets környékének viszonyaiban nagyon otthonos orvosnak nem kellett soká gondolkoznia, hogy abban az Izidorban Charny gróf testvéröccsére ismerjen, s minthogy volt tudomása a fiatal vicomtenak Párisba való utazásáról, nem kételkedhetett többé abban sem, hogy a betegségnek ez az elválás a tulajdonképenvaló oka. Mikor tehát elment, ugy rendelkezett, hogy hagyják mellette Pitout kisegitőnek a mellett az ápolónő mellett, kit még ma elküld a házhoz, mindenkinek másnak pedig ujra megtiltotta, hogy a betegszobába lépjen.

Katalin csendesen töltötte az éjszakát. Több óra hosszáig aludt, aztán bevette orvosságát és nyugodtan tette vissza fejét a vánkosra.

Pitou nagyot sóhajtott, mikor az ápolónő tett-vett a beteg körül, mert azt hitte, hogy Katalin észre sem vette. Pedig tévedett. Katalin csak arra várt, hogy az ápolónő ujra elszunnyadjon a karosszékében, akkor aztán óvatosan felült és magához intette szemével.

- Oh, édes Pitou, - sóhajtotta és megfogta kezét - oly szerencsétlen vagyok!

- Édes Katalin, - felelte Pitou és gyöngéden simogatta meg ujjait - tudtam, hogy szereted, de azt még sem tudhattam, hogy agylázat kapsz, ha elmegy. Megmondhatom, hol van és hogyan érzi magát.

- Hogyan? Láttad?

- Nem láttam, de tudom, hogy szerencsésen érkezett meg Párisba. Tudniillik Gilbert Sebestyén megszökött az intézetből, mert Párisba akart menni, megkeresni apját. Izidor ur utközben találkozott is vele, én pedig, minthogy Sebestyén atyja, hogy ugy mondjam, reám bizta fiának gondját, haladéktalanul Párisba siettem Sebestyén után. Ezért tudok Izidor ur szerencsés megérkeztéről. De tudok még többet is. Ez idő szerint már nincs Párisban. A király Olaszországba küldötte. Ha meg akarod tudni, hogy pontosan hova, akkor majd tudakozódom róla. Gilbert doktor a Tuilériákban még beszélt vele, mielőtt elküldöttek. A doktortól megtudhatom. Huszonnégy óra leforgása alatt megtudom, ha ugy kivánod.

- Köszönöm, Pitou, nem lesz szükség reá, - felelte Katalin - holnap bizonyosan kapok tőle levelet.

- Levelet? - kérdezte Pitou, és körülnézett. - Oh, Katalin, apádnak kezébe ne essék!

- Apám kezébe! - mondotta Katalin ijedten. - Hát nincs már Párisban?

- Tegnap jött meg velem, - felelte Ange. - Az orvos megtiltotta neki, hogy a szobádba lépjen. De tartok tőle, tudja, hogy mi történt; mert hallottam, mikor dörmögte: »Jól van, no, amig beteg, hallgatok, de azután majd meglátjuk«.

- Hallod-e, Pitou, - mondotta Katalin aggódva - nem szabad leveleinek apa kezébe kerülni, mert megölne.

- Ugy bizony, Katalin, abban nem érti a tréfát, - jegyezte meg Ange.

- Eredj el, Pitou, Colombe anyóhoz, - folytatta a beteg - tudod, ahhoz a boltosasszonyhoz, aki a leveleket hordja, és mondd meg neki, hogy senki másnak ne adja át a nevemre érkező leveleket, mint neked. Ez volna az egyetlen és legbiztosabb mód, ha te is ugy akarnád, mert tudom, hogy benned megbizhatom.

Pitou mélyet sóhajtott. - Szivesen megteszem éretted, - mondotta.

- Derék ember vagy, - sugta Katalin boldogan. - Jobb minden orvosságnál, amit megteszel, érettem. Eredj, eredj most mindjárt.

- Felkeltsem az ápolónőt? Fél hatra.

- Nem, hadd aludjék, nem kell nekem most más, mint...

Hirtelen elhallgatott.

- Igen, igen, tudom már, - egészitette ki szavát Pitou elszomorodva - nem kell most más, mint Izidor ur levele, azt akartad mondani. No, megkapod minél előbb.

Kiment. Katalin, a hosszu beszélgetéstől kimerülten, visszaroskadt párnáira.

Mikor Pitou sompolyogva ki akart menni a tornácon, a konyhából kihallatszott Billot szava:

- Te vagy az, gyerek?

- Én vagyok, Billot apó.

- Csak nem akarsz elmenni? Hova készülsz?

- Villers-Cotteretsbe, Raynal doktorhoz.

- Történt valami?

- Nem, az éppen nem.

- Az orvos azt mondta neked, hogy csak akkor menj hozzá, ha valami uj dolog történt.

- Hát történt is, mert Katalin kisasszony egyszerre jobban lett.

Billot nem szólt többet, hanem hagyta, hogy menjen utjára. Ugy lehet, örült a megnyugtató hirnek, vagy talán megint sötét gondolatokba mélyedt.

Pitou elment az orvoshoz; reggelinél találta, megtette neki jelentését, aztán a levélhordó asszonyhoz ment.

Colombené asszony éppen a boltját nyitotta. Szoros érintkezésben volt Angelika nénivel, de ez a barátság nem tartotta vissza attól, hogy ne szeresse Pitout. Mikor a fiu Katalin leveleit kérdezte, irott meghatalmazást kért tőle, mert tilos, másnak adni ki a levelet, mint cimzettjének. De Ange oly szépen tudta kérni, hogy végre késznek nyilatkozott, a postára menni véle és átadni neki a levelet.

Fél óra mulva Pitou illatos levelet csusztatott a zsebébe és nagy örömmel sietett vele vissza Billoték tanyája felé.

Utközben azon gondolkodott, hogyan adhatná át suttyomban a levelet Katalinnak, anélkül, hogy előbb találkoznék Billot apóval. Ugy fordult, hogy az ápolónő kinyitotta a betegszoba ablakát, mert friss levegőt akart bocsátani Katalinra. Pitou odasompolygott, egy orvvadász szemességével nézett körül, hogy nem látja-e meg valaki, aztán bedugta fejét az ablakon.

Katalin ébren volt és őt várta. Meg is látta mindjárt.

- Hoztál-e levelet? - kérdezte sugva.

- Itt van, - felelte Pitou és gyors mozdulattal a vánkosa alá csusztatta. Aztán szaporán visszahuzódott és a ház kapujához sietett. Ott állt Billot, de minthogy a betegszoba ablakai a ház szöglete mögül nyiltak, nem láthatta, ami ott történt.

Ange megijedt, mert nem készült reá, hogy találkozik Billot apóval.

- No, mit végeztél? - kérdezte Billot egész nyugodtan.

- A doktor ur még ma eljön, - felelte Pitou.

- Éppen jókor jössz a reggelire, - mondotta Billot. - Eredj csak be.

De nem vette le szemét a fiuról, és csak akkor nyugodott meg, hogy Pitou reggeli sétájának csakugyan nem volt titkos célja, mikor látta, hogy Ange leül a cselédek asztalához és jóizüen lát hozzá a falatozáshoz.

Kis idő mulva jött az ápolónő.

- Hogy’ van a leányom? - kérdezte tőle Billot.

- Már megint félrebeszél, - felelte az asszony. - Folyton egy városról csacsog, melynek Turin a neve s olyan országban van, melyet ő Szardiniának mond. Azt mondja, jöjjön be hozzá Pitou. Hogy az majd felvilágositja mindenről.

Billot összeráncolta homlokát - Pitou nem tudta, mit is feleljen. Billotné félt, hogy leányának állapota megint rosszra fordul.

- Eredj már hozzá, Ange, - kiáltotta aggódva. - A doktor is azt mondotta, hogy te viseld gondját.

- Ugy van, - mondotta Billot is - minthogy Katalin téged hivat, hát eredj. Talán lesz egyszer olyan pillanata is, amikor a szüleit kivánja.