HARMINCEGYEDIK FEJEZET
A kivégzett emberek temetőjében

Az idő éjfélre járt, mikor egy altiszti ruhába öltözött ember a rue Royale felől a Saint Antoine-utcába ment, megállt a szökőkut árnyékában, bizonyosságot szerzendő, hogy senki, sem figyeli, aztán lassan ment tovább, végre a Saint-Jean-temető kapujához ért s ott megállt.

Abban a pillanatban, mikor az órák tizenkettőt ütöttek, egy árnyék jelent meg a tiszafák és a ciprusok sora közt. Ez az árnyék közeledett a rácskapuhoz, nemsokára megcsikordult egy kulcs a kapu zárában, s az árnyék kiléphetett a temetőből.

A katona visszahátrált.

- No, no, Beausire ur, - szólalt meg Cagliostro gunyolódó hangon - nem ismer már, vagy megfeledkezett találkozónkról?

- Áh, ön az? - mondotta Beausire és nagyot lélekzett. Aztán engedve Cagliostro jeladásának, belépett a kapun, amely aztán bezárult mögötte.

- Jöjjön utánam, - mondotta a gróf. - Ha megtettünk husz lépést, egy összeroskadt oltárhoz érünk, ott majd beszélhetünk dolgainkról.

- Nem látom az utat, - sugta Beausire. - A bokrok megtépik a nadrágomat és a fű térdemig ér.

- Igaz, elhanyagolt temető, - mondotta Cagliostro - de nem csoda, mert ide csak kivégzett embereket temetnek, azokkal pedig nem sokat komédiáznak. De sok hires ember nyugszik itt, mint például Montmorency, kit lenyakaztak, mert párbajozott, Rohan lovag, kinek felségárulás miatt vették fejét, Horn gróf, kit kerékbe törtek, mert meggyilkolt egy zsidót. Demiens, kit felnégyeltek, mert merényletet követett el XV. Lajos ellen. Itt egy nemrég ásott sir. Bajtársa, Fleur d’Epine nyugszik benne, most egy hete akasztották fel, mert részt vett François pék meggyilkolásában.

Beausirenek vacogott a foga. Ugy rémlett neki, mintha a sirokból kezek nyulnának ki és meg akarnák fogni, mintegy jelezve, hogy ezen a helyen találja meg végső nyugalmát ő is.

- Helyben vagyunk, - mondotta Cagliostro, aztán leült egy kőlépcsőre és intett kisérőjének, hogy üljön le egy mellette levő siremlékre. - Itt zavartalanul cseveghetünk, Beausire ur, - folytatta. - Tehát beszélje el, mi történt a Place Royale árkádjai alatt. Hányan voltak ott?

- Velem együtt öten.

- Lássuk, azok voltak-e, akiket gyanitok. Először ön, másodszor Tourcaty, a volt toborzótiszt, ki a brabanti légiót akarja most összehozni, harmadszor Marquié testőralhadnagy, negyedszer Favras márki, ötödször az álarcos. Jól mondottam?

- Tökéletesen jól, gróf ur.

- Van valami különös mondanivalója arról az álarcosról?

- Nem Monsieur, a király öccse?

- Oh, kedves Beausire uram, ha Favras márki mondja, hogy az álarcos nem más, mint Monsieur, megérthetem; mert nem igazi összeesküvő az, aki hazudni nem tud; de nagyon kevéssé valószinü az, hogy ön és Tourcaty barátja, a két toborzótiszt, kik láb, hüvelyk és vonal szerint szokták mérni felebarátaikat, hogy önök ketten ily tévedésbe esnének. No de ne firtassuk tovább. Beszéljünk inkább az összeesküvésről magáról. Miről beszéltek? Ugy-e, arról, hogy megszöktetik a királyt?

- Arról.

- Peronneba?

- Peronneba.

- És mily eszközök állnak az összeesküvők rendelkezésére?

- Két millió.

- Melyet egy génuai bankár ad kölcsön. Ismerem azt a bankárt. Más eszközeik nincsenek? Mert nem elég a pénz, emberek is kellenek.

- Lafayette ur felhatalmazást adott, hogy toborozzanak egy légiót, s küldjék segitségül Brabantnak, mert fellázad a birodalom ellen.

- Oh! az a jó Lafayette! - dünnyögte Cagliostro - erről reáismerek. - Aztán fennhangon igy szólt: - No igen! hát lesz egy légiójuk; de ily terv kiviteléhez egész hadseregre van szükség.

- Megvan a hadsereg. Tizenkétezer lovas Versaillesben gyülekezik össze; egy meghatározandó napon esti tizenegy órakor indulnak utnak és hajnali két órakor érkeznek meg három osztagban Párisba. Az első osztag Lafayettet öli meg, a második Neckerrel, a harmadik Baillyval végez.

- Helyes.

- Mikor ez a dolog sikerült, leszegezik az ágyukat; összegyülekeznek és a Tuilériákhoz vonulnak. A Brabantba szánt csapatokkal, négyszáz svájcival és a vidékről feljött négyszáz összeesküvővel egyesülten elfoglalják a külső és a belső kapukat, belépnek a királyhoz és azt kiáltják: »Sire a Faubourg Saint-Antoine fellázadt... egy kocsi várja felségedet... Menekülnie kell!« Ha a király beleegyezik a szökésbe, akkor a dolog egészen magától megy tovább; ha nem egyezik bele, akkor erőszakkal hurcolják el és Saint-Denisbe viszik.

- Helyes!

- Ott a már rendelkezésre álló csapatokhoz még huszezer főnyi gyalogság és husz-harmincezer royalista csatlakoznék. A királyt ezek valamennyien Peronneba kisérik.

- Kitünő. És Peronneban?

- Ott ujabb erők csatlakoznak, még pedig huszezer ember Picardiából, Artoisból, Burgundból, Lotharingiából és Elszászból, továbbá huszezer svájci, tizenkétezer német és tizenkétezer szárd. Akkor a király már százötvenezer emberrel fog rendelkezni.

- Szép szám!

- És ezzel a százötvenezer emberrel Páris ellen vonulnak. Elvágnak a várostól minden élelmezést, ugy, hogy Páris kénytelen lesz megadni magát; a nemzetgyülést feloszlatják, a királyt pedig, ki most már igazi király lesz, visszaültetik őseinek trónjára.

- Ámen! - mondotta Cagliostro. Aztán felállt és igy szólt: - Kedves Beausire ur, valóban kellemesen szórakoztatott; de végre ön is ugy van vele, mint a legnagyobb szónokok; amikor megmondott mindent, nincs több mondanivalója, - és mindent megmondott?

- Mindent, gróf ur, egyelőre mindent.

- Akkor jó éjszakát, kedves Beausire uram; mikor szüksége lesz ujabb tiz louisdorra, jól megértsen, mindig ajándékképpen, keressen fel Bellevueben!

- Bellevueben, és keresni fogom Cagliostro gróf urat.

- Cagliostro grófot? a világért se, mert nem értenék meg; Zannone bárót keresse.

- Zannone bárót! - kiáltotta Beausire. - Azt a génuai bankárt hivják ugy, aki két milliót adott váltóra Monsieurnek.

- Meglehet.

- Hogyan, lehetséges?

- Hja, annyi üzletet kötök, hogy a dolog nem jutott eszembe; de, csakugyan, azt hiszem, emlékszem reá.

Beausire szinte kővé dermedt csodálkozásában, de mindjárt megéledt, mikor a gróf utnak indult, és nyomon követte lépteit.

Mikor kijutottak a temetőből, a gróf a Bastille felé, Beausire pedig a Palais Royal felé vette utját.