NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET
Az emberi jogok kihirdetése

Az orvos megjött és nehéz szivvel hagyta oda Pitou a tanyát; mert nagyon édesnek érezte, hogy Katalin oly nagy bizalommal van iránta, bár megkeseritette minden örömét, hogy ő tesz most szerelmi szolgálatokat Charny Izidornak, a vetélytársának.

A doktor nagyon csodálkozott, hogy oly gyorsan javult meg Katalin állapota. Most már nem kellett kitiltania a szülőket gyermekük szobájából. Be is mentek azok és Billot, minden neheztelése mellett, örömmel zárta karjába szeretett leányát.

Pitou, minthogy most már semmi dolga sem volt Villers-Cotteretsben, hazament szülőfalujába.

Haramontba való megérkezése nagy esemény volt. Párisi utazása sok szóbeszédre és magyarázgatásra adott okot, azt pedig, ami Lafayettenek Párisból küldött parancsa után történt, tudniillik, hogy lefoglalták a Fortier abbénál rejtegetett fegyvereket, a Haramontiak Pitou politikai jelentőségének tulajdonitották. Némelyek azt beszélték, hogy Gilbert doktor hivta Pitout Párisba, mások meg, hogy nem Gilbert, hanem Lafayette tábornok hivta, még mások pedig, - és mindenesetre ezek voltak a legkisebb számmal - hogy a király hivta.

Pitou, bár semmit sem tudott e hiresztelésekről, amelyek távollétében terjedtek el, oly méltóságteljesen tért vissza szülőfalujába, hogy mindenki elcsodálkozott. Alig, hogy belépett házába, alig, hogy fogadta a dobos látogatását, már kiadta e barátjának a parancsot, hogy a legközelebbi vasárnap délre nagy katonai szemlét hirdessen, Haramont főterére.

Azután kiment az erdőbe, néhány tőrt vetni, és felkeresni Clouis apót az erdész kunyhójában. Mikor ezen is tulesett, elment Colombe anyóhoz, de nem kapott tőle Katalinnak szóló levelet.

Következő utja Dulauroy szabómesterhez vitte. Azt a huszonöt louisdort, melyet Gilbert doktortól kapott, arra akarta forditani, hogy egyenruhát készittet nemzetőreinek, s megkérdezte a szabótól, hogy vállalja-e a haramonti nemzetőrség számára ezt a szállitást, és hogy mit kér érte.

Dulauroy mértéket vett minden egyes katonának és végezetül kijelentette, hogy a megrendelésre váró harminchárom kabátot és nadrágot nem csinálhatja meg harminchármon alul. Pitou azt pogányul drágának mondotta. Megmagyarázta a mesternek, hogy Lafayette tábornok három millió embernek egyenruhával való ellátásáért hatvanmillió livret fizetett. - A mi csak husz livre egy embernek. Dulauroy mester azt felelte, hogy ily esetben a nagy megrendelés teszi, hogy olcsóbb árban készithetik. Már pedig ő nincs abban a helyzetben, hogy egy-egy ruhát olcsóbban csináljon meg, mint - hogy alkudni is lehessen vele - huszonkét frankért, ráadásul pedig a szükségessé váló beszerzések miatt kiköti a készfizetést.

Pitou elővette zsebéből az aranyakat és kijelentette, hogy az megtörténhetik, de csak meghatározott összeg áll rendelkezésére, és ha Dulauroy nem hajlandó szállitani a harminchárom kabátot és nadrágot huszonöt louisdorért, akkor kénytelen lesz más szabóhoz menni. Ez hatott. A mester megegyezett Pitouval, sőt beleegyezett abba a feltételbe is, hogy Ange, mint megrendelő, ingyen kapja meg a saját egyenruháját.

Másnap a haramonti nemzetőrség néhány óra hosszáig gyakorlatozott parancsnokának vezetésével, és a falu népe összecsődült és nézte a látványosságot. Harsányan hangzottak fel Pitou Ange vezényszavai. Az egész csapat együttes gyakorlatai után Tellier Claude és Maniqet Désiré alparancsnokok azt a parancsot kapták, hogy kisebb csapatmozdulatokat végezzenek saját embereikkel, amire aztán Pitou ügyelt fel. Mikor a gárda visszavonult, a nép ujjongva kiáltotta parancsnokának:

- Éljen Pitou Ange, a nép atyja!

A forradalmi Franciaországban akkortájt mindenfelé testvériesülési ünnepeket ültek, melyeken a minden rendü és rangu polgárok kihirdették együvétartozásukat és egyenjoguságukat s ugyanakkor esküt tettek a nép képviselői által kivivott alkotmányra. Ilyen ünnepélyt készültek tartani Villers-Cotteretsben és környékén is. A város előtt oltárt állitottak és diszitettek fel gyönyörüen, s azt akarták, hogy Fortier abbé mondja előtte a misét.

Az imént elmondott eseményekre következő vasárnap kora reggelén Haramontban és Villers-Cotteretsben megperdültek a nemzetőrség dobjai. Az őrség a Pitou által készittetett uj egyenruhájában vonult fel. Csakhamar megjelentek a falubéliek, valamennyien ünneplő ruhában és látni lehetett köztük Ange nénikéjét, az öreg Angelika kisasszonyt is. A nénike régebben hallotta már Dulauroy mestertől, hogy öccse rendelte meg az egyenruhákat katonáinak. A fösvény öregasszony sehogy sem érthette meg, hogyan adhatott ki a gyerek ily dologra huszonöt louisdort. Nem kételkedett többé, hogy milliomos lett a koldusszegény fiuból.

Pitou nem sokat törődött nagynénjével; csak Katalint nézte, kit a fehérruhás leányok csoportjában pillantott meg. Katalin még nagyon sápadt volt, meglátszott rajta alig kihevert betegsége, de Pitou szemében szebbnek tünt fel, mint valaha. Pitou csak előtte való nap estéjén tett egy levelet a füzfa odvába, és Katalin hálás, vidáman sugárzó pillantása most azt mondotta neki, hogy a levél kézhez jutott. Némi keserüséggel gondolta magában Ange, hogy talán nem nézne reá oly vidáman, sőt talán egészen el is maradt volna a látványosságtól, ha nem kapott volna hirt kedvesétől. Mikor szürke lován elhaladt a leányok előtt, Katalint köszöntve, lebocsátotta kardját és legénységéhez lovagolt, mely már felállt az oltár mellett. Ott leszállt lováról.

Ekkor sokhangu lárma hallatszott a vásártér tulsó oldaláról. Tudniillik a polgármester elrendelte, hogy a vallási ünnephez szükséges egyházi edényeket vigyék oda a templomból, de Fortier abbé nem volt hajlandó kiszolgáltatni a szent tárgyakat. A község feje, a tanács tagjai, az irnok, Billot mester és mások izgatott csoportba gyültek, melynek közepén Fortier abbé állt a templom bezárt ajtaja előtt. Az urak semmiképpen sem tudtak megegyezni egymással; ennek következtében az ünnep nem folyhatott le a programmnak megfelelően. Mit tehettek? A megátalkodott Fortierrel szemben csak nyers erőszakkal győzhettek. Hivták a csendőrt, odarendeltek egy lakatost, és a polgármester kijelentette, hogy fel kell törni a templom ajtaját.

De Fortier szétvetette lábát az ajtó előtt és mennydörgő hangon kiáltotta:

- Vissza!

- Abbé ur! - mondotta Longpré polgármester - nem hajlandó misét mondani a haza oltáránál?

- A haza oltáránál? - mondotta az abbé indulatosan. - Megszenteljem a lázadást, megátkozzam az erényt és megáldjam a bünt? Nem, soha! Nem, ezt az istentelen misét nem mondom soha!

Ekkor előrelépett Billot.

- Polgármester ur, - mondotta - kényszeriteni kell az abbét, hogy tartsa meg az istentiszteletet, ha maga jószántából nem teszi meg.

- Vissza! - dörögte az abbé - el innen, eretnek, istentelen!

- Hagyjuk azt, abbé ur, - felelte paraszt. - Nem sértettem meg önt, csak azt mondom, hogy kényszeriteni is lehet rá, hogy tegyen eleget annak a hivatásnak, amelyre a község megfogadta.

- Az egyház független, - felelte Fortier. - Nem engedelmeskedik senkinek másnak, mint az Istennek.

- Hogyan? - felelte Billot - külön testületet alkotnak önök? Államot az államban? Franciák-e, vagy külföldiek? Állampolgárok-e, vagy nem? Ha a poroszok, vagy osztrákok fizetik meg önöket, akkor nekik tartoznak engedelmeskedni. De ha a francia nemzettől huzzák a fizetést, akkor engedelmeskedjenek a nemzetnek!

- Igaza van, igaza van! - kiáltotta több hang.

- Azért hát, lelkész, - tette hozzá Billot - ezennel felszólitalak a nemzet nevében, végezd kötelességedet és áldd meg polgártársaidat.

- Bravó! Bravó! - kiáltotta a sokaság. - Éljen Billot! Hurcoljátok az oltárhoz azt a papot!

Fortier abbé látta, hogy lehetetlen tovább ellenszegülnie. Félre állt a templom ajtajától, a községi szolga hozta kihozta a szent edényeket és az abbé reákezdett a »Libera nos domine« dallamára.

Az ünnep rendben folyt le. Mise után felolvasták a parlament által törvénybe foglalt emberi jogokat, és először hallotta most a nép ezeket az uj tételeiket, melyek szerint mindenki, ur és paraszt, egyenlő a törvény előtt, melyek szerint semmi nagyurnak, még a királynak sincs többé joga, hogy jobbágymunkára kényszeritse őket, melyek szerint az egyháznak sem szabad többé tizedet követelni tőlük. Sőt az uj határozatok értelmében a nép jogositva van, hogy törvényeket alkosson magának és gondoskodhassék végrehajtásukról is. Első a nép akarata, a király tekintélye csak másodiknak következett.

Csodálkozva hallották és ujjongva fogadták a kihirdetést. A szabadság és testvériség, mely eddig puszta szólam volt, valósággá lett. A szolgaság, az elnyomatás, a jognélküliség századai elmultak - földmivelő, munkás és kézműves levetett a bilincset, melyet emberöltőkön át a zsarnokok szeszélye vert kezére. Uj korszak kezdődött. Hatezer ember ünnepelte vidáman a szabadság feltámadásának ünnepét.