HETVENEGYEDIK FEJEZET
Az országut

Reggel három óra tájban megvirradt. Meauxban ismét lovat váltottak. A magukkal vitt elemózsiából megreggeliztek a kocsiban. Minthogy nem volt sem késük, sem villájuk, a király elkérte Malden urtól a vadászkését és azzal szelte fel a pecsenyét.

Eközben Mária Antoinette kinézett a kocsiból, hogy nem jön-e még Charny ur.

- Mire gondol, asszonyom? - dohogott a király tele szájjal.

- Lafayette urra, hogyan érezheti az magát ebben a pillanatban? Éjszaka még nem fedezhették fel szökésünket, mert akkor üldözőbe vettek volna és már utol is értek volna bennünket.

Reggel nyolc órakor egy magaslatra értek. Az országut mindkét oldalán a reggeli napsütés fényében fürdő szép erdőség terült el.

- Jean, - kiáltotta a király Malden urnak, - állitsa meg a kocsit. Gyalog szeretnék felmenni a magaslatra. A kocsinak ugy is lépésben kell mozognia. A gyermekeknek és a hölgyeknek jól fog esni egy kis gyalogséta.

A kocsiban csak Tourzelné maradt, aki nem jól érezte magát; a többiek csakhamar elszéledtek az ut egész szélességében. A trónörökös pillangót kergetett, Erzsébet hercegnő elfogadta bátyjának karját, a királyné egyedül ment. Az emberek valamennyijöket egy földesur családtagjainak tarthatták volna, kik visszatérnek a családi kastélyba, hogy nyugodtan élhessenek ott, de semmiesetre sem tartották volna a francia királyi párnak, mely éppen szökik az országból.

A királyné hirtelen megállt. Az országuton, porfelhőbe burkolva, egy lovas közeledett vágtatva.

- Ez Charny gróf, - mondotta. - Mindjárt meghalljuk, hogyan állnak a dolgok Párisban.

Valamennyien körülnéztek, csak a trónörökös kergetett még mindig egy pillangót. Mit bánta a gondtalan gyermek a Párisból érkező hireket?

A kocsi felért a magaslatra, mikor a lovas utolérte. Charny zöld kabátot, acélcsatos széles karimáju kalapot, bőrnadrágot és térdig érő csizmát viselt. Arca tüzelt a gyors lovaglástól. Mindannyian köréje sereglettek, ő leszállt lováról és állta a kérdések ostromát.

- Minden jól megy, felség, - jelentette Olivér a királynak. - Hajnali két órakor még semmit sem tudtak a szökésről.

Elmondotta, mily nyugalom uralkodott a Tuilériákban; még Lafayette hadsegéde és barátai sem voltak a palotában, annyira fölöslegesnek tartottak minden óvatosságot.

A társaság most visszatért a kocsiba és Charny az első kocsi mellett lovagolt. A legközelebbi állomáson az előfogatok már készen álltak, de nem volt hátasló Olivér számára, mert hiszen Izidor öccse nem tudott róla semmit, hogy a grófnak szüksége van paripára.

A kocsi mindjárt elindult ismét. Olivérnek kis ideig még várnia kellett. Mikor aztán lóra ülhetett, az ut legközelebbi kanyarodójánál már utolérte a menekülőket. Utközben elszakadt egy istráng, nem mehettek tovább. De minthogy ellátták magukat kisegitő készlettel, az elszakadt istráng helyett előkerült mindjárt egy uj; a pótlás mindenesetre kellemetlen késedelmet okozott. Fél óra veszett kárba, pedig drága volt minden pillanat.

Délután két órakor az utasok elérték Chalonst. Mig a lovakat váltották, a király egy pillanatra kinézett a kocsi ablakán. A kiváncsiak közt, kik körülfogták a kocsit, volt két ember is, ki figyelmesen nézte az utasokat. Egyikük csakhamar eltünt, a másik közelebb lépett.

- Sire, - mondotta halkan - ne mutatkozzék igy, mert akkor elveszett. - Aztán odakiáltotta a postaszolgáknak:

- Előre, előre! harminc sou borravalóért gyorsabban kell hajtani. - És maga segitett a lovak felszerszámozásában. A postamester volt.

Végre elindultak; de alig, hogy a lovak nekirugaszkodtak, kettő elbukott közülük. Ostorcsapásokkal lábra állitották őket; a következő pillanatban a másik kettő bukott el.

- Istenem, - kiáltotta Charny a postamesternek - miféle lovakat adott nekünk?

- A legjobbakat, melyek az istállómban voltak, - felelte a postamester.

A lovak belekeveredtek az istrángba és időbe telt, mig rendet teremthettek.

Eközben az a másik kiváncsi ember a községházára futott és jelentette a polgármesternek, hogy a király szökésben van és éppen most vált lovakat a postaállomáson. El kell fogni családjával együtt.

A polgármester, szerencsére, nem volt buzgó köztársasági. Kijelentette, hogy tévedés lehet a dologban; semmiesetre sem tehet meg ily felelősségteljes lépést anélkül, hogy személyesen ne győződjék meg a valóságról. Mikor pedig felöltözködött és a feljelentővel együtt az állomásra érkezett, a kocsi már elment. De a lovak balesete miatt megint drága pillanatok mentek veszendőbe. Aggódás szállta meg az utasokat. Az egymásután elbukó lovak eszébe juttatták a királynénak a maguktól elalvó viaszkgyertyákat.

De már tul voltak a város kapuján, könnyebben lélekzettek fel.

- Hála Istennek, megmenekültünk!

Ekkor, egy erdő szélén, egy ember lép elő s odaugrik a kocsi ajtajához:

- Rosszul csinálták, nem mennek innen tovább! - kiáltja és eltünik.

A királyné szinte megdermedt rémületében, de hiszen már csak négy mérföldnyire vannak Pont-de-Sommevelletől, ott pedig Choiseul ur várja őket negyven huszárjával. Hány óra van? Délután három óra! Több mint négy órát vesztettek ezen az uton.