HARMINCHARMADIK FEJEZET
Melyben beszélnek mindenről,
csak a lakatosmesterségről nem
A csakis saját használatára szolgáló lépcsőn XVI. Lajos király visszatért lakosztályába. Dolgozószobájának asztalán Franciaország nagy térképe volt kiteritve. Azon a király kijelölte már az országhatárra vivő legrövidebb, legkényelmesebb utat.
- Végre egyedül vagyunk, kedves gróf - mondotta kisérőjének. - Mindenekelőtt köszönöm odaadását, okosságát, mellyel dolgában eljárt! Most pedig mondja meg hamar, mi hozta hozzám.
- Felséged atyámhoz küldötte egyik tisztjét, Charny grófot. A gróf levelet hozott, mely csak bevezetésül szolgált, aztán előadta szóbeli megbizását. Ebben a dologban jöttem atyám parancsára Párisba. Tudom, hogy felséged bizonyosságot akar szerezni arra nézve, hogy bármikor elhagyhatja Franciaországot s hogy ebben számithat-e atyámra. Atyám alázatosan köszöni felségednek azt a bizalmat, mellyel megajándékozni méltóztatott.
- És mit szól a tervemhez?
- Azt mondja, nagyon kockázatos dolog és nagyon óvatosan kell végrehajtani, hogy sikerüljön.
- Azt hiszem, atyját ki kellene nevezni még más tartományok parancsnokává is, hogy jobban foghassa meg a dolgot.
- Neki is ez a véleménye, sire. Örülök, hogy felséged mondotta ki előbb, máskép olyan szine lehetne a dolognak, mintha atyám becsvágyó célokra használná ki ezt az alkalmat.
- Oh, ismerem Bouillé önzetlenségét. Mondott-e valamit arról, hogy melyik utirány volna a legalkalmasabb?
- Atyám mindenekelőtt attól fél, hogy már más oldalról is terjesztettek felséged elé terveket a szökésről s hogy a vállalkozást akkor veszélyeztethetné ezeknek a másoknak oktalansága vagy féltékenykedése.
- Figyelmen kivül fogok hagyni minden más javaslatot, kedves Lajos. Csak azt a célt szolgálják, hogy félrevezessék Lafayette éberségét s hogy annál inkább léphessünk a biztos utra. Azonkivül csak annyi megbizható embert vonok bizalmamba, amennyire a terv megvalósitása érdekében okvetlenül szükségünk van.
- Minthogy ezt a pontot tisztáztuk, felséged bizonyára megengedi, hogy előterjesszem atyám tervét. Felséged először is a Besançonon át vivő utat választhatja. Ott össze lehetne vonni egy sereget és egy svájci csapatot, aztán Burgundon át, hol sok a királypárti, Páris ellen lehetne menetelni.
A király olyan mozdulatot tett a fejével, mintha azt akarta volna mondani, hogy más utirány inkább volna kedvére való.
- Aztán a Valenciennesen át vivő ut eshetik még figyelembe, sire, vagy valami más flandriai helység, melynek megbizható helyőrsége van.
Ugy látszott, ez sem felel meg a királynak.
- Aztán fontolóra lehetne venni az Ardenneken át Osztrák-Flandriába vivő utat. Végül nyitva állna még a Sedanba vagy Montmédybe vivő ut, honnan felséged vagy elhagyná Franciaországot, vagy Páris ellen fordulhatna.
- Hallja gróf, Besançon nagyon messze van: Valenciennesben Rochambeau, a megátalkodott demokrata intézkedik. Osztrák Flandriát nem szeretem, mert nem vagyok Ausztria barátja. Ennek a birodalomnak egyébként most elég baja van magával, tehát nem kivánatos reá nézve sem, hogy feszült helyzetbe jusson Franciaországgal. Montmédy nincs nagyon messze és atyjának hatalmi körébe esik, tehát e mellett az utirány mellett döntök.
- Véglegesen elhatározta már felséged, hogy ez legyen a menekülés utja? - kérdezte a fiatal Bouillé.
- Elhatározni még nem határoztam el semmit, - felelte XVI. Lajos. - Minden a körülményektől függ. Ha a királyné és gyermekeim ismét oly veszedelemben forognának, mint október 6-án, akkor elhatározom magam, még pedig visszavonhatatlanul. És hogy gondolkozik atyja magáról az utazásról?
- Azt tartja, hogy a veszedelmeket lehetne csökkenteni. Felségednek Madame Royale-lal, és Madame Elisabeth-tel kellene utaznia, a királynénak pedig a dauphinnel, ugy, hogy...
- Nem lehet! - vágott közbe XVI. Lajos. - A királynétól semmi esetre sem válok meg. Ha atyja meg akar menteni bennünket, akkor mentsen meg bennünket együtt, vagy pedig az egész dolog abbanmarad.
A fiatal Bouillé meghajolt.
- Mikor elérkezik a pillanat, felséged kegyeskedjék kiadni parancsait; azokat aztán pontosan követni fogják. Bátor vagyok megjegyezni, hogy bajos lesz olyan kocsit találni, melyben ő felségeik, gyermekeik, madame Elisabeth és két vagy három szolga elhelyezkedhetnék.
- A kocsit már megrendeltem, - felelte XVI. Lajos. - Nézze, itt ezen a térképen megjelöltem már kipontozott vonallal a Montmédybe vivő utat. Három ut visz oda. Melyiket tartja atyja legjobbnak?
- Azt, amelyik Reimson és Stenayn visz át, sire, mert ott van az egyetlen csapat, mely még teljesen megőrizte hűségét, a Royal-Allemand ezred.
- De engem Reimsban koronáztak s okvetlenül felismernének ott - vetette ellene a király. - Nem, ezt a pontot illetőleg is kész a határozatom. A Chalons-varennesi ut mellett döntöttem. A csapatokat a Chalons és Montmédy közé eső városokban fogjuk szétosztani. Az előbb emlitett városban várhatna engem az első osztag. De csitt, lépteket hallok a lépcsőn... Gamain jön; menjünk eléje, hogy ne lássa, hogy nem a szekrénnyel, hanem mással foglalkoztunk.
Igy szólva, a király kinyitotta a titkos lépcső ajtaját. Ideje volt, mert a lakatosmester, kezében a zárral, már a legalsó lépcsőfokon állt.