3.

Po­i­rot, ami­kor vissza­ért Long Me­adowsba, le­ve­tet­te a ci­pő­jét, és pa­pu­csot hú­zott. A pa­pucs nem volt chic, az ő fel­fo­gá­sa sze­rint nem volt com­me il faut – de leg­alább ké­nyel­mes volt.

Is­mét le­ült egy ka­ros­szék­be, és megint gon­dol­koz­ni kez­dett. Most már volt min gon­dol­koz­nia.

Vol­tak dol­gok, ame­lyek­re nem fi­gyelt fel – apró dol­gok. Ma­u­re­en, amint ke­zé­ben a po­hár­ral ál­mo­do­zó han­gon be­szél egy kér­dést tesz fel… Mrs. Oli­ver be­szá­mo­ló­ja a szín­há­zi es­té­ről. Ce­cil? Mi­chael? Po­i­rot csak­nem biz­tos volt ben­ne, hogy egy Mi­chaelt em­lí­tett… Eva Kané, Cra­igék gye­rek­lá­nya… Evelyn Hope…

Hát per­sze! Evelyn Hope.