Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Hercule Poirot-nak fáj a foga, kénytelen fogorvoshoz menni. Pedig a világon egyedül csak ettől fél. Még szerencse, hogy dr. Morley remek szakember, bár ugyanolyan idegesítően fecseg, mint minden fogász. Poirot megkönnyebbülten távozik. Az utcán még segít egy középkorú hölgynek kikászálódni a taxiból, majd hazatér. Néhány óra múlva felbukkan Japp főfelügyelő, mert a fogorvos öngyilkos lett. De miért lőné főbe magát egy divatos, ügyes kezű fogász? És ha nem öngyilkosság volt, akkor ki tehette? A titokzatos görög, a dühös, fiatal amerikai, a gazdag bankár vagy a formás bokájú, szörnyen öltözött hajdani színésznő? Gyanúsítottban nincs hiány, indítékban annál inkább. Hercule Poirot kis szürke sejtjeire a szokásosnál is több munka vár, mire fény derül az esetre.

Ebben a regényében a krimi nagyasszonya neki igencsak szokatlan terepre téved: a hatvanas évek Londonjába, hippik és művészek közé. Híres nyomozója, Hercule Poirot és regényíró hasonmása, Ariadné Olivér is meglehetősen idegenül mozognak ebben a környezetben. Mert például mi vagy ki a harmadik lány? Erre Mrs. Olivér tudja a választ: „Harmadik lányt keresünk kényelmes második emeleti lakásba, saját szoba, központi fűtés, Earl's Court” – olvassa fel a hirdetést. Ilyen „harmadik lány” jelenik meg Poirot reggelije közben, hogy a segítségét kérje, mert lehetséges, hogy gyilkosságot követett el. De Norma Restarick nem fejti ki részletesebben, mire gondol, hanem elrohan, hiszen a kis belga „túl öreg, senki sem mondta, hogy ilyen öreg”. Poirot-t tehát a hiúsága is nyomozásra sarkallja. De ha még az sem biztos, hogy gyilkosság történt, akkor honnan kezdjen neki? Szerencsére a mosdatlan művészek és a bársonymellényes, hosszú hajú világfik ugyanolyanok, mint régen a keménykalapos urak. Ariadné Olivér hathatós segítségével végül fényt derít a bűntettre, és Norma is bocsánatot kér: „Nagyon udvariatlan megjegyzés volt. És nem is volt igaz…” A regényt új fordításban jelentetjük meg.

Anne Beddingfeld igazi kalandregény-hősnő: merész, önálló, szép és félárva. Egy baja van csak, a faluban, ahol él, kaland csak a filléres regényekben és a moziban terem. Édesapja halála után azonban Londonba kerül, és tanúja lesz, amint egy férfi ijedtében a földalatti síneire esik és meghal. A halál beálltát megállapító orvos pedig elveszít egy cédulát. De a cédulának naftalinszaga van, mint a halott kabátjának! Mit jelenthet az öt számjegy és a két szó a papírszeleten? És miért akart megnézni a halott egy Temze-parti házat, amit tulajdonosa, Sir Eustace Pedler, bérbe kíván adni? Amikor aztán egy meggyilkolt nőt találnak ebben a házban, Anne akcióba lendül. Nem zavarja, hogy egyedül van, hogy koldusszegény, a gyilkossággal vádolt, titokzatos „barna ruhás férfi” nyomába veti magát. Nyomoz a tetthelyen, a Malomházban, Londonban, óceánjárón, Dél-Afrikában. Megismerkedik egy parlamenti képviselővel, egy társasági szépasszonnyal, Race ezredessel és egy titkárral, aki a Borgiák fő méregkeverője lehetne külseje alapján. Agatha Christie fiatalkori, könnyed, szellemes kaland-krimijében persze senki sem az, akinek látszik…

Van egy nagyszerű hely Londonban. Bertram Szállónak hívják. Mintha csak száz évet visszaforgott volna az idő. Csupa olyan ember, akikkel máshol nem lehet találkozni Csodálatos öreg hercegnők. És valamennyi régi angol étel szerepel az étlapon, és remek régi angol bifsztek, pudingjuk van! Olyat még nem kóstoltál! És hatalmas hátszínszeletek, és micsoda ürüborda, és békebeli angol tea, és tüneményes angol reggelik! És meleg is van. Hatalmas kandallók… Történhet vajon ilyen hamisítatlan, békebeli környezetben – bűntény? Történhet? Ön kitalálta! A hamisítatlan békebeli környezet (ami külön¬ben nem is olyan egészen hamisítatlan) – sötét üzelmeket takar „Igyekszünk vendégeink minden óhaját teljesíteni” – mondja a tökéletes szálloda tökéletes üzletvezetője. Ám némely vendégnek különös óhajai vannak… És a bájos, törékeny, vidéki öregkisasszony, Miss Marple, eltűnődik… És amikor már ő is, az olvasó is úgy érzi minden rejtély megoldódott – a szerző még az utolsó lapra is tartogat egy kis meglepetést!

Egy zimankós téli napon kis vendégfogadó nyílik az isten háta mögött, ahová, csodák csodája, egymás után érkeznek a vendégek: a kócos, vörös hajú, epezöld kockás nyakkendőt viselő, kaján vigyorú walesi fiatalember, Christopher Wren; az agresszív, parancsoláshoz szokott és a kákán is csomót kereső, zord külsejű Mrs. Boyle; a katonás eleganciájú, keménykötésű, magáról semmit el nem áruló Metcalf őrnagy; és a pipiskedő, a hölgyeket szatír módjára vizslató külföldi, Mr. Paravicini. A panziót vezető újdonsült házaspár, Giles és Molly Davis a nagy munka közepette tán észre sem veszi, milyen különös alakok szálltak meg náluk. Azután az intézményt egy hatalmas hóvihar a szó szoros értelmében elvágja a külvilágtól. Ám az aggodalom akkor hág a tetőfokára, amikor a rendőrség síelni tudó embere mégis eljut a Monkswell-vendégházba. Az ifjú Trotter őrmester ugyanis azért tette meg ezt az emberpróbáló utat, hogy beszámoljon az egybegyűlteknek a két napja, Londonban történt gyilkosságról, s hogy közölje velük, a tettes itt van közöttük, és újból ölni készül... A Három vak egér című kisregény Agatha Christie hosszú és sikeres pályájának derekán íródott. Amikor a brit uralkodó, VI. György édesanyja 1947 tavaszán nyolcvanadik születésnapját ünnepelte, a BBC rádió személyre szóló meglepetéssel kívánt kedveskedni neki. A kérdésre, hogy mit szeretne hallani, Mária anyakirályné azt válaszolta: "valamit Agatha Christie-től". Így született meg a húszperces rádiójáték, mely 1947. május 26-án hangzott el Három vak egér címmel. A történet három évvel később átdolgozott, kibővített formában egy válogatáskötet címadójaként jelent meg az Egyesült Államokban. Christie ezt követően színpadra alkalmazta művét, s Az egérfogó címet adta neki. Az imígyen átkeresztelt darab az 1952-es londoni bemutató óta nem került le a műsorról. Tehát az a faramuci helyzet állt elő, hogy az alapul szolgáló kisregény konkurense lett a belőle készült, időközben "a színháztörténet leghosszabb ideje futó darabjává" avanzsált műnek...

Anglia kies zöld mezőinek közepén kicsiny falu Styles St. Mary. A nagy parkban álló stylesi kastély lakóit megkímélte a háború - mégsem boldogok. Vasakarattal kormányozza háza népét a kastély úrnője, aki a környék - és a család - bőkezű jótevőjének szerepében tetszeleg, de a zsebpénzt bizony szűken méri szeretteinek. Gőgös szívét azonban egy szép napon ostrommal veszi be a faluba vetődő szakállas idegen, és a kastély úrnője készségesen nyújtja kezét (és pénztárcáját) a nála vagy húsz esztendővel fiatalabb "drága Alfred"-nek. Persze, az ilyesminek ritkán jó a vége... A stylesi kastélyban bekövetkező titokzatos bűnügyet azonban végül sikeresen deríti fel a menekült belga detektív: Hercule Poirot - aki A titokzatos stylesi eset című Agatha Chris-tie-regényben lépett első ízben az olvasók elé, hű tisztelője, Arthur Hastings kapitány társaságában. Az első világháború alatt játszódó regény színhelyére, a stylesi kastélyba hívja barátját sok-sok év elteltével az elaggott, de korántsem szenilis Poirot a Fűggöny-ben; és az őszbe csavarodott, de változatlanul romantikus lelkű Hastings, mint mindig, most is hűségesen engedelmeskedik dicső barátjának. Stylesban most sem honol boldogság; más a tulajdonos, mások az életkörülmények - a hajdani kastély ma fizetővendégek lakhelye -, de az ódon falak között megint csak bűntény történik, és természetesen megint csak Poirot az, aki mindent kiderít - végül, de ezúttal utoljára...