Prológus

GOMBAILLAT érződött, de nemcsak érződött, hanem fel is bukkantak mindenhol: a mohás fatönköt beborították a szürke színű, gyűrűs tölcsérgombák, a nemrég elállt eső után meg-megcsillant a késői tinóru kalapja, és hol itt, hol ott látszódtak a hosszú szárú érdesnyelű tinóruk. Elég egy fél óra, és egy egész kosarat meg lehet szedni.

De a gombák most nem érdekelték őket.

A nap már magasan járt a horizont felett, itt azonban, a fenyves mélyén, ahova csupán néhány fénysugár szűrődött be a sűrű lombon át, nyirkos félhomály honolt. Szinte Homály.

Nem lett volna értelme a Homályon keresztül haladni: ott élénkebben világítanak az aurák, és ha a közelben véletlenül van egy másik Másféle – azonnal észreveszi őket. És akkor elkezdődik: honnan, hova, és hogy lehet, hogy együtt vannak? Mióta mászkálnak a Fénypártiak Setétekkel karöltve?

–  Alja, és ha ez csupán egy hibbant öregasszony meséje? – adott hangot kételkedésének immáron századszor Filemon. – Néha a Másféléknek is elmegy az esze. Főleg a boszorkáknak. Ki tudja, miféle főzeteket csinálnak füvekből meg gyökerekből... lehet, hogy valamit elnézett, az üstbe beledobott egy mérges gombát, aztán meg is hibbant...

–  Aha, egy mérges gomba után is Fénypárti gyógyító maradt – kuncogott fel Alevtyina. – Te ezt elhiszed?

–  Én még azt sem különösebben hiszem el, hogy Setétből Fénypártivá lehet változni. – Filemon, aki két lépéssel előrébb haladt, elhúzta a mogyoróbokor ágát, és előreengedte útitársnőjét.

–  Hányszor hajtogattam már neked, hogy Katyerina anyó tényleg Setét boszorka volt – jegyezte meg állhatatosan Alja. – Most meg Fénypárti gyógyító lett belőle. Hiszen magad is tudod, hogy jártam nála, beszéltem vele. Azt hiszed, korábban nem láttam őt? Hiszen az Őrséggel már többször rajtakaptuk ocsmányságokon... de mindig valami apróságon: hol megmérgezte valakinek a tehenét, hol férgeket eresztett az almafákra... Rettenetesen gonosz öregasszony volt, ártott az mindenkinek. Nem csak az embereket, hanem a mieinket is lehordta mindennek. Most meg már másfél hónapja teljesen megváltozott.

–  Netán kedvesebb lett? – nevetett fel Filemon.

–  Ha csak erről lenne szó, Filja – válaszolta Alevtyina készségesen. – Megesik, hogy egy Setét szíve meglágyul. Elvégre te sem vagy gonosz. Egy gonoszba nem szerettem volna bele.

–  Hah, még hogy nem gonosz! – Filemon Alja elé szaladt, és belefújt az arcába. Fellebbentek az érett rozs színében pompázó hajszálak. – Hát csak nem felejtetted el, hogy Prjanyikov Arfikan Makszimovics kupecre azonnal bénaságot küldtem, amikor a Setétek felvettek maguk közé? És nem tekintem bűnnek! Mindent mértékkel! Nekem évente egyetlen második szintű beavatkozás jár, így aztán el is használtam az évet...

–  A kupeccel persze nem alakult jól a dolog – értett egyet Alja –, és ezt már nemegyszer el is mondtam neked. De téged is meg lehet érteni: kicsi korodtól fogva szolgáltad, és kegyetlenül vert téged. Ettől függetlenül még egy szörnyeteggel sem szabad így elbánni. Amint Fénypártivá válsz, rögtön megérted...

–  Nem lenne jobb, ha te lennél inkább Setét? – javasolta unottan Filja.

–  Már megmondtam: nem és nem! – vágta félbe Alja. – Nem változtatom meg a színemet. Az Őrségből miattad jöttem el, ezt értékelhetnéd! De Setét nem leszek soha! Te viszont, ha annyira szeretsz, amennyire mondod, Fénypártivá válsz. Már beleegyeztél, akkor most minek ez az üres fecsegés?

–  Hát csak úgy – sóhajtott fel Filemon. Már régóta tudta, hogy Aljával felesleges vitatkozni.

–  Nos, ami Katyerina anyót illeti – folytatta a lány, mintha mi sem történt volna –, azon túl, hogy kedvesebb lett, még az aurája is olyanná vált, mint egy Fénypártié. Igyekszik az emberekkel jót tenni, maga mondta nekem. Ebből varázserőt merít, az pedig kell neki a jótettekhez. Még az a szerencse, hogy az Őrség nem tudta meg, különben szép kis számlát kerekítettek volna neki a nem indokolt gyógyításokért...

–  Igen – értett egyet Filemon –, szerencséje van az öregasszonynak, hogy az Őrségeink egymás közt marakodnak a városban, és nem jut elég figyelem az eldugott falvakra.

–  De vajon sokáig lesz még így? – sóhajtott Alevtyina. – A mieink hamarosan sarokba szorítják a tieiteket, és akkor aztán alaposan leellenőrzik a falusi boszorkákat az egész Novgorodi körzetben...

–  De miért a tieitek a mieinket? – húzta fel magát Filja. – Lehet, hogy pont fordítva lesz! Tudod jól, milyen sok varázstárgy van készleten!

–  Nem vitás, jól felkészültek! – vágta félbe Alja. – Hadd civakodjanak, minket ez már nem érint, nem vagyunk az Őrségben többé, még a Novgorodi körzetet is a hátunk mögött hagyjuk. Magunknak élünk végre. Elvégre már hárman vagyunk. – És megsimogatta a még teljesen lapos hasát.

–  Azta! – Filja úgy ugrott fel helyből, mint egy kisfiú, aztán egy tinóru kalapján landolt. – Miért hallgattál eddig?

–  Meg akartam róla győződni – magyarázta békés hangon a lány. – Úgyhogy nekünk már nincs helyünk Novgorodban, mert nem lesz nyugtunk. A Másfélék sokkal betegebbek ám, mint az emberek. Meg tudod, miért jártam Katyerina anyónál? Hogy nézze meg, minden rendben van-e a gyerekkel.

–  És mit mondott az öregasszony? – dermedt le Filemon.

–  Minden rendben – mosolyodott el Alevtyina. – Fiad lesz, Filja. Az öregasszony minden apró részletében megnézte, még azt is, mi van odabent. Azt állítja, hogy ezek most könnyebben mennek neki, mivel van az előző boszorkánytudomány és a Fénypárti erő is, amelyet megtanult egyenesen a Homályból meríteni. Nem titkolóztam előtte, elmondtam neki mindent rólunk, még el is sírtam magam. Katyerina anyó megsajnált. Mesélt a Remetéről. Ha őt, a gonosz varázslónőt Fénypártivá változtatta, akkor veled még könnyebb lesz a dolga. Hiszen te csak kívülről vagy Setét – simult oda a legényhez a lány pipiskedve, és beleharapott a fülébe. – Ha viszont megkapargatjuk a felszínt, nagyon is Fénypárti.

És mintha csak egyetértéséről akarná biztosítani, a málnabokorban megszólalt egy szajkó.