Prológus

NEM TÖBB ez egy hálószobánál. Lent: pehelypaplan, fentről egy takaró nehezedik rám: durva tapintású, teveszőrből készült, ugyanolyan megkérdőjelezhetetlen, mint a számtani szabályok. A levegő mindig fülledt, a szag viszont mindig más és más: hol kátrány, amivel a csizmát kenik, hol rozsdás vas, a ló verítéke, odaégett köleskása, rózsa, nedves fa, folyó posványa. A közeli neszek mindig egyformák: halkan megreccsen a padlódeszka, motoszkálnak az ágy alatt az egerek, alig hallhatóan mászik a falon a csótány. A távoli hangok viszont sokfélék. Néha varjak veszekednek az ablak alatt, máskor a farkasok vonyítása hallatszik, olykor meg a fülemüle cifrázza énekét... vagy csak a tücskök ciripelnek unottan... De az is megesik, hogy a zárt spalettán vihar dübörög, a tetőre zápor zúdul, vagy kétkezes fűrész visít... vajon kinek támadt kedve fát fűrészelni éjnek évadján?

De a hangok még csak hagyján, ami sokkal rosszabb, az a gyertya. A gyertya mindig ugyanolyan: olvadt csonk a viasszal becsepegtetett gyertyatartóban, és egy kis láng ég. Nem remeg, nem is moccan – megdermedt, mintha egy festő örökítette volna meg a vásznán. A festő minden bizonnyal őrült – hát ki fest meg egy olyan gyertyát, amely egyáltalán nem űzi el a homályt? Semmit sem világít meg a gyertyatartón kívül. A lángja magas és fehér, de fénye tompa. És van még valami, ami változik a lángban – úgy tűnik, lassan, nagyon lassan kialszik, de sosem alszik el teljesen.

Ki gyújtotta meg ezt a gyertyát? Miért nem tudom levenni róla a szemem, és miért vagyok képtelen felkelni és elfújni? Miért nem titokzatosság lengi körül ezt a gyertyát, hanem inkább unalom, amely az aprón és állhatatosan szemerkélő esőt kíséri? Ilyen esők márciusban vannak, amikor az ég hetekig felhőtakaróba burkolózik. Miért vagyok tisztában azzal, hogy ez a gyertya egy jel számomra, de fogalmam nincs, ki és miért hagyta itt. És főleg – mit jelent?

Kérdések, kérdések... egyre csak tolonganak az agyban, mint az ebihalak a tócsában, és legalább annyira értelmetlenek is. Mindig ugyanazok a kérdések, és soha nincs rájuk válasz. De mi az, ami van? Csak a félhomályba burkolózó szoba, a teveszőr takaró és a fénytelenül világító gyertya.

Aztán felébredsz, forgatod a fejed, és pislogsz... nincs semmiféle gyertya, és nem is lehet, mert ez egy álom. Semmiképp sem jelenthet jót.

De rosszat sem.