N. Ny. Puskinának

Bolgyinóból Pétervárra, 1833. október 2-án

Édes szerelmem, tegnap óta Bolgyinóban vagyok – azt gondoltam, találok itt levelet tőled, de egyet se találtam. Mi van veletek? Egészséges vagy? Hát a gyerekek, egészségesek? Elszorul a szívem, ha csak rátok gondolok. Útban Bolgyino felé a legsötétebb előérzeteim voltak, úgyhogy majdhogynem megörültem, hogy nem várt itt hír felőled – annyira féltem a rossz hírtől. Bizony, szerelmem, rossz utazni a házasembernek; bezzeg a legényember! Az nem gondol semmire, senkinek a halála nem szomorítja. Legutóbbi levelemet Orenburgból kellett kapnod. Onnan átmentem Uralszkba, az ottani atamán meg a kozákok kitűnően fogadtak, kétszer is rendeztek ebédet a tiszteletemre, ittak az egészségemre, egymás szavába vágva adták meg a felvilágosításokat, amelyekre szükségem volt, és friss kaviárral tömtek, amit előttem készítettek el. Mikor elindultam (szeptember 23-án), este eleredt az eső, első ízben, mióta eljöttem otthonról. Tudnod kell ugyanis, hogy ebben az esztendőben mindenütt aszály volt, és az Úr csak egyes-egyedül nekem járt a kedvemben, mindenütt kitűnő utat készített számomra. De visszafele útban rám küldte ezt az esőt, és fél óra leforgása alatt járhatatlanná változtatta az utat. De az még semmi: leesett a hó, és én felavattam a téli utat, ötven versztát szánkáztam. Jazikov mellett vitt el az utam, beugrottam hozzá, mind a három fivért ott találtam, nagyon vidáman megebédeltem velük, ott töltöttem az éjszakát, és indultam ide. Ahogy beértem Bolgyino határába, pópákkal találkoztam, és úgy megharagudtam rájuk, mint a szimbirszki nyúlra. Jelentenek ám valamit ezek a találkozások! Úgy vigyázz, feleségecske! Meglátod, elkanászkodsz nélkülem, elfelejtesz, elkacérosodsz. Csak az Úristenben meg a nagynénikédben reménykedem. Talán megőriznek téged a szórakozás kísértéseitől. Van szerencsém közölni veled, hogy ami engem illet, nekem tiszta a lelkiismeretem, mint az újszülött csecsemőnek. Az úton csak csupa hetven- meg nyolcvanéves öregasszony után koslattam, a tizenhat éves fiatalka ra rá se néztem.

Bjordiban, abban a faluban, ahol Pugacsov hat hónapig vesztegelt, une bonne fortune-öm volt: találtam egy hetvenöt éves kozák asszonyt, aki úgy emlékszik arra az időre, ahogy te meg én az 1830-as évre. Nem tágítottam tőle, és bocsáss meg, még rád se gondoltam. Most remélem, sok mindent rendbe hozhatok, sok mindent megírhatok, azután megyek hozzád a zsákmánnyal. Vasárnap jár a posta Abramovóba, remélem, lesz levelem – ma hétfő van, még egy hetet kell várnom. Isten veled, elhagylak Pugacsovért. Jézus legyen veletek, gyermekeim! Csókollak, feleségecske, légy okos és egészséges!

PÓR JUDIT FORDÍTÁSA

Jegyzetek

Puskin a Pugacsovról szóló tanulmányához keresett anyagot a felkelés színhelyein. A kozák asszony Irina Buntova (mulatságos véletlen, hogy vezetéknevében benne van a „lázadás” szó), aki jól emlékezett Pugacsovra, a parasztvezérről szóló dalokat énekelgetett Puskinnak egész nap.

Pópákkal találkoztam – tréfás utalás a nálunk is ismert babonára, de már a nyúl (Puskin egy előző levelében íija a feleségének, hogy egy nyúl szaladt előtte keresztben az úton, és utána mindenféle baleset érte) az orosz népi hiedelmek közt a fekete macska szerepét tölti be.

Une bonne fortune – szerencse.