V. A. Zsukovszkijnak

Mihajlovszkojéból Pétervárra, 1824. november 29-én

Sajnálom, kedves és tisztelt barátom, hogy ilyen izgalmat okoztam, de hát mi mást tehettem volna? Száműztek egy buta levelemnek egyetlen soráért, mi lenne, ha még apám vádaskodása is a kormány fülébe jutna. Ez már hóhér és kényszermunka után kiált. Apám később ilyeneket mondott: „No nézd csak a bolondot, hát mit védekezik? Még hogy ő – engem – meg mert volna ütni! nyomban megkötöztettem volna!” – Hát akkor mire volt jó, hogy fiát egy képtelen bűncselekménnyel vádolja meg? – „Micsoda merészség: hadonászik a kezével, miközben az apjával beszél!” – ez tizedrangú dolog. Meg hogy: „szavaival megölte atyját!” – ez szóvicc, semmi más. Jó szándékod és a költészet itt már nem segít.

Hát mi van, kedvesem? Lesz-e valami az én kis görög leánykámmal? Siralmas helyzetben van, és a jövője még siralmasabb. Gondold meg, Zsukovszkij: egy hős leánya! A költészet révén ők a költők rokonai! Viszont a fél-mylord Voroncov még csak félig sem hős. Kár, hogy verseid által halhatadan lett – de mit csináljunk?

Tegnap kaptam egy halálosan kacagtató levelet Vjazemszkijtől. Nem is tudom elképzelni, hogy Oroszországban miként őrizhette meg a humorát.

Találkozol Karamzinékkal: nagyon szeretlek téged is, és őket is. Mondj nekik a nevemben, amit akarsz.

LOTHÁR LÁSZLÓ FORDÍTÁSA