P. A. Vjazemszkijnek

Kisinyovból Moszkvába, 1822. szeptember 1-én

Képzelheted, mennyire megörültem tollad ismerős ákombákomainak. Majd három éve csak képtelen híreket hallok rólad
innen-onnan – itt pedig európai szót nem is hallok. Ne haragudj,
ha most Tolsztojról szólok; a te véleményed végtelenül becses
számomra.

Azt kérded, mire volt jó az a vers. Tudom én jól, hogy semmire, de nekem nem is az volt a szándékom vele, hogy szellemes
irodalmi perpatvart kavarjak, hanem hogy nyilvánvaló sértéssel
fizessek annak az embernek alattomos sértéseiért, akitől barátként váltam el, és akit hevesen védelmeztem mindannyiszor,
ahányszor csak a helyzet úgy kívánta. Merő kedvtelésből csinált
belőlem ellenséget, hogy leveleivel az én rovásomra mulattassa
Sahovszkoj herceg karzatának közönségét; mindent megtudtam,
jóllehet már száműzetésben voltam, és a bosszút az egyik legfontosabb keresztényi erénynek tekintve, tehetetlen dühömben a
sajtó sarával dobáltam meg Tolsztojt a távolból. Hogy az ilyen
vádaskodás – a te szavaiddal élve – kívül esik a költészet határain, nos, ezzel én nem értek egyet. Ahová nem ér el a törvény
kardja, oda elér a szatíra korbácsa. A könnyed, finom, vidáman
ironikus horatiusi szatíra nem állhat meg a súlyos paszkvillus komor dühe ellenében. Ezt maga Voltaire is érezte. Szememre hányod, hogy én innen, Kisinyovból, száműzetésem fedezékéből
szidalmazok publikációmban egy Moszkvában élő embert. -
Igen, de én akkor erősen hittem visszatérésemben. Szándékomban állt Moszkvába menni, mert csakis ott követelhetek magamnak elégtételt. Ez a nyílt támadás Tolsztoj gróf ellen nem lehet
gyávaság. Azt beszélik, hogy ő valami rémeset írt rólam, és a szerkesztők kénytelenek voltak elfogadni a lapjukban ledorongolt ember válaszát. Most aztán az a látszat, hogy egy követ fújok velük; ez az, ami nagyon dühít. Tolsztojjal különben papíron többé nem óhajtok összeakaszkodni. Előtted én tudnám magamat igazolni sokkal határozottabban és világosabban is, de
tiszteletben tartom azokat a kötelékeket, amelyek téged ehhez a
hozzád oly kevéssé hasonlító emberhez fűznek.

Kacsenovszkij, mint valamiféle vélemény képviselője! – voilà
des mots qui hurlent de se trouver ensemble…

Sajnálom, hogy te nem a valódi érdeme szerint becsülöd Baratinszkijt. Több ő, mint az utánzók epigonja; ő az elégikus költészet eredeti kútfeje.

A chilloni fogolyt még nem olvastam. Amit a Szin Otyecsesztvában láttam belőle, az gyönyörű…

Úgy függött ott az oszlopon,

mint lelankadt fejű virág…

Komolyan elkeserítettél azzal a kijelentéseddel, hogy a te élő
költészeted jobblétre szenderült. Hát ha ez igaz, a hírnévért eleget élt, de a hazáért nem. Még jó, hogy nem egészen hiszek neked, bár megértelek. Az évek a próza felé terelnek, és ha te komolyan melléje szegődsz, hát csak üdvözölni lehet Európai
Oroszországot.

Különben mire vársz? – Talán a Pradt-félék havonkénti dicsősége igézett meg? Vágj bele a folyamatos munkába, írj az önkényuralom csöndjében, teremtsd meg metafizikus nyelvünket,
amely a te leveleidben csírázott ki először – és egyáltalán tedd, amit Isten tenned enged. Írni és olvasni tudó emberekre hamarosan szüksége lesz Oroszországnak; remélem, akkor még közelebb kerülünk egymáshoz

Addig is szívjjől ölellek.

P.

Küldöm misztikus ihletésű elbeszélő költeményemet – hisz udvaronc lettem.

LOTHÁR LÁSZLÓ FORDÍTÁSA

Jegyzetek

Kacsenovszkij, M. T. – konzervatív kritikus, irodalomprofesszor, a Vesztnyik Jevropi főszerkesztője. A lap egy időben sokat gáncsolta Puskint.

Voilà des mots… – ezek a szavak üvöltenek, hogy egymás mellett kell lenniük. Voltaire mondása.

Baratinszkij, Jevgenyij Abramovics (1800-1844) – korának Puskin után legjelentősebb költője. Bensőséges és műves költészete a dekabrista felkelést követő sivár években bontakozik ki igazán, érdekes kifejezője a töprengésre hajló, befelé forduló nemzedék magárautaltságának.

Pradt- De Pradt francia újságíró, történész, kritikus. A „misztikus ihletésű elbeszélő költemény” a Gábriász, mivel az illetlen vígeposz bibliai tárgyú, s „udvaronc” azért lett így Puskin, mivel az idő tájt divatba jött Sándor udvarában a misztika.