N. Ny. Puskinának

Nyizsnyij Novgorodból Pétervárra, 1833. szeptember 2-án

Angyalom!

Ma, ahogy kiugrottam a kocsiból, még kábultan az utazástól, mindjárt írtam neked. De így aztán persze semmiről se írtam, nem küldtem hű tudósítást. No hát itt a Natalja-napi beszámoló. Reggel elmentem Bulgakovhoz bocsánatot kérni és hálálkodni, és mellesleg elkérni a papírokat is a felügyelőknek, akik nemigen tisztelnek, pedig milyen szép versikéket írok. Ott találtam nála a lányait és Vszevolozsszkij le cocut, aki Kazanyból beugrik hozzátok egy kicsit Pétervárra. Hívtak estélyre Paskovékhoz, a nyaralóba, de nem mentem, sajnáltam a bajuszomat, mert már olyan szép tüskésre serkedt. Szugyijenkónál ebédeltem, barátomnál, legényéletem osztályosánál. Most már ő is házasember, két gyereket is csinált, és már játszani se játszik, csakhogy neki százhuszonötezer a jövedelme, nekünk, angyalom, egyelőre ennyi nincs. A felesége csendes, szerény, nem szép nő. Hármasban ebédeltünk, és én nem sokat teketóriáztam, mondtam, hogy igyunk az én névnaposomra, és mindnyájan szemrebbenés nélkül fenékig ürítettük a pezsgőspoharat. Nascsokinnál estély volt, de micsoda estély! pezsgő, bordói, ananászos puncs – és ez mind a te egészségedre, szépséges szépem! Másnap a könyvesboltban találkoztam Nyikolaj Rajevszkijjel. „Sacré chien – szólt hozzám gyöngéden –, pourquoi n’êtes-vous venu me voir?” „Animal – feleltem érzéssel –, qu’avez-vous fait de mon manuscrit petit-russien?” Ezek után elindultunk együtt, mintha mi sem történt volna, ő fogta a galléromat mindenki szeme láttára, hogy ki ne ugorjam a kocsiból. Kettesben ebédeltünk (bocsánat, a madeirás palackkal együtt hármasban). Aztán, a változatosság kedvéért megint Nascsokinnál töltöttem az estét; másnap búcsúebédet rendezett nekem kecsegével, égetett szesszel, feltettek a kocsira, és én kigördültem az országúira.

Jaj, feleségecske, félek! Most súlyos vallomás következik. Mondjam-e, ne mondjam, vajon elbírja-e a szívecskéd? Csak húzom-halasztom itt a dolgot, a moszkvai ebédeléseimet mesélem szándékosan, hogy minél később érjek a végzetes ponthoz; no Isten neki, tudd meg, hogy a második állomáson – ahol nem adtak lovat – összetalálkoztam egy bizonyos városbírónéval, aki a nénikéjével Moszkvába tartott a férjéhez, és minden postaállomáson csak sérelem érte. Roppant barátságtalan arcot vágott, és éneklő hangon elkezdett a lelkemre beszélni: „Nem szégyelli magát? Micsoda dolog ez? Két trojka áll az istállóban, és maga tegnap óta egyet se ad nekem!” „Csakugyan?” – jegyeztem meg, és indultam, hogy megfogadjam magamnak a trojkákat. A városbíróné, látva, hogy nem vagyok felügyelő, zavarba jött, nagyon szabadkozott, és annyira meglágyította a szívemet, hogy átengedtem neki az egyik trojkát, amihez elvitathatadan joga is volt, magam pedig másikat, illetve harmadikat béreltem, és útnak eredtem. Te most azt gondolod magadban: no, ez még nem nagy baj. Várj csak, feleségecske, van még tovább is. A városbíróné meg a nénikéje annyira el volt ragadtatva lovagi gesztusomtól, hogy úgy határoztak, el nem maradnak tőlem, és az én védőszárnyaim alatt fognak utazni, amibe én nagylelkűen bele is egyeztem. Így utaztunk majdnem egészen Nyizsnyijig – ők három vagy négy állomással előbb elhagytak – és most már szabad is vagyok, egyedül is vagyok. Azt kérded: csinos volt-e a városbíróné? Hát épp ez az, hogy nem volt csinos, angyalom! Hát épp erről beszélek. – Phű! No, elmondtam. Bocsáss el és oldozz fel!

Ma voltam a kormányzónál, Buturlin tábornoknál. Ő is, a felesége is nagyon aranyosan, kedvesen fogadott; Buturlin rávett, hogy másnap ebédeljek nála. Már vége a vásárnak. Kiürült bódék közt jártam. Olyan érzésem volt, mint mikor széled szét a báli közönség, és Goncsarovék hintája már elrobogott. Láthatod, hogy városbíróné ide, nagynéni oda, én még mindig szeretem Natalja Goncsarovát, és levélileg csókolom, ahol érem. Addio mia bella, idol mio, mio bel tesoro, quando mai ti rivedro…

PÓR JUDIT FORDÍTÁSA

Jegyzetek

Elkérni apapírokat – Bulgakovtól, a moszkvai posta-főigazgatótól kellett Puskinnak elkérnie az utazáshoz szükséges iratokat.

Sacré chien… – átkozott kutya…miért nem jöttél el meglátogatni? Állat… mit csináltál a kis-oroszországi kéziratommal?

Addio mia… – Isten veled, szépem, bálványom, kincsem, mikor látlak már végre viszont.