A SZERZŐ MEGJEGYZÉSE

Jól­le­het egy tör­té­nel­mi re­gény­nek a jel­lem és a mo­ti­vá­ció szem­pont­já­ból nagy ál­ta­lá­nos­ság­ban a kép­ze­le­ten kell ala­pul­nia, e könyv kulcs­fon­tos­sá­gú ese­mé­nyei – a ga­lam­b­ál­do­zat be­mu­ta­tá­sa Cé­zá­re­á­ban, a zsi­na­gó­ga meg­men­té­sé­re fel­aján­lott nyolc ta­len­tum, Masz­a­da el­fog­la­lá­sa – Josep­hus Fla­vi­us A zsi­dó há­bo­rú című mű­vé­ben nagy vo­na­lak­ban le­ír­ta­kon ala­pul­nak, amely a Kr. u. 66-ban, Néró ural­ko­dá­sá­nak vége felé, a zsi­dó fel­ke­lés­hez ve­ze­tő ese­mé­nye­ket be­szé­li el.

Fla­vi­us utó­lag, már mint a Ves­pa­si­a­nus csá­szár, majd ké­sőbb a fia, Ti­tus há­zá­ban élő ki­vált­sá­gos hely­ze­tű tör­té­nész írta a mű­vét, de ak­kor még sa­ját ál­lí­tá­sa sze­rint Ju­szaf ben Matthias volt, a böl­cses­sé­gé­ért, bá­tor­sá­gá­ért és jö­vő­be­lá­tá­sá­ért Jú­dea- és Ga­li­lea- szer­te tisz­telt fér­fiú. Va­ló­szí­nű­leg köz­vet­le­nül részt vett a fel­ke­lést kö­ve­tő el­len­sé­ges­ke­dé­sek so­rán a zsi­dók vé­de­ke­zé­sé­ben, és a re­gény­be­li ese­mé­nyek­nek jó­részt a kor­tár­sa volt.

En­nek el­le­né­re úgy be­szé­li el a tör­tén­te­ket, hogy azok két­ség­te­le­nül a leg­jobb szín­ben tün­te­tik fel a ró­ma­i­a­kat, és el­sik­lik sa­ját népe né­hány na­gyon je­len­tős tel­je­sít­mé­nye fe­lett.

Ezek kö­zül vé­le­mé­nyem sze­rint a leg­ne­ve­ze­te­sebb az volt, ami­kor Me­na­hem (vagy Me­na­he­im), a Ga­li­le­ai Jú­dás – a lá­za­dó, aki a szá­zad első har­ma­dá­ban gúnyt űzött Róma ha­tal­má­ból – uno­ká­ja el­fog­lal­ta Masz­adát.

Azok, akik a rész­le­te­ket is sze­ret­nék meg­is­mer­ni, leg­job­ban te­szik, ha el­ol­vas­sák A zsi­dó há­bo­rú II. köny­vé­nek 14-18. fe­je­ze­tét. Azok ked­vé­ért, akik nem sze­ret­nék el­ol­vas­ni, alább fel­so­ro­lom köny­vem­nek azo­kat a sze­rep­lő­it, akik va­ló­ban lé­tez­tek a tör­té­ne­lem­ben, de tud­ni­uk kell, hogy noha Josep­hus volt az el­sőd­le­ges for­rá­som, sok egyéb, rész­ben ko­ra­be­li, rész­ben mo­dern kút­fő szol­gált ala­pul a tör­té­net­hez.

Kü­lö­nö­sen nagy há­lá­val tar­to­zom töb­bek kö­zött az e kor­szak­ról író Su­e­to­ni­us­nak, Ta­ci­tus­nak és Phi­ló­nak. Ami a mo­dern kort il­le­ti, há­lás va­gyok Hyam Mac­co­by­nak a The My­th­ma­ker-ért [A mí­tosz­te­rem­tő], a Sa­ul­ról (Szau­losz­ról) írt jel­lem­zé­sé­ért, Mar­tin Go­od­man­nek a Rome and Je­rus­alem című mű­vé­ért, Da­ni­el T. Un­ter­brink­nek azért az új át­te­kin­té­sért, ame­lyet Krisz­tus le­het­sé­ges tör­té­nel­mi ver­zi­ó­i­ról adott: The Th­ree Mes­si­ah: The His­to­ri­cal Ju­das the Ga­li­le­an, the Re­ve­la­to­ry Christ Jesus, and the My­thi­cal Jesus of Na­za­reth [A há­rom Mes­si­ás: A tör­té­nel­mi Ga­li­le­ai Jú­dás, a ki­nyi­lat­koz­ta­tott Jé­zus Krisz­tus és a mi­ti­kus Ná­zá­re­ti Jé­zus]. És há­lá­val tar­to­zom sok más szer­ző­nek, akik be­te­kin­tést nyer­tek Masz­a­da ré­gé­sze­ti em­lé­ke­i­be.