HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
Juszaf ben Matthias háza Jeruzsálem Alsóvárosában a gazdája pontos tükörképe volt: gazdagon, sőt pazarul, mégsem ízléstelenül díszített, s miközben fennhangon józanságot hirdetett, határtalan gazdagságról és bölcsességről suttogott.
Pantera, Mergus és Estaph sokágú gyertyatartók alatt, görög stílus szerint egyszerű, dísztelen tölgyfa és szentjánoskenyérfa heverőkön fekve vacsorázott; itt nem voltak drágakő berakások, de a mesterségbeli tudás láttán Pantera végigsimított a fán, keresve a felszín alatt megbújó csomókat, csak hogy érezze, milyenek voltak, és hogyan dolgozták el őket.
A falakat borító szőttesek felfogták a kinti forróságot, és mintáik megszégyenítették volna a birodalom templomait; bonyolult örvények és levél alakú lándzsák halvány színű sorai: hamvas levendulakékek, sápadt égszínkékek, itt egy sárga folt, ott egy bornál sötétebb vörös.
Tisztelettudó szolgák halat hoztak, majd szárnyast: sárgabarackkal töltött vadlibát. Ezután bárány következett, fokhagymával sütve, majd kappan ecetes mártással. Ezt datolya, friss füge és gránátalma követte, amelynek magjait elefántcsontból faragott pálcikával lehetett kiemelni. Háromféle bort szolgáltak fel, és amikor Pantera elhárította, forrásvizet hoztak neki, olyan hideget, hogy a kicsapódott pára elhomályosította a kifogástalanul sima és tökéletesen arányos ezüstkehely falát.
És mindezek közben folyt a társalgás: kereskedésről, útvonalakról, rakományokról, tevékről – főleg tevékről, mivel még élénken élt bennük az egy hónapos út emléke, keresztül a sivatagon – és az adókról.
A történelem is szóba került, a perzsa királyok: Kürosz, Dareiosz, Artaxerxész, az őket követő Sándor, azután Mithridatész és Tigranosz; a satrapák, akik a Királyok Királyát követték Parthiában, és együttesen egy Rómával vetekedő birodalmat hoztak létre. Szót ejtettek arról, hogy Alexandriában a zsidók nem vállalhatnak közszolgálatot, és hogy hamarosan ugyanez bekövetkezhet Korinthoszban is. Beszéltek a héber próféciákról, a királyról, aki majd eljön, és békében kormányozza a világot; és beszéltek a hitről és a lelkiismeretes szolgálat követelményéről. Egy szót sem ejtettek a cézáreai zavargásról, sem a jeruzsálemi, egymást kölcsönösen gyűlölő pártokról.
Ekkor egy szolga zsírkőből faragott, jóféle olajjal megtöltött lámpákat hozott, berakta őket a fal fülkéibe, a házigazda pedig kivezette a vendégeit egy minden oldalról beültetett, nyitott tetejű kertbe. A liliomok balzsamos illata betöltötte az éjszakai levegőt. Halak úszkáltak lustán a középen kialakított tavacskában.
– Ez a stílus egészen görögös – jegyezte meg Pantera.
Juszaf kendőzetlen, széles mosolya mögül alig látszott ki hosszú, keskeny arca. Sapkát viselt, hogy eltakarja kopaszságát, és mivel a sapka a kabátjához illően bársonyból készült, nem tűnt esetlennek vagy mesterkéltnek, vagy a világtól elrugaszkodottnak.
– Úgy tapasztalom, hogy a vendégeimet megnyugtatja – felelte. – És itt talán kevésbé lehet kihallgatni a beszélgetésünket. Tudod, Jeruzsálemben az ember sohasem lehet biztos…
– Nem csak Jeruzsálemben – szólt közbe Pantera.
A három férfi körülállta a kis medencét, nézték az ezüstös halakat, és kisvártatva egy sajátos ritmusban kopogtak az ajtón. A szolga kinyitotta, és egy kerek arcú ember lépett be, akit Pantera nem ismert.
Menahem épp azelőtt érkezett oda, hogy az ajtó becsukódott volna, csak a másik irányból, ennélfogva ő és a másik pont a küszöbön találkoztak össze. Röpke szótlan küzdelem után Menahem fél lépést hátrálva maga elé engedte az idegent.
Az újonnan érkezett céltudatosan, de minden gőg nélkül lépett be. Idősebb volt, mint akár Menahem, akár Juszaf, és mindkettőjüknél zömökebb. Szelíd tekintete mögött szigorú elme rejtőzött. Pantera elkapta a pillantását, egy percre a foglya maradt, majd a másik tekintete elengedte. Az volt az érzése, hogy felismerték.
Juszaf bólintására a szolga eltűnt a ház belsejében, ahonnan még mindig érezni lehetett a tűzhelyről származó illatokat. A bort maga Juszaf szolgálta fel, majd megállt a kertbe vezető ajtó küszöbén.
– Gedeon ben Hiliel, engedd meg, hogy bemutassam Sebastos Panterát, Appius Mergust és Parthiai Estaph-ot, akik mindnyájan a császáruk szolgálatában állnak. – Tehát nem császárai. – Uraim, a bizonytalanság elkerülése végett, Gedeon a Békepárt vezetője Jeruzsálemben; Menahem ben Jehuda, a Galileai unokája, aki annyi kényelmetlenséget okozott Rómának, a vele szemben álló Háború Pártot vezeti. – Juszaf udvariasan biccentett mindkét pártvezérnek. – Köszöntelek mindkettőtöket a házam fedele alatt. Itt egyik ember sem áll a másik fölött; itt a legelső hely az istenünket illeti meg. Mindketten ennek tudatában jöttetek ide, s készültetek fel a beszélgetésre. Menahem, az unokafivéred, Eleazár nem jött el veled. Nem kapta meg az üzenetemet?
– Megkapta. Nem értett egyet a tartalmával. – Menahem megtalálta a kertben a két hely közül a másodikat, ahová nem ért el a lámpafény. Az elsőn már ott állt Pantera.
– Eleazár, az unokafivérem a Galileai unokája, akárcsak én magam. – Menahem úgy mondta ezt Panterának, mintha ő tette volna fel a kérdést. – Szerinte elkerülhetetlen a háború Rómával, és inkább előbb fog kirobbanni, mint később. Ő nem hajlandó semmi olyan megbeszélésen részt venni, amelyen a béke mellett érvelnek.
– Ha te meghalsz, ő lesz a Háború Párt vezére?
– Igen. Természetesen nem áll szándékomban meghalni, de ha ez mégis bekövetkezne, akkor napokon belül kirobbanna a háború Rómával, akár fel lesznek fegyverezve és készen állnak rá az emberek, akár nem.
– Akkor mindnyájan meghalnak – közölte Gedeon határozottan. – És azzal szerencsétlenséget hoznak ránk.
– Természetesen. Ezért leszünk rövidek. Nem hagyom Eleazárt sokáig egyedül. – Menahem fölemelte mélyen ülő szemét, és balra nézett. – Ha ben Hiliel beszélni fog, hallani akarom őt.
Gedeon ben Hiliel a tudós emberek rekedt hangján beszélt, így a többiek ösztönösen elnémultak, hogy jobban hallják őt.
– Pantera, a császár emberének nyomatékos kérésére vagyunk itt. – A nevet úgy ejtette ki, hogy egyszerre hangzott tiszteletre méltónak és enyhén ellenszenvesnek. – Úgy vélem, új érvekkel fogja alátámasztani, hogy e pillanatban miért elképzelhetetlen egy konfliktus Rómával. Mielőtt továbbmennénk, meghallgatnám őt.
Vártak. Juszaf bólintására Pantera kilépett az árnyékból a kerti medence déli peremét megvilágító lámpafény félholdjába. Lába nyomán tavirózsák hajoltak a víz széléhez.
– Nincsenek fegyvereitek – kezdte. – Vannak embereitek, de nekik csak botjaik, köveik és késeik vannak, semmi más. Menahem nagyapja, a Galileai azzal kezdte a hadjáratát, hogy megtámadta a szefóriszi fegyverraktárat, és egy emberöltőre elég fegyverrel tudta ellátni a zelótáit, miközben…
– Miközben – vette át a szót Gedeon – Szefórisz asszonyait és gyermekeit eladták rabszolgának, a férfiakat és fiúkat pedig keresztre feszítették. Tízezren haltak meg azért, hogy a Galileai megindíthassa a háborúját. Erről megfeledkezünk, amikor a saját felelősségünkről van szó. – Tekintetét Menahemre szegezte. A szavakon érződött, hogy olyan régóta téma ez közöttük, hogy igazából egyik fél füléhez sem jut már el.
Menahem rándított egy kicsit a vállán.
– Tudjuk, milyen tehetségesen tud Róma bosszút állni. Nem felejtjük el. Ismered a helyzetünket – mondta, és fejével Pantera felé intett.
– Most hát tudjuk, hogy jók a kémeitek, és hogy elég okos vagy, hogy megértsd, amit mondanak neked. Mi újat tudsz mondani nekünk?
– Jött egy ember. A neve Szaulosz, és hatalma van mind Agrippa király lelke, mind pedig Florus kormányzó bátorsága felett. És ő is kém. Ő is ismeri a helyzeteteket, mint mindenki a császári palotától egészen Damaszkusz túlsó határáig. A különbség annyi, hogy Szaulosz Jeruzsálem pusztulását szeretné. Meg fog tenni mindent, amit csak tud, hogy ezt elérje, és ehhez a legeslegjobb út, ha lázadást szít, amelynek során botokkal és kövekkel felszerelt, képzetlen emberek rontanak neki képzett és felfegyverzett légionáriusoknak.
– Ez igaz – hagyta rá Gedeon. – Minden szombaton ezt prédikálom. Azt tanítom, amit az írások mondanak, hogy…
– Anélkül is tudjuk, hogy meghallgatnánk a prédikációdat. – Menahem Panterához fordult. – És ezt a kémet Néró küldte?
– Nem, de ő úgy fog tenni, mintha Néró küldte volna.
– Mit fog tenni, hogy provokáljon bennünket?
– Azt nem tudom, csak annyit, hogy ez a feltett szándéka, és hogy már… – Kopogás hallatszott az ajtón, ezúttal új ritmusban; azt gondolták, hogy ittlétük titok. Menahem megpördült, és közben a kése is előkerült. Pantera átugrotta a medencét; együtt érkeztek az ajtóhoz.
Pantera felrántotta, majd hátralépett, és már emelte a kését… de aztán mégsem.
Az ajtó túloldalán, a rabszolgák öltözékében, Hypatia állt.
– Azt mondtad, Juszaf házában leszel. – Meglepett tekintete Menahemre siklott. Tenyérrel kifelé fölemelte mindkét kezét. – Szavakat hozok, nem fegyvereket, és végképp nem őröket. Bemehetek?
Menahem biccentésére hátraléptek, ketten együtt. Pantera sebtében meghajolt.
– Barátaim, hadd mutassalak be benneteket Alexandriai Hypatiának, Ízisz választottjának, aki vendégként tartózkodik őfelsége fedele alatt. Ha jól sejtem, ellenségünkről, Szauloszról hoz híreket nekünk.
– Úgy van. – Hypatia fáradt volt, piszkos, rózsavíz- és porszagú, de még a tegnap esti sütés-főzés szaga is érződött rajta – de akkor is Hypatia volt: gyönyörű, törékeny, ragyogó, félelmetesen magabiztos, sugárzó intelligenciájú. Ahogy a szobába lépett, egyetlen jelen lévő férfi sem tudott másfelé nézni.
Juszaf szótlanul hozott neki egy serleget, és megtöltötte. Hypatia odaállt a legnagyobb lámpa alá, és megbillentette a serleget, éppen csak annyira, hogy a gyertya libegő lángjának a fénye rávetüljön a bor bársonyos felszínére, és összeolvadjon vele.
Pantera odament hozzá a világosságra.
– Mit tervez Szaulosz?
– Kapott egy üzenetet, amiről azt állítja, hogy Néró küldte, és azt parancsolja benne Florusnak, hogy rabolja el a Templom aranyát: tizenöt talentum értékű színaranyat a templom területéről. Küldje el hajóval Rómába, hogy ezzel fizessék ki a tűzvész utáni újjáépítési munkálatokat.
Szavait néma csend követte, melyet végül az ajtó mellett őrt álló Mergus tört meg.
– Senki sem fogja elhinni, hogy Néró ilyen dolgot parancsolt volna.
– Dehogynem fogja – felelte epésen Menahem. – Két hónapi utazásra vagyunk Rómától. Itt mindenki csak annyit tud Néróról, hogy halálra rugdosta a feleségét, és egy herélt fiút fektetett a helyére az ágyába. Bármit elhisznek róla, hacsak egy szavahihető ember nem jelenti ki róluk, hogy hazugságok.
– Akkor pedig olyan lázadások lesznek, amilyeneket még nem láttak Jeruzsálemben – jelentette ki Gedeon. – Én papolhatok nyugalomról és bizonyos dolgoktól való tartózkodásról, de a Templom megbecstelenítése ellen… – kifogyott a szavakból. Becsukta a szemét, hogy ne lássa ezt a szörnyűséget.
– Florus felhatalmazást kapott, hogy a szükséges erő bevetésével törje le a zendüléseket – mondta Hypatia. – Szaulosz szerint a hébereket használják a keresztre feszítésekhez.
– Csakugyan ezt mondta Szaulosz? – Gedeon most komoly volt; erős, kemény farönk az udvar közepén. Most könnyebb volt elképzelni őt, amint önmérsékletről prédikál Jeruzsálem feltüzelt lakosságának. – Mikorra tervezi a templom megszentségtelenítését?
– Holnapra.
Csend lett; csak bámultak egymásra némán, várakozóan.
– Úgy látszik, a vésztől csak az menthet meg bennünket, ha valaki leleplezi Szauloszt mint árulót – szólalt meg végül Juszaf. – Olyasvalaki, aki be tudja bizonyítani, hogy hazudik. Esetleg olyasvalaki, aki a császár gyűrűjét viseli. – És Panterára nézett.
– És viseli? – kérdezte Menahem. – Viseled?
– Igen – felelte Pantera.
– Nem! – rontott közéjük Mergus. – Szaulosz ismeri őt. Sebastos, ezt nem teheted! Keresztre feszíttet, még mielőtt kinyitnád a szádat.
– Nem teheti, ha úgy megyünk hozzá, mint a császár megbízottjai – válaszolta Pantera. – A törvény nem engedi meg, hogy római polgárt keresztre feszítsenek. Igaza van Juszafnak? – fordult Hypatiához.
Hypatia, aki eddig a medencét figyelte, most fölemelte a fejét. Szemének sötét fénye mély volt, mint a Nílus, és tágas, mint az éjszakai égbolt. Pantera akkor látta utoljára ilyennek, amikor az Igazság Templomának orákuluma volt, és éppen hogy csak ember.
– Igaza lehet – válaszolta Hypatia. – Te azonban a halált kockáztatod, ha azt teszed, amit mond.
Pantera megborzongott. Mindenki látta.
– Láttad ezt?
– Megálmodtam. Ahogy Kleopátra is. Ez egy ismeretlen idő kezdete. Az álmaink sokféleképpen érnek véget, de nagyon kevés az olyan, amelyikben teljes biztonságban vagy.
– Biztonságban van bárki is?
– Nincs, ha te kudarcot vallasz.
Valamit nem mondott el, és ez a valami, Pantera érezte, most odaállt közéjük. Elkapta a nő karját.
– Mondd el nekem, amit tudsz.
– Nincs semmi más, amit elmondhatnék. Semmi sem világos, kivéve, hogy van, amikor a világ sorsa egyetlen cselekedeten fordul meg, és ez a mostani is egy ilyen pillanat. Ha sikerrel jársz, ha lerántod a leplet az áruló Szauloszról, és elfogatod őt, lehet, hogy életben maradhatunk. Ha kudarcot vallasz, akkor mi is meghalunk veled együtt. Mindenki, aki itt van, ebben a szobában, és az emberek túlnyomó többsége odakint a városban, velünk együtt meg fog halni. Félmegoldás nem létezik.
– És Jeruzsálem? – kérdezte halk, fojtott hangon Gedeon. – Ha mindnyájan halottak leszünk, hol áll majd Jeruzsálem?
Hypatia kurtán, energikusan legyintett.
– Jeruzsálem el fog veszni, kő kövön nem marad benne. Megszűnik létezni, és Szaulosz újjá fogja építtetni a saját képmására. – Tekintetét Panterára fordította. – Amikor Alexandriában voltál, mit mondott az orákulum, mit tegyél?
– Nem tudod?
– Tényleg nem tudom. Rajtam keresztül beszél, nem hozzám. De az, amit akkor mondott, most lett fontos.
Pantera csukott szemmel idézte fel.
– Azt mondta, hogy mindig az igazságot keressem.
– Akkor tedd azt. Gondolkozz. Helyes dolog-e ezt csinálni? Ha igen, hogyan tehető meg biztonságosan? Mindannyiunk élete múlik azon, hogy mit válaszolsz.
Pantera ezúttal nem csukta be a szemét; nem volt szüksége rá. A tavacska víztükre lett az ablak, amelyen át Mergust látta, megkötözve, lobogó lángoktól övezve, és a saját hangja csengett a fülében: Nem engedem, hogy megtörténjen.
Váratlanul eszébe jutott az apja, ahogy utoljára látta őt, amint végiglépdel a kerten, őrzi a benne lévő sírt, s a sírban fekvő holttestet. Csakhogy a holttest nem volt ott, nem őrizte meg azoktól, akik eljöttek, hogy elvigyék az élőt, akit idő előtt levettek a keresztjéről.
Az apja a becsületért, a méltóságért és a feletteseinek való engedelmességért élt, de akkor éjjel mégis sutba vágta az egészet, hogy segíthessen egy zelótának és egy várandós asszonynak ellopni és biztonságos helyre vinni a Galileait. Azt a Galileait, akit Jeruzsálemben Jehudának ismertek, és szerettek mindazért, amit tett. Jehuda, aki Menahem nagyapja, Hannah-nak pedig az apja volt. Jehuda, akit Szaulosz minden ok nélkül Messiásnak nevezett.
Semmi sem egyszerű. Soha semmi sem az, aminek látszik. A halaktól felkavart medence mélyéről megszólalt az apja, és azt mondta: Bizonyos dolgok többet érnek, mint a mi aprócska kis életünk.
– Mit kell tennem? – kérdezte.
Mit tudsz tenni? – kérdezte az apja, és már nem egyedül az apja volt, hanem egy ifjúsága teljében viruló, fríg sapkát viselő szépséges isten, a kezén egy hatalmas bika vérével, aki az igazságot követelte azoktól, akik úgy döntöttek, hogy őt követik.
Pantera kinyitotta a szemét. Hypatia közte és a medence között állt, és két kezét az ő kezére téve nézett szembe vele.
– Mi van? – kérdezte.
Pantera vett egy nagy levegőt, hogy megerősítse magát.
– Hajnalban találkozom a főpappal a Templom lépcsőjén Jeruzsálem egész népe előtt. A rangomhoz illően fogok felöltözni, és megmutatom neki az ujjamon viselt királyi gyűrűt. Ő lesz a tanúm, amikor majd elmondom Jeruzsálem népének, hogy mit tervez Szaulosz, hogyan akarja kirobbantani a háborút Rómával, amelyben mindnyájan el fognak pusztulni. Florus kormányzó is el fog jönni; kénytelen lesz, ha tömeg gyűlik ott össze. Ha meghallja az igazságot, a mi oldalunkra áll, és Szaulosz elbukik. Ez persze nem biztos, de lehetséges. Meg kell próbálnom.