62.

– Ezzel végére jutottam a dolognak, s meghozom az ítéletet. Elítélem a kereszténységet, a legszörnyűbb vádakat emelem a keresztény egyház ellen, amit egy vádló valaha is ajkára vett. Számomra minden elgondolható romlottság közül ez a legvégső; a kereszténységben megvolt az akarat azon végső romlottság iránt, ami csak egyáltalán lehetséges. A keresztény egyház romlottsága semmit sem hagyott érintetlenül; minden értékből értéktelenséget, minden igazságból hazugságot, minden becsületességből lelki alávalóságot csinált. S még „humanitárius” áldásairól mernek nekem beszélni! Bármilyen nyomorúság megszüntetése legmélyebb hasznossága ellenében hatott volna – nyomorúságokból élt, nyomorúságokat hozott létre, hogy önmagát örökkévalóvá tegye... Ilyen például a bűn férge: e nyomorúsággal csak az egyház gazdagította az emberiséget! – A „lelkek Isten előtti egyenlősége”, e hamisság, ez az ürügy valamennyi aljas lelkületű rancune-jére, e fogalom-gyújtóanyag, amely végül átváltozott forradalommá, modern eszmévé és az egész társadalmi rend hanyatlás-elvévé – nem más, mint keresztény dinamit... A kereszténység „humanitárius” áldásai! A humanitás-ból kitenyészteni az önellentmondást, az önmeggyalázás művészetét, a hazugság akarását mindenáron, ellenszenvet, minden jó és becsületes ösztön megvetését! – Ezek lennének számomra a kereszténység áldásai! – A parazitizmus mint az egyház egyedüli gyakorlata; sápkórság– és „szentség”-eszményével kiszív minden vért, s kiüresít minden szeretetet és reményt az élet iránt; a „túlnani” mint mindennemű realitás tagadására irányuló akarat; a kereszt mint azon legalvilágibb összeesküvés ismertetőjegye, ami valaha is létezett – minden ellen, ami egészség, szépség, sikeresség, bátorság, szellem; a lélek jósága ellen, maga az élet ellen...

Ezt a kereszténységet illető örök vádat minden falra fel akarom írni, ahol csak vannak falak – betűvetésem még a vakokat is látóvá teszi... A kereszténységet az egyetlen nagy átoknak, az egyetlen nagy s legbensőbb romlottságnak, a bosszú egyetlen nagy ösztönének nevezem, mely számára nincs olyan eszköz, amely kellően mérgező, titkos, alvilági és kicsinyes lenne – a kereszténységet az emberiség egyetlen s halhatatlan szégyenfoltjának nevezem...

S az időt ama dies nefastus-tól⁵⁹ számítják, mellyel e sorscsapás megkezdődött – a kereszténység első napjától! – Miért nem inkább legutolsó napjától? – A mai naptól?⁶⁰ – Minden érték átértékelése!⁶¹...