50.

– Ĺ ponton nem tagadhatom meg magamtól azt, hogy képet alkossak a „hit”, a „hívő” pszichológiájáról, épp a „hívő” érdekében, ahogyan ez illik. Ha manapság nincs is fogyatkozás azokban, akik nem tudják, mennyire illetlen dolog „hívőnek” lenni – vagy hogy ez a décadence, egy megtört életakarat jele –, holnap már tudni fogják. Hangom eléri a nagyothallókat is. – Úgy tűnik – hacsak én nem hallottam rosszul –, hogy a keresztények között van egy olyasfajta igazságkritérium, melyet „az erő bizonyítékának” neveznek. „A hit üdvözít: tehát igaz.” – Először azzal az ellenvetéssel élhetnénk, hogy épp az üdvözülés az, amit nem bizonyítanak, csak ígérnek: az üdvösség a „hit” feltételéhez kapcsolódik – az embernek üdvözülnie kell, mivel hisz... Ám hogyan bizonyítható be, hogy ténylegesen bekövetkezik az, amit a pap a hívőnek egy minden ellenőrzés számára hozzáférhetetlen „túlnani”-val kapcsolatban ígér? -Az úgynevezett „erő bizonyítéka” tehát alapjában véve ismét csak annak hite, hogy nem marad el az a hatás, melyet az ember a hittől vár. Formába öntve: „hiszek abban, hogy a hit üdvözít; – következésképpen igaz.” – Ám ezzel a kör már bezárul. Ez a „következésképpen” maga az absurdum lenne, mint igazságkritérium. – Némi rugalmassággal tételezzük fel azonban azt, hogy a hit általi üdvözülés bizonyítást nyert – nem csak kívánalom, s nem csak ígéretként hangzott el egy pap némiképp gyanús szájából: igazság-bizonyíték lenne valaha is az üdvösség – vagy inkább, szaknyelven szólva, az öröm? Olyannyira nem, hogy csaknem ellenbizonyítékot szolgáltat, vagy legalábbis igen erős gyanút kelt az „igazsággal” szemben az, ha az öröm érzései mintegy beleszólnak a „mi az igaz” kérdésébe. Az „öröm” bizonyítéka az „öröm”-ről való bizonyíték – semmi több; honnan a Csodából lenne bizonyos az, hogy épp az igaz ítéletek keltenek több élvezetet, mint a hamisak, illetve hogy egy előre megállapított harmónia szerint, szükségképpen kellemesebb érzésekkel járnak együtt? – Minden szigorú s mélyenszántó szellem tapasztalata ennek fordítottjáról tanúskodik. Az embernek az igazsághoz vezető út minden egyes lépéséért meg kellett küzdenie, csaknem mindent fel kellett áldoznia azért, ami szívünknek drága, amihez szeretetünk s az életbe helyezett bizalmunk ragaszkodik. A lélek nagysága kellett ehhez: az igazság szolgálata a legkeményebb szolgálat. – Szellemi dolgokban mit jelent akkor becsületesnek lenni? Azt, hogy szívünkhöz legyünk szigorúak, vessük meg a „szép érzéseket”, s minden egyes Igen-bői és Nemből csináljunk lelkiismereti kérdést! – – – – A hit üdvözít: következésképpen hazudik...