9.

Ĺ teológus-ösztön ellen indítok háborút: ennek nyomait mindenütt felleltem. Akinek teológus-vér folyik az ereiben, az mindenhez eleve rosszul és tisztességtelenül viszonyul. A pátoszt, amely ebből fejlődik ki, hitnek nevezik: egyszer és mindenkorra lecsukják szemüket önmaguk előtt, hogy ne kelljen elszenvedniök az orvosolhatatlan hamisság látványát. Ĺ téves optikából, mely érint minden dolgot, morált és erényt, szentséget kovácsolnak maguknak, a jó lelkiismeretet ráfűzik a hamislátásra – , azt követelik, hogy ne legyen értéke immáron egyetlen másfajta optikának sem, miután a sajátjukét szentté és sérthetetlenné avatták az „Isten”, „megváltás”, „örökkévalóság” nevekkel. A teológus-ösztönt mindenütt kiástam: mindannak a hamisságnak, ami csak létezik a földön, ez a leginkább elterjedt, tulajdonképpeni földalatti formája. Amit egy teológus igaznak érez, annak hamisnak kell lennie: ebben szinte már igazság-kritériumra lelünk. A teológus számára legalapvetőbb önfenntartási ösztöne tiltja meg azt, hogy a realitást bármely ponton becsben tartsa vagy akárcsak szóhoz juttassa. Ahol a teológus-befolyás az úr, ott az értékítélet s az „igaz” és „hamis” fogalmai szükségképpen a fejük tetején állnak, s fordítottjai egymásnak: ott az „igaz” azt jelenti, ami az életnek a legártalmasabb, a „hamis” pedig azt, ami növeli, fokozza, igenli, igazolja s diadalmassá teszi azt... Ha megtörténik az, hogy a hercegek (vagy a népek –) „lelkiismeretén” keresztül a teológusok kinyújtják kezüket a hatalom felé, ne legyen kétségünk afelől, hogy mi az, ami alapjában véve minden egyes alkalommal végbemegy: a vég akarása, a nihilista akarat akar itt hatalomra jutni...