19.

Az, hogy Észak-Európa erős fajai a keresztény Istent nem taszították el maguktól, valóban nem válik vallási képességük dicséretére – hogy most az ízlésről ne is szóljunk. A décadence ilyen beteges és kivénhedt torzszüleményével le kellett volna számolniok. De átok ül rajtuk amiatt, hogy nem számoltak le vele: valamennyi ösztönükbe beleivódott a betegség, az öregkor s az ellentmondás – azóta nem alkottak egyetlen Istent sem! Jó két évezrede, hogy nyoma sincs már egyetlen új Istennek sem! Ami van, az még mindig – s mintegy jogszerűen fennállva, valamint az emberben honoló istenformáló erő, a creator Spiritus ultimátumaként és maximumaként – a keresztény monotono-teizmus szánalomra méltó Istene! hibrid romlás-képződmény, amely nullából, fogalomból és ellentmondásból áll, s melyben valamennyi décadence-ösztön, a lélek összes gyávasága és fáradtsága megtalálja a maga szentesítését!– –