53.

– Az, hogy a mártírok bizonyítanak valamit egy ügy igazságát illetően, oly kevéssé igaz, hogy még azt is kétségbe vonnám, hogy akár csak egy mártírnak is köze volt valaha az igazsághoz. Már az a hangnem, mellyel egy mártír szembekiáltja a világnak azt, amit igaznak tart, az intellektuális becsületesség oly alacsony fokát s az „igazság” kérdése iránti olymérvű érzéketlenséget fejez ki, hogy egy mártírt megcáfolni sohasem kell. Az igazság nem olyasvalami, ami az egyiknek rendelkezésre áll, a másiknak pedig nem: így az igazságról legfeljebb parasztok vagy – Luther mintájára -paraszt-apostolok gondolkodhatnak. Biztosak lehetünk abban, hogy minél nagyobb fokú a lelkiismeretesség a szellem dolgaiban, annál nagyobb ott a szerénység és a mértéktartás is. Minden ízében tudni valamit, aztán finom mozdulattal elhárítani, hogy egyébként tudjuk... „Igazság”: ahogy ezt a szót az összes próféta, szektariánus, szabadgondolkodó, szocialista és egyházi ember érti, tökéletes bizonyíték arra vonatkozóan, hogy még kezdetét sem vette a szellem ama megzabolázása és az önmeghaladás, amely bármilyen kicsiny, mégoly kicsiny igazság megtalálásához szükséges lenne.

– A mártírok halála, mellékesen szólva, nagy sorscsapás volt a történelemben: csábítólag hatott... Valamennyi idiótának – a nőket és a népeket is ideszámítva – az a végkövetkeztetése, hogy van valami abban a dologban, amiért valaki a halálba megy (vagy ami, akárcsak a legkorábbi kereszténység, a halálvágy járványait váltja ki);

– ez a következtetés pedig az igazolásnak, valamint az igazolás és az elővigyázatosság szellemének kimondhatatlan fékezőerejévé vált. A mártírok kárt okoztak az igazságnak... Még ma is elég egy durva üldöztetés, és egy önmagában meglehetősen érdektelen szektácska máris tisztességes nevet vív ki magának. – Hogyan? változtat bármit is egy dolog értékén az, hogy valaki az életét adja érte?

– S egy tévedés, amely tiszteletre méltóvá válik, olyan tévedés, amelyben még több a csáberő: azt hiszik talán, teológus urak, alkalmat adunk önöknek arra, hogy hazugságaikért mártíromságot szenvedjenek?... Egy dolgot úgy cáfolunk meg, hogy tiszteletteljesen jégre tesszük – épp így cáfoljuk meg a teológusokat is... Minden üldözés világtörténelmi ostobasága épp az volt, hogy az ellenséges ügyet a tiszteletre méltóság látszatával ruházta fel –, hogy neki ajándékozta a mártíromság csáberejét... Napjainkban a nő még perdre is hull egy tévedés előtt, mert azt mondták neki, hogy valaki kereszthalált halt ezért? Akkor a Kereszt – érv? – – Ám egyvalaki már kimondta azt mindezekről a dolgokról, amire évezredek óta szükség lett volna – Zarathustra.

Vérrel írtak jeleket az útra, amerre jártak, és balgaságuk úgy tanította: vérrel kell az igazságot bizonyítani.

Csakhogy nincs rosszabb bizonyítéka az igazságnak, mint a vér; a vér a legtisztább tanítást is agyrémmé és szívek gyűlölködésévé mérgezi.

És még hogyha tanításáért tűzbe is megy valaki – ugyan mit bizonyít az? Többre tartom bizony, akinek tanítása saját tüzén kap lángra!”⁴⁸