41.

– S ettől kezdve jelent meg egy abszurd probléma: „hogyan engedhette meg ezt Isten?” Ĺ kérdésre a kicsiny közösség tébolyult elméje egy kifejezetten félelmetes, abszurd választ talált: Isten a bűnök megbocsátásának fejében, áldozatként adta oda fiát. Ezzel az Evangéliumnak egy csapásra befellegzett! Az engesztelő áldozat, ráadásul annak legvisszataszítóbb, legbarbárabb formájában, az ártatlan feláldozása a bűnösök bűneiért! Micsoda irtóztató pogányság! – Jézus ugyanis magát a „bűn” fogalmát szüntette meg – elutasított mindennemű szakadékot Isten és ember között, s saját „örömhíreként” élte Isten és ember egységét... S nem úgy, mint előjogot! – Ettől kezdve a Megváltó típusába fokozatosan behatol az ítéletről és a Második Eljövetelről szóló tan, a halálról mint mártíriumról s & feltámadásról szóló tan, mellyel az „üdvösség” egész fogalma, az Evangélium teljes és egyedüli realitása semmivé foszlik – mégpedig egy halál utáni állapot kedvéért! Pál, ama rabbinikus arcátlansággal, amely őt teljes egészében jellemzi, e felfogást, e felfogás romlottságát odáig egyszerűsítette le: „ha pedig Krisztus fel nem támadott a holtak közül, akkor hiábavaló a mi hitünk”.³² – S az Evangélium ezzel a teljesíthetetlen ígéretek között egy csapásra a leginkább megvetésre méltó lett, a személyes halhatatlanság szégyenletes tana... És még maga Pál tanította úgy, mint jutalmat!...