36.

– Csak mibennünk, szabaddá vált szellemekben van meg az előfeltétele annak, hogy megértsünk olyasvalamit, amit tizenkilenc évszázad félreértett – bennünk van meg ama ösztönné és szenvedéllyé vált becsületesség, amely a „szent hazugság” ellen inkább visel hadat, mint bármely más hazugság ellen... Az emberek kimondhatatlanul eltávolodtak a mi szeretetteljes és óvatos semlegességünktől, a szellemnek ama fegyelmétől, amely egyedül teszi lehetővé ennyire idegen s ily kifinomult dolgok megfejtését: az ember, szemérmetlen önzéssel, minden korban csak a maga előnyét akarta fellelni, s az egyházat az Evangélium ellentétéből építette fel...

Aki arra vonatkozóan keresne jeleket, hogy a világokat forgató hatalmas játék mögött egy ironikus istenség keze munkált, az komoly támpontra lelne a kereszténységnek nevezett rettentő kérdőjelben. Hiába is keresnénk a világtörténeti irónia nagyobb szabású formáját, minthogy az emberiség éppen annak ellentéte előtt hullott térdre, ami az Evangélium eredete, annak értelme s joga volt, s hogy az „egyház” fogalmában épp azt avatta szentté, amit az „örömhírhozó” maga alatt s maga mögött érzett –