Huszadik fejezet
A Homo sapiens vége

Ez a könyv úgy kezdődött, hogy a történelmet a fizikán, kémián és biológián át vezető folyamat egy következő állomásaként mutatta be. A sapiens ugyanazoknak a fizikai erőknek, kémiai reakcióknak és természetes kiválasztódási folyamatoknak az alanya, amelyeknek minden élőlény. A természetes kiválasztódás talán jóval nagyobb játékteret engedett a Homo sapiensnek, mint bármely más organizmusnak, de azért ennek a játéktérnek is megvannak a határai. Ez azt jelenti, hogy minden erőfeszítése és eredménye ellenére a sapiens képtelen kitörni biológiailag adott határai közül.

A 21. század hajnalán azonban ez már nem igaz többé: a Homo sapiens átlépi ezeket a határokat. Kezdi megszegni a természetes kiválasztódás szabályait, és az intelligens tervezés szabályaival helyettesíti őket.

Közel 4 milliárd évig a bolygón minden egyes organizmus a természetes kiválasztódásnak alávetve fejlődött. Egyetlenegyet sem tervezett intelligens alkotó. A zsiráf nyaka például az őszsiráfok közötti versengésnek, nem pedig valami szuperintelligens lény zsenialitásának köszönhető. A hosszabb nyakú őszsiráfok több élelemhez jutottak, emiatt több utódot nemzettek, mint a rövidebb nyakúak. Senki nem mondott olyat, legkevésbé a zsiráfok, hogy „hosszabb nyakkal a zsiráfok a fák tetejéről is lelegelhetnék a leveleket. Nyújtsuk hát meg!” Darwin elméletében az a szép, hogy nem kell intelligens tervezőt feltételeznie a zsiráfok hosszú nyakának megmagyarázásához.

Az intelligens tervezés évmilliárdokig szóba sem jöhetett, mivel nem volt intelligencia, ami bármit tervezett volna. A mikroorganizmusok, amelyek nem sokkal ezelőttig az élőlények egyetlen fajtáját jelentették, elképesztő dolgokra képesek. Egy bizonyos fajhoz tartozó mikroorganizmus képes teljesen más fajok genetikai kódjait beépíteni egyetlen sejtjébe, és így új képességeket elsajátítani, például az antibiotikumoknak való ellenállás képességét. Amennyire tudjuk, a mikroorganizmusoknak még sincs tudata, életcélja vagy képessége az előretervezésre.

Egy bizonyos ponton az olyan organizmusokban, mint például a zsiráfok, delfinek, csimpánzok és Neander-völgyiek, kifejlődött a tudat és az előretervezés képessége. De még ha egy Neander-völgyi ábrándozott is olyan szárnyasokról, amelyek annyira kövérek és lomhák, hogy csak fel kell kapnia egyet, hogyha éhes, nem volt képes valóra váltani ezt a fantáziát. Vadásznia kellett a természetes úton kiválasztódó madarakra.

A régi rendszeren az első repedés mintegy 10 ezer évvel ezelőtt, a mezőgazdasági forradalommal jelent meg. A kövér, lomha csirkékről álmodozó sapiensek rájöttek, hogy ha a legkövérebb tyúkot pároztatják a leglomhább kakassal, azok utódainak egy része egyaránt kövér és lomha lesz. Ha pedig ezeket egymással pároztatják, létrehozhatják a kövér, lomha madarak vérvonalát. Ez a csirkéknek a természet számára ismeretlen versengése volt, amelyet intelligens tervezés hozott létre, de nem egy istené, hanem az emberé.

Egy mindenható istenséghez képest azonban a Homo sapiens tervezési képességei így is korlátozottak voltak. A sapiens használhatta a szelektív tenyésztést, hogy megkerülje és felgyorsítsa a csirkékre normálisan ható természetes kiválasztódási folyamatokat, de nem tudtak új, a vadtyúkok génkészletéből hiányzó jellemzőket beültetni. Bizonyos értelemben a Homo sapiens és a csirke közötti kapcsolat hasonló volt sok más szimbiotikus kapcsolathoz, amely olyan gyakran kialakul magától is a természetben. A sapiens bizonyos szelekciós nyomást gyakorolt a csirkékre, melynek következtében a kövérek és lomhák szaporodtak, ahogy a méhek is válogatnak a virágok között, amelyeket beporoznak, melynek következtében a rikítóbb és tarkább virágok szaporodnak jobban.

Ma a természetes kiválasztódás 4 millió éves uralma egészen új kihívásokkal szembesül. A tudósok laboratóriumaikban világszerte élőlényeket terveznek. Büntetlenül szegik meg a természetes kiválasztódás törvényeit, és még egy-egy organizmus eredeti jellemzői sem szabnak határt nekik. Eduardo Kac, a brazil bioművész 2000-ben elhatározta, hogy új művet alkot: egy zölden fluoreszkáló nyulat. Kac megkeresett egy francia laboratóriumot, és díjazást ajánlott nekik, ha az előírásai alapján megtervezik a sugárzó nyuszit. A francia tudósok fogtak egy teljesen átlagos nyúlembriót, DNS-ébe beültettek egy zölden fluoreszkáló medúzából kivont gént, és voilá! Egy zölden fluoreszkáló nyúl a monsieur-nek! Kac az Alba nevet adta a nyúlnak.

A természetes kiválasztódás törvényeivel lehetetlen megmagyarázni Alba létezését. Ő intelligens tervezés eredménye. És más eljövendő dolgok előhírnöke. Ha az Alba által jelzett lehetőségeinket teljes egészükben felfogjuk – és addig az emberiség nem semmisíti meg magát –, a tudományos forradalom jóval többnek bizonyulhat puszta történelmi forradalomnál. Kiderülhet róla, hogy a legfontosabb biológiai forradalom, amióta az élet megjelent a földön. Négymilliárd évnyi természetes kiválasztódás után Alba egy új kozmikus kor küszöbén áll, amelyet az intelligens tervezés fog uralni. Ha ez megtörténik, az addigi emberi történelem egésze újraértelmeződhet, mint az élet játékát forradalmasító kísérletezés és tanulóidő folyamata. Az ilyen folyamat sokkal jobban megérthető évmilliárdok kozmikus, mint évezredek emberi perspektívájából.

A világ biológusai harcban állnak az intelligens tervezést hirdető mozgalmakkal, amelyek ellenzik a darwini evolúció tanítását az iskolákban, és azt állítják, a biológiai összetettség annak bizonyítéka, hogy lennie kellett egy alkotónak, aki minden biológiai részletet előre kigondolt. A múlttal kapcsolatban a biológusoknak van igazuk, ironikus módon azonban megtörténhet, hogy a jövővel kapcsolatban az intelligens tervezés híveinek lesz.

E könyv írásának idején a természetes kiválasztódásnak az intelligens tervezéssel való helyettesítése még bárhogy megtörténhet az alábbi három mód közül: biológiai tervezés, kiborgtervezés (a kiborg szerves és szervetlen részekből egyaránt álló élőlény), vagy a szervetlen élet megtervezése révén.