Modern idők

Miközben ez a rengeteg sapiens egyre sikeresebben birkózott meg a természet szeszélyeivel, egyre alávetettebb helyzetbe került a modern ipar és a politikai hatalom diktátumaival szemben. Az ipari forradalom utat nyitott egy sor társadalomtervezési kísérletnek, illetve az emberek mindennapi életében és gondolkodásmódjában bekövetkezett, előre nem tervezett változások még hosszabb sorának. Egy példa a sok közül, hogy a hagyományos mezőgazdaság évszakokhoz igazodó ritmusának helyét átvette az ipar egységes és precíz időbeosztása.

A hagyományos mezőgazdaság az idő és a növényi növekedés természetes ciklusán alapult. A legtöbb társadalom képtelen volt pontosan mérni az időt, de nem is igen foglalkoztak ilyesmivel. A világ ment a maga útján, óra és naptár nélkül, csakis a nap mozgásának és a növények növekedési ciklusának alávetve. Nem volt egységes munkanap, és az elvégzendő tennivalók köre évszakról évszakra változott. Az emberek aggodalmasan figyelték az esős évszak és az aratás idejének előjeleit, de nem ismerték az órát, és nemigen törődtek az évvel sem. Ha egy eltévedt időutazó egy középkori faluban lyukad ki, és megkérdez egy arra járót, hogy milyen évet írnak, a falusit ugyanúgy elképesztette volna a kérdés, mint az idegen nevetséges öltözéke.

A modern ipar viszont – a középkori parasztokkal és vargákkal szemben – a napsütéssel és az évszakokkal törődik kevesebbet, miközben a precizitást és az uniformizálást teszi szentséggé. Egy középkori műhelyben például minden cipész megcsinált egy egész cipőt, talpától a fűzőjéig. Ha az egyik cipész elkésett, azzal nem tartotta fel a többieket. Egy mai cipőgyár futószalagjánál viszont minden munkás egy-egy gépet kezel, amelyek mindegyike a cipőnek csak egy kis részét készíti el, majd továbbítja a cipőt a következő géphez. Ha az 5-ös számú gépet kezelő munkás reggel elalszik, a többiek sem tudnak dolgozni. Az ilyen csapásokat megelőzendő, mindenkinek pontos időrendhez kell igazodnia. Minden munkás pontosan ugyanabban az időben érkezik meg a munkahelyre. Ebédszünetet is egyszerre tartanak, akár éhesek, akár nem. Mindenki akkor megy haza, amikor dudaszó jelzi a műszak végét – nem akkor, amikor elkészültek a dolgukkal.

Az ipari forradalom az időbeosztást és a futószalagot szinte minden emberi tevékenység alapjává tette. Nem sokkal azután, hogy a gyárak ráerőltették a maguk időrendjét az emberi viselkedésre, az iskolák is bevezették a precíz időbeosztást, aztán követték őket a kórházak, a kormányhivatalok és a zöldséges üzletek is. Az időbeosztás eluralkodott olyan helyeken is, ahol egyáltalán nem voltak futószalagok és gépek. Ha a gyárban 5 órakor ér véget a műszak, a helyi kocsma tulaja jobban teszi, ha 5 óra 2 perckor kinyit.

Az időrendek egyre jobban terjedő rendszerében létfontosságú láncszemmé vált a tömegközlekedés. Ha a munkásoknak pontban 8 órakor meg kell kezdeniük a műszakot, a vonatuknak vagy buszuknak 7:55-re oda kell érnie a gyárkapuhoz. Néhány perces késés is csökkenti a termelést, és akár a szerencsétlen későn érkezők leépítéséhez is vezethet. 1784-ben Nagy-Britanniában elindult egy menetrendszerű kocsijárat. A menetrendjében azonban csak az indulás órája szerepelt, az érkezésé nem. Akkoriban minden brit városnak megvolt a maga helyi ideje, amely akár félórával is eltérhetett a londonitól. Amikor Londonban dél volt, Liverpoolban lehetett 12:20, Canterburyben pedig 11:50. Mivel nem volt telefon, rádió, televízió vagy gyorsvonat – ki tudhatta, és ki törődött vele?¹⁰⁵

Az első kereskedelmi vasútvonal 1830-ban kezdte meg működését Liverpool és Manchester között. Tíz évvel később bevezették az első vasúti menetrendet. A vonatok jóval gyorsabbak voltak a kocsiknál, így a helyi idők közötti eltérés komoly problémává vált. 1847-ben a brit vasúttársaságok összedugták a fejüket, és megegyeztek abban, hogy attól kezdve minden menetrendet a greenwichi csillagvizsgáló idejéhez igazítanak, nem Liverpool, Manchester vagy éppen Glasgow helyi idejéhez. A vasúttársaságok példáját egyre több és több intézmény követte. Végül 1880-ban a brit kormány egy addig példátlan lépéssel törvénybe iktatta, hogy Nagy-Britanniában minden időbeosztásnak Greenwichet kell követnie. A történelemben először egy állam nemzeti időt vezetett be, és kötelezte lakosait, hogy egy végül is önkényesen kijelölt óra szerint éljenek a helyi időszámítás vagy a napkelte-napnyugta ciklus helyett.

Ebből a szerény kezdetből időrendek globális, a másodperc legapróbb töredékéig összehangolt hálózata fejlődött ki. Amikor a műsort sugárzó médiumok – előbb a rádió, majd a televízió – színre léptek, az időbeosztások világába léptek be, melynek fő szószólói és hitszónokai lettek. A rádiók egyik első adása a pontos időjelzés volt, egy sípszó, amely távoli településen élőknek, vagy a tengert járó hajók legénységének is lehetővé tette, hogy hozzáigazítsák óráikat. A rádióadók később felvették azt a szokást, hogy minden órában híreket mondjanak. Ma minden hírműsor első – még egy háború kitörésénél is fontosabb – bejelentése az, hogy mennyi az idő. A második világháború alatt a BBC News a náci megszállás alatt lévő Európába is közvetített. Minden híradás annak élő közvetítésével kezdődött, ahogy a Big Ben egész órát üt – ez volt a szabadság varázsos hangja. Zseniális német fizikusok megtalálták a módját, hogy meghatározzák a londoni időjárást a közvetített bim-bamok hangzása közötti eltérések alapján. Ez az információ felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtott a Luftwaffénak a bombázáshoz. Mikor a brit titkosszolgálat ezt megtudta, az élő közvetítést a híres óra hangjának felvételére cserélték.

Az időrendekre alapuló rendszer működtetése érdekében elterjedtek az olcsó, de pontos hordozható órák. Az asszír, szasszanida vagy inka városokban legfeljebb néhány napóra volt. A középkori Európa városaiban pedig rendszerint egyetlen mechanikus óra – egy hatalmas szerkezet, a város főterén álló torony tetején. Ezek szörnyen pontatlanok voltak, de nem lévén a városban másik óra, amely ellentmondott volna nekik, ez nem zavart senkit. Ma egy jómódú családnak rendszerint több időmérő eszköze van, mint egy egész középkori országnak. Megtudhatjuk az időt, ha a karóránkra, a mobiltelefonunkra, az ágyunknál álló ébresztőórára, a konyhai faliórára, a mikrohullámú sütőre, a tévére vagy a DVD-lejátszóra pillantunk, esetleg a szemünk sarkából odasandítunk a számítógépünk képernyőjének a sarkára. Annak érdekében kellene tudatos intézkedéseket tennünk, hogy ne tudjuk, mennyi az idő.

Az átlagember napi több tucat alkalommal megnézi ezeket az órákat, mivel szinte mindent, amit teszünk, bizonyos időben kell tennünk. A vekker reggel 7 órakor ébreszt, fagyasztott reggelinket pontosan 50 másodpercig melegítjük a mikróban, 3 percig mossuk a fogunkat, amíg nem pittyeg az elektromos fogkefe, a 7:40-es busszal megyünk munkába, az edzőteremben addig kocogunk a futógépen, amíg az nem sípol, jelezve, hogy letelt a félóra, este 7 órakor ülünk le a tévé elé, hogy megnézzük kedvenc műsorunkat, amelyet előre elrendelt pillanatokban szakítanak félbe a másodpercenként 1000 dollárba kerülő reklámok, végül minden szorongásunkat egy pszichiáterre zúdítjuk, aki locsogásunkat a ma már sztenderden 50 perces terápiás órára korlátozza.

Az ipari forradalom számos alkalommal forgatta fel az emberi társadalmat. Az egységes időhöz való alkalmazkodás csupán egy volt ezen alkalmak közül. De ott van még például a városiasodás, a parasztság eltűnése, a közember hatalomhoz jutása, a demokratizálódás, az ifjúsági kultúra és a férfiuralom széthullása.

Mindezek a felfordulások azonban eltörpülnek az emberiség történetének leghatalmasabb szociális forradalma: a család és a kisközösség összeomlása, és az állammal, valamint a piaccal való helyettesítése mellett. Legjobb tudásunk szerint az emberek kezdetektől, több mint 1 millió évvel ezelőttől fogva kis, bensőséges közösségekben éltek, amelyek legtöbb tagja rokonságban állt egymással. A kognitív és a mezőgazdasági forradalom nem változtatott ezen. Egybeolvasztották a családokat és kisközösségeket törzsekké, városokká, királyságokká és birodalmakká, de mindezen emberi társadalmak alapvető építőkövei a család és a közösség maradtak. Az ipari forradalomnak azonban alig több mint 2 évszázad alatt sikerült ezeket a köveket atomokra bontania. A család vagy a közösség hagyományos funkcióinak zömét átvette az állam és a piac.